A széder esti négy pohár bor              שואלין ודורשין

micvájának teljesítése a gettóban

Kérdés: Ezekben a gonosz erők és pusztulás uralta napokban, amikor a legkülönfélébb lelki és testi gyötrelmeket kellett elszen-vednünk a németektől, mindnyájan tudtuk, hogy minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk bátorságunk és lelkierőnk megőrzésére, sosem szabad odáig jutnunk, hogy feladjuk, hogy eluralkodjon rajtunk az apátia. Ezért tettünk meg mindent őseink hitének megőrzéséért, vallási előírásainak betartásáért a testre és lélekre leselkedő veszélyek ellenére is. Tudtuk, hogy a szentség szelleme a lelki stabilitás garanciája az ellenséggel szemben.
Miközben a pészáchot megelőző időszakban annak törvényeit tanultuk Tiferet Báchurim-os (a gettó fiataljai számára létesített ok-tatási, nevelési hálózatunk) diákjaimmal, feltették nekem a kérdést, miképpen teljesíthetnék a széder-esti négy pohár bor elfogyasztá-sának rabbinikus parancsolatát, amikor a gettóban nem is lehet borhoz jutni.
Az éhség napról napra egyre hatalmasabb méreteket öltött a gettóban. A vízen kívül egyedül a szacharinnal édesített tea jöhetett innivalóként szóba. De még ehhez is csak komoly nehézségek árán lehetett hozzájutni. Megkérdezték tőlem, hogy vajon teljesíthető-e a parancsolat négy csésze ilyen szacharinnal édesített tea elfogyasztá-sával.
Válasz: Úgy rendelkeztem, hogy mivel a gettóban az édesített tea közkedvelt italnak számít, teljesíthető vele a négy pohár. Áldásként természetesen a Sehákolt kell rá elmondani, de van még egy különbség a bor és a tea használata között. Rendes körülmények között minden egyes pohár borra áldást mond az ember; de amikor más folyadékot használnak, nem kell minden egyes pohárra külön áldást mondani, elég a négy közül a legelsőre – a kidus pohárra –, majd a harmadikra, az étkezést követő birkát hámázon után elfogyasztott pohárra elmondani.
Annak érdekében, hogy reményt keltsenek a többi zsidóban, hogy a szabadulás már nincs messze, és hogy teljesíthessék a háláchikus követelményt, diákjaim a lehető legtöbb ember számára igyekeztek teát szerezni. Azoknak, akik nem jutottak hozzá ehhez a teához, maceszre – ha sikerült hozzájutniuk – kellett elmondaniuk a kidust. Mivel a kidusuk részeként el kellett mondaniuk a hámoci áldást a maceszre, ezért nem kellett boré pri háádámá-t mondaniuk a széder-est kárpász (a gettóban krumpli vagy hagyma) zöldségének elfogyasztásakor. Mivel az étkezés rendesen mindkettőt (a krumplit és a hagymát is) tartalmazta, nem volt szükség külön áldást monda-ni rájuk, miután az ember a hámoci áldást egyszer már elmondta.

 (Forrás:Zsido.com)