Feltámadt a kalifátus?

 

VAKON HARCOLUNK AZ ISZLÁM TERROR ELLEN

- MONDJA EGY VEZETŐ AMERIKAI HIRSZERZŐ

 

Nincs a világon még egy olyan hatalmas és befolyásos nemzetközi szervezet, amiről még a hírszerzéssel és nemzetvédelemmel foglalkozó szakemberek is ilyen keveset tudnának, mint az OIC. Hogy micsoda? A Hetek cikke.

Hogy micsoda? Ugye, most önök is ezt kérdezik, ahogy száz emberből kilencvenkilenc" – így kezdte néhány hete washingtoni előadását Stephen Coughlin őrnagy, az amerikai kormányzat egyik vezető hírszerzési elemzője. Coughlin szerint az OIC, vagyis az Iszlám Konferencia Szervezete programja határozza meg és vezérli az iszlám világban zajló eseményeket, az arab tavasztól kezdve az olajstratégián át a Mohamed-film ürügyén kirobbant erőszakos tüntetésekig és terrortámadásokig.

„Szinte vakon vívjuk a terrorizmus elleni harcot 2001 óta – figyelmeztetett Coughlin. „Nem vesszük ugyanis figyelembe azt, hogy létezik egy szervezet, amely az ENSZ után a második legnagyobb nemzetközi és kormányközi testületként az iszlám világ mind az 57 országát és 1,6 milliárd embert képvisel. Ez a szervezet befolyásosabb, mint a Varsói Szerződés volt annak idején, háromszor népesebb, mint az Európai Unió, és négy kontinensen képes érvényesíteni az akaratát. A helyzet mégis az, hogy miközben ők pontosan ismernek bennünket, mi szinte a létezésükről sem tudunk. Ez veszélyes és kiszolgáltatott helyzetet okoz a nyugati világ számára."

Az OIC-vel kapcsolatban az érzékcsalódást részben az okozhatja, hogy bár a szervezet 1969-ben jött létre, több mint harminc éven át kevés eredményt tudott felmutatni. Az ezredforduló után azonban az iszlám világ vezető államai – Egyiptom, Törökország és Szaúd-Arábia – új tartalommal töltötték meg a szervezetet. 2005-ben egy tízéves cselekvési programot alkottak, 2008-ban pedig elfogadták az OIC új alapokmányát. A testület nevet is változtatott, de az angol rövidítés megmaradt: Iszlám Együttműködés (Cooperation) helyett Iszlám Konferencia Szervezete (Organization of Islamic Conference – OIC) a hivatalos titulus. Az említett két dokumentum azóta mintegy kottaként szolgál az egyes tagországok és az umma, vagyis az iszlám világközösség vezetői számára. A nyugati diplomácia Coughlin szerint tudatosan kerüli a muzulmán umma fogalmát, mert vallási kifejezésnek tekinti. Pedig az OIC már az első, 1969-es alapokmányában kimondta, hogy a szervezet célja nem elsősorban az egyes tagállamok, hanem a világközösség, az umma képviselete. Az első világháború után a török birodalom összeomlásával megszűnt az iszlám kalifátus, így nem volt olyan nemzetközi testület, ami összefogta volna az iszlám világközösség érdekeit.

Nemcsak Kelet-, hanem egész Jeruzsálem megszerzése a cél

Az OIC azért jött létre 1969-ben, hogy ezt a vákuumot betöltse. Megalakulását a legfontosabb közös üggyel, „al-Kudsz al Sarif" (Jeruzsálem) védelmével indokolta. A szervezet látszólag egy banális ügy miatt született meg 1969. szeptember 25-én, a marokkói Rabatban tartott csúcstalálkozón. Egy hónappal korábban egy vallási megszállott ausztrál turista megpróbálta felgyújtani Jeruzsálemben az al-Aksza-mecsetet. A tűz az épületben nem okozott jelentős kárt, de elégett egy középkori faemelvény, amit Szaladin szultán ajándékozott a mecset számára. A magányos gyújtogatót a bíróság beszámíthatatlannak ítélte, és elmegyógyintézetbe utalta (Denis Michael Rohan itt is halt meg 1995-ben). Az iszlám világban azonban – ismerős a kép – a mai napig sem tértek napirendre az incidens felett. Az OIC alakuló csúcstalálkozóján kimondták, hogy az umma célja al-Kudsz (Jeruzsálem) felszabadítása. „Az OIC főtitkársága (a szaúd-arábiai) Dzsiddában működik al-Kudsz városának felszabadításáig, hogy ezt követően itt legyen a szervezet állandó központja." (OIC-alapokmány, XI. fejezet, 17. cikk.)

Ezt az alapelvet a 2008-ban elfogadott új alapokmány is megerősíti: „Továbbra is támogatjuk al-Kudsz al-Sarif kérdését, ami az OIC és a muzulmán umma számára központi ügy" (OIC-alapokmány, II. fejezet, 3. cikk).

Az arab világ vezetői minden alkalmat megragadnak arra, hogy emlékeztessék az iszlám világközösséget erre a szent feladatukra. A palesztin ügy különleges jelentősége éppen ebben áll: erre hivatkozva követelik a városnak (nem „csak" a keleti felének, bár abba is beletartozik szinte minden zsidó-keresztény történelmi szenthely, hanem az egész városnak) az átadását. Jeruzsálem az OIC központjaként egyben az új kalifátus fővárosa is lenne. A szervezet 2008-ban megválasztott főtitkára, Ekmeleddin İhsanoğlu török vallástörténész-diplomata szerint az OIC már ma is betölti azt a szerepet az iszlám világban, amit hajdan a kalifátus, és feladatának tekinti a tagországokon kívül élő muzulmánok érdekképviseletét is. Ez utóbbit úgy értelmezik, hogy az OIC állásfoglalásainak az iszlámot érintő kérdésekben a nyugati vagy más nem muszlim országokban élő hívők számára elsőbbségük van a saját államuk jogszabályaival szemben.

Emberi jogok a saría alapján és kettős mérce a Nyugattal szemben

Az OIC egyik fontos dokumentuma, az 1990-ben Kairóban elfogadott Iszlám Emberi Jogi Deklaráció záradéka kimondta, hogy a „kiáltványban szereplő minden szabadságjog és emberi jog alá van rendelve az iszlám saríának…, amely az egyetlen értelmezési alap (a szabadságjogokkal kapcsolatban)" (24. és 25. cikkely).

Ez a definíció nem sokkal az arab tavasz „kitörése" előtt született meg, és ez egyben magyarázatot ad arra, hogy a nyugati fülek számára oly biztatóan hangzó jelszavak (az úgynevezett Twitter-forradalom) Tunéziától Bahreinig miért nem hozták el egyetlen országban sem a demokráciát és szabadságot. Azonos fogalmak alatt ugyanis különböző tartalmakat értenek Nyugaton és az OIC-országokban. „Ha az új egyiptomi elnök azt mondja, hogy védelmezik az emberi jogokat, akkor ez alatt azt érti, hogy bevezetik a saríát, mert a Kairói Deklaráció értelmében az emberi jogokat ez biztosítja" – magyarázza Coughlin, aki szerint a záradék szigorú korlátozásai miatt mindegy, hogy milyen szép eszmék szerepelnek a dokumentum első 23 szakaszában, hiszen ezek értelmezését kizárólag a saría dönti el, bármilyen vitás kérdésben.

Az OIC felfogásában a nyugati értelemben vett szólásszabadságnál összemérhetetlenül fontosabb emberi jog az iszlám védelme. A Kairói Iszlám Emberi Jogi Deklaráció alapján hiábavaló azt várni, hogy az iszlám országokban alapvetően megváltozik a nők helyzete, vagy érvényesül a vallás-, lelkiismereti és szólásszabadság, amikor ezek az elvek alapvetően ellentétesek a saría lényegével. Épp ellenkezőleg: az OIC azért küzd, hogy a nem muszlim országokban olyan törvényeket hozzanak, amelyek az ott élő muzulmánok emberi (elsősorban vallási) jogait védik. Az fel sem merülhet, hogy muzulmán országban szabadon lehessen keresztény templomokat vagy imaházakat létrehozni, újabban viszont a keresztény kultúrájú országokban is korlátozni akarják a vallásszabadságot. Az Egyesült Államokban muszlim egyetemisták nemrég pert indítottak, mondván, a kampuszon található kereszt  sérti a meggyőződésüket, és az egyetemi kápolna harangját is hangosnak találták. Az ilyen kampányok célja, hogy az OIC programját minél szélesebb körben érvényesítsék. Ezt a nyomásgyakorlást támogatja a szervezet gazdasági stratégiája is.

 (Forrás:"Hetek", Morvay Péter