HETI SZAKASZ – VÁJIKRÁ(2) – 2013

VENDÉGOLDAL

IRJA:SMULIK GLITSENSTEIN, RABBI

Arany középút

Heti szakaszunk a Vájikra el Moshe – Isten szólt Mózeshez

A szakasz neve Vájikrá, a szó utolsó betűje egy alef, ami Tórában ezen a helyen valamiért kisebb, mint a többi betű. Bölcseink szerint azt jelenti ez a kis alef, hogy Mózes bármilyen nagy ember volt, mégis mindig szerény maradt, olyan szerény, mint senki más a földön. Maga az Örökkévaló mondja róla:

 „A férfiú Mózes pedig szerényebb volt minden embereknél, kik a föld színén vannak.”

A Tórában nem ez az első hely, hogy a betűk között egy más méretű alef tűnik fel. Az első ember, Ádám nevének kezdőbetűje,(a Krónikákban,1,1,1)  egy alef, nagyobb, mint a többi.  Azért nagyobb, mert Ádám nagyon büszke volt, amiért az Örökkévaló őt a saját kezével alkotta meg.  Az ő nagy elbizakodottságát jelképezi a nagy alef.

Ezen a két alefen kívül a Tórában minden betű közepes méretű. Arra tanít minket ez a jel, hogy nagyon fontos az embereknek az arany középúton járniuk. Minden tehetséggel megáldott embernek különösen oda kell figyelnie arra, hogy felismerje képességét, örüljön neki, jó célra használja, és maximálisan kiteljesítse. Úgy gondoljon tehetségére, mint ajándékra az Örökkévalótól, ami különlegessé teszi őt. Ugyanakkor nem hagyhatja, hogy fejébe szálljon a dicsőség, és önteltté váljon, ezáltal elbukva, mint Ádám, aki nagy elbizakodottságában vétkezett Isten ellen…

Arra figyelmeztet bennünket a kis alef, hogy próbáljunk olyanná lenni, mint Mózes, aki bár személyesen beszélt az Örökkévalóval, és vezette a népet sok-sok éven át, mégis mindig szerény maradt. Miért nem bízta el magát soha ez a nagy ember? Mert úgy gondolta, talán másvalaki az ő helyében jobban tudná teljesíteni a feladatát. Mindvégig tisztában volt vele, hogy az ereje Istentől való, és enélkül talán egész más sorsa lenne. Lehet, hogy az isteni erő nélkül, amit kapott, ő rossz ember lenne. Erre emlékezett, és nem lett öntelt.

Így hát nekünk is büszkén kell használni képességeinket, ismerni és becsülni értékeinket, miközben egy pillanatra sem felejthetjük, hogy a Jóistentől kaptuk ezt az ajándékot! A két alef, a nagy és a kicsi: büszkeség és szerénység legyen egyensúlyban bennünk, hogy ami tehetséget kaptunk, azt a legjobb tudásunk szerint isteni célra fordíthassuk!

 (Forrás: Emberbarát – Nagyfuvaros honlap)