2013. március 13., szerda

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

        RABBI  IS VOLT?

 

A  napokban átkeresztelték a Bér-kocsis utca egy részét és elnevezték Scheiber utcának. Az "esemény"ről a deák-honlap is tudósitott, persze hűbéres módon az MTI-t idézve.

Scheiberről azt irják hogy  "Scheiber Sándor nyelvészről, irodalomtörténészről, az egykori Rabbiképző Intézet újraindításának vezéralakjáról neveztek el utcát a VIII. kerületben. A csütörtöki táblaavató ünnepségen Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, Scheiber Sándorról lehetne mintázni "a kölcsönös megbecsülés képzeletbeli szobrát".

 

   Nagyon szép és főleg érdekes. Mi úgy tudtuk hogy rabbi is volt. Neológ rabbi

 

  Tévedtünk?

 

  Vagy akiről utcát neveznek el Pesten  - még ha nyúlfarknyit is – az már felhagy a rabbisággal és  "képzeletbeli szoborrá" lesz?

 

Hiszen a rabbiképzőt egy 3/3 ügynök is ujraindithatta volna. Scheiber nem volt az és voltak érdemeu is, pl a péntekesti kiddusok, ahol, szavaival, "a házasságok köttettek" ואין הקב"ה מקפח שכר כל בריה


 

 

 

       ... És A DZSH  ZSIDÓ RABBIT KERES...

  

         Öt teljes évig birta ki reb Áser Ehrenfeld a debreceni rabbi állást – amig most otthagyta. Jobb volt mint a hazai gyártmányu neológ rabbik – de tudjuk mit mondott Szabó Dezső, a szögről, hogy mibe nem lehet verni.

Nem tehetett sokkal többet mint amennyit tett.

Most hogy elment, az "örökös debreceni főrabbi" (ahogy a kőnyomatos azon száma titulálja amelyben lemondását közli) - a Dzsh  pályázatot hirdetett, amelyben Ehrenfeld utódját keresi, akinek kell hogy legyen "szakirányú képzettség"e (ez a szmiche magyarul?), nem fontos, hogy vallásos, istenfélő legyen, elég az "elkötelezettség a zsidó vallási hagyományok iránt" stb, blabla, és ami fontos, hogy csatolja "szakmai önéletrajzát" és "előnyt jelent a hasonló munkakörben szerzett tapasztalat".

 

    Mielőtt az asztalost ajánlanánk, aki az utóbbi időben mintha eltünt volna és mielőtt találgatnánk ki irta ezt a rossz (horo)vicc-et, nézzük  meg a forrás ( a könyomatos, vagy hivatalos nevén az "Új" Élet)  4. oldalán, az oldalas Örzse hirdetésben (mennyit fizettek érte?) amiből megtudjuk hogy ma magyarországon neológ rabbi az lehet, aki zsidó vallásu,-------stb stb.

 

Ez egy kedves moszkvai történetet juttat eszünkbe:

 

    Amikor elhunyt Lewin főrabbi,aki a "békeharcnak" szentelt imakönyvet adta ki (napokon belül hiánycikk lett) a politbüró kiadta az ukázt, minél előbb egy "megfelelő" jelöltet találni, mert a Szovjetunió nem maradhat főrabbi nélkül.

    Jöttek és mentek a küldöncök, kerestek a gyárakban és kolhozokban, mig végül jött az ügy referense és jelentette: találtunk valakit aki minden szempontból megfelelne, csak egy baj van vele.

    Mi – kérdezte a nagy főnök-

-         Hát az hogy az illető,sajnos, zsidó...

 

BAJÁTÓL GYÖNYÖSIG VIRÁGZIK A- - - - VIRÁG

 

    Ugyanazon a piár odalon megtudjuk, hogy "sikeres rabbikat ad a neológiának az Örzse" és példaként emlitik Tothát, Radnótit és Darvast. Egy állásnélkül van(ki az?), ketten allijáztak (mert nem voltak hajlandók a gójis reverendát magukra ölteni) és az asztalos eltünt (ezt nem irja meg az oldalt összeállitó Rados Virág, aki egy külön, sugallt, piár cikkben közli, hogy "Bajától Göngyösig virágzik a vallási élet").

   Most  komolyan: az oldal vitába száll az üviggel, aki egy utóbbi gyülésen a rabbi válságról beszélt. Amikor azt mondja, az oldal elején, Schőner rektor, hogy az Orzse tanitványai "az egész világon megállják a helyüket" –saját magával vitatkozik, illetve azzal a bizonyitvánnyal (bizony hitvány) amit ő maga állitott ki és amelyben leirta, mit mondott Benoschofsky főrabbi a neológiáról (lásd a Mazsihisz honlapján, vagy blogunk tegnapi számában).

   Ismert tény: a mazsihis végzettjei, sem most sem azelőtt nem szolgáltak rabbiként sem Izraelben sem sehol a világon.

 

Ha ez az oldal a purimi számban jelent volna meg,  mi is nevetnénk és a "sikeres" rabbikat  a szó héber értelemben vennénk. De Purim után- - - -

 

   Purim után a helyzet olyan siralmas ,hogy csak sirni lehet. Nem  nevetni.

 

 CSAK A JÓ ISTEN TUDJA - - -

 

·        Miért pocsékolja a sipucca kevés pénzét arra, hogy izraeli héber lapokban hirdesse hajlandóságát az 1% elfogadására? Valaki azt gondolja, hogy a Háárec olvasói a Mazsihisznak adják adójukat? Ki keres ezen?

·        Milyen rossz vicc az, amikor egy pajeszos kisfiu piros-fehér-zöld kokárdával jelenik meg az utcán? Elfelejtettük mit mond erről Jeremiás? Tessék utánanézni: Jer, 4, 30.

·         Miért és kinek jelent "jó pontot", ha pozitivumként közlik, hogy  a ma "zsidongó" rabbi a marxista, ateista Somér Hacairban kezdte pályafutását?

·        Miért közli a kőnyomatos azon  zsinagógák imaidejét ahol sem naponta sem szombat reggel nincs ima, és nem közli Óbudát (Lajos utca) ahol naponta is van minjen?

·        Mi lesz ha neadjisten megint egy zsidót választanak pápának és ki lesz akkor Erdő helyett?

 

Ha addig már nem találkoznánk ebben a rovatban – mindenkinek kóser és kellemes Peszáchot kiván a szerkesztő

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése