A heti szakasz chaszid szemszögből – VÁJIKRÁ 2013

 

                  'IDEGEN' GONDOLATOK NÉLKÜL!

 

      Szakaszunk elsősorban részletezi azokat az áldozatokat, amelyeket be kell mutatni a pusztabeli Hajlékban, majd a jeruzsálemi Szentélyben. Egyike a legfontosabb vonatkozó utasitásoknak, hogy az áldozat bemutatásának önmagáért kell lenni, vagyis "lismá". Ez az ismert héber fogalom azt jelenti,  hogy amikor az áldozó bemutatja az áldozatot – csak arra szabad gondolnia és semmi másra, hogy ő most bemutat egy áldozatot az Örökkévalónak. Ha bármi másra gondol közben – akkor az áldozat nem érvényes.

 

    Ilyen szigorral  nem találkozunk a Tóra más parancsolataival kapcsolatban. Ámbár egy zsidó embernek nem szabad megfeledkeznie az Örökkévalóról egy percre sem – ez egyike annak a mindig érvényes és mindig, mindenütt kötelező hat micvenak – de például ha valaki alamizsnát ad egy nélkülözőnek – cedóke -  abban a pillanatban nem köteles az Örökkévalóra gondolni.

 

HANEM MIRE?

 

    Természetes, hogy amikor  egy zsidó ember kegyet gyakorol egy szegény emberrel – akkor elsősorban arra gondol, mennyire sajnálja őt és mennyire szeretne segiteni rajta. Amikor egy intézmények ad adományt – akkor az intézmény anyagi nehézségei lebegnek szeme előtt  és amikor egy betegnek segit –akkor arra gondol mi mindenre van egy ilyen betegnek szüksége ahhoz hogy egészséges legyen.

 

Mindezek egyszerü gyakorlati dolgok – amelyek messze vannak az Örökkévaló fenkölt fogalmától.

 

Még a Tóra-tanulás idején – amikor maga  a tanulás logikus hogy kapcsolatban legyen azzal aki a Tórát adta nekünk -  tudva tudván hogy a tanulás az Ő akarata és határtalan bölcseségének kvint-esszenciája – az "önmagáért" (lismá) fogalma csak a tanulás kezdetén kötelező, vagy esetleg minden óra elején. A tanulás közepette belefeledkezünk a Tóra logikájába, a talmudi vita fejtegetéseibe, az ok és okozatok szövevényébe – és itt és ekkor nyilvánvaló hogy nem gondol az Örökkévaló határtalan nagyságára.

 

KI ELŐTT ÁLLSZ?   

 

     Ezzel szemben állandóan, pillanatnyi szünet nélkül az Örökkévalóra kell gondolni – amikor imádkozunk. Ilyenkor kötelez a "tudd ki előtt állsz"jó tanácsa (Rabbi Eliezer Hágádol végrendelete – 18. Ocár Hámidrásim). Sőt még akkor is amikor személyes szükségleteit kéri az imában – és ilyenkor önkéntelenül is magára gondol és arra amire szüksége van élete fenntartására -  akkor is igyekeznie kell arra koncentrálni, hogy az Örökkévaló előtt áll.

 

Itt és ebben találjuk a kapcsolatot az ima és az áldozatok között, hiszen az imarendet az áldozatok helyett vezették be, amikora Szentélyt az ellenség lerombolta és az áldozati rend megszünt funkcionálni. Napjainkban az imarend egyfajta szellemi áldozat és ennnélfogva ahogy az áldozatoknál múlhatatalanul szükséges az hogy az "önmagáért" ("lismá") legyen  - ugyanez a gondolat elengedhetetlen az imánál is.

 

  MITŐL "IDEGEN" A GONDOLAT?

 

     Mindezzel együtt, ha elmélyedünk a témában, ki kell iktatnunk minden "idegen gondolatot" (máchsává zárá) – nemcsak az imából és a micvák szigorú betartásából -  hanem az istenszolgálat minden ágából. "Minden utadon (cselekedeteidben) gondolj reá---" mondja a Példabeszédek szerzője (Mislé, 3, 6) és ez azt jelenti, hogy a azsidó ember nemcsak akkor és azzal szolgálja az Örökkévalót, amikor egy micvát – parancsolatot – teljesit, hanem akkor is amikor az ő "saját" dolgait csinálja, vagyis eszik és iszik, stb.

 

     Igy aztán minden, de minden amit a zsidó ember tesz – az egy része az istenszolgálatnak- És ha ez igy van – akkor olyannak kell lenni cselekedeteinek mint az áldozati rend- erre kell koncentrálni és nem szabad gondolni semmi másra. – még a legfenköltebb gondolatokra sem.

 

Mert mit jelent az "idegen gondolat"? Mitől "idegen" az?  Attól hogy nem tartozik oda amivel éppen most foglalkozik! Minden ami az istenszolgálat jelenlegi fázisától "idegen" – az egy idegen gondolat, ami akadályozza a tökéletes odaadást abban amivel éppen most foglalkozik.

 

Ez hozza közös nevezőre az imát az áldozattal – ami helyett lett beiktatva.