2013. március 5., kedd

האלוקים יבקש את (ה)נרדף" {קוהלת, ג, ט"ו}MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

   LEVÉL –  KOMMENTÁR  NÉLKÜL(4)


Ez egy olyan blog, amely afféle zsidó dolgokat ir meg, amiket mások elhallgatnak. Ez egy fölösleges bevezető, de néha el kell ismételni, hogy a pesti "dörzsölt" gyagyák is megértsék, illetve ne feledkezzenek  meg róla. Mindenki ismeri, például, azt a régi magyar közmondást, hogy aki szelet vet,az bűnügyi feljelentést arat, vagy azt, hogy akinek vaj van a fején az ne menjen a napra és ne bujtasson fel másokat sem, hogy a napra menjenek, mert ez másokat arra a kedves ausztráliai játékra készteti, amit bumm-erángnak hivnak.

   Most nem térünk ki arra, miért nem értik a "hivatásos" (valamikor a bárcásokat hivták igy)pesti  (sipuccai) zsidók a fenti szlógent, ami nem más mint egy bibliai idézet (Prédikátor, 3, 15), amely azt mondja, nem ferditett forditásban, hogy "az Isten az üldözöttet  keresi" – illetve az üldözöttek pártján áll. Ehhez a Midrás, az egyetlen kompetens és zsidó exegétikája a versnek, hozzáteszi, hogy ez még akkor is igy van ha "egy cáddik üldöz egy róset"(Vájikrá Rábbá 27, Tanchuma 9, Jálkut Simoni.trmg). Itt nincs szó sem cáddikokról, sem rósekról, hanem egy tévelygő és esendő emberről, aki a soá  + kommunizmus áldozata és egy galád , cinikus, mániákus  feljelentőről, aki a sipucca troublemakere szerepében tetszeleg és magát "rabbi"nak tartja. Továbbá "fut még" egy kihasznált és eldobott balek és néhány "akadémikus" niemand, akik a három majom szerepét játszák, nem látnak, nem hallanak és nem tudnak semmit, de folyamatosan mellébeszélnek.

                                                                      * * *

Ezen előzmények után nem marad más hátra, mint közölni a ma (kedd) reggel érkezett levelet, melynek irója anonimitást kér, "érthető okokból".Ezen ne múljon:

    Kedves Naftali!

      Látom, sorban közlöd a beérkező leveleket, amelyek egy sajgó és vérző ügy körül forognak. Nem várom meg amig megkérdezed mi a véleményem – tudom hogy meg fogod kérdezni- ezért előre próbálok válaszolni a fel nem tett kérdésre.

 Tudod jól, min mentem keresztül az elmult években és azt  is tudod,hogy nem tartozok a hivatalos establishmenthez A szóbanforgó ügyben álláspontomat az motiválja, hogy lekötelezettje vagyok az egyik szereplőnek, aki talán főszereplője a kinos ügynek. Nem biztos, hogy helyesen cselekedett, én a helyében nem tettem volna ezt,  de megértheted hogy nem vagyok abban a helyzetben hogy nyilvánosan birálhatnám.

Itt mindenki attól tart, hogy nyilvános birósági tárgaláson – ha  arra sor kerül – az lesz amit te hilul hasemnek nevezel – vagyis nagy és nyilvános blamázs és pofáraesés, ezért jó lenne ezt elkerülni, ha valahogy kiegyeznének. Talán történnek is ilyen tapogatózások (amikről én nem tudok) de a baj az, hogy a másik oldalnak nincs vesztenivalója. Őt a bosszú fűti és az nagy erő.

Csak remélni lehet, hogy – valahogy - csak jóra forul az egész, bár nem tudom elképzelni hogyan és miként

 Kellemes és kóser Peszachot kivánok az egész családnak, plusz neked jó egészséget

    XYZ

Ui. Kérem azonosságom homályban tartását érthető okokból !

                                                                        * * *

     EGYELŐRE – MINDEN KOMMENTÁR NÉLKÜL

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése