2011. március 23., szerda

TISZTELET  ÉS BECSÜLET A BIBOROS PRIMÁSNAK

 

ERDŐ PÉTER BOJKOTTÁLTA
 A DOHÁNYBELI GYALÁZATOT

 

A HOFFER-UNOKA MELLETI ÜLÉS ÜRESEN MARADT * IRREDENTA NÁCI DALOK EUROPA "LEGNAGYOBB" ZSINAGÓGIÁJÁBAN, MAZSIHISZ SEGÉDLETTEL * A  MAGYAR RABBIK SEM JELENTEK MEG A SZÉGYENEN  -  KIVÉVE a kirugott FRŐLICH "TÁBORNOKOT"...        

           

            AZ INDEX HELYSZINI  TUDÓSITÁSA

 

     Fiaskóval végződött a Dohány templom megszentségtelenitése,  legalábbis a rendezők szempontjából. Nem sikerült ugyan meghiusitanunk a blaszfémiát, amit nagyon sajnálunk , szégyelünk és hajlandók vagyunk odaűlni a szégyenpadra, az üvig-geldmájer-frölich trió mellé, de azért volt fénysugár, nem is egy.

 

    Az első vigasz: Erdő Péter, biboros primás, a magyar katólikus egyház feje – bojkottálta az "eseményt" és helye az első sorban üresen maradt. Ez logikus következmény volt annak, hogy miután megtudta tőlünk, hogy gyalázat készül a zsidó főtemplomban , az ő "fővédnökségével", közölte mailben Zoltai Gusztávval, (március 4.én), hogy ő nem adott védnökséget erre a dologra. 11 nappal később, március 15.én, az Új Életben megjelent hirdetésben, ott volt a biboros "fővédnöksége", mintha mi sem történt volna. A legkevesebb amit Erdő Péter tehetett erre az arroganciára – ami elkövetőjére annyira jellemző – hogy bojkottálta a "zsidó egyházi zenét" és helye az első sorban üresen maradt.

 

A másik vigasz: nagyon sok zsidó nem dőlt be az agressziv, cigányos propagandának és a lábával tüntetett: a templom nem volt tele, a képeken látni a foghijas sorokat és a magyar rabbik sem voltak jelen, a hadseregből szégyennel eltávolitott Frőlichen kivül. Csak a  másik "fővédnök", a Hoffer unoka volt ott, "vösáré lé máré", ahogy a talmud ilyen esetekben mondja.

 

     Igy aztán a "jótékonyság" is hazugság, a mazsihisz bevétele – szerinte – nem fedezi a költségeket és megelégszik azzal a piáros szinházasdival, amit a cigányzenész a helyszinen megrendezett. Lásd az Index és a Stop tudósitásait, amelyból az első egybecseng tudósitóink jelentéseivel. Ebből kiderül hogy a koncert "provokativ" volt és a zenész és énekesnői olyan irredemta, fasisztoid dalokat produkáltak, sok "kipás" megrökönyödésére, mint a "Szép, vagy, gyönyörü vagy Magyarország",  vagy  "A csitári hegyek alatt", stb.

 

    Itt adjuk át a szót az Indexnek és Hudák Hajnalnak. A tudósitást kissé röviditve közöljük:

 

                               "Kissé provokativ koncert"

 

Mága Zoltán zsidóknak játszott purimkor

·      Hudák Hajnal

2011. március 21., hétfő 18:38

Mága Zoltán hegedűművész és barátainak népes tábora jó hangulatú, kissé provokatív koncertet tartott vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában. A műsorrendben a Jiddise máme vagy a Schindler listájának főcímzenéje mellett felcsendült a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország is, de végül a Bánk bánból a Hazám, hazám kimaradt.

Vasárnap este exkluzív helyszínen, a Dohány utcai zsinagógában tartották Mága Zoltán "100 templomi koncert" elnevezésű turnéjának 67. állomását. Mága látványosan szereti a zsidókat, ezt az a videoklip [1] is bizonyítja, amit a Schindler listájának főcímdala közben vetítettek a kivetítőkön.

 Mága Zoltán hegedűművész és barátainak népes tábora jó hangulatú, kissé provokatív koncertet tartott vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában. A műsorrendben a Jiddise máme vagy a Schindler listájának főcímzenéje mellett felcsendült a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország is, de végül a Bánk bánból a Hazám, hazám kimaradt.

Vasárnap este exkluzív helyszínen, a Dohány utcai zsinagógában tartották Mága Zoltán "100 templomi koncert" elnevezésű turnéjának 67. állomását. Mága látványosan szereti a zsidókat, ezt az a videoklip [1] is bizonyítja, amit a Schindler listájának főcímdala közben vetítettek a kivetítőkön.

   A zsidóság szeretetén kívül már csak azt hangoztatta jobban a koncerten, hogy mennyire örül, hogy magyarnak született. "Köszönetet mondok édesapámnak, aki meg akarta mutatni, hogy mindegy, milyen származásúak vagyunk, ha tanulunk, akkor miénk az ország" - mondta a művész.

Vendégség

A telt házas koncerten a fellépők közt ott voltak Tokody Ilona és Pándy Piroska operaénekesnők, Muskát András operaénekes, Szakcsi Lakatos Béla, Feke Pál, Pintér Tibor, Galambos Lajos, a Budapest Gipsy Band és persze Mága Zoltán angyalai. A zenekart a karizmatikus Silló István vezényelte. Az ismert vendégek listája még érdekesebb: Kiss Péter, Horváth Csaba, Schmuck Andor, Balogh Zoltán, Réthelyi Miklós, Lomniczi Zoltán, Ómolnár Miklós és megannyi fontos ember.

        Némi csalódással töltött el, hogy az egyik legérdekesebb díszvendég, Erdő Péter érsek, aki a szórólapon is szerepelt,(mint "fővédnök" – a szerk.)   nem volt jelen a zsinagógában a koncerten. Így a nyugalmazott Schweitzer József főrabbi mellett az első sorban nem ült ott kontrasztként egy keresztény vallási vezető, de azért így is megvolt a szürreális hangulat. A plakátokon meghirdetett Zséda sem tudott eljönni, mert megbetegedett, de ez olyan sokat nem vett el az est fényéből.

Repertoár

A koncerten a Primarius Szimfonikus Zenekar kísérte Mága Zoltánt, így a Mága-féle gagyitechnós vonal szinte teljesen kimaradt. A rá jellemző szintis dobalapot is a Studio 11 ritmusszekciója helyettesítette, és csak néhány számnál forgattam a fejem azt figyelve, hogy ez vajon kinek jön be. Mága bátran vegyíti a stílusokat, nem fél egy klasszikus művet cimbalomszólóval megtoldani vagy egy modernebb alkotást szimfonikusokkal megerősíteni.

A legmeghatóbb pillanat a koncerten az volt, amikor a klasszikus művek sora (pl.: Négy évszak, V. Magyar tánc) után Tokody Ilona az A csitári hegyek alatt - at kezdte el énekelni. A VIP-szektorban sok kipás fej kérdően fordult egymás felé, de láttam olyat is, akinek könnyek csillantak meg a szemében. Volt még Szól, a kakas, szól, Repülj, fecske, Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország, és Csillagok, csillagok is, Mága a másik oldalnak a Ha én gazdag lennék vagy a Jiddise máme című számokkal kedvezett.

Mága Zoltán repertoárja eléggé provokatívra sikeredett, de nyilván így próbálta közelíteni a két oldalt, a magyar és a zsidó kultúrát. A műsorrendben még szerepelt a Bánk bánból a "Hazám, hazám" is, de ez  aztán mégsem hangzott el. Lehet, hogy már túlzás lett volna hogy a Hazám, hazámat a program szerint pont a Schindler listája és a jótékonysági célra felajánlott pénz átadása közé illesztették volna?

A műsor így is három órásra nyúlt, a szinte már matuzsálem korú Schweitzer ex-főrabbi a ráadás számot, a Monti Csárdást már nem bírta meghallgatni, kisegítették a teremből.

Purim

A jótékonysági jegyet vásárlók rosszabbul jártak kicsit, mert aki nem volt rajta a VIP-listán, az vagy nagyon messze ült a színpadtól, vagy felküldték a karzatra, ahonnan csak akkor láttak valamit, ha felálltak a székből. Még így sem találkoztam elégedetlen arcokkal, sokszor hátranéztem, és láttam, hogy ritmikusan mozognak a kipák.

Az est házigazdája, Pintér Tibor elmondta, a cél hidakat építeni ember és ember, vallás és felekezet között - - -

Én még sosem voltam a zsinagógában, ki is nevettek, amikor kissé elhúztam a számat, hogy nekem nem adtak kipát. A koncerten a legjobb dolga az első sorban helyet foglaló Demján Sándornénak lehetett, Mága Zoltán sokszor csak neki játszott, és csillogó szemekkel mosolygott reá a hegedűje mögül. Ennek az oka ki is derült, amikor Mága elmesélte, hogy nemrég megkereste egy kedves hölgy, akinek végül elfogadta az adományát. A koncertből amúgy jó pár perc azzal telt el, hogy Mága Zoltán hálálkodott egy-két embernek, akik támogatták, de ezt vehetjük tőle szép gesztusnak is.

Az ember

Mága Zoltán nem mindennapi ember, ezt kétség kívül lehet állítani, de legalább nyíltan játssza a játszmáit. Az egyik díszvendég Réthelyi Miklós miniszter volt, Schweitzer rabbi mellett foglalt helyet feleségével, és a kipa-kérdést úgy oldotta meg, hogy egy svájci sapkában érkezett, végig abban ült. Mága Zoltán a koncert elején még díszvendégként üdvözölte a Sólyom László öltözködési stílusát követő politikust, majd a vége felé olyan utalást tett, ami nem feltétlenül eshetett jól a nemzetierőforrás-miniszternek. A hegedűs arról beszélt, hogy szeretné, ha az újévi koncertsorozata még hetven évig folytatódna, de ehhez segítségre van szüksége, és nyíltan felszólította Réthelyi urat a támogatásra. Demjánnénak arra tett utalásokat, hogy egyszer majd szeretne Prima Primissima díjat kapni.

Mága Zoltán bejelentette, hogy a legutóbbi újévi koncertjén több mint 13 ezren ünnepeltek együtt, és hogy augusztus 19-20-án tartja a mostani koncertsorozat századik állomását a Szent István Bazilika előtti téren. Ide reményei szerint 15 ezer ember fog eljönni.

Mága Zoltánra furcsa módszerei ellenére azért nem tudok haragudni, mert látom rajta, hogy azt próbálja hirdetni, hogy az emberek ne utálják egymást Magyarországon. Máltai szeretetlovagként mindenkinek a barátja, akinek meg nem, arról nem tudok, mert utálkozni még sosem hallottam a kifogástalan modorú hegedűst.

Az adományozás, a jótékonykodás fontosságát sokszor felhozta Mága Zoltán. Mint mondta, ő nem lenne teljes ember, ha nem adakozna. Most is elosztott 500 ezer forintot, az egyik felét a Madarász utcai gyermekkórház, a másikat egy leukémiás kislány kapta a kezeléseire, a japán katasztrófa áldozatairól pedig néma főhajtással emlékezett meg a hallgatóság a műsor elején.

                                                                    *

       Eddig az Index tudósitása. Most pedig lássuk mit tud minderről a Mazsihisz honlap és szerkesztője,   Deák Andrea (a továbbiakban Szemte Lenke), a "Stop" teljesen "objektiv"  piár cikkecskéje nyomán:

 A szerk. megjegyzései a "tomboláról" piros zárójelben:

 

Ilyen is ritka: szinte tombolt a zsinagóga közönsége

2011-03-22 12:25:41

 

Borsos Zsuzsi / Forrás: Stop


Mága Zoltán ismét segített a rászorulókon. A hegedűművész ezúttal a Dohány utcai zsinagógában adott jótékonysági koncertet, ahol felajánlotta a Monogram-díjával járó pénzjutalmat is, mellyel beteg gyermekeket támogatott.



Zsúfolásig telt a Dohány utcai zsinagóga vasárnap este, ahol 100 templomi koncertsorozatának 67. állomásaként fergeteges koncertet adott Mága Zoltán, s bár a közönség templomban ült, minden számot nagy taps követett.

„Sokan azt mondták, életük legszebb koncertjén vehettek részt. Az emberek állva tapsoltak, a világ egyik legszebb temploma koncertteremmé vált. Mivel Liszt év van, így a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjére, Liszt Ferencre emlékezve a II. Magyar Rapszódiával nyitottuk koncertünket, amely hatalmas sikert aratott. Több, mint három órás volt a koncert, de hál Istennek az emberek végigülték, és a remekművek után a magyar zeneértő, zenekedvelő közönségem vastapssal jutalmazta meg a tiszta szívből adott muzsikánkat" -
mesélte a STOPnak Mága Zoltán, akinek barátai is ellátogattak a koncertre.

   ( A koncert további objektiv ismertetése és értékelése immár teljesen fölösleges, mert elvégezte ezt helyettünk maga Mága).


A fellépők között volt Tokody Ilona, Feke Pál, Szakcsi Lakatos Béla, Galambos Lajos, Pintér Tibor, Pándy Piroska, Muskát András és Zséda is énekelt volna, ő azonban az utolsó pillanatban lebetegedett.(
vagyis elment szülni (az Értelmező szótár szerint). Az Index nem tud erről, ott csak megbetegedett, de Andika nem ért ehhez – a szerk.)

A Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretében többek között felcsendültek Vivaldi, Puccini, Albinoni, Williams és Brahms művei mellett magyar népdalok Kodály Zoltán feldolgozásában.

Mága Zoltán "A királyok hegedűse" című albuma nyerte el a Fonogram - Magyar Zenei Díjat Az év hazai szórakoztató zenei albuma kategóriában ez évben, és a díjjal járó pénzjutalmat jótékonysági célokra ajánlotta fel. A Zsinagógában átadta a díjjal járó pénz egyik felét egy leukémiás kislány megsegítésére, míg a másik részét a Madarász utcai Gyermekkórház kapta. A hegedűművész szerint azért kell, hogy nyilvánosságot kapjon jótékonykodása, hogy sok ember felfigyeljen erre és segítsen, s ezt a vasárnapi koncert is megerősítette.

                                      MÁGA "NAGY SZERVEZET" AKAR LENNI...  

 

„Hihetetlen érzés volt. Az én szemem is könnybe lábadt, amikor a leukémiás kislány édesanyja sírva köszönte meg a segítséget, hiszen valóban a lánya élete múlik rajta: vidéken laknak, chemoterápiára kell járnia a kislánynak, ismét elkezdte az iskolát, s ezzel fedezni tudják majd a költségeiket. A koncert után már megcsörrent a telefonom, hogy szeretnék támogatni a beteg kislányt. Ennél nagyobb öröm nincs! Ugyanakkor rengeteg ilyen példa van, több száz levél érkezik hozzám, s lehetetlen mindenkit támogatni. De egyszer eljön az az idő is, amikor egy nagy szervezetté válhatok, és akkor sokkal több emberen segíthetek" - mondta a hegedűművész, aki folytatja misszióját, s a jótékonysági sorozat 100. koncertjét a Szent István Bazilika előtti téren szeretné megtartani több ezer ember előtt, idén augusztusban."

 

       EDDIG ANDIKA A MAZSIHISZ HONLAPON.

    Most csak a kérdés mennyi pénz marad a jótékonyxságra és hová fogja azt a Sip utca tenni? Mága megkapta amit akart, a templom meg lett gyalázva – de mi van mindebből a magyar zsidóknak?

    Marad a szégyen és a gyalázat.

      

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése