HETI SZAKASZ – Vájikrá - 2011

Ha az asszony házsártos …

 

Ez a szakasz , AMELY az első a Tóra harmadik könyvében - az áldozati renddel foglalkozik. Részletes leírást ad arról, milyen vétekre, milyen áldozatot kell bemutatni. Bár máshol és más alkalommal is esett már erről szó, ezúttal egy újabb oldalról közelítjük meg az áldozati szertartásokat.

„Ha egy ember közületek áldoz...”.

Ovadjá Szfornó, a neves középkori orvos és Tóra-magyarázó, az eredeti Írásverset átvitt értelemben magyarázza, azaz az ember mintegy önmagát, vagyis saját egóját áldozza fel elkövetett vétkeiért. Ha nem így tenne, nem volna értelme áldozathozatalának. E cselekedetben a vétkes alárendeli magát egy felsőbb hatalomnak, miáltal esetleges fennhéjázása, önteltsége szertefoszlik és az ember visszanyeri egyik legfontosabb tulajdonságát – a szerénységet.

* * *

A szerénység, mint jó tulajdonság, a Talmud bölcseit is megihlette.
Ráváról szólva a Talmud elbeszéli, hogy az égtől három dolgot kért: bölcsességet, gazdagságot, szerénységet. Ebből kettőt – a bölcsességet és gazdagságot – megkapott, a szerénységet nem (Móéd Kátán, 28).

Ktáv Szófér, Hátám Szófér fia, felveti, vajon Ráv miért bölcsességet és gazdagságot kért először és csak azután szerénységet?

– Azért – magyarázza – mert egy szegény és nem okos embernél nem nagy érdem szerénynek lenni, hiszen nincs mivel dicsekednie. A szerénység csak akkor tűnik fel, ha olyan valakinek a tulajdonsága, aki egyébként okos, gazdag avagy sikeres.
– Rávának is osztályrészül jutott a szerénység – fejezte be eszmefuttatását Ktáv Szófer – csak ez oly magas fokon volt meg benne, hogy maga észre sem vette.

* * *

Hasonló szellemiségű az a talmudi elbeszélés, melynek „hőse” Ráv Joszéf, a pumbaditai jesiva feje. Az ő jelenlétében, idézett egy tanaita egy talmudi tételt: „Rabbi Jehuda, a fejedelem halálával megszűnt a szerénység és a vétektől való viszolygás”. Ráv Jószéf erre megjegyezte: „szerénységről ne beszélj, kérlek, hisz' itt vagyok én” (Szóta, 49).

Miként dicsekedhetett Ráv Jószéf a szerénységével – veti fel egy neves kommentátor – ez már önmagában véve is önteltség?

Erre egyetlen magyarázatot lehet találni, s ez a megválasztásának története. Ő, nem tartotta magát alkalmasnak a megtisztelő feladatra, és, szerinte, kizárólag azért került erre mégis sor, mert mások – akik tehetségesebbek és okosabbak voltak, mint ő – félrevonultak és nem jelöltették magukat. Így aztán mondásának az az értelme, hogy a szerény emberek tették lehetővé, hogy őt válasszák meg.

* * *

A radomszki rebbe, a „Heszed Löávrahám” című mű szerzője, rokoni kapcsolatba került a guri rebbével. Kíváncsi volt a vőlegény Tóra-jártasságára, ezért elküldte egyik hívét, hogy bizonyosodjék meg róla: igaz-e, hogy a guri haszidok nagyon szerények, magukat szinte semmibe veszik?

– Ez igaz – mondta a küldönc – önmagukat valóban semminek tekintik, másokat viszont – duplán semminek...

* * *

A pozsonyi Hátám Szóferről mesélik, hogy igencsak nem bírta elviselni a képmutató, álszerény embereket. Egy alkalommal meglátogatta őt valaki, aki magát rebbének tartotta, miközben egyfolytában fitogtatta szerénységét, mondván, mennyire senki és semmi.
Ez a képmutatás nagyon feldühítette Hátám Szófert, ezért gúnyosan megjegyezte:
– Uram, maga nem olyan nagy ember, hogy ennyire kicsinek mutassa magát!

* * *

„Ha égőáldozatot mutat be...” ( 3. Mózes, 1, 3).

Az Írás szerint háromféle állatot lehet égőáldozatként bemutatni: a szarvasmarhát, a juhot és a madarat (galamb).

A Zóhár ezt kiegészíti: A gazdag embernek – aki büszke és magabiztos, s ennek folytán könnyebben vétkezik – nagyobb áldozatot kell hoznia – szarvasmarhát. Egy közepes anyagi helyzetben lévő embernek – aki kevesebb bűnt követ el – elegendő, ha juhot áldoz fel. Végül egy szegény embernek – aki alázatos lelkű és általában kevesebb lehetősége is van arra, hogy vétkezzen – elég egy galambot hozni áldozat gyanánt. (Zóhár, Vájikrá).

Rabbi Snéor Zálmán, a Hábád megalapítója, szokta mondani: Annak ellenére, hogy az áldozat bemutatása megtérés nélkül nem ér semmit és nem hoz bűnbocsánatot – ez nem vonatkozik a Mincha áldozatra. A szegény ember Mincha áldozata – ami egy kevés lisztből és olajból áll – bűnbocsánatot eredményez, hiszen az egész élete egy véget nem érő megtérés...

* * *

„Ha valaki vétkezik azáltal, hogy hallotta az esküszót és ő a tanú, vagyis látott, illetve megtudott valamit, ha nem szól – viseli vétkét” (uo. 5,1).

Az Írásvers arról a tanúról szól, aki tud valamit, de elmulaszt tanúvallomást tenni. „hallotta az esküszót” azt jelenti, hogy megeskették, hogy tanúskodni fog. Ha ennek nem tesz eleget és ezzel megakadályozza az igazságszolgáltatás munkáját – áldozatot kell hoznia.

A szentéletű wurkai cádik, reb Jichák, fiatal korában sokat szenvedett házsártos feleségétől, akinek ráadásul a nyelve is jól fel volt vágva. Ő hallgatott és szenvedett, de amikor látta, hogy egész háza népe is nehezen tűri, elhatározta, tanácsot kér mesterétől, a lelovi reb Dávidtól.

Amikor feltárta gondját a rebbe előtt, az csak annyit válaszolt neki: „Miért mondod ezt nekem? Mondd saját magadnak!”.

    Kezdetben nem értette, mire is célzott a Mester, csak később jött rá a dolog nyitjára, amikor eszébe jutottak Báál-Sém-Tov szavai: Ha valaki tetteiben vétkezik, akkor büntetésül állatoktól vagy szolgálóitól fog szenvedni. Ha a bűnt beszédben követi el, akkor a feleségétől lesz kénytelen „nyelni”. Amennyiben gondolatai nincsenek rendben, akkor a gyerekeitől áll majd ki sok mindent. Ha viszont mind a három dolgot – cselekedet, beszéd és gondolat – amiben vétkezett, helyrehozza, akkor minden jóra fordul.

Idáig jutva gondolataiban, reb Jichák megértette, mit is mondott neki Mestere: minden rajta múlik.