| TANUM A SZIKLA Egyszer egy bászrai zsidó kereskedő úton volt hazafelé. Teveháton kelt át a sivatagon. Az állatot egy arab tevehajcsártól bérelte, aki szintén bászrai volt, és vele tartott az úton. Már máskor is utaztak együtt.
Amikor már csak egynapi út állt előttük a városig, pihenőt tartottak.
Rásid, a tevehajcsár, megjegyezte, hogy odahaza most érik a messze földön híres bászrai datolya, és nagyot sóhajtott.
Miért sóhajtozol, Rásid? – kérdezte a kereskedő.
Arra gondoltam, hogy nemsokára hazaérünk, én meg üres kézzel állítok be a feleségemhez és a gyermekeimhez, hisz épp csak annyit tudok keresni, hogy éhen ne haljunk... Ha lenne valami pénzem, vehetnék egy kis datolyát, eladnám, és vihetnék ajándékot a családomnak...
A kereskedő elértette a célzást, és felajánlotta, hogy kölcsönadja az indulótőkét.
Tanú nélkül adnál kölcsönt? – hitetlenkedett Rásid: azt gondolta, a kereskedő csak tréfál.
Ez a szikla lesz a tanúm! – felelte a kereskedő, a homokból kiemelkedő, hatalmas kőre mutatva.
Rásid alig bírt magával örömében. Tisztára bolond ez az ember, gondolta, hogy egy néma követ kér fel a tanúskodásra! És még azt mondják, hogy a zsidók okosak!...
A kereskedőnek persze nagy komolyan csak annyit mondott:
Rendben van. Legyen a szikla a tanú! – Megesküdött, hogy amint eladja a datolyát, visszafizeti a kölcsönt.
A kereskedő elővett néhány ezüstpénzt, lerakosgatta a kőre, és azt mondta:
Látod ezt a pénzt? Te vagy a tanú, hogy ezt kölcsönadtam Rásidnak!
Amikor Bászrába értek, Rásid hazakísérte a kereskedőt, és újból megígérte, hogy hamarosan visszafizeti a kölcsönt.
Eltelt néhány nap, de az arab nem jelentkezett. Így hát a kereskedő elment hozzá, hogy megkérdezze, eladta-e a datolyát, meg tudja-e adni a pénzt.
Miféle datolyáról, miféle kölcsönről beszélsz? – kérdezte Rásid ártatlan képpel.
Ne tégy úgy, mintha semmiről sem tudnál! Nagyon jól tudod, miről beszélek! Így hálálod meg a szívességet?
De Rásid továbbra is tagadta, hogy bármiféle kölcsönt kapott volna. Ezért a kereskedő úgy döntött, hogy a kádi elé viszi a dolgot.
Van-e bizonyítékod arra, amit állítasz? – kérdezte a kádi.
Igen: van egy tanúm – felelte a kereskedő. – Egy szikla a sivatagban.
A kádi csodálkozva nézett rá:
Már megbocsáss, de mit gondolsz, hogyan fog megjelenni itt az a szikla, hogy tanúskodjék melletted?
A kereskedő elmondta, hogyan tette meg tanúnak a sziklát, amihez a kádi mosolyogva csak annyit fűzött hozzá, hogy neki bizony ez nem jutott volna eszébe... Ezek után elküldött Rásidért.
A kádi előtt a kereskedő elmondta, hogyan ajánlotta fel Rásidnak a kölcsönt, és hogyan tanúskodott az ügyletnél a szikla. Rásid méltatlankodva tagadta, hogy így történt volna.
De kádi – tiltakozott , hiszen magad is láthatod, hogy ennek az embernek elment az esze! Ép elmével ugyan ki tenne meg tanúnak egy sziklát? Ez nevetséges: a zsidó úgy találta ki az egész történetet! Gonosz tréfát űz velem, de az is lehet, hogy mindkettőnkkel szórakozni akar... Hogy merészel tisztességes arab ember létemre azzal vádolni, hogy tolvaj vagyok?!
A kádi egy ideig gondolkodott, majd így szólt:
A zsidó menjen el a tanúért, te pedig, Rásid, várd meg itt! Ha meghallgattam a tanút, majd ítéletet mondok.
A kereskedő elment, Rásid pedig ott maradt. Teltek-múltak az órák, ő meg csak várt-várakozott, mígnem végül elfogyott a türelme. Amikor a kádi már az összes többi ügyben ítéletet hirdetett, fogta magát, és odaállt elé:
Kádi, én feleslegesen várakozom itt, a te drága időd meg kárba vész! Az a szikla tevével is legalább egynapi járóföldre van innen, meg aztán túl nehéz is ahhoz, hogy idehozzák... Attól tartok, a kereskedő egyáltalán nem fog visszajönni, csak a bolondját járatja velünk!
Csakugyan?... – kérdezte csípősen a kádi. – Ha jól emlékszem, azt állítottad, hogy az egész történetet a kereskedô agyalta ki! De most elárultad magad, gazember! Jobb, ha megmondod az igazat, különben ötven korbácsütéssel oldják meg a nyelvedet!
Rásid halálra sápadtan jött rá, hogy ostobaságot követett el. A kádi lába elé vetette magát, és kegyelemért esdekelt.
Ne nekem könyörögj bocsánatért, hanem a zsidónak, aki nagylelkűen kölcsönadott neked, te meg letagadtad volna! – mondta a kádi, és behívta a szomszéd szobában várakozó kereskedôt. Rásid rögtön kifizette az adósságát, és bocsánatot kért tőle.
A kereskedő elfogadta a pénzt, és készségesen megbocsátott az ostoba Rásidnak. Rásid pedig áldotta a szerencséjét, hogy mindössze ennyivel lakolt hitványságáért és hálátlanságáért. Belátta, hogy a szikla valóban tanúskodott, |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése