ESZTER BÖJTJE ÉS PURIM – LAU FŐRABBI KÖNYVÉBEN:
A HÁMÁNI GENOCIDE MEGHIUSULÁSA –
A ZSIDÓ ASSZIMILÁCIÓ MEGFÉKEZÉSE
Purim emléknapja ádár hó 14-re esik. Arra emlékezünk, hogy a perzsa Áchásvéros király uralkodása alatt meghiúsult főemberének, Hámánnak szándéka, a zsidó nép teljes fizikai megsemmisítésére. „Az első hónapban ez niszán hava Áchásvéros király uralkodásának tizenkettedik esztendejében „pur”-t, azaz sorsot vetettek Hámán előtt, napról napra és hónapról hónapra haladva egészen a tizenkettedik hónapig ez ádár hava.” A „sors” e hónap tizenharmadik napját jelölte.
AZ IDÉN PURIM VASÁRNAPRA, MÁRCIUS 20-RA ESIK, AMI A MÁSODIK ÁDÁR 14. NAPJA. MIVEL ESZTER BÖJTJE EGY NAPPAL ELŐBBRE (MÁSODIK ÁDÁR 13) SZOMBATRA ESIK ÉS SZOMBATON NEM BÖJTÖLÜNK (CSAK JOM KIPPURKOR) – EZÉRT A BÖJTÖT ELŐBBRE HOZTUK CSÜTÖRTÖKRE (MÁRCIUS 17).
A „pur” szó adta az ünnep nevét, az eseményt pedig Eszter könyve (pontosabban „tekercse”) beszéli el. Az ünnep ádár hó 14-én van a legtöbb helyen, és 15-én azokban az Erec Jiszráéli városokban, amelyek Jöhosuá bin-Nun kora óta fallal vannak körülvéve. Ezt a 15-i Purimot Susán Purimnak nevezzük: Susánban, a perzsa birodalom fővárosában ezen a napon lett nyugtuk ellenségeiktől a zsidóknak.
A Purimra vonatkozó legfontosabb rabbinikus forrás a Misna Megilá (= Eszter könyve) c. mászechetének, traktátusának 1. és 2. fejezete, a hozzájuk tartozó Toszeftá és a két Talmud (a Jeruzsálemi és a Babilóniai).
Purim micvája a hét rabbinikus micvá egyike; maga is hét micvából áll:
- Megilá-olvasás;
- ajándékküldés (misloách mánot, „sláchmónesz”);
- a szegények megajándékozása;
- Tóraolvasás;
- az Ál hániszim a csodákért mondott hálaadásnak a Sömone Eszrébe és a „bencsolásba” való betoldása;
- Lakoma, vigasság, szeudá;
- Gyászbeszéd és böjt tilalma.
Chánukakor arra emlékezünk, hogy ellenségeink szellemileg akarták megsemmisíteni Izrael népét, de megmenekültünk. Purimkor pedig arra, hogy fizikailag akarták megsemmisíteni népünket, de megmenekültünk. (Ez a két veszély mind a mai napig váltakozik vagy karöltve jár a zsidó nép történelmében.) Ezért a Purimnak materiális, kézzelfogható megnyilvánulásai is vannak; azt mondjuk velük: élünk, eszünk-iszunk, vigadunk. Ezért kell purimi szeudát, étkezést tartani, ennivalót küldeni ajándékba: ezek is materiális megnyilvánulások. A szegényeknek adott ajándék viszont azt fejezi ki, hogy létünk, fennmaradásunk alapja a másik zsidóról való gondoskodás. A purimi vidámság pedig Hámán méltó utódainak, a mi Hámánoknak szól: hadd mérgelődjenek, hogy még mindig itt vagyunk, még mindig nem sikerült megvalósítani álmukat, a zsidómentes világot.
A purimi törvények részletezése előtt a Purim előtti, ádár hó 13-i Eszter böjtjéről kell szólnunk.
Erre a böjtre ugyanazok a törvények állnak, mint a többi közösségi böjtre: Gödáljá böjtjére, a tévét 10-i böjtre vagy a támuz 17-i böjtre. A böjt nem este kezdődik, hanem csak reggel, pirkadatkor. A Sácháritban Szölichot-ot („Szlicheszt”), bűnbocsánatot kérő imákat mondunk. (A reggeli Tóraolvasásban Mose rábénu imáját olvassuk: (2Mózes 32:11-14.), az aranyborjú vétkéért kért bocsánatot a népnek.
A Sömone Eszrében a cházán Ánénu-t mond, a Sömone Eszré után pedig Ávinu Málkénu van. A Minchában a közösség is mond Ánénu-t. Ekkor teszünk tányérokra cödáká-pénzt, jótékony adományt a Félsékel-adó emlékére, amely a Szentély fennállása idején volt érvényben. Tányérokat tesznek ki a zsinagógában, és mindenki betesz három pénzdarabot. Azért hármat, mert Eszter háromnapi böjtre és tsuvára, a Tóra parancsaihoz való visszatérésre kérte a Diaszpóra zsidóságát. Ez kellett a csodálatos megmeneküléshez. A rabbinikus irodalomból megtudható, hogy már a régi perzsiai és -médiai zsidóknak is erős hajlamuk volt az asszimilációra, az idegenek majmolására; egy részük például boldogan szaladt vedelni Áchásvéros király ivászatán. Nemzeti lealacsonyodás az ilyesmi. Hát még ha hozzátesszük, hogy a bort a mi Szentélyünkből elrabolt edényekben szolgálták fel!.
Hogy megtörténhessen a csoda, a megmenekülés, Izrael népének böjttel, bűnbánattal, jajveszékeléssel kellett visszatérnie arra az útra, amely ki van számára jelölve ebben a világban. Ennek emlékére tartjuk Eszter böjtjét.
Mint ahogyan ünnepeinken elhunytjainkra való emlékezéssel szakítjuk félbe a vigasságot, ugyanúgy váltja fel most a böjtöt egyetlen pillanat alatt a féktelen jókedv. Ez is arra figyelmeztet bennünket, hogy nincs e világban felhőtlen öröm.
Kétszer kell felolvasnunk Eszter könyvét, helyesebben „tekercsét”, a „Megilát Eszter”-t, este is, a Mááriv után és reggel is, a Sáchárit után. Kézzel írott tekercsből olvassuk fel, a tekercset szofer sztám, Tóramásoló írja; csak kóser, azaz hibátlan és bizonyos szabályoknak megfelelő tekercsből olvasható fel, csak azzal teljesíthető a Megilá-olvasás micvája. A felolvasónak ismernie kell a táámokat, a szöveg pontosan rögzített dallamszerű fordulatait. A felolvasást három bráchá előzi meg és egy követi. A három bevezető bráchá: „Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival és megparancsolta a Megilá-olvasást. „Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki csodajeleket tett őseinkkel azokban a napokban, ebben az időben.”
„Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki életben tartottál bennünket, és megéretted velünk ezt az időt.”
A jelenlévők kötelesek odafigyelni a bráchákra, és áménnel válaszolni rájuk, mert „ámént felelni a bráchára annyi, mint bráchát mondani”. Tilos beszéddel félbeszakítani a bráchát, most Báruch Hu uváruch Sömo-t sem mondunk.
A felolvasás végeztével ezt a bráchát mondja a felolvasó: „Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki perbe száll értünk, ítél ügyünkben, bosszút áll sérelmeinkért, megfizet azoknak, akik az életünkre törnek, megfizeti ellenségeinknek, ami jár nekik. Áldott vagy Te, Urunk, aki összes ellenségeinknek megfizet, megváltó Isten.”
A bráchát reggel mondjuk a Sáchárit végén. Miközben mondjuk, gondolnunk kell rá, hogy a szöudá, a „sláchmónesz” („adagok” küldése) és a szegények megajándékozásának micvájára is mondjuk: mint évenként egyszeri micvákra, Sechehejánu-t kell mondani rájuk.
A Megilá-olvasás micváját (az áldásokkal együtt való meghallgatása e micvá teljesítésének számít) hiánytalanul kell végrehajtani, egyetlen szó se kerülje el fülünket és figyelmünket. Ezért valahányszor elhangzik a Hámán-név, a felolvasónak szünetet kell tartania: az a szokás ugyanis, hogy a gyerekek kereplőkkel, petárdákkal éktelen zajt csapnak, ezzel fejezve ki a „hámánizmusról” való véleményüket. A felolvasónak meg kell várnia, míg a felnőtteknek sikerül lepisszegniük a harcizajt, csak azután folytathatja. Ha néhány szó mégis elsikkad, meg kell ismételni őket.
A möhádrin, azaz a micvák odaadó teljesítői, igazi, kóser Megilából követik a felolvasást, és maguk is halkan olvassák a felolvasóval együtt, hogy egyetlen szót se szalasszanak el.
Azt a négy mondatot, mely közvetlenül a megváltásról szól, fennhangon szokta olvasni a közösség a felolvasó előtt:
- ...”Volt egy zsidó ember Susánban, a fővárosban, a Binjámin-törzsből való Kis fia Simi fia Jáirnak fia, Mordecháj.”
- ...”Királyi öltözetben vonult el a király színe előtt Mordecháj, kékben és fehérben, nagy arany koronával a fején, bysszus és bíbor palástban, ujjongott-örvendett Susán városa.”
- „Fény ragyogott a zsidókra, öröm, vigasság, megbecsülés.”
- „Mert a zsidó Mordecháj az első ember volt Áchásvéros király után, nagy volt a zsidók szemében és kedvelt testvérei körében. Népe javát, az övéi boldogulását kereste.
A Megilá-olvasás micvája alól a nők nincsenek felmentve, noha időhöz (egy bizonyos dátumhoz) kötött micvá. Azért nincsenek felmentve, mert őnekik is részük volt a csodálatos megmenekülésben, meg azért is, mert a történet egyik főszereplője nő volt.
Purim „lakoma és vigasság napja”: nappal kell étkezést tartani, ünnep esti étkezéssel nem teljesítettük a micvát. A „lakoma és öröm” borivást is jelent (a miste, lakoma szó szószerint ivászatot jelent). Azt mondták Bölcseink: „Köteles az ember annyira illuminált állapotba kerülni, hogy már ne tudjon különbséget tenni aközött, hogy „Átkozott legyen Hámán és aközött, hogy Áldott legyen Mordecháj.”
A zsidók közötti felebaráti szeretet erősítése végett kaptuk „adagok” küldésének és a szegények megajándékozásának micváját. A „küldés” szó egyes számban áll, az „adagok” szó többes számban; ezért legalább egyszer kell küldeni legalább két adagot, ennél kevesebbel nem teljesítettük a micvát. Akkor igazi az adagok küldése, ha ételt is még italt is küldünk. A micvá teljesítéséhez elég tehát egy küldemény, és benne kétfajta étel. Purim napján kell elküldeni.
A szegények megajándékozásához kétszeres mennyiség kell, mert a héber mátánot leevjonim kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ajándékok a szegényeknek, tehát legalább két szegénynek kell ajándékot adni, mindegyiknek legalább kettőt. A könyörületesség szerint való eljárás fontosságát hangsúlyozza ez a micvá.
Nem fontos, hogy az ajándék éppen étel-ital legyen, adhatunk pénzt is a rászorulóknak, talán még jobb is. Már a Talmud korában is rendeztek purimi gyűjtéseket a diaszpórában a szegények számára, talán már peszáchi szükségleteikre is gondolva, mert addig is már csak egy hónap van hátra.
Mind Erec Jiszráélben, mind a számüzetésben ádár hó 14-én van a Purim (szökőévben a Második ádár hó 14-én). Jeruzsálemben viszont 15-re esik Purim, mint ahogy 15-én volt Susánban, a perzsa birodalom fővárosában és minden olyan városban, amely már Jöhosuá Bin-Nun korában (kb. 3000 évvel ezelőtt) is városfallal volt körülvéve. Ezért ezt a napot Susán Purimnak nevezik vagy „nagyvárosi” Purimnak, a 14-i Purimot pedig a vidéki Purimnak.
Ennek magyarázatát magában Eszter Könyvében találjuk. A zsidók ádár hó 13-án mérkőztek meg ellenségeikkel, és 14-én lett nyugtuk tőlük, ezért lett ez az öröm és a lakomázás napja. Susánban azonban engedélyt kaptak a zsidók, hogy 14-én is harcoljanak az akkori „antiszemiták” ellen, így ott csak 15-én ült el a harci zaj. Erec Jiszráél akkor romokban hevert, pusztaság volt; hogy mégis kijusson neki a fényes fővárosi dicsőségből, elhatározták Bölcseink, hogy ott is 15-én legyen Purim azokban a városokban, amelyek fallal voltak megerősítve Jöhosuá (Józsué) korában: azért az övében, mert ő hódította meg Erec Jiszráélt, meg azért is, mert már a pusztában is ő ment először a népünkre támadó Ámálékre, Hámán dicstelen elődjére. Jeruzsálem minden kétséget kizáróan körül volt véve fallal Jöhosuá korában, ezért ott valóban ádár hó 15-én olvassák a Megilát és tartják meg a nap összes többi micváit és szokásait, és csak akkor. Ahol nem tudni biztosan, mikor épült először városfal, pl. Akkóban, Tverjában (Tibériásban), Jaffán, ott 14-én is meg 15-én is Purim van.
Purimi szokások
Az idők során valóságos purimi „folklór” alakult ki az egész diaszpórában, sokszínű és változatos. A tenger szenvedés, rettegés, megpróbáltatás közepette az életöröm, a humor, a jókedv szigete volt ez az egy nap, a túlélés öröméé, amelynek oly nagy művésze nemzetünk. Egész kis purimi irodalom van, álarc, jelmez, zene vidítja a kedélyeket, színi előadás, alakoskodás járja, „purim-rabbi”, a közösségi vezetők kigúnyolása: ha elszámolnivalónk van velük, ezen az egy napon ilyen formában elintézhetjük, most nem tilos. Purimkor Hámán-táskát héberül Hámánfülét eszünk, lekvárral s mákkal töltött süteményt.
Mind az étkezés, mind az előadások, a „Purimspiel”-ek terén számos szokás honosodott meg; minden közösség őrizze a maga hagyományait.
Miért nem mondunk Hálélt Purimkor?
Nem csak a három zarándokünnepen mondunk Hálélt, hanem Chánukákor is, de Purimkor nem. Miért?
Az első ok: a Megila-olvasás helyettesíti a Hálélt. Egyetlen más ünnepünk sem dicsekedhet azzal, hogy a Tánáchnak egy önálló könyve beszéli el tartalmát és egész mibenlétét.
A második ok: a Hálél ezekkel a szavakkal kezdődik: „Háleluja [=dicsérjétek az Örökkévalót], dicsérjétek, szolgái az Örökkévalónak, dicsérjétek az Örökkévaló Nevét. Illenek ezek a szavak, mondjuk a Peszáchhoz, felszabadulásunk ünnepéhez: a fáraó szolgáiból az Örökkévaló szolgáivá lettünk, önálló néppé. Purimkor azonban megmenekülésünk után is Áchásvéros alattvalói maradtunk.
A harmadik ok: Nem mondunk Hálélt olyan csodáért, amely Erec Jiszráélen kívül esett. Hát Peszáchkor talán nem külföldön, Egyiptomban esett csodáért mondunk Hálélt? Azért mondunk; de akkor még nem volt Erec Jiszráél kiemelve a többi ország közül, még nem volt az, ami akkor lett, amikor birtokba vettük. A Purimkor felidézett események idején azonban, az Első Szentély rombadőlte után, Erec Jiszráél már évszázadok óta megszentelt föld volt.
Chánukákor mondunk Hálélt, mert az a csoda Erec Jiszráélben történt és mind politikai, mind szellemi szabadságunkat meghozta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése