NAFTALI KRAUS: AZ ÁLDOZAT VISSZATÉR (24

„ÜLDÖZZÉTEK, FOGJÁTOK MEG...” (*)

Délután fél négy volt, de lehet hogy csak negyed négy. Már készen voltunk, glédába öltözve. A taxi már várt. Az Írók Boltjába mentünk, ahol a 10. Ősi Forrás kötet,  a Salamon Példabeszédei – került bemutatásra. Még egy utolsó pillantás az állandóan villogó, halkra állított, CNN-re, ahol most egy fura kép volt látható: egy repülőgép éppen beleütközik egy  amerikai felhőkarcolóba.

  Valami történt – mondom Bátjának, de mennünk kell. Nem szabad elkésnünk. Négyre volt a bemutató meghirdetve. 2001. szeptember 11-e volt.

A meghívott közönség már szépen jelen volt, mire oda érkeztünk. Valami feszültség féle vibrált a levegőben, de senki nem tudta mi történt. A CNN-t nem sokan nézik Pesten koradélután. Nálunk, a Rumbach utcai Osgyán lakásban azért van az amerikai tévé nyitva, mert Bátjá angolul jól tud, magyarul még rosszul sem.

     Aki tudta mi történt, az Várnai Judit, az izraeli nagykövetnő volt. Eljött időben, ahogy ígérte, de robbanásig ideges volt. Csak később tudtuk meg, hogy azokban a percekben kapott értesítést a nagykövetség kiürítéséről (az amerikaival együtt), mivel fennállt a terrortámadás veszélye.

De mi történt?

Ma már mindenki tudja, nem itt a helye az esemény értékelésének. Talán csak annyit, hogy Izrael szempontjából ez egy újkori  csoda volt, három hónappal chánukká előtt, ami a csodák ünnepe. Amit a zsidó állam évtizedek óta állit az iszlám-arab terror veszélyeiről, Szaddam Husszein őrült emberirtó terveiről, az iráni ajatollák fanatizmusáról – azt most a világ elé tárta a Bin Láden-i  gyilkos merénylet New York ellen. Ma már hisznek Izraelnek – és ez egy olyan csoda, ami nem mindennap fordul elő.

(Várnai Judit elmondta beszédét, megdicsérte a könyvet és szerzőjét, majd bocsánat kért, és gyors léptekkel elhagyta a helyszint, ahol akkor már többen tudták mi történt.

Magyarország, mint az egész világ  normális közvéleménye, egy emberként a megtámadott Amerika mellé állt. Egy kivétellel: Csurka István írásban és szóban, a megtámadott New Yorkot ítélte el és az amerikaiakat, valamint a globalizációt tette felelőssé azért, ami  történt. Pszichiáterek feladata kideríteni, vajon az ismert „magyar virtus” mozgatta-e Csurka száját és vele és utána  a magyar szélsőjobboldalt,¹ esetleg a sárga irigység, vagy a zsigeri antiszemitizmus az, ami a „zsidó” Amerikát gyűlölteti.

Szeptember 11. óta  az antiszemita uszítás Izrael ellenes álarcban folytatódik, és ebben  élvonalbeli helyett foglal el a Magyar Fórum, a Pannon rádió,² a Magyar Demokrata és szordínósabban a Magyar Nemzet.)

„Moti” törleszt és  betér a zsidóságba

A Magyar Fórum akárcsak a mögötte álló párt, mint a hagyományos magyar mucsai antiszemitizmus letéteményese, nem tarthatna számot egy izraeli zsidó érdeklődésére, ha első számú zsidó „szakértőjük” nem lenne egy meghasonlott, betért majd „visszatért” paranoid alkat, aki húsz évet töltött Izraelben, kitűnően beszél héberül és arabul, és „hazatérve” minden személyes sérelmét a beteges gyűlölet szolgálatába állította. Az illető előkelő helyet foglal el  már említett csalódásaim nem létező listáján .Először betért a Síp utcában, Salgó főrabbi aláírása díszeleg  a betérési dokumentumon, ahol mint Mordecháj  szerepel. Ez a '80-as évek elején történt, miután több ízben megírta, hogy  a zsidóság iránti érdeklődése nemcsupán intellektuális, hanem egyfajta „törlesztése” annak, amit a magyar nácik a zsidók ellen a vészkorszakban elkövettek.

Miután  hosszú ideig arra panaszkodott, hogy a kommunisták üldözik – sikerült őt a helsinki egyezményre és az amerikai Moynihan törvényre hivatkozva kihozatni. Itt csalódótt a rabbinátusban amely nem ismerte el pesti neológ betérését, majd a meghasonlott és üldözési mániában szenvedő figura egyre jobban az arab propaganda uszályába került, és miután elutasították kérését, hogy az izraeli rádió magyar osztályán dolgozhasson – visszament Magyarországra. Itt vezető zsidó szakértője lett Csurka lapjának, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a másik uszító hetilap vezető munkatársa az a Lovas  István volt, akiről kiderült, hogy maga is részben zsidó származású, és álijjá engedélyért folyamodott, amit meg is kapott.

                                                          ***

Nem minden csalódás egyforma. Ha felhoztunk egy zsidó lányt Salgótarjánból (részeges zsidó mama és verekedős  történelmi nevet viselő gój papa), aki tanult, zsidó nevet kért és kapott a chábádban, majd  vallásos életmódot folytatott, és kihozattuk Izraelbe, ahol mindent maga mögött hagyott – legalább azzal vigasztalhattuk magunkat – én Baruchot és ő engem – hogy itt legalább zsidóhoz fog Ildikó-Ráchel férjhez menni.

Rosszabb eset volt ennél P. Dávid, az első magyar tómim,³  aki nemcsak körülmetéltette magát 17 éves korában, miután már mádrich⁴  volt a Hábonim Dror baloldali cionista szervezetben, hanem elment  Tórát tanulni. A chábád morristowni  felsőfokú jesívájában tanult több mint egy évig, volt a rebbénél is – hogy utána mindezt elhagyja, és Jeruzsálemben, Bécsben majd újabban újra Pesten folytassa azt, aminek 17 éves korában, a saját elhatározásából, búcsút mondott. Nincs erre magyarázat, vagy ha van, az az emberi lélek még felderíthetetlen bugyraiban található.

 „Mezuza minden zsidó ajtón”

A betértek közül már említettem Smilt, de ott van a King szálloda másgiáchja, egy nyíregyházai prozelita, aki  szintén strájmlit hord szombaton, és  ott van Nagy Zsuzsa,⁵ aki olyan odaadással akart zsidó lenni, ami minden nehézséget leküzdött. És az Orsi meg a többiek, akiknél szintén érthetetlen, miért akartak egy üldözött néphez csatlakozni, és akiket a zsidóság – miután megnehezítette betérésüket, néha az előírásokon túl is – végül is a keblére  ölelt. Én ezeknél jobban örültem azoknak a „zsidószármazású” fiataloknak, akiket sikerült a zsidóságukhoz haza illetve vissza téríteni. Nem mondok neveket, mert talán kifelejtek valakit, de a három Surányi lányt nem lehet nem említeni.

Persze ez mind csak csepp a tengerben. De egy üres kulacsban minden cseppnek nagy a jelentősége. A leirt, meggyászolt, elparentált magyar zsidóság körében ezek az esetek, mint fáklyák világítanak. Ha 2002 elején a MAZSIHSZ vezetői  felhívást tesznek közzé, amelyben kérik, hogy „minden zsidó bejáraton legyen mezuza” – akkor valahol megtört a jég, és ha kis lépésekkel is, de megkezdődött a nagy menetelés, ami Színáj felé vezet, az új náásze vö-nismá⁶  felé.

(Nem említek neveket, mondom, de  létezik manapság Budapesten egy harmadik korosztály. A nagyszülők élték át a soát – ha túlélték. Traumájuk az akkoriban született szülőkre is ráragadt: menekülni mindentől, ami zsidó,⁷ be a pártba, magyarosítani, eltagadni a gyerekektől, hogy zsidók, nem kitenni őket az éledő antiszemitizmus veszélyének. Amiről nem tudnak a gyerekek az nincs, ugyebár, mondta nekem egy ávós tiszt nagyapa, aki túlélte '56-ot. Egy másik kiérdemesült sztálinista megrendülten mesélte nekem, hogy unokája Izraelbe emigrált, akárcsak Aczél  György unokája, míg a 'l9-es kommün  fő vezetőjének unokája [a mama nem-zsidó, „sajnos,”] mondja, csak azért nem tér be hivatalosan, mert fél a circumcíziótól, „az én koromban”.

Slómó Köves, vagyis „a Máté”, nem félt. Ő már 12 éves korában önállósította magát; otthon csak kósert volt hajlandó enni, kezdeményezte a brit miláját, majd a Baruch segítségével jesívába akart menni. A szülők hallani sem akartak róla. A tehetséges fiú elvégzi a Radnóti gimnáziumot, aztán majd meglátjuk – mondta a jómódú külkereskedő papa. Ábrahám Salamon győzte meg, izraeli barátom, aki „magyar” is, chábádnyik is, és lévén kegyszerkereskedő, besegít, ahol csak tud.)

Akiből lesz sáliách...

Csak később tudtuk meg, mi az oka annak,  hogy a Máté papa beadta a derekát. Van egy idősebb lánya, aki a maharisi guruhoz csatlakozott, kopaszra nyírta a fejét, és az utcán kántáló-kolduló csapat oszlopos tagja. Ennél a chábád sem lehet rosszabb – gondolta  Máté papája, és megengedte, hogy koraérett és a jéghátán is megélő egyetlen fiacskája a cfáti jesívában térjen vissza a dédnagyszülők hitéhez.⁸ Azért a déd-, mert a nagymama neves kommunista újságíró volt annakidején a népfrontos  Magyar Nemzetben.

Slómó Köves, aki magyaros vezetéknevét azért tartotta meg, mert az héberül is jól hangzik – már letette a rabbi vizsgát, nemrég megnősült,  Izraelben, egy sáliách⁹  lányát vette el, aki már buzgón tanul magyarul. Slómó Máté is sáliách lesz, szülővárosában, Budapesten, ahol minden adottsága megvan arra, hogy sikeresen tevékenykedjen tegnapelőtti  kollegái és barátai körében. Slómó indíttatva érzi magát, hogy valamit törlesszen abból, amit belé fektettek. Ő lesz az első ortodox rabbi, akit Magyarországon avatnak fel a soá óta; ő már mohél¹⁰  és szajfer¹¹ egy személyben, és ő a maradék magyar zsidóság nagy reménysége. Nem „idegen”, mint én és Baruch, ő hús és vér a mai autentikus „zsidószármazású” zsidóságból.  Idősebb nővére még a gurunál szolgál, de a fiatalabb már figyel, érdeklődik; Slómó bné bráki esküvőjén nagyon csillogtak a szemei. Áruljam el, hogy  Slómó Máté szülei is chüpét állítottak, egy héttel Slómó esküvője előtt?  Hogy Baruch a ludas ebben?:  a „mit lehet tudni” elv alapján felajánlotta a Köves családnak a dupla esküvőt, és nagy meglepetésére örömmel beleegyeztek. Á jiddise kiske ken men nist opsácn¹² – mondta volna erre Jisáj. Mindenesetre a bné bráki esküvőn a szülők felosztották maguk között a feladatokat: a mama könnyezett, és a papa önfeledten táncolt, mint egy született chászíd.

(Slómó zsidó karrierje nekem a bécsi gér cedeket¹³  juttatja eszembe. Slómó született zsidó, tálmid cháchám, jesíva vezető dédnagyapával, de annál elképesztőbb az osztrák Levi Sternglanz fantasztikus története. Egy szép napon telefonál nekem valaki, fiatal hang, fiatal héberséggel, kissé idegenes akcentussal, és azt mondja, hogy szeretné megvenni a magyar Tánját.¹⁴ Jó, mondtam, tessék, de ki vagy te, kérdezem  azzal a tegeződő héberrel, amitől idegenek egyszerre rokonok lesznek. Megmondja a nevét. Miért nem beszélsz magyarul? Mert nem tudok magyarul. Akkor minek neked a magyar Tánjá? Mert én lefordítottam a Tánját németre, és érdekel...

Nagyszerű, mondom, akkor kollégák vagyunk. Gyere el, hozd el a német Tánját és megkapod a magyart.

Amíg Sternglanz megjött, elvégeztem bizonyos házi feladatokat. Érdeklődtem, szaglásztam, majd elolvastam a Kfár Chábádban¹⁵ megjelent négy oldalas riport-interjút az újdonsült osztrák prozelitával. [Apja rendőr, szokványos osztrák keresztény család, akinek  nevét elfelejtettem. A Sternglanzot,¹⁶ akárcsak a Levit¹⁷ a prozelita választotta magának]. Ő a gimnáziumban kezdett megismerkedni a zsidósággal, Jákov Biederman bécsi fősáliách keze alá került – és nem lehetett lerázni. Ő zsidó akar lenni – mondta váltig.)

 A bécsi Tanja fordító

 A végén elküldték Izraelbe, tanuljon a chábád fő jesívájában, mivel Ausztriában nem térítenek. Jött, tanult,  látott és láttatott, elbűvölte tanítóit – akik a végén betérítették. Közben Levi lefordította a Tánját németre,¹⁸ és azt ki is adták, miután egy  szponzor 15 ezer dollárt adott erre a célra.¹⁹

Közben – mikor történt mindez egy 22 éves fiatalemberrel? – meg is nősült, már gyereke is van. Amikor nálam ül, és halk hangon elmondja, tőmondatokban, ami egy 500 oldalas regény – nem tudom, hová rejteni áhítatos csodálkozásomat. Azóta -  ez 2001 nyarán volt – már szülővárosában, Bécsben szolgál Lévi, mint  az egyik alsaliách, akit nyelvtudása és terepismerete igencsak alkalmassá tesz erre a szerepre.

Persze a cél nem az, hogy minden aktivizált zsidó (ilyen van sok) és minden prozelita (ebből van kevés) chábád-chászíd, vagy pláne sáliách legyen. A lényeg, hogy aktivizálja zsidóságát, tartsa, amit kell, és  tegyen valamicskét az ügyben, hogy mások is nyomdokaiban haladjanak.

 Maga a küldetés, illetve a sáliách ügy sem egyforma, mint ahogy nincs két egyforma ember. Van, ahol ez jobban sikerül, van, ahol kevésbé. Budapesten ez várakozáson felül sikerült.²⁰

1995 decemberében, pontosabban chánukká  napjaiban, jeles esemény történt Pesten: kaserolták²¹  a Hilton szállót, hogy ott ünnepélyes keretek között fejezzék be azon Tóra-tekercs írását, amit egy amerikai magyar-zsidó filantróp üzletasszony adományozott a pesti chábád közösségnek.²² Nekem ez azért is nevezetes dátum, mert ez volt az első – és utolsó - alkalom, hogy Pestre jövetelem költségeit nem a saját zsebemből fedeztem.²³

 „Glatt” a Hiltonban

 A Tóra-tekercs körülbelül 50 ezer dollárba került, és köntösére rá volt hímezve hátul, hogy az Frank Judit, a donor, tulajdona. Az ünnepség lélekemelő volt, minden asztalon chánukkiá, a beszédek rövidek és velősek, és a „glatt kóser” ²⁴ menü megérdemli, hogy ide írjam: füstölt lazac almás tormapürével, erdei gombakrémleves pirított barheszkockával,²⁵  csirkemell-filé roston sütve, mandulás burgonyafánkkal, párolt zöldségekkel, szőlős szójamártással. A végén fagylalt volt gyümölcssalátával, italok stb., és mindez, a Hilton hivatalos étlapja szerint „a legszigorúbb zsidó étkezési törvényeknek megfelelően”.

(Frank Judit egy kedves, kissé hisztis, fiatalasszony volt,²⁶ akinek akkoriban temérdek pénze és kiterjedt gazdasági érdekeltségei voltak Magyarországon. Baruch „fedezte fel”, talán Amerikában, és ő sokban segítette akkoriban a pesti chábádot – édesapja, Frank Sándor, emlékére, aki Hőgyészen született, és  Bécsben halt meg 1991-ben. Nevére íratta Judit a Tóra tekercset, és nevét viseli  az 1998-ban megjelent jóm kippúri máchzor²⁷ is. A repülőjegyet Judittól kaptam,  annak ellenében, hogy  írtam egy rövid brosúrát, amiben minden benne volt, amit a Tóratekercsről egy magyar zsidónak tudni illik.

Az ünnepi estén – vagy vacsorán - mindenki jelen volt, aki számit, még néhány, akkor antiszemitának vélt  MDF-es funkcionárius is.. Ott volt néhány híres író, köztük az azóta már elhunyt Kardos G. György, aki könnyezve nézte a chánukká gyertyák lobogó lángját. BIG is ott volt,  Pali barátom öccse, valamint az Izraelből visszavándorolt pszichológus is, aki állandóan magyarázta bizonyítványát.

Ilyen glatt kóser vacsorát azóta sem ettem Pesten. Az ottani kóser étkezés szegényes, drága és problematikus. Kóser tejtermék nincs,²⁸ ebédelni a Hannában, vacsorázni a King szálló éttermében  lehet. Az évek folyamán voltak kísérletek több, színvonalas vendéglő létesítésére, de ezek egytől-egyik megbuktak az ortodox establishment monopóliuma miatt. Rossz vicc de igaz: az ortodox nagytemplom tőszomszédságában van egy héber nevű vendéglő amely kifejezetten hangsúlyozza, hogy zsidó ételeket is tart, héber nyelvű étlap is van  de amellett  cházer tréfe²⁹   menüt kap, aki betéved. Ki van ugyan írva hogy nem kóser, de a név és a héber étlap megtéveszti a jóhiszemű vendégeket.

 A Hanna nem rossz, mint népkonyha, az étel ízletes is, de a külsőségek miatt nem lehet egy vendéget oda vinni. Egyszer elvittem a szerkesztőmet a Magyar Hírlaptól, Sz. Hannát, aki a húsleves kanalazása közben mélyen a szemembe nézett, és megkérdezte: „Mondja, Náftáli, ez a húsleves attól ilyen rossz, hogy kóser?” Nekem fel se tűnt, hogy valami baj lenne a húslevessel, dehát én soha nem voltam feinschmecker.

Mások talán udvariasabbak, elnézőbbek voltak, vagy kevésbé finnyásak. Volt ott velem  Bollobás Enikő,³⁰ Baranczó Kati, nomeg  Bieber Judit, a Filum kiadó igazgatója és mások – de senki nem tett megjegyzést. Szombaton kimondottan jó a Hanna sóletje, de akkor meg olyan tömeg eszik ott (főleg nyáron), hogy alig lehet asztalt találni.

 A Kingben eleinte a koszt jó volt csak drága. Mostanában már csak drága. Itt rendelt,  két éve, felavatási ünnepséget a reform-rabbinő és csak nehezen, a hechsert adó rabbi segítségével, ³¹ lehetett megakadályozni, hogy a glatt kósert csúffá ne tegyék egy reform ceremóniával.³²

Ha egy kósert tartó turista Pesten nem akar naponta bosszankodni -  akkor elmegy a Kővárihoz a Kazinczy utcába, vásárol kóser felvágottat, füstölt húst, szalámit; nem messze onnan kóser kenyeret vagy kalácsot, a Hannában süteményeket (jók és nem nagyon drágák) és a minden sarkon található boltokban zöldséget és gyümölcsöt. Ezek – mint minden – a turistának olcsók, a helyieknek drágák.)

Hegedüs Géza héber neve...

Nem egyszer gondoltam arra – világmegváltó terveim közepette – milyen jó lenne valamiféle  közös fórumot létesíteni a magyarul író zsidó szerzőkkel, írókkal és megkísérelni közelebb hozni őket az elfelejtett és elhanyagolt zsidósághoz.  Sajnos ez objektív okokból nem valósult meg. Ehhez ott kellene élni, nem elég kétszer évente egy 10 napos látogatás. Történtek ugyan kísérletek, a Szombat és a  Múlt és Jövő köréhez több zsidó író tartozik; létezik a Füst Milán páholy is.

Amire szükség lenne az nem azon vitatkozni, vajon zsidó irodalom az, amit zsidó „származású” írók művelnek, vagy netalán ez a témától és tartalomtól függ. Ez a kérdés több mit száz éve kíséri és kísérti a magyarul író zsidó írókat.³³ A zsidóságot nem „kutatni” kell – hanem gyakorolni.

(Ez persze korántsem jelenti azt, hogy nem ismerkedtem meg neves írókkal, akik bennem [ahogy egyre több Ősi jelent meg]  egyre inkább kollegát láttak, hiába hangsúlyoztam, hogy én  tulajdonképpen csupán újságíró vagyok, aki csak azért foglalkozik zsidó ismeretterjesztéssel  - mert nincs más, aki ezt tenné. Bömokajm seéjn is – ist ein herring auch ein fisch³⁴ szoktam idézni a komolyan tréfás és tréfásan komoly mondást.

A legelső, akivel megismerkedtem az Moldova György volt, akinek Kanadában vallásos zsidó rokonai vannak, és így a zsidó   gyökerek nem idegenek előtte. Ez a motívum írásaiban is jelen van. Izraelben is találkoztunk  - többször is járt itt – Pesten is voltunk náluk, két lánya kiskorában héberül tanult egy közös ismerőstől. Amikor találkoztunk, Moldova tudta héber nevét – Cvi – amivel nem minden magyar-zsidó író dicsekedhet el.

Ha szabad elmondanom, mély barátság fűzött bennünket – Baruchot és engem -  Hegedüs Gézához, a magyar (-zsidó) írók doyenjéhez, életének utolsó éveiben. A mester³⁵ először nem tudta, hová tegyen bennünket, láthatóan csodabogarak voltunk szemében, amikor felkerestük, és kértük, írna recenziót a Zsidó Imakönyvről.³⁶ Aztán fokozatosan felengedett, kezdett mesélni gyerekkoráról, a zsidó Nagyváradról, ahol „mi kósert ettünk és szombatot tartottunk, apám templomjáró zsidó volt”. Azt is elmondta, hogy bár micvája is volt, és a Tóra elé is járult.

Egy újabb látogatás alkalmával, megkérdeztem Géza bácsit, mi a héber neve? ³⁷ A kérdés meglepte és megdöbbentette: nekem nincs héber nevem – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Hát, ha volt bár micvája – tromfoltam – hogyan hívták fel a Tórához? Ott kell a héber név.

Nincs és nem is volt – mondta a mester. Úgy hívtak fel, hogy „jámaud: Géza ben Andor!” ³⁸

Ez nem lehet – makacsoltam meg magam. Aki a század elején született, Nagyváradon, vallásos zsidó családban, muszáj hogy legyen héber neve. De én nem Váradon születtem, hanem Budapesten – mondta Hegedüs Géza, aki úgy játszott velem, mint a macska az egérrel. Annál jobb, mondtam, tessék mondani pontos születési dátumot, a szülők nevét, akkori lakáscímét, esetleg, ha tudja, a  kórházat, amelyben édesanyja szülte. Géza bácsi mindent tudott, mindent feljegyeztem, és megígértem, hogy hozom a héber nevét. Na, azt szeretném  én látni – mondta a mester, és fölényes mosoly bujkált a szája szögletében.)

A Kishon precedens...

Ő biztosra ment, de én is. Egy évvel azelőtt történt, hogy Efrájim Kishon (Kishont Ferenc), a világhírű magyar-zsidó-izraeli író és humorista felfedezte az Ősi Forrást és kérésemre lelkes előszót írt a sorozat ötödik kötetéhez (Mózes öt könyve a chászíd folklór tükrében). A felfedezést úgy kell érteni, hogy erőt vettem velemszületett szégyenlősségemen, és elküldtem neki az első négy könyvet. Kishon igen pozitívan reagált, meghívott, és elmondta, hogy a könyveim éjjeli szekrényén vannak, és esténként olvassa őket, mint az angolok a Bibliát. Kérésemre szívesen irt előszót majd a beszélgetés során megkérdeztem, mi a héber neve.³⁹

Hogy-hogy mi? Hát Efrájim – mondta a meglepett Kishon, aki az utóbbi években egyre jobban eltávolodott ateista barátaitól, és közeledett a hagyományos zsidóság felé.

(Mondtam, hogy nem erre gondolok, hanem arra a héber névre, amit  nyolc napos korában kapott, amikor körülmetélték. Fogalmam sincs, mondta Kishon, nem tudok arról, hogy lenne ilyen nevem, pedig az biztos, hogy körülmetéltek...

Kértem adja meg a szükséges adatokat (születési év, szülők neve és címe stb.) és megígértem, utána nézek mi az eredeti héber neve. Szemmel látható volt, hogy egy percig sem hiszi, hogy erőfeszítéseim sikerrel fognak járni.

A Síp utcában, az anyakönyvvezetőségen, közel két méter hosszú és dögnehéz anyakönyvek között, egy idős úr és egy hasonló korú  fiatal hölgy unatkozott. Jöttem felvillanyozta őket, és ketten kérdezték egyszerre, miben segíthetnek. Az 1924-es pesti anyakönyvet kértem, és az úr segített levenni a felső polcról, a kézzel írott, magyar és héber nyelvű anyakönyvet. Az elején a névsor, abc sorrendben, és íme itt a Hoffman család, Dezső  és Erzsébet, majd fiuk, Ferenc. A  sor második része héber: ott a szülők zsidó neve, a fiú – aki a zsidóságban a Jáákov Cvi nevet kapta – sőt még a mohél és a szándák⁴⁰  is. Kérdeztem, kaphatok-e a  „találmányról” egy írásbeli bizonylatot. Az úr azt mondta, hogy igen, de két feltétellel. Az egyik, hogy lepengetek 300 forintot, amibe a „papír” kerül, a másik meg, „hogy ha az úr akarja a héber részt is – akkor be kell, hogy diktálja a hölgynek, mivel mi azt ám nem  tudjuk elolvasni”. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez meglepett.

Kifizettem a taksát, a hölgy elővett egy korabeli írógépet, betett három papírt, indigót és leírta az igazolást, amit Deutsch Róbert (Jidu) anyakönyvvezető főrabbi írt alá és hitelesített. Meglévén a papír, kivettem tasakomból egy-egy Ősit (a negyediket, a Zsidó Ünnepeket) és az úrnak és hölgynek adtam. Amikor megtudták, hogy én vagyok a szerző – oda voltak a csodálkozástól, dedikálást kértek,  és hogy „miért nem mondta, hogy maga a  Náftáli Kraus”? Miért mondtam volna?)

Utána jött a Zeév barátom (Jáákov Farkas) a világhírű karikaturista, aki szintén nem tudta héber nevét, majd a mester: Hegedüs Géza. Amikor az ő papírja is megvolt, a héber nevével  - Dov ben Ávráhám - és elmentünk hozzá Baruchhal – percekig szorongatta a kezemet könnyezve, és egyre csak azt hajtogatta, hogy ki hitte volna, ki hitte volna. Ő mindig azt hitte magáról, hogy ő magyar író – ezen a soá megpróbáltatásai sem tudtak változtatni – és most tessék: hivatalos papíron, héber név.

Felesége, aki ott ült velünk, megkérdezte, kérdezhet-e valamit? Mondtuk: tessék. Miért fontos maguknak tudni a férjem zsidó nevét? Miért érdemes  erőfeszítéseket tenni  ezügyben? Ki fizeti magukat?

Láttam, hogy a materialista Pesten ez a legfontosabb, elmondtam a régi viccet, ami már nyomtatásban is megjelent,⁴¹ vagyis hogy én az Istentől százalékot kapok minden visszatérített zsidó után...

(Ezen a téren is volt egy keserves csalódásom: Az Akadémia nyomda akkori igazgatójának nevét nem sikerült megtalálni, pedig jó érzésű zsidó ember volt (keresztény feleséggel, gyerekekkel). Egy ünnep este a Vasváriba is eljött egyik lányával és azt a zsidó imakönyvet lapozgatta, amit ő nyomtatott ki. Ő  Budán született, úgy látszik, az ottani anyakönyvek elvesztek.)

@@@@

Egy get utóélete

Az ígéret, amit a professzornak tettem, hogy hozok neki igazolást Izraelből, miszerint ő elvált és így „szabad ember” (lásd az előző fejezetben), Szaddam Husszein miatt volt könnyelmű. Ugyanis, hazajövet, átadtam az amerikai professzor „lemondó levelét”, amelyben kéri, adjanak, nevében válólevelet feleségének, majd, mint aki jól végezte dolgát, kértem Dávid Einhorn  barátomat, a titkárt, adjon egy írást az amerikai részére. Ez nem sürgős – mondta – előbb megcsináljuk a getet. Jöjjek be, mondta, pár nap múlva, amikor a bét din ülésezik, hátha szükség lesz további tanúságomra.

(Ez éppen '91 elején volt, az öbölháború napjaiban, amikor Izraelre az iraki diktátor rakétái hullottak. A bét din összeült, ott volt az elhagyott asszony, aki  könnyekkel a szemében mondott köszönetet, amikor Dávid bemutatott, hogy én vagyok az, aki férjét megtalálta és én hozom a getet.

Ez azonban korántsem volt ennyire egyszerű. Először kiderült, hogy a bét din csonka, valaki nem jelent meg [a rakéták miatt], és  a bíróság elnöke kérte, üljek oda harmadiknak  ülnökként, mivel elég, ha két szakértő dájján⁴² jelen van, a harmadik lehet laikus is.

     Nem írom itt le a procedúrát, amit a két szakdájján lefolytatott. Lényege, hogy az, akinek szól – az elválandó asszony – egy árva szót nem ért belőle.⁴³ Amikor már megvolt írva a get – természetesen kézzel, ahogy kell, egy pergamenre, egy szakértő szajfer által, az elnök ideadta nekem, olvassam én is el, rendben van-e, ha már itt vagyok.  Ahogy belenézek – hiba. A férj nevét tévesen írták. Így az egész érvénytelen, el kell dobni, és újat írni. Majd holnap…

Másnap és utána hetekig, a szajfer nem jött be. Messze lakott – Bné Brákban – ami 20 percnyire van Tel Avivtól  - tehát nem hagyhatta magára feleségét és gyerekeit, amikor a rakéták hullanak, és az emberek gázálarcban remegnek az óvóhelyeken, vagy  az elsötétített és nejlonnal „védett” szobákban.

Az águná csak röviddel pészách előtt kapta meg a getet, bár az öbölháború már púrimkor végetért.⁴⁴ Nagy volt a torlódás, amíg a szajfer behozta a restanciát. Mondtam  Dávidnak, hogy megyek Pestre a Baruchhal szédert tartani és kell a papír, amit megígértem – az utolsó pillanatban kaptam meg, egy futár hozta haza.)

Budapesten felhívtam az amerikait, mondtam, hogy hoztam a papírt – nem hitte el. Ezúttal gyere el te, mondtam, kapsz smurá máceszt is...

 Mária és Mariann

 Vissza az írókhoz. Már említettem Dobos Mariannét, aki segítette első könyvem megjelenését. Buzgó katolikus lévén egy neves izraeli író versében apácának titulálta. Aztán kiderült, hogy született Rosenberg, rokonai élnek Izraelben.

Ember Máriánál (aki nemrég hunyt el) Sólyom Olgával voltam. Öntudatos zsidó, több könyvet irt a holokausztról, Wallenberg szakértő. Kérésére több anyagot küldtem az általa szervezett Wallenberg kiállításra – a végén nem lettek kiállítva.⁴⁵ Magam is írtam egy Wallenberg monográfiát,⁴⁶  és a BBC tudósítóját, aki azért jött Izraelbe, hogy a svéd zsidómentőről könyvet írjon, és filmet készítsen – a külügyből hozzám küldték.⁴⁷  A könyvében⁴⁸ többszöris megemlít, mint fontos információs forrást. Küldött egy tévé forgatócsoportot is, akik több mint egy órát vettek fel („marad belőle nettó hat perc” – mondta a producer), de nem maradt belőle semmi.⁴⁹ Erre és az ehhez hasonlókra szokta a pragmatikus Bátjá mondani, hogy minek ez neked.

Igaza volt? Lehet.

(Wallenberg neve a rendszerváltásig tabu volt Magyarországon. A kommunistákat még az emléke is irritálta.  Aztán szobrot állítottak neki,⁵⁰ amelyre a neonácik néha horogkereszteket festenek. A mai napig rejtély miért vitték el a szovjetek, és miért ölték meg valamikor 1947-1950 között. Lehet, hogy túl sokat tudott? Lehet, hogy attól tartottak, hogy a maradék zsidók segélyezésével az amerikai befolyás fog erősödni a gyarmati sorsra szánt Magyarországon? Vagy gazdag családja háborús tevékenységét akarták megbosszulni? Ebben az ügyben mindenki hazudott, a svéd kormánytól kezdve a zsidó „történész” Lévai Jenőig. Sokan kihasználták a család hiszékenységét, álhírekkel zsarolták őket, és sok pénzt csaltak ki tőlük. Sokáig őriztem a Wallenberg (hamisított) aláírását viselő Schutzpaßt, amit a végén nem is próbáltunk használni.)

Kártérítés, óh...

Miről jut, itt és éppen most, eszembe a kártérítés, kárpótlás, ami a soá egyik gusztustalan utórezgése? A jó Isten tudja. Talán arról, hogy a téma állandó gyötrő vita  tárgyát képezi, és irritálja a zsidó közvéleményt. Egyrészt az antiszemiták pimasz módon támadják a jogos követelést, másrészt meg  az „öltél és örököltél is”⁵¹  elve. Harmadrészt az a nem szimpatikus jelenség, hogy vannak helyek, ahol a kárpótlás, kártérítés feszegetésében merül ki az egész zsidó élet (illetve halál).

Izraelben az ötvenes évek elején zajlott – szószerint – ez a vita, amikor Ben Gurion  miniszterelnök találkozott New Yorkban Adenauer német kancellárral, és megegyezett vele a német kártérítésről. Ezt az állam kapta - nagy összeget – ami nagyban elősegítette fejlődését. Sokan ellenezték, tüntettek, a Kneszetet kövekkel dobálták. Később, amikor jöttek az egyéni kártérítések, az ellenzők elhallgattak, és nagy vehemenciával igyekeztek kárpótolni magukat, azért amit nem lehet kárpótolni. A nem-német eredetű zsidók kártérítését (mint pl. a magyarok is) az állam vállalta fel, miután nagy összeget kapott erre a célra a németektől. Egész családom beadta – sárga csillag, gettó stb. – én töltöttem ki nekik a papírokat, de magam nem adtam be.

(Én ebben is ellenvéleményen voltam. Az Államnak szabad, kell és fontos, hogy a léthez szükséges anyagiakat megszerezze – akár az ördögtől is. Az egyén más elbírálás alá kell, hogy tartozzon, az egyén ne piszkítsa be a kezét, az egyébként nevetségesen alacsony összegért. És ha egy millió dollárt adnának? – kérdezte egy okos zsidó. Lehet, hogy akkor revideálnám álláspontomat, mondtam őszintén, de engem ne fizessenek ki fillérekkel. Kinek volt igaza? Nem tudom.)

                                                       @@@@

(Negyven éven keresztül vertem az írógépek – héber és magyar – billentyűit. A héberen jiddisül is írtam, a magyaron - angolul is. Intim viszony alakult ki köztem és írógépeim között, és ezt a computer megjelenése sem látszott megzavarni. A Máárivban már a '80-as évek elején áttértek a computeres szerkesztésre, és a negyven éven felüliek vagy megszoktak, vagy megszöktek. Én akkoriban már ötvenen felül voltam, és a szövegszerkesztő, mint egy félelmetes falanszter állt előttem. Három kurzust végeztem el nagy keservesen, könnyen írtam a computeren (hiszen ez nem nehezebb, sőt könnyebb mint a gépelés) nehezebben szerkesztettem. Akkoriban az a sztori volt forgalomban, hogy a nagyapa meglátogatja kisunokáját, aki valami villogó képernyő előtt ül, és billentyűket ver, ördöngös gyorsasággal. Mi ez fiacskám? – kérdi az „ős”, mire a gyerek, szemrehányón: „Nagyapa, te nem jártál óvodába?”

Én – akkor már nagyapa voltam – „nem jártam óvodába” és ennélfogva otthon csak az írógépet használtam. Eszembe nem jutott volna házi használatra computert vásárolni – ha az  írógépszalag  nem tűnik el  a piacról. Nincs, ne is kérjen. Még egy-két évig Budapestről hoztam haza gépszalagot, aztán megadtam magam. Ma nem tudnám az életemet a computer nélkül elképzelni, ámbár nem lettem szakbarbár.

Aztán jött az Internet és az E-mail (Budapesten: Emil)  majd a vírusok és nekem eszembe jutottak szüleim, akik nem ültek repülőgépen, nem voltak Magyarországon kívül sehol a világon, kivéve Izraelt,⁵² és fogalmuk sem volt a „calculator” és az „organizer” működéséről. Az ő nemzedékük nagy felfedezése a morse és a telefon volt, meg a gyorsvonat. Az ő nagyszüleik még azt hitték, hogy a mozdonyban négy ló van elbujtatva, „különben hogy is tudna haladni”. Az ő korukban  vírusok helyett bacilusok voltak, és az egészséges ember az volt, aki „jó kövér”. Nos, ki mondaná, hogy mi jobbak, okosabbak, sikeresebbek, boldogabbak vagyunk náluk?)

 Ami veszélyesebb, mint a soá

 Amikor az utolsó fejezetet írom – mind Izraelben, mind Magyarországon parázs viták folynak. Pesten arról, ki lesz a következő miniszterelnök, Izraelben meg a nehéz gazdasági helyzetről, a véget nem érő terrorról, illetve arról, ami még a holokausztnál is rosszabb.

Mi lehet még a soánál is rosszabb, veszélyesebb, a zsidó népre nézve? Ez nem más, mint az asszimiláció, a vegyesházasságok, népünk kiveszésének megannyi állomása.  Nemrég egy vallásos izraeli miniszter fejtette ki ilyen értelemben véleményét és kis híján megkövezték. Pedig igaza volt.

Miért volt igaza? – kérdezik Jeruzsálemben és kérdezhetik Budapesten is – hiszen a holokauszt...

Persze, persze, de a holokauszt egy egyszeri téboly volt, amit a zsidókra erőszakkal kényszerítettek. A zsidók egyharmada  a megsemmisítő táborok füstjével szállott el – de a zsidó nép egészét nem fenyegette létében veszély.⁵³ Azóta és napjainkig az asszimiláció az, ami  az egészet fenyegeti. Az eltávolodás, elidegenedés az egész világot átfogja, sehol sem vagyunk mentesek tőle – még Izraelben sem.⁵⁴ Kompetens felmérések szerint lehet, hogy 20-30 év múlva a világon másfél-kétmillió zsidó lesz – a jelenlegi 13 millió helyett – és ezek nagyrésze vallásos, ortodox életvitelű zsidó lesz.

Örüljünk ennek – mármint az ortodox, chászíd zsidók – akiknek életvitelét, felfogását és hozzáállását ez igazolni látszana?

Chász ve-chólile,⁵⁵ ne adj Isten, hogy így legyen. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez ne legyen így, hogy a felmérések tévesnek bizonyuljanak. Ezt próbáljuk tenni, hiszen ez a létjogosultságunk. Erre lettünk teremtve…

Itt a történet megszakad. Tám ve-ló nislám, vagyis végetért de nem fejeződött be. Adja az Isten, hogy Izrael népe békében élhessen, mind hazájában, mind szerte a világon, és érje meg nyugalomban a Messiás eljövetelét, amikor a kardokból és lándzsákból  kapák és nyesőollók lesznek, ahogy ezt  Ezékiel víziójában megálmodta.

@@ @ @ @ @

EPILÓGUS  HELYETT(2002)

Ez rendhagyó epilógus, akárcsak maga a könyv rendhagyó (ön)életrajz. Az eredmény nem mindig áll szinkronban a szándékkal, és abban sem vagyok biztos, hogy mi volt a szándék. Visszapillantó tükör, amelyen keresztülsuhan a múltam – most amikor éppen ezeket a sorokat írván 70 éves vagyok? Tükör a magyar zsidóság elébe? Az semmiről nem tehet, azt cserbenhagyták, elgázolva a történelem országútján. A gazdanép az „itt élned és halnod kell”-ből csak  a második részt alkalmazta velük szemben, míg a vezetők nagyrésze elmenekült a Kasztner vonaton és a később álijjákon. Én jobb lennék? Nem hiszem, hiszen én is elmentem.

Azt szeretném bebeszélni, szuggerálni magamnak, hogy ez a könyv – mint a többi könyveim – mentőöv lesz a magyar zsidóság maradékának az asszimiláció hínárjában való elmerülése ellen. Ezért jár vissza-vissza az áldozat a tett színhelyére, ami nem sokat változott az elmúlt 50-60 évben. Többet nem tehetek, most már csak imádkozhatok.

Chászíd szokás, hogy a hivők mindennap elmondják azt a zsoltárszakaszt, ami életéveik számát jelzi, illetve eggyel több annál.⁵⁶ Így most én, hogy betöltöttem a 70. évemet, a 71. zsoltárt mondom naponta. Mivel ez igencsak tanulságos, hadd illesszem ide a zsoltár első részét, hogy az epilógus még rendhagyóbb legyen:

„Nálad, Istenem, keresek menedéket, ne valljak szégyent soha. Igazadért ments és szabadíts meg, fordíts felém füledet és segíts rajtam! … Istenem, ments ki a rossz kezéből, az álnok garázdák karmából. Te vagy az én reménységem, Örökkévaló Istenem, bizodalmam ifjúkorom óta. Az anyaméhtől te vagy támaszom…- mintaképül szolgáltam abban, hogy te vagy erősségem -- -öregkoromban ne vess el, ha erőm fogytán, ne hagyj el!.

„Mert ellenségeim azt mondják rólam...: elhagyta őt az Isten, üldözzétek, fogjátok meg, nincs, aki megmentse! Istenem, ne légy távol tőlem, Istenem, siess a segítségemre! Megszégyenülve tűnjenek el, akik engem gyűlölnek, borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik nekem rosszat akarnak...” ⁵⁷

VÉ G E

 

Jegyzetek

 ¹A jobboldalt mindig az akkori baloldalhoz viszonyítva kell nézni. A kommunizmusban a „szélsőjobboldal”-t régi szocdem munkások és jámbor református papok képviselték. Izraelben a szélsőjobb ellenzi, hogy a zsidó állam behódoljon a muszlim terrornak.

²Amelyben régi ismerősünk, „Lali”, Arafat barátja, uszít az „imperialista” Izrael – és Amerika – ellen.

³Támim (héber) tökéletes, romlatlan, feddhetetlen, jámbor, egyenes lelkű és kissé naiv. Így nevezik a chábád jesívát végzett fiatalokat.

⁴Oktató (héber).

⁵Ma Izraelben, betérve, Sosáná Rut néven, férjnél, boldogan.

⁶„Megtesszük és meghallgatjuk” (2Mózes, 24:7). Ezzel válaszoltak a zsidók Mózesnek, amikor meghirdette, hogy Isten Tórát ad nekik.

⁷„Nehogy megjelölve legyünk”, hogy „senki meg ne tudja”, „most mindenki egyenlő” stb.

⁸A Slómó név, amit választott magának, egyik dédnagyapjáé volt. Ez a jelenség általános volt a visszatértek körében – kivéve a vidékieket, akiknek általában volt zsidó nevük.

⁹Küldött (héber) a chábádban azokat nevezik így, akik a rebbe szavára, vagy szellemi behatására, elmennek távoli zsidó közösségekbe, hogy ott a zsidóság tanait terjesszék.

¹⁰Szakavatott körülmetélő (héber).

¹¹Tóramásoló, aki mezuzákat ir.

¹²„Egy zsidó „belsejét” (lelkét) nem lehet eléggé értékelni” (jiddis).

¹³Mai értelmében igazi, valódi betért (héber). A klasszikus talmudi értelmezésben egy olyan gój, aki száz százalékban elfogadta magára nézve a zsidóság törvényeit, ellentétben a gér tosáv-val, aki megmarad gójnak, de mivel a zsidó országban lakik, kénytelen vállalni bizonyos korlátozásokat.

¹⁴Tánjá – a Közepesek Könyve – a chábád alapítójának ideológiai műve. Több európai nyelvre lefordítottak.  Magyarra Náftáli Kraus fordította. Szerkesztette és lektorálta Baruch Oberlander rabbi, munkatársai, köztük az említett Slómó Köves  közreműködésével (Filum kiadás, Budapest, 2001).

¹⁵Az izraeli chábádnyikok hetilapja.

¹⁶Csillogó csillag (német).

¹⁷Jákob ősapánk harmadik fia, a levita nemzetség alapítója.

¹⁸Vaskos kötetben a Tánjá mind a négy részét – de kommentárok, magyarázatok és jegyzetek nélkül. Ezzel szemben a magyar Tánjának csak első 17 fejezetet jelent meg (az első kötetben), de alapvető kommentárral és gazdag jegyzetanyaggal, ami érthetővé teszi a nehéz, kabbalisztikus szöveget.

¹⁹A magyar kiadást senki nem szponzorálta.

²⁰ Baruch Oberlander rabbi és felesége Bátsévá. Óvodát, iskolát, jesívát, zsinagógát vezetnek és majdnem minden hitéleti zsidó ügyben ők a „cím”, ahová fordulni lehet. Sokszor a hivatalos zsidó szervek, rabbik, is a chábádhoz irányítják a hozzájuk fordulókat.

²¹Kóserré tették, vagyis alkalmassá tették a rituális főzésre.

²²Később a donor elvitte onnan a Tórát Amerikába.

²³Az elmúlt 17 évben közel negyvenszer voltam Pesten - a saját költségemre.

²⁴Jiddis kifejezés az ortodox kóser ételekre, amelyek rituális mivoltát nem lehet megkérdőjelezni.

²⁵Barchesz (német), a szombati kalács elnevezése. Héberül chálá.

²⁶Azóta már Amerikában él, ahol férjhez ment, és vallásos életmódot folytat.

²⁷Ünnepi imakönyv, a Chábád kiadásában. Fordította: Simon Sároni, szerkesztette: Náftáli Kraus.

²⁸Az ortodoxoknál kétszer hetente lehet kóser tejet kapni, nomeg néha  túrót. A Dob utcai kóser Rotschild boltban vannak izraeli túrók és sajtok – méregdrágán.

²⁹Megnyitására egy Izraelben élő magyar zsidó kommunista újságíró megszerkesztett egy hébernyelvű étlapot, amelyen a válogatott disznóságok a Biblia nyelvén jelenednek meg.

³⁰Egy magyar nagyasszony, a '90-es évek elején a washingtoni magyar nagykövetség „erős embere” (a nagykövet Jeszenszky Géza volt), majd a magyar külügy közel-keleti osztályának vezetője. Fiatal korában Scheiber Sándor tanítványa, ma egyetemi tanár Szegeden.

³¹Hoffmann Áron jeruzsálemi rabbi.

³²Amit aztán egy abszolút tréfli helyen tartottak meg. A „rabbinő”, Kelemen  Katalin, újabban a kásrut törvényeiről tart előadást a Bálint-házban.

³³1977-ben erről monográfiát írtam, amely a tel avivi egyetem egyik rangos folyóiratában jelent meg (Svut – a Diaszpóra kutató Intézet kiadása) Zsidó és izraeli témák az új magyar irodalomban – 1945 – 1975 címmel.

³⁴„Ahol nincsenek emberek (szószerint férfiak) igyekezz te ember lenni” – szól a bölcs mondás az Atyák Misnájában (2, 5). Ennek parafrázisa az itteni (jiddis) végződmény, ami úgy szól, hogy ahol nincsenek emberek ott a hering is halnak számit

³⁵Aki akkor nyolcvan és egynéhány éves volt és több mint száz könyv szerzője.

³⁶Ami 1995-ben jelent meg, mint a trilógia első része, Simon Sároni fordításában és Náftáli Kraus szerkesztésében.

³⁷Talán nem fölösleges mondani, hogy minden zsidó fiúgyerek nyolcnapos korában, amikor körülmetélik, kap egy héber nevet, ami egész életében végigkíséri. Izraelben és nagyrészt Amerikában ez a mindennapi név, asszimiláltabb körökben ez az úgynevezett „zsinagógai név” amivel a Tóra elé járulnak. Leánygyerek akkor kap zsidó nevet, amikor apja a Tóra elé járul.

³⁸„Álljon elő Géza, Andor fia” (héber).

³⁹Mivel mint már említettem tudtam, hogy az Efrájimot alijjázása során az őt fogadó Szochnut tisztviselőtől kapta, aki így reagálta le a  magyar Ferencet.

⁴⁰A koma, vagyis az, aki a körülmetélendő csecsemőt a térdein tartja.

⁴¹Váradi Júlia riportjában, a 168 órában.

⁴²Rabbinikus bíró (héber).

⁴³Akkoriban beszéltem is erről Jiszráél Méir Lau tel avivi főrabbival és javasoltam, csináljon a rabbinátus egy brosúrát, amely érthető nyelven megmagyarázza az érdekelteknek a get különböző fázisait. Majd ha országos főrabbi leszek – mondta. Ő már több mint öt éve országos, de a brosúra még nem látott napvilágot.

⁴⁴A háború elején elmeséltem Jákov Ereznek, aki akkor a Mááriv főszerkesztője volt, hogy a lubávicsi rebbe azt mondta, púrimkor már  túl leszünk a háborún. Amikor, éppen púrim napján vége lett, vittem be snapszot és süteményt és le-chájjimot ittunk. Erez megjegyezte, hogy ő „tudta”, hogy púrimkor nem lesz már háború, hiszen a rebbe ezt megmondta...

⁴⁵A kiállítás maga nagyon sikeres volt, Wallenberg bélyeg is jelent meg akkoriban.

⁴⁶1974-ben jelent meg az említett Svutban.

⁴⁷Panaszolta, hogy az izraeli külügyminisztériumban nem volt Wallenberg akta jöttekor. Egy héttel reklamációja után már volt egy  Wallenberg-file és benne néhány újság-kivágás...

⁴⁸A Righteous Gentile (szószerint: Egy igaz keresztény).

⁴⁹Ez történt az 1984-ben Efrát Szófér által készített filmben is.

⁵⁰Valahol Budán, ha jól emlékszem a Szilágyi Erzsébet  fasorban.

⁵¹A bibliai történet alapján (lásd  Návot szőlejének történetét: 1Kir. 21:1).

⁵²Leszámítva apám ukrajnai "látogatását"...

⁵³Erre utal az a talmudi mondás miszerint „jótéteményt gyakorolt az Örökkévaló a zsidókkal, hogy szétszórta őket a népek között...” (Pszáchim, 87, b).

⁵⁴Ennek méreteiről nem lehet ebben a  szűk keretben írni.

⁵⁵Isten őrizz! (héber)

⁵⁶Például: aki 50 éves, az az 51. zsoltárt recitálja naponta.

⁵⁷A fordítás Náftáli Kraus: Az Ősi Forrás (8)  Dávid Zsoltárai, 1. kötet, Budapest,1999, Göncöl kiadó alapján.

(*) Azóta (a könyv 2002.ben jelent meg) – sok minden megváltozott , Magyarországon. Csurka csillaga leáldozott, ma a Jobbik képviseli a neo-nácikat  a parlamentben, mint harmadik legnagyobb párt.  Mátéból vezető rabbi lett az ujonnan alakult Emih (chábád) hitköuségben.A zsidóság helyzete sokkal rosszabb, de a Kazinczy melletti étterem már kóser. A Dohány templomból szinház lett, de nyilt egy kóser pékség. Sokan az emlitettek kozül – meghaltak. Mások allijáztak. Zoltai még mindig üv.ig. A könyv második kiadásában (esetleg héberül) több adat javitásra szorul. N.K.