AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (11)

                         A HALLGATÁS MŰVÉSZETE

 

"Rabban Gamliél mondotta: tégy szert egy tanítómesterre, légy azon, hogy megszabadulj a kétségektől, és ne tizedelj szemmérték szerint."

 

 "A fia, Simon, mondotta: egész életemben bölcsek között nevelkedtem, és nem találtam jobbat, üdvösebbet a hallgatásnál. Nem az elmélet  fontos, hanem a gyakorlat, a cselekvés, és aki szót szaporít, az hibát követ el." (Atyák 1, 16-17)

 

   Rabban Gamliél, az "Öreg", Hillél fiának, Simonnak a fia volt. A Szentély fennállásának utolsó évtizedeiben ő volt a Synhedrion elnöke, és az első, kinek nevéhez a Rabban (Tanítómesterünk) titulust csatolták.

 

Az ő esetében a Misna már nem mondja ki, hogy "átvette a Tant", mert addigra annyira elharapództak - a Hil1él és Sámmáj tanítványai között - a viták, hogy többé nem lehetett egységes Tóráról beszélni. "Amikor elszaporodtak Hil1él és Sámmáj tanítványai, akik nem rendelkeztek mestereik jó tulajdonságaival, és a vitát  a vita kedvéért folytatták, olyan helyzet alakult ki, mintha két Tóra lenne és nem egy" - állapítja meg keserűen a Talmud.

 

Rabban Gamliél a második Szentély pusztulása előtti zavaros időben egyedül töltötte be mind a Synhedrion elnökének, mind a Bét Din, a Felsőbíróság elnökének tisztét. Ebben a helyzetben válik érthetővé mondása, hogy "szabadulj a kétségektől": azaz ne engedjék, hogy a bizonytalanság - mely egy nyugtalan, háborús időszakban igencsak érthető - eluralkodjon rajtuk.

 

A "ne tizedelj szemmérték szerint" mondás arra utal, hogy Gamliél a törvény pontos betartása mellett kardoskodott. (Itt a tized a termésbó1 a szegényeknek adott tizedre utal, mely csak akkor számít micvének, ha az se nem több, se nem kevesebb.)

 

  "Tégy szert egy tanítómesterre!" A haszid rebbék mottónak választották Gamliél ezen szavait, s úgy értelmezték, hogy az embernek legyen egy szellemi irányítója,  rebbéje, akitől nemcsak azt tanulja meg, hogyan kell a micvákat betartani, hanem a helyes viselkedési normákat is elsajátíthatja tőle. "Az ember kétségeit afelett, hogy mi a helyes és mi a helytelen; mi a lényeges és mi a felesleges, hogyan lehet kivédeni a Rossz Ösztönt, amely azt hiteti el az emberrel, hogy a rossz a jó, és a jó a rossz - minderre választ kaphat az ember a mesterétől." (Az ozsorovi rebbe).

 

  Rabbi Nátán "Ávot"jában Gamliél nemcsak mester, hanem jó barát"szerzésére" is buzdít. "A mestert arra, hogy bölcsességet less el tőle, a barátot meg arra, hogy együtt tanulj vele."

                                     ***

 Rabban Gamliél kb. húsz évvel a Szentély pusztulása előtt halt meg. Fia, Rabban Simon ben Gamliél került a helyére, aki a nagy Felkelés idején amikor a szadduceusok vezette államtanács megpróbálta lerázni Róma igáját - látta el a Synhedrion elnöki tisztét. A felkelést a római prokonzulok kegyetlensége váltotta ki, és az, hogy egyikük bálványképet akart a Szentélyben elhelyezni.

Mind a Talmud, mind a történelmi források egyöntetűen állítják, hogy Simon ellenezte a felkelést, mivel semmi esélyt nem látott a sikerre, s el akarta kerülni a felesleges vérontást. Követelte Joszéf ben Mátitjáhu (a későbbi Josephus Flavius), leváltását Galilea parancsnoki tisztjéről, és fékezni próbálta - sikertelenül- a Jeruzsálemben dúló, pusztító testvérharcot.

 

   Egyes források szerint a felkelés leverése után a rómaiak végezték ki, és így a Tíz Mártír (Ászárá hárugé Málchut) egyike volt. Á. Heimann szerint viszont az egymással vetélkedő zsidó csoportoknak esett áldozatul. Mondásai bölcs államférfira vallanak, aki nehéz időkben a tettek embereként lép fel, aki a gyakorlatot többre tartja az elméletnél, és aki a szócséplést, szószaporítást nemcsak hibának, hanem, ami ennél több: bűnnek tartja.

 

 

A hallgatás művészete,vagyis okosan hallgatni - a zsidóság egyik alaptétele.

 

"Üdvös a hallgatás a bölcseknek, hát még a balgáknak" - olvasható a Talmudban. Ezt a Példabeszédek egyik mondásából származtatják, miszerint:

"A lüke, ha hallgat, okosnak számít".(Péld. 17, 28)

 

A gyakorlatnak az elmélet elé való helyezése a Tóra parancsolatainál is érvényesül- állítja Bartinorá. A jutalom nem prédikációért jár, hanem tettekért. Aki csak beszél, de nem tesz semmit, avagy "vizet prédikál és bort iszik" - az jobban tenné, ha hallgatna.

 

A fentebb említett ozsorovi rebbe a hallgatás kapcsán fontosnak tartja, hogy az embernek legyen mestere, aki megtanítja, mikor kell hallgatni. A csortkovi rebbe szerint "az ember soha nem fárad bele a hallgatásba". A Chidá (Azouláj rabbi) azt állítja, hogy az önsanyargatás és böjtök helyett - amit sokan azért vállalnak magukra, hogy ezáltal nyerjenek megbocsájtást vétkeikért - sokkal jobb hallgatni.

 

 A Cháféc Hájjim azt vallja, önkéntes böjt vállalása helyett tartózkodjék a beszédtől. A regensburgi Jehuda, a Haszid, azt mondotta: "Ha beszélek, megbánom, amit mondtam. Ha hallgatok, nincs mit megbánnom. Amíg nem szóltam, ura vagyok a szavaimnak. Mihelyt szólottam, a szavak uralkodnak felettem."

 

 Maimonides és Rabbénu Jóna egyaránt hangoztatták, hogy még a Tóra esetében is üdvös a kevés, de megalapozott beszéd. (Májjánot Hánecách)