BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK  (*      

             ANARCHIA – TETSZÉS  SZERINT 

                 

Már láttuk, hogy a honfoglaló Jósuá, Mózes tanítványa, volt az első bíró és mint ilyen, ő nyitotta meg azt a kb. 300 éves ciklust, amelyet a zsidó történelem mint a Bírák korszakát tartja nyilván. Ennek a Biblia egy speciális könyvet szentelt, melynek neve héberül Softim és latinul Judicum.

 

A könyv laza keretben ismerteti a korszakot, amit egy mondattal lehet jellemezni: ez egy olyan időszak, amikor „nincs király Izraelben, és mindenki azt tesz, amit akar”. A honfoglaló törzsek szintén laza keretben, egyfajta törzsi föderációban élnek, nincs karizmatikus vezetés; nincs egy Mózes  vagy akár egy Jósuá , aki összetartaná őket. Mindenki magának kapar, saját szőlője és fügefái alatt, az individualizmus orgiát ül, az ország határait senki nem védi;a silói Szentély működéséről nincsenek még midrási híradások sem; Pinchasz, a zelóta főpap – akinek apja, Elázár, Jósuá könyvének végén hunyt el – úgy látszik elvesztette ifjúkori lendületét (lásd róla részletesen Naftali Kraus: Az Ősi Forrás(1) A Heti szidrák, Bálák és Pinchász szakaszaiban) és nemcsak a politikai vezetésben nem vesz részt, de a szellemi űrt, ami Jósuá halálával keletkezett – sem tölti be.

 

Az így keletkezett vákumban majdnem természetes, hogy eljön az, amire Mózes, majd Jósuá figyelmeztettek. A környező népek szellemi, kulturális és vallási befolyása táptalajra lel a honfoglaló, materialista szemléletű hébereknél. A forgatókönyv szó szerint azonos, csak a nevek változnak. A környező népek (arámiak, midjaniták, emoriták, kánaániták és filiszteusok) valamint a belső ellenség, az „ötödik hadoszlop”, akiket Jósuá nagylelkűsége, vagy a geopolitika a helyükön hagyott – továbbra is bálványimádók: a Báál-kultusz megfogja a hébereket, akikről lepereg a mózesi Tóra, amely sokat követel, nehezen tartható és mögötte egy láthatatlan, de érezhetően sokat követelő és bosszúálló istenség. A bálványimádás tért hódít és vele együtt jön az ellenséges nyomás, hűbér majd -megszállás.

 

NEMZETI HŐS, MINT BIRÓ

 

Figyelmes és alapos olvasása a bibliai szövegnek és az összefüggő (nem kizárólag szavakra koncentráló) exegetikának, arra a meggyőződésre juttathat bennünket, hogy baj nemcsak a szellemi ellenálló képesség csökkenésével volt. Ugyanis Jósuá nem fejezte be – nem volt képes befejezni – a honfoglalást, sok munka maradt még utána, és sokan voltak még a népek közül, akiket ez idáig nem tudtak a törzsek legyőzni, egyrészt objektív okok miatt, másrészt mert ellazsálták a honfoglalás befejezését. Dr. Jehuda Elicur írja a Dáát Mikrá bevezetőjében a Bírák könyvéhez, hogy egyes törzsek legyőzték ugyan a nekik jussolt területek őslakosságát, de félúton megálltak és megelégedtek azzal, hogy hűbéressé tették őket. Ez később súlyosan megbosszulta magát. Jósuá ugyan meghagyta végrendeletében, hogy fejezzék be a honfoglalást, de ezt csak Jehuda és Simon törzsei vitték véghez. A többiek pihentek a babérjaikon, a gyors meggazdagodás útját keresték és az anyagi jóléttel együtt – jött a pogány elemek behatolása a zsidó hit és a jákobi örökség belső rétegeibe.

 

Az idegen elnyomás kritikus fázisában többnyire megjelent egy szabadító, egy nemzeti hősként tisztelt valaki – lehetett az egy egyszerű ember is –, aki Isten nevében felemelte az ellenállás zászlaját, maga köré tömörítette elsősorban a saját törzsbelieket és néha még egy-két törzset, felszabadító háborút vívott az idegen elnyomó ellen, és ezzel egyidejűleg megtisztította az országot a pogány behatás külső jeleitől, bálványaitól, a Báál-kultusz látható megnyilvánulásaitól. Ez rendszerint egy szellemi felemelkedés keretében történik, a héberek megtérnek, belátják, hogy vétkeztek, és Isten megsegíti őket.

 

A nemzeti hős, a szabadító volt az ún. sofét (bíró), bár tevékenységére nézve inkább egy ad hoc vezető volt, aki a felkelés sikere után többé nem hallatott magáról. A Biblia nem tudósít, milyen volt az élet egy ilyen „bíró” uralma alatt, csak néhol jegyzi meg, hogy mindenki azt tett, amit akart, vagyis egy kedélyes anarchia állapota forgott fenn. Az Írás csak azt közli velünk, hány évig tartott a bíró uralma, meddig terjedt hatásköre és mikor folytatták Izrael fiai ott, ahol abbahagyták – rendszerint a bíró halála után.

 

A bíró fogalma tehát nem egy taláros bírát vagy egy nagy szakállú rabbinikus dájjánt takar, aki a Tóra alapján bíráskodott. A bírák legtöbbje tudatlan ám-háárec zsidó volt, akit azonban hite és személyes bátorsága valamint odaadó készsége ültetett a vezetés székébe. Az ismertebbek között hadd említsük Sámsont, Gideont és Jiftáchot, akik a könnyebb fajsúlyúak közé tartoztak, valamint Élit, a főpapot, majd Sámuelt, aki a prófétaságot ötvözte a bírói ranggal. Velük együtt volt vagy 16 bíró; a legtöbbjükről, nevükön kívül, alig tudunk valamit és még a Midrások sem tartották szükségesnek, hogy bármit is feljegyezzenek róluk.

 

A Bírák könyvének elején vannak részek, amelyekkel már találkoztunk Jósuá könyvében. Ezek az átfedések jelentéktelenek, az exegetika itt-ott megmagyarázza őket, bár jelentőségük nincs. Ami a Bírák könyvét emlékezetessé teszi, az Debóra költészete, Jiftách történelmi visszapillantása diplomáciai jegyzékében, amelyet a támadó ammonitákhoz intézett; Jótám példázata és a fogadalmat tevő, filiszteusverő Sámson avantgardista allűrjei, valamint az össznemzeti összefogás Benjamin ellen a giveábeli  förtelem megtorlásakor.

 

Mondhatnánk, innen már csak egy ugrás a királyság. Azonban, ha azt hinnénk, hogy a királyság, mint egy fejlettebb uralmi rendszer, záloga lenne a zsidó monoteizmushoz való ragaszkodásnak – alaposan csalódni fogunk.

 

A SZERZŐ KILÉTE ÉS A BÍRÁK KORA

 

A talmudi hagyomány (Bává Bátrá 14,b) egyértelműen Sámuelt – az utolsó bírát és első ismert prófétát – jelöli meg a Bírák könyvének szerzőjeként, együtt a nevét viselő, valamint az időben azonos Rút könyvével. A bibliakritika szokásához híven későbbre teszi a könyv szerzőségét és ezt arra alapozza, hogy a könyvben többször előfordul a „mind a mai napig” kitétel. Jehuda Elicur a hagyományhű Dáát Mikrában óvatosan megkerüli a problémát azzal, hogy a Bírák könyvét Sámuel és „tanítványai” írták.

 

Tartozunk az igazságnak annyival, hogy elmondjuk: a zsidóság, a zsidó hit vagy akár a zsidó történetszemlélet, messze nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget a bibliai könyvek szerzőségének, mint az ún. bibliakritika. A lényeg a könyv tartalma, mondanivalója, beilleszkedése a bibliai könyvek láncolatába. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ötven évvel előbb – vagy később – vetették papírra a Bírák könyvét, és hogy a szerző maga Sámuel volt vagy egyik alárendelt íródeákja (ahogy a hagyomány szerint Jeremiás próféta könyvét, illetve próféciáit, íródeákja, Baruch ben Nérija jegyezte le).

 

Hasonló a szerző kilétének megállapításához  a kor behatárolása. A kronológiában két járható út van: egyike a világ teremtéséhez viszonyítani a különböző történéseket, míg a másik a polgári időszámításhoz, illetve annak előttihez visszaszámolni. Tehát: mondhatjuk azt, hogy a Tóraadás aktusa Szináj hegyén, ahol elhangzott a tízparancsolat, 2448 évvel a világ teremtése után volt. Ez azt jelenti, hogy ma, amikor ezeket a sorokat írom – a zsidó időszámítás szerint a Teremtés 5766. évében – 3318 évvel vagyunk a Tóraadás után.

 

A másik lehetőség azt mondani, hogy a Tóraadás 1317 évvel a polgári időszámítás előtt történt.

 

***

Ugyanígy lehet beazonosítani a Bírák működési éveit is – ha visszaszámolunk a polgári időszámítástól. Ebben a kb. 1400 évben benne van a egyiptomi kivonulástól a második Szentély pusztulása előtt 70-ig minden említésre méltó esemény: a 40 esztendős vándorlás a pusztában; a Bírák korának 366 éve; az első Szentély 410 és a második Szentély 420 éve (s a köztük levő 70 év), valamint a Hasmóneus-korszak a római hódoltságig és a Szentély lerombolásáig Titus által. Ez durván 1400 év.

 

A számításhoz szükséges adatokat a Talmudból, a Midrásokból és az Ocár Jiszráélből vesszük. Más források szerint lehet egy 30-50 éves eltérés, de ez lényegtelen. Van, aki Jósuá 28 évét is beszámítja a Bírák működésébe – mivel mint jeleztük, ő bíró is volt – és vannak, akiknél a Bírák korszaka Otniél ben Knáznál kezdődik, aki (i.e.) 1244-ben kezdte el működését (lásd a továbbiakban a Bírák felsorolását).

 

Magában a Bibliában találunk két egyértelmű dátumot, amelyek alátámasztják a fenti számítást. Az egyik a Bírák könyvében, a másik a Királyok könyvében található. Az utóbbiban ezt olvashatjuk, hogy „négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izrael fiai kijöttek Egyiptomból… kezdte el Salamon építeni az Örökkévaló templomát” (1Kir 6,1). Ebben plusz-mínusz benne van a 40 éves pusztabeli büntetés-vándorlás, a Bírák 366 éve; Dávid 40 éves királysága és Sámuel életkora (52), amely nagyrészt egybeolvad Dávid uralkodásával.

 

A Bírák könyvében találjuk, Jiftách diplomáciai jegyzékében, hogy amikor válaszolt az ammoniták királyának, aki magának követelte Gileád földjét azzal, hogy valamikor az övé volt – Jiftách ezt elutasította, (részletes válaszát lásd szócikkében),  és azzal érvelt, hogy „300 évig volt (lakott) Izrael (az említett területeken)… miért nem érveltetek akkor, miért nem próbáltátok (vissza)venni?” (Bírák 11,26).

 

Mint látni fogjuk, a Bírák működése az ideiglenesség és rögtönzés jeleit viseli magán. De facto majdnem minden törzs előbb-utóbb képviseltette magát (kivéve Reuvén, Simon és Áser, illetve Gád törzseit). Jáir Gileádból valószínűleg Menasse törzséhez tartozott mint egykori névrokona, aki annak idején elfoglalta Gileádot.

 

                    A BIRÁK NÉVSORA

 

Mielőtt ismertetnénk a bírák életét, tevékenységüket, álljon itt névsoruk abban a sorrendben, ahogy a Bírák könyvében megjelennek:

 

1)      Otniél ben Knáz, Jehuda törzséből, 1244. a polgári időszámítás előtt

2)      Éhud ben Gérá, Benjámin törzséből, 1204. a polgári időszámítás előtt

3)      Sámgár ben Ánát, (törzse nincs említve), évei egybefolynak az előzőével

4)      Debóra, a prófétanő, Efrájim törzséből, 1124. a polgári időszámítás előtt

5)      Gideon ben Joás, Menasse törzséből, 1008. a polgári időszámítás előtt

6)      Ávimelech ben Gideon, Menasse törzséből, 1044. a polgári i"sz előtt

7)      Tolá ben Puá, Jiszáchár törzséből 1041. a polgári időszámítás előtt

8)      Jáir, a gileádi, a keleti törzsekből , 1018. a polgári időszámítás előtt

9)      Jiftách, a gileádi, a keleti törzsekből 979. a polgári időszámítás előtt

10)  Ivcán (Boáz?), Bét Lechemből, Jehuda törzséből 973. a polgári i"sz előtt

11)  Éjlon, a zebulonita, Zebulon törzséból , 967. a polgári időszámítás előtt

12)  Ávdon ben Hillél, Efrájim törzséből,  957. a polgári időszámítás előtt

13)  Sámson, a hős vitéz, Dán törzséből , 949. a polgári időszámítás előtt

14)  Éli, a főpap, Lévi törzséből 929. a polgári időszámítás előtt

15)  Sámuel, a próféta, Lévi törzséből,  889. a polgári időszámítás előtt

 

Vannak, aki az elején hozzászámítják Jósuát és a sor végén Éli két fiát, Joélt és Áviját – tehát eszerint összesen 18 bíró.

 

Most pedig lássuk őket és történetüket – egyenként. Voltak Bírák, akikről oldalakat lehetne írni, mivel az Írás és a Midrások(*) sokat tudnak és tudatnak róluk. És vannak, akikről néhány sor is erőfeszítést igényel. A modern exegéták és „kutatók” szerint voltak bírák, akik egyáltalán nincsenek a listán, az Írás nem is említi őket. Ez azonban szerintünk csak spekuláció, minden ténybeli alátámasztás nélkül.

 (* Fejezet Naftali Kraus hasonló cimü könyvéből (Ősi Forrás 16. 2006)