Mit  mond a halacha?

 

SZERVEK ÁRUBA BOCSÁTÁSÁRÓL (2)

 

Az  előző cikkben ismertettük a szerv átültetés több aspektusát – a Halacha szemszögéből nézve.  Mint láttuk, a probléma tulajdonképpen nem a szervátültetés technikájában, illetve procedurájában van, hanem a szerv kivételében egy halott testéből – feltéve és megengedve hogy az illető már – halott. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy az illető, nyugodjék békében, halott a Halacha szerint is, nemcsak az orvosok szerint. Ez nem mindig ugyanaz.

 

     Nos , eddig arról beszéltünk, amikor a donor, vagy a családja, önként és ingyen adományozza a szóbanforgó szervet – sziv, máj – amelyek a nehéz esetek. Mit mond azonban a Halacha egy olyan esetről, amikor valaki áruba bocsátja egyik veséjét, például, és attól pénz ellenében hajlandó megválni?  Szabad és dicséretreméltó-e az ilyenfajta „donor”, vagy pedig a Halacha tiltja az istenadta szervekkel folytatott üzletelést? És mi a helyzet ha valaki egy közeli rokonának akarja ajándékozmi egyik veséjét?

 

  Bocsássuk előre, hogy ilyen esetek világszerte nemcsak előfordulnak, de gyakoriak is. Emberek nem jódolgukban adják el veséjüket. Ezek többségükben földhözragadt szegény emberek, akik inségükben hajlandók

 egy vesével élni, csakhogy gyerekeiknek enni adhassanak.

 

A Halacha szempontjából ugyanaz a kérdés merülhet fel, a véradással kapcsolatos fizetség körül. Szabad-e valakinek a saját vérét eladni, anélkül hogy ebből - saját magánál – életmentésről lenne szó (mert akkor mindent szabad).

 

          KIÉ EZ A TÜDŐ?

 

               A szerv eladásánál két fázist különböztethetünk meg:

 

1)      Ha valakinél, (autó)szerencsétlenség következtében, előáll egy olyan helyzet, hogy egyik veséjét ki kell venni (vagy egyik lábát le kell vágni) és azt egy betegbe plántálják, akinek szüksége van arra a szervre. Ebben az esetben a fizettség egy későbbi időpontban történik.

2)      Ha valaki önként jön és felajánlja egyik szervét eladásra, azonnal és készpénzben.

 

                     A kérdés lényege mindkét esetben abban fejeződik ki: van-e joga az illetőnek egy testrészétől megválni és azt eladni (még akkor is ha ezzel megment valakit), vagyis: magyarán mondva: ki a tulajdonosa a szóbanforgó szervnek? Ha azt mondjuk, hogy az ember nem diszponál testrészei felett és nem áll jogában azokkal szabadon „rendelkezni” – mint ahogy a Halacha, ezen az alapon,  szigoruan tiltja az öngyilkosságot - akkor hogyan adhatja el azt ami nem az övé?

 

          Ezenfelül  van még egy buktató: A Halacha szerint egy halott testrészeiből nem szabad hasznot húzni (a halachikus terminológia szerint „mét ászur böhánáá” – ávodá zárá, 29, b). Eszerint, még ha abból indulunk is  ki, hogy egy ember szabadon rendelkezik testrészeivel – addig amig nem veszélyezteti saját életét – lehet hogy tilos hasznot húznia a szervből, ami számára „halott” abban a pillanatban amikor kiveszik testéből.

 

   Továbbá: Ha a szóbanforgó  szerv az illető tulajdonának is számit   - amig kivétele nem vezélyezteti életét – és ha eltekintünk attól hogy tilos hasznot húznia belőle – mert a szerv „él” (hiszen ha nem élne, nem lenne alkalmas az átplántálásra) – még mindig válaszra vár a legkardinálisabb kérdés:  szabad-e hogy egy ember hogy önmagában kárt tegyen, illetve magának kárt okozzon („Chovél bögufó”), még akkor is ha ebből anyagi előnye származik? A kártevés tilalma vitán felett áll és a halachistákat sokat foglalkoztatta a kérdés, mikor és mennyiben számit az kártevésnek; mikor van a tilalomnak foganatja és mikor lehet eltekinteni tőle?

 

     MEZITLÁB A BOZÓTBAN...

 

         Ábrahám Shermann rabbinak, a Thuminban napvilágot látott tanulmánya (Tchumin, 20, 353-363 old’), részletesen foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Bár nem jut egyértelmü és konkrét konklúziókra, szavaiból kicsendül, hogy egy konkrét és jogos esetben, amikor micva ténye forog fenn – feloldható az önmagába kártevés tilalma. A micva alatt itt nemcsak életmentést értünk, ( hiszen nem lehet eleget hangsulyozni, hogy életmentés esetében minden megengedett, kivéve a három kardinális fővétek 1) áthágását) – hanem segitséget valakinek az élet elviselhetőbb tételében (egy szerv átplántálás esetében), vagy akár anyagi hasznot – annak aki megengedi magának az önkártevés tettét.

 

   Shermann rabbi idézi Mose Feinstein (z”l) amerikai rabbit, akit a nemzedék legnagyobb poszékjának tekintettek, és aki könyvében (Igrot Mose, Chósen Mispát, 1, 103), három olyan példaértékü esetet tárgyal, amelynek közös nevezője az önmagában való kártevés tilalma. Egyike a véradás, amikor valaki megkér egy orvost, hogy  vegyen tőle vért, mivel azt adománynak szánja, akár specifikusan valakinek  akár a Vérbanknak, akár ingyen akár pénzért.

    A másik eset (uo, 2, 66) egy fiatal lányról szól, aki hajlandó alávetni magát egy fájdalmas plasztikai mütétnek, szépészeti  célból.  (Itt megjegyzendő, hogy a  néhai lubavitsi rebbe, aki nem pászkenolt 2), „csak” kérdésekre válaszolva tanácsokat adott, több esetben nemleges választ adott fiatal lányoknak, akik plasztikai mütéttel akarták, például, hosszú orrukat megröviditeni, hogy „könnyebben találjanak maguknak vőlegényt”).

     A harmadik esetben (uo.68) a kérdés az volt, szabad- e egy embernek, egy szigorú diétával fájdalmat, illetve kényelmetlenséget okozni magának, hogy lefogyjon és jobb alakja legyen?

 

   Feinstein rabbi, a kérdés megvitatása során, két véleményt idéz. Az egyik a Toszfotistáké, akik azt mondják: tilos  hogy valaki kárt tegyen magában, illetve fájdalmat okozzon magának, még ha erre objektiv szüksége is van (Toszfot, Bava Kamma  91, b), ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tilalom akkor is fennáll,  ha ezzel szebb akar lenni, vőlegényt akar találni, - vagy elesik egy bizonyos jövedelemtől.

 

 A másik  idézett , Maimonidés, szerint a kártevés tilalma csak akkor áll fenn, ha  ez erőszakkal, verekedés közben történik („derech nicajon”), de nem ha az önkéntes, a saját érdekében és elhatározásából történik (Maimonidés, Jád, Hilchot Chovél uMázik, 5, 1).

 

       Maimonides egy tanulságos talmudi történettel támasztja alá, illetve illusztrálja véleményét:

 

        Ráv Chiszda (egy babilóniai amorita), amikor egy bozótos helyen járt, ahol tüske és bogáncs volt – felemelte a ruháját, majd magyarázatként azt mondta: „Ez (a lábai, ha a tüskék felsebzik) begyógyúl, mig amaz (a ruhája, ha elszakad) – nem gyógyúl be ... (Bava kamma, 91, b). Hasonló sztorit mond el a  a Talmud egy korabeli cádikkal kapcsolatban is: Chánán Hánechbá, (az Elrejtőző) ugyancsak felemelte a ruháját amikor bozótban járt és indoka szoról szóra azonos r’ Chiszdáéval (táánit, 23, b). Ebből az  lenne a tanulság, hogy szabad egy embernek tudatosan felsebezni a lábát – illetve fájdalmat okozni magának – ha ebből anyagi előnye származik, vagyis nem szakad el a ruhája.  

 

     Sherman rabbi konklúziója, több halachikus forrás alapján : Akkor szabad valakinek önmagában kárt tenni – legyen az véradás vagy szervadomány, ha ebben valami micva  is  szerepet játszik, vagyis ezzel segit valakinek. Ebben az esetben nem számit, ha ezért pénzt kap az illető, mivel annak a szempontjából aki kapja a szervet – vagy a vért – a micva ténye változatlanul fennáll. Igy szabad vért adni, akkor is ha nem kap pénzt érte, mivel a véradásból  úgymond, a donor teste is profitál. Ugyanis,a  talmudi időkben szoktak időről-időre „eret vágatni” 3), ami egyfajta orvosi beavatkozás volt az illető javára. Tehát valamelyes előny származik számára ebből – mondja r’ Mose Feinstein,-  mert nem logikus hogy az emberi természet annyira megváltozott volna.. Ma is azt mondják az orvosok, hogy ajánlatos, legalább kétszer egy évben vért adni – a Vérbank vagy bárki számára.

     

    TÜDŐ – ADÓSSÁG ELLENÉBEN

 

       Más kérdés az, mennyiben veszélyezteti magát  a donor – vagy az eladó, azáltal hogy megválik a (neki nem létfontosságu)  szervtől. Ez az ő halachikus problémája, nem a vevőé, de ez nem jelenti azt, hogy a   a probléma nem foglalkoztatta sokat a Halacha müvelőit ,a responza  irodalmat és a korunkbeli kompetens rabbikat.  Ami ezekből kitünik az a következő:

 

   Ha az orvosok egyöntetü véleménye szerint (ami nagyon ritkán esik meg), semmilyen kár nem háramolhat a donorra nézve - az elméleti tilalom nem képez akadályt. Ha pedig a mütét veszélyezteti a donor életét, illetve testi épségét – akkor egyértelmüen tilos. A kérdés akkor merül fel, ha a veszély kétes, esetleges, lehetséges, de nem biztos és nem is több mint valószinü (száfék szákáná 4). Itt sokan megengedik, mások tiltják

 

Ovádjá Joszéf, v. izraeli országos főrabbi, responzumában három  részre osztja a kétes, esetleges veszélyt: kétes, ami közelebb által a biztoshoz hogy a donor veszélyezteti életét;   50-50 % ; vagy kétes ami közelebb áll ahhoz hogy nincs veszély.

 

   Ábrahám R., egy ultraortodox Kneszet képviselő, a Degel Hátorá párt egyik vezetője, néhány évvel ezelőtt átesett egy vese plántálási mütéten, amit egyik fia adományozott neki. Neki a vezető litván poszkimok 5) engedték meg a mütétet, miután egyértelmü volt hogy sem ő sem a donor nincsenek veszélyben. Ábrahám R. szerint egész családja (10 gyerek) vetélkedett, ki érdemesüljön arra, hogy tüdőt adhasson a papának...

 

 Vannak azonban esetek amikor a rabbik nem engedélyeznek egy ilyen műtétet. 2003 nyarán történt Cfáton, hogy  egy ember kérdést intézett az ottani rabbihoz, szabad-e neki – tartozásai fejében – egyik tüdejét a követelőknek adományozni?  A négygyerekes 36 éves családapa több mint 100 ezer sekelt (kb 20 ezer dollár) veszitett szerencsejátékon és nincs miből kiegyenliteni tartózását . Most hogy a követelők fenyegetik, hajlandó nekik adni egy veséjét, amit azok eladnának. A rabbi, Smuel Élijáhu, letiltotta az ügyletet és gyüjtést inditott az adósság fedezésére.  A nyilvánosságra hozott indok: a test az Örökkévalé és azt nincs jogod áruba bocsátani. A kulisszák mögött úgy tudják, hogy a mütét veszélyeztetné a kényszer-donor életét. Nomeg ez nem nevezhető önkéntes felajánlásnak, hanem kimeriti az „erőszak” kritériumát (derech nicájon.

 

   Jiszráél Méir Lau, v. izraeli országos főrabbi - aki halachikus könyvében „Jáchél Jiszráél”, részletesen foglalkozik olyan kérdésekkel melyek fókuszában a Halacha és az orvostudomány találkozása áll – nemrég részletes tanulmányt tett közzé  a szerv-eladás halachikus vetületeiről. Itt, többek között, felvet egy morális kérdést is amely szorosan kapcsolódik témánkhoz:

 

      EGYENLŐSDI AZ ORVOSI KEZELÉSBEN?

 

           Feltéve és megengedve, hogy egy ember szabadon rendelkezik testrészeivel, mert „csak a lélek Istené” (amiért az öngyilkosság tilos) és eladhatja veséjét, tüdejét, vagy akár szeme világát – előáll a nem egyenlő orvosi ellátás problémája. Akinek van pénze, az vesz magának egy vesét, azt beplántálják és megszabadul a dializa által okozott embertelen szenvedéstől. Akinek nincs – az várja a donort, akire sokan várnak és közben szenved. Lau főrabbi arra a konklúzióra jut, hogy  egy ember azt csinál a pénzével amit akar és nincs olyan Halacha ami tiltaná, hogy egy ember könnyitsen életén, ha erre módja van és ha legitim eszközökkel  vásárolhat magának egy – neki hiányzó, vagy nála nem müködő – szervet.

  

    A morális kérdés nem releváns – irja Lau főrabbi – és a dolog módfelett logikus. Hiszen akinek több pénze van, az bérelhet egy hires professzort, befeküdhet egy drága magánkórházba és megveheti magának azokat a drága gyógyszereket amiket az állam által szubszidiált betegsegélyzők (Izraelben: Kupot Cholim) nem képesek szolgáltatni. Mint az élet más területein – itt sincs és nem is lehet egyenlősdi. A Halacha elismeri és tényként akceptálja, hogy vannak szegények és vannak jómódu emberek (lásd 5. Mózes, 15, 11, miszerint mindig lesznek szegények) és ezért nem lehet megtiltani, hogy valaki a saját pénzét arra használja, hogy egészségén javitson. Ezzel együtt, Lau rabbi javasolja, annak megakadályozását, hogy ekörül egy  üzletelő és közvetitő „szakma” alakuljon ki.

 

         A fentiek – információ és nem halachikus döntvény. Azt szakavatott, kompetens rabbi, vagy bét din hozhatja csak, gondosan mérlegelve az egyedi individuális eset körülményeit.

 

JEGYZETEK

 

1)      Fajtalanság, emberőlés és bálványimádás.

2)      Nem hozott halachikus döntéseket. Ilyen esetben a helyi rabbihoz küldte az kérdezőt..   

3)      Főleg magas vérnyomás esetében

4)      Ez a kétség a szombati törvények érvényesitésénél is fontos szerepet játszik. (Chole sejes bó szákáná.) Egy   beteg, akit  esetleges életveszély esetleg  fenyeget ,más elbirálás alá esik, mint egy nem életveszélyes beteg. Az arányok megállapitása egy plántálási mütét esetében nagyon nehéz és kényes feladat.

5)      Poszkim – döntvényhozó, kompetens rabbik.