Hegedűs Géza ( Dov ben Ábrahám és Lea)recenziója 

A Ros hasanai kétnyelvü Chábád Máchzorról

Nemrégiben került elő a több mint 100 könyvet megjelentetett, a nyár elején elhunyt, Hegedüs Géza egy recenziója, amit a tavalyelőtt ősszel kiadott Ros Hásánái imakönyvhöz írt, de eddig még soha senki nem publikálta. Megtiszteltetés számunkra, hogy mi közölhetjük először.

Ez a nagy terjedelmű, szép kiállítású könyv a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület  kiadásában jelent meg. Tartalma szerint A zsidó újév imarendje. Címe szerint elsősorban a zsidó vallású olvasókhoz szól. Gazdag hittudományi és művelődéstörténeti tartalma folytán azonban szélesebb olvasókörre számíthat. Hiszen a teológiai, vallástörténeti, s ezen belül a művelődéstörténeti témavilága érdekes lehet bármely vallás érdeklődő hívője számára. – A kiadó, mint pedagógiai és ismeretterjesztő intézet 1989 óta működik Magyarországon, célzata mindenekelőtt a zsidó vallású ifjúság vallásos szellemű nevelése és a zsidó vallású olvasóközönség ellátása hagyományidéző olvasmányokkal. Két felkészült hittudós – Oberlander Baruch és Kraus Naftali – szerkeszti, irányítja a kiadásokat. A tavaly – 1996-ban – megjelent Sámuel imája – Zsidó imakönyv a hagyományos templomi és otthoni imádságos könyv szép, modern kiadása. Ezt követte Mózes öt könyvé-nek öt kötetben új fordítással és kitűnő jegyzetekkel közölt változata. – Most ezeknek folytatása az Izrael fohásza.

Valószínű, hogy a magyar zsidóság legnagyobb része már erősen eltávolodott a nagyszülők és a még régebbi ősök vallásos életétől. Iskolai hittanra is csak azok jártak, akik még a háború előtti években voltak iskolás gyerekek. A háború előtti nagytömegű magyar zsidóságnak nagy része a tömeggyilkos őrület áldozata lett. Hiszen a Holokauszt hatmillió zsidó áldozatából mintegy hatszázezer magyar zsidó volt. A háború utáni tömeges kivándorlás és elidegenedés után mindössze néhány tízezer magyar zsidó maradt. Ezek között vannak azok is, akik érzelmesen szeretik vallásukat, ragaszkodnak hozzá, bár rég eltávolodtak a vallási szertartásoktól. Maguk számára is csak jelzik zsidó voltukat, például Hosszúnapkor böjtölnek, néha péntek este benéznek valamelyik zsidó templomba. Ha imádkoznak, csak magyarul fordulnak az Örökkévalóhoz. A héber betűket nagyon kevesen ismerik. És a héber hagyományos imaszövegből legfeljebb a Halljad Izraelt tudják mint az imádságok kezdetét: Sömá Jiszroél, Adonáj Elauhénu, Adonáj ehod (Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy). – Nos, ezek számára általában az is idegen, ahogy ez az új kiadvány nevezi az általuk ismert héber szavakat. Például már a kötet borítólapján a zsidó újév nevét Ros Hásáná-nak írják. Mi ezt az iskolai hittanórákon Raus Hásónó-nak tanultuk. – Az Engesztelés napját, amelyet magyarul általában Hosszúnapnak mondanak, mi Jankiper-nak mondtuk, ebben a könyvben Jom Kippur. De még az imakendő, a számunkra közismert talesz is itt tálitnak íratik és mondatik.

Bizonyos, hogy az alig néhány tízezernyi mostani magyar zsidóság legnagyobb része már elidegenedett a vallást életformaszerűen élő ortodoxiától. Manapság már ortodoxoknak tűnnek mindazok, akik hagyományos, úgynevezett kóser ételeket esznek, étkezéskor kalapot tesznek fejükre, tálesszel és imaszíjjal (töfilinnel) imádkoznak. Sőt már azok is, akik nem magyarul, hanem héberül imádkoznak, olvasni tudják az imakönyv héber betűit is.

A zsidó vallás hagyományait és szertartásainak rendjét nem élő zsidó vallásúaknak – vagy legalábbis egy részüknek – nagyonis érdekes lehet ez a bőséges tartalmú könyv, amely a zsidó újév két napjának imarendjét tartalmazza.

A zsidó újév ugyanis két napos ünnep. Az ősi héber naptár szerint Tisri hónap első és második napja. A más vallások megszokott rendjével ellentétben nem az év első, hanem hetedik hónapjának első két napja. Az ősi naptár szerint Niszán hónap tavasszal van, Tisri ősszel. Ez tehát nem a természet szerinti, hanem a vallási év kezdete. Utána a tizedik napon következik a legnagyobb ünnep, a Jom Kippur – emlékeink szerint Jankiper – a Hosszúnap, az egész napos böjt. – Ez a két legnagyobb ünnep a zsidó vallásban.

Az újév két napján az imák többféle változatban következhetnek egymás után. Más az imarend, ha az egyik nap szombatra esik és más, ha hétköznapra. Vannak imádságok, amelyeket állva kell végigmondani, egyes szövegek kórusban mondást igényelnek. Nos, ez a mostani kiadás a legteljesebb gyűjteménye valamennyi változatnak. Úgy is mondhatnók, hogy az újévi imádságok forgatókönyve ez a könyv. A szövegek elejétől végig új fordításban jelentek meg. A fordító Sároni Simon. A prózai és a bőséges verses szövegek az ő tolmácsolásában olvashatók, egyetlen világhírű költemény kivételével. Ez Salamon Hálévi, a XVI-ik században élt, héber nyelven író költőnek Szombat köszöntése című verse, amely templomi szombatköszöntő himnusszá emelkedett. Ez a könyv 31-32-ik oldalán olvasható Patai József régóta közismert fordításában.

A kétnyelvű – magyar-héber – kiadás magyar előszavaiból az olvasó megtudja, hogy a hittudományi jellegű könyveket kiadó oktatási egyesület chászid eszmeiségű. Aki a kifejezést nem ismeri, az az 1929-ben megjelent, mindeddig legbőségesebb Magyar-zsidó lexikon-ból megtudhatja, hogy "A chaszidizmus vallásos irányzat, amely a Kabbalából meríti miszticizmusát. Ez az irányzat Magyarországon is megerősödött". Hívei a vallási elmélyülésben találják a lélek harmóniáját.

Természetesen az ilyenfajta könyvek csak azokat érdeklik, akik eleve érdeklődnek a vallási, filozófiai, kultúrtörténeti témák iránt. Tehát a zsidó olvasók közt nemcsak a szertartásosan vallásos embereket, hanem azokat a liberális-neológokat is, akiket eléggé izgat a legősibb monoteista múlt. S ezeken kívül az olyan nem zsidó vallású érdeklődőknek sem közömbös, akiket érdekel az összefüggés a kereszténység és zsidó gyökerei között. Ahogy ez az érdeklődés már felismerhető volt, hogy az ezt megelőző, nagyterjedelmű kiadvány az ötkötetes Mózes öt könyve is a zsidóságnál szélesebb körre talált.

 (Forrás:Egység 39. - 1999. szeptember)