A rebbe és én(10)

 

EGY ÁLRUHÁS CHASZID

 

Tartottam egy órát a zsidó filozófiáról: mi is a zsidóság, a zsidóság alapvető fogalmai. Ennek a kurzusnak fantasztikus hatása volt sok-sok emberre, megváltoztatta az életüket. Egy sor tanítványom azt mondta, könyvet kellene írnom belőle. Kértem tehát egy év szabadságot a zsinagógától és az iskolából – és megírtam a könyvet.

 

 Ekkor kaptam egy telefonhívást, Lubavicsból. Groner rabbi volt, azt hiszem, azt mondta: „Hallottuk, hogy kutatói szabadságra ment, de a Rebbe szeretne találkozni magával.”

 

„A Rebbe szeretne látni engem?” El lehet képzelni, micsoda fantasztikus dolog volt ez ne-kem. Tudtam jól, micsoda megtiszteltetés, ha a Rebbe rendel magához, privát audienciára. Már ez magában is…

 

Azt mondtam: „Miért szeretne látni engem a Rebbe?” „A Rebbe azt kívánja, hogy a Távol-Keletre utazzon – egy amolyan földkörüli útra. Van egy listánk külön-féle helyekkel – és ott vannak embereink: Ausztráliában, Új-Zélandon, Bangkokban, Hongkongban, Tokióban, és a Rebbe azt szeretné, ha maga odamenne, és beszélne nekik, hogy a zsidókat a zsidósághoz közelebb vigye.

Úgy gondolkodtam először, mint egy átlagos Rabbi: „Azt szeretnék, ha pénzt gyűjtenék a Lubavicsnak?”

Azt mondták: „Ki beszélt itt pénzgyűjtés-ről? Nem kell pénzt gyűjteni. Gondot viselünk minden költségéről, szállodákról. El lesz intézve. Minden helyen vannak lubavicsiak. Tudjuk, hogy maga jól beszél, és jól tud előadni, és meg tudja tanítani azt, amivel közelebb lehet hozni a zsidókat a zsidósághoz.”

 

Azt mondtam: „Biztosak benne, hogy én vagyok a megfelelő ember? Tudják-e hogy né-zek ki egyáltalán?” Az én fejemben ez lehetetlennek tűnt, hogy a Lubavics majd olyan em-bert választ, amilyen én vagyok. Hogy a legegyszerűbb dolgot nézzük: nincsen szakállam sem, nem nézek ki úgy, mint egy lubavicsi, úgy nézek ki, mint egy modern ortodox zsidó, fekete kalapom sincs.

Mondtam: „Biztosak benne, hogy én vagyok a megfelelő ember?”

„Mindent tudunk magáról, amióta csak megszületett!”

 

 És tényleg, tudtak mindent. Mi-lyen iskolába jártam, mit tettem – leellenőrizték.

 

Eljöttem, leültettek, és a Rebbe elmagyaráz-ta nekem, hogy kiküldöttjeik vannak ezeken a helyeken. Beszélt nekem ezekről a helyekről – csupa újdonság volt. „A maga küldetése” – mondta nekem, de nem a ‘küldetés’ szót használta, szóval nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha szó szerint őt idézném. „Azt szeretnénk magától, hogy beszéljen a zsidókhoz, és vonja őket közelebb, tanítsa meg nekik, mondja el nekik, azt, amiről maga, mint rabbi és tanító tudja, hogy tüzet képes gyújtani a lelkükben.”

                                                            ***

Miután visszatértem a körutazásból, amely három hónapig tartott, és előadást tartottam mindenfelé, és szóltam mindenféle zsidókhoz, megint találkoztam a Rebbével. Gratulált ne-kem, elmondta, hogy mit értem el, és hogy nagyon elégedett. Aztán azt mondta: „Szeretnék mondani magának valamit.Én ezt tudom magáról: maga egy álruhás chászid.”

 

 Ez fantasztikus volt. Azt mondta, hogy álcázott chászid vagyok, azaz hogy ő a belsőt látja, nem a külsőt.

Hasonlóan gondolom az egész lubavicsi mozgalomról, erről szól: minden zsidó embernek a belsejét tekinteni, és megérteni, hogy ál-öltözetben vannak. Az egyik amerikai, a másik ilyen, amolyan. De a belső lényegét egy zsidó embernek, a lelkét – azt nem látja senki.