ZALMAN I. POZNER:ZSIDÓ GONDOLKODÁSMÓD(11)

                          Mire jó a Tóra?

Nemegyszer kérdezik tőlem, miért kell egy ősrégi törvénykönyvhöz folyamodnunk, hogy aszerint irányítsuk ma az életünket. Nem elég útmutató az ember ösztönös és alapvető igazságérzete? Ez a kérdés sok zsidót foglalkoztat, és veszélyezteti zsidó elkötelezettségének alapjait. S tényleg, mennyire mérvadó a Tóra a mai életben?

A nehézség abban rejlik, hogy sokszor a legkülönbözőbb célokra használják a Tórát, melyeknek tulajdonképpen igen kevés közük van hozzá; ezzel szemben főfeladatát és célkitűzését, létének abszolút logikáját köd fedi. Legutóbb olyan irányzat lépett fel, amely kiemeli a Tóra létjogosultságát, vagyis a kevésbé fontos részleteket a megfelelő, mellékesebb helyekre teszi, és azokat a területeket világítja meg, amelyekben a Tóra örökérvényű.

Soroljuk fel azokat a területeket, amelyekben a Tóra már nem "mérvadó"! Tóra-olvasás közben történelmi, elbeszélő, költői részletekkel találkozunk, az emberiség történelméből és nagyjaink életéből vett történetekkel. Évezredeken keresztül a Tóra nyújtott drámát, irodalmat, történelmi és sorsközösségi érzést a hívőknek, mikor ezeket nem lehetett más forrásból meríteni. De ha a mai ember származása után érdeklődik, és a régmúltat kutatja, e célra nagyszabású és sokrétű, egyre bővülő forrásmunkák állnak rendelkezésére. Az archeológia a szó szoros és képletes értelmében fedi fel a múlt titkait. Az antropológia és a történelemkutatás rendelkezésére álló eszközök mindenkit ki tudnak elégíteni, aki a múlt iránt érdeklődik. Ennek következtében a Tóra mint az emberiség történelmének forrásmunkája elavult.

A tudományok gyors fejlődése előtt az ember környezetét és a természeti folyamatokat titok fátyla fedte. Természetes jelenségeket természetfelettinek véltek, melyek a gyarló ember értelmén és persze hatáskörén kívül estek. Az időjárás, a betegségek, a földrengés értelemfeletti jelenségeknek tűntek.

Csak a vallással, vagyis az ember feletti erőkhöz folyamodással tudták "magyarázni" a sikert, a virágzást vagy a természeti csapásokat. A vallás olyan keretet adott, amely értelmet kölcsönzött az ember számára felfoghatatlan világnak. A mai ember természetesen nem ilyen értelemben folyamodik a valláshoz felvilágosításért. Az átfogóbb értelemben vett tudomány vállalta át azt a feladatot, hogy a természeti folyamatokat megmagyarázza.

Tovább is folytathatnánk azon területek felsorolását, melyekben az ember a múltban a valláshoz (vagy a Tórához) fordult útmutatásért: a polgári törvénykezés, a ragályos betegségek elleni védekezés a Tórán keresztül vált közismertté, de nem jelentette annak lényegét.

Manapság elég eszköze van az embernek ahhoz, hogy ezeket az igényeket maga is kielégítse. Nincs szüksége kinyilatkoztatásra. Maga e gondolat is elriasztja, hiszen cselekvőképessége hatalmas méreteket öltött. A tudomány fejlődésével az ember maga is képes lett arra, hogy elfogadható feltevéseket alkosson a világ eredetéről. Életveszélyes betegségekre orvosságokat talál, s úgy érzi, hogy a maga erejéből is képes megszervezni társadalmát és annak jogi és gazdasági rendszerét, anélkül hogy természetfeletti erőkhöz kelljen folyamodnia. Aki ma a Bibliában keres útmutatást a mindennapi élet gyakorlati kérdéseire, tulajdonképpen haszontalanná vagy még rosszabbá teszi a Bibliát.

De nézzük csak: van a Tórának egy olyan vonatkozása, amelyet mindig az emberi ész által felfoghatónak tartottak: az erkölcsszabályok. A Tórában talált társadalmi törvények magától értetődő erkölcsi igazságnak számítottak. Gyilkosság, lopás például kétségtelenül bűnnek minősül. Csak az a kérdés merül fel, hogy egyáltalán miért foglalkozik a Tóra ilyen magától értetődő dolgokkal. Jó és rossz, helyes és helytelen az egész világ szókincsének szerves része lett. Részletkérdések, aprólékos meghatározások képezhetik vita tárgyát, de a szabályok megalapozottsága és általános alkalmazhatósága minden vitán felül áll.

A tudomány korlátai

A tudomány viszont ragyogó haladása ellenére éppen ezen a téren mutatja ki korlátait. A maga keretein belül a tudomány lehetőségei határtalanok. Mérhető, megfigyelhető jelenségek alkotják a tudós, vagy ha úgy tetszik, az ember kutatási terét. De hamarosan kiderült, hogy van olyasmi, amit nem lehet egykönnyen megfigyelés alatt tartani, vagy súlyát, méreteit megmérni. A tudós foglalkozhat azzal, hogy mi történt, s hogy történt, de a "miért" már látóképességén kívül esik. A jót és a rosszat nem lehet vizsgálni, megfigyelni, mérni egyetlen emberi mérőeszközzel sem, még a gondolkodó eszével sem. Ezért a "tudós" arra a következtetésre jutott, hogy a "tudomány" nem képes értékrendi ítéletet mondani.

A tudós szemében nincs jó és rossz. Értékrendek sokáig fennállhatnak, morális döntéseket továbbra is hozhatunk (akár negatíve, mulasztás formájában is), de sem a tudós laboratóriumában, sem a filozófusok szemináriumain nem lehet e téren utasításokat adni.

A tudós megmagyarázhatja, hogy miként kell szívet átültetni, vagy hogy hogyan működik az atombomba, de nem képes megmondani nekünk azt, hogy erkölcsi szempontból szabad-e ezekkel foglalkoznunk.

A mai világi filozófus nem foglalkozik oly ősrégi kérdésekkel, mint a jó és rossz, de nem azért, mert közömbös irányukban, vagy mert azt hiszi, hogy ezeket a problémákat már megoldották - hanem mert a rendelkezésére álló filozófiai eszközök nem elégségesek vagy nem megfelelők erre a feladatra. Bizonyos fogalmak lehetőségein kívül esnek. Másszóval, az embernek nincsenek emberi eszközei, hogy az erkölcsiséget mint olyat meghatározza vagy akár csak megindokolja.

Még nagyobb baj, hogy az erkölcsiség kérdése továbbra is fennáll számára, mert azon kívül, hogy tudós, esetleg apa is, és kétséges, hogy gyermekeit a méltányosság, becsületesség és emberiesség fogalmai nélkül nevelni tudja, minthogy a legtökéletesebb számítógép sem tud megbirkózni ezzel a kérdéssel. Mindannyian szeretnénk, hogy gyermekeink tiszták és becsületesek legyenek.

Feltétlenül szükséges különbséget tenni a jó és rossz fogalmai és az "ésszerűség" vagy a "hatékonyság" fogalmai között. Legyen bármilyen meghatározása ez utóbbi kettőnek, legyen fontosságuk bármily nagy, nincs kapcsolatuk az erkölcsiséggel. Lehet, hogy becsületesnek lenni ésszerű, de azt hiszem, bizonyos körülmények között az "ésszerűség" lopásra is viheti az embert.

Amint sok, a múltban elfogadott fizikai igazságot mélyrehatóan megvizsgáltak, vajon igaz-e, vagy sem, ugyanúgy ezt a vizsgálódást erkölcsi igazságokra is kiterjesztették.

A nem vallásos ember nem fogadja el a kinyilatkoztatást, s így a Biblia nem képezheti számára erkölcsi megállapítások alapját. Így hát felmerül a kérdés, miért ne lopjunk, ha a körülmények megfelelőek? Minthogy a szokásokat és erkölcsöket általában annak a társadalomnak tulajdonítják, amelyben meggyökeresedtek, s ha a "társadalom" meghatározhatja az erkölcs ismérveit, akkor mit mondhatunk Adolf Eichmannról, kiben a náci társadalom példamutató egyéniséget látott?

Tényleg igaz-e, hogy a közmegegyezés dönti el, hogy mi az erkölcs, és milyen az erkölcsös magatartás? Azt jelentené ez, hogy minden jó és rendben van, ha "mindenki azt teszi"? S ha ez a helyzet melyik "társadalom" előírását kell követnünk: a hippikét vagy az újgazdagokét? S ha el is fogadjuk, hogy ezen előírások megszegése nem nagyon "okos" dolog, azt jelenti ez, hogy a megszegés "erkölcstelen" is?

Itt mutatkozik meg a Tóra igazi ereje. Az ember erőforrásai bizony nem elegendők, de ő maga nem kénytelen kizárólag emberi erőforrásokra szorítkozni. Ma nem azért keressük a kinyilatkoztatást, vagy ha úgy tetszik, a "természetfölöttit", hogy megmagyarázzuk, mi okozza a szárazságot, hanem hogy útmutatást kapjunk a helyes életmódra.

Erre a magunk erejéből nem vagyunk képesek, hiszen az ember a maga értelme és tudományos eredményei alapján még egy náci Németországot is képes volt létrehozni.

A Tóra minden részének, legyen az elbeszélés vagy történet, életrajz vagy költészet (csakúgy, mint az ott található micvák és tilalmak), csak egy célja van: utat mutatni az embernek. Ha ebből az alkalomból megtudunk valamit egy egyiptomi dinasztiáról vagy az ókori Közel-Keletről, az nem hátrány, de nem ez a Tóra szándéka, és nem ebben rejlik jelentősége. Egyetlen célja az, hogy megtanítsa, hogyan kell élnünk.

Ez a tiszta célkitűzés, melyet a Tóra képvisel, s mely megerősíti a Gondviselés és az ember közötti kommunikációt. A Tóra egyfajta oktató, útmutató alkotás. Célja, hogy rámutasson arra az emberfeletti elemre, mely az emberben lakozik, s hogy tudatosítsa emberi lehetőségeit; röviden, hogy megtanítson a helyes életre.