MIT MOND A HALACHA

 

                                      AZ ÁLLAMFORMÁRÓL?

A KÉRDÉS MEGVÁLASZOLÁSA AZÉRT NEM KÖNNYŰ, MERT A Sulchán Áruchban nincs erre vonatkozó paragrafus. A Tóra és a Halacha ezen a téren meglehetősen rugalmas, ne mondjam indifferens.

 

     A Bibliában az ismert és elismert államforma a királyság. Ez vonatkozik mind a zsidókra, mind a nemzsidó népekre. Úgy tünik, hogy a törzsi-családi rendszerből feltörekvő és kikerülő népeknél a királyság volt  az elfogadott – és elviselhető – államforma. Az első királyok rendszerint diktátorok voltak, akik a jóléti állam alatt a saját jólétüket értették. A Bibliában elsőként emlitett királyok egytől-egyik despoták voltak (Nimród, a Fáraók,  az Avimelechek) de a királyság mégis, aránylag, fejlett államformának számitott. Az edomitáknál nyolc király müködött, mielőtt az első zsidó király trónra lépett ( 1. Mózes, 36,31). Ez az első király Saul volt, a Birák korszaka végeztével, mig az edomita királyok Ézsau leszármazottai voltak és némelyikük még Mózes előtt uralkodott. Van aki azt mondja hogy Mózes volt az elsó zsidó király, ahogy irva vagyon "És lett Jesurunban király..." (5. Mózes,     ).

 

  A Tóra elismeri a királyságot mint államformát és engedélyezi azt – feltételes módon: "Ha majd bemész az országba, amit az Örökkévaló neked igért és letelepedsz ott és azt mondod: Hadd  tegyek magam főlé egy királyt, ahogy a környező népek teszik! Tehetsz magad fölé egy királyt, azt akit az Örökkévaló kiválaszt, testvéreid közül..." (5.Mózes, 17, 14-15).

 

     A királyság feltételei

 

            Vagyis: akarhatsz királyt, lehet is királyod – de azt Isten választja ki, illetve prófétája approbálja. A szöveg igencsak visszafogott: ha majd akarsz királyt, mint a többi népek, akkor igy és igy, egy sor nem könnyü feltétel: ne legyen a királynak túl sok pénze, túl sok (?) felesége és túl sok lova, mert mindezek eltérithetik szivét az Örökkévalótól és a Tórától. Ezzel szemben kell hogy irasson magának egy Tóra tekercset és állandóan abban búvárkodjon, hogy istenfélelmet tanuljon belőle és tartsa be a Tóra minden törvényét.

 

    Nem minden zsidó király állott feladata magaslatán, már ami ezeket a feltételeket illeti. Maga Salamon, aki méltán kiérdemelte a "bölcs" titulust, is megszegte a feltételeket . Minden esetre a Tóra képezte a zsidó nép alkotmányát, hozzá kellett a királyoknak igazitaniuk politikájukat és viselkedésüket.

     

     A király nem kezdeményezhetett háborut a Szánhedrin megkérdezése nélkül – miután az Urim Vetumim már nem funkcionált A biztonsági szelepet a zsidó ókorban a próféták képezték, akik emlékeztették a királyoknak az alkotmányt – vagyis a Tórát – amely béklyókat rak kezükre és tiltja a kegyetlen önkényeskedést. Ez persze nem jelentette azt hogy a próféta képes volt megakadályozni egy királyi justismordot (lásd Sámuel esetét Saul kontra Amálék ügyében, vagy Élijáhu esetét a szőleje miatt meggyilkolt Návottal és Ácháv királlyal) – de morális, szellemi téren befolyásuk nagy volt legalábbis visszaható módon. A gyakorlatban persze Ácháv elorozta a szőlőt és Jehojakim szipolyozta a népet – hiába hallatta Jeremiás dörgedelmes próféciáit és igért "szamár-temetést" a despota királynak.

 

      Ellentétben egyes vélelmekkel, az ókori Izrael nem volt teokrácia és nem érvényesült benne a papok uralma. Ellenkezőleg: majdnem mindig feszültség volt a királyi ház és a papság között, mikoris a prófécia igyekezett kiegyensulyozó szerepet betölteni. A Dávid-Házi királyok többsége tartotta magát a Tóra utasitásaihoz, ha nem is minden betüje, de szelleme szerint, mig a szomszédos Szamáriában (Izrael), ahol puccsok és államcsinyek váltogatták egymást – a királyok jobban hasonlitottak a szomszéd népek pogány uralkodóira. Ámbár a már emlitett Ácháv, amellett hogy cidonita pogány felesége hatása alatt állott – szabadon engedte a fogságába eső arameus királyt és ezzel kivivta a szomszédos népek elismerését Izrael "irgalmas királyairól", de ezzel együtt komoly megrovásban részesült az egyik prófétától, mivel "aki könyörületes a kegyetlenekkel szemben, az majd kegyetlen lesz az irgalmasokkal" (Midrás Zutá, Kohelet, 7, 16). Ez volt egyébként Izrael első királyának, Saulnak, is a  vétke az amalékiták vonatkozásában.

 

    A király jogköre ("törvénye")

 

        Nem tekinthetünk el attól, hogy az államérdek, ahogy azt a király látja – nem egyszer állhat ellentétben a Tóra törvényeivel. A perrendtartartás és a Tóra által  szigoruan megkövetelt két szemtanu és előre figyelmeztetés – ami szükséges ahhoz hogy egy gyilkost halálra lehessen itélni – vagy egyáltalán perbe fogni -  lehetlenné teszik az államgépezet müködését és az elementáris igazságszolgáltatást. Itt a Halacha széles jogkört biztosit a királynak, aki a hivatalos perrendtartás megkerülésével elitélhet és kivégeztethet bárkit, elkobozhatja vagyonát stb. Ennek összefoglaló neve a "Din Melech", vagyis "a király törvénye".   A király törvényt bont, vagyis "áttöri a keritést" és senki nem tiltakozhat ellene. (Szifré, Dvárim, 161).

 

    A  Halacha kötelezte Alexander Jánnájt, a nagy Hasmóneus királyt, hogy személyesen jelenjen meg a Szánhedrin előtt és tanuskodjon egy gyilkossági ügyben, amelyben egyik embere volt vádlott , de a Talmud tanusitja hogy a birák féltek tőle és lesütötték szemüket. (Szánhedrin, 19a).

 

     Nemcsak a törvényes király előjoga volt a Din Melech, hanem a Halacha müvelői, a Szánhedrin, majd utánuk a rabbik, is használtak ad hoc itélkezési módszereket, (Horáát Sáá) ha erre szükség volt. A Talmud sok példát hoz erre nézve.

 

      Az utolsó zsidó királyok idejében (Heródes, majd a két Agrippa) amikor a tényleges urai az országnak a megszálló rómaiak voltak – több párhuzamos uralmi góc tevékenykedett egyidőben. A Bölcsek, vagyis a Szánhedrin, akik a Halacha letéteményesei voltak, a király akinek hatalma inkább névleges volt és a római  helytartó, akinek a hatalma zsoldosain nyugodott. Igy volt csak lehetséges, hogy a kereszténység alapitójának kivégzését – politikai okokból, mivel lázadónak tartották, aki "zsidó király"nak adja ki magát – Pilátusnak sikerült a főpapra és a "zsidó tömegek"re kenni.

 

     Ekkortól számitódik – kb 100 évvel a pusztulás előtt – a mini-Fejedelemség kialakulása, amelynek csaknem kizárólag szellemi-vallási hatásköre volt. A babilóniai  Hillél volt az első fejedelem (Nászi) és utána még 13 leszármazottja szolgált mint Nászi =fejedelem ( a modern héber elnöknek forditja, de a fogalom mást takar), aki tulajdonképppen a Szánhedrin feje volt. Ez egyfajta zsidó önkormányzat volt, amit Jochanán ben Zákkáj mentett át Jávneba, a Szentély pusztulása után Titus által.

 

          Egyébként a Nászi mint fogalom már a Bibliában is jelen van. Előszőr Ábrahámot titulálták Nászinak Chét fiai, amikor sirhelyet akart vásárolni tőlül elhunyt feleségének. Utána úgy tünik a törzsfőnökök rangja volt ez, bár a schemi államfőt is igy nevezi a Tóra. Ott ez valószinüleg Fejedelem, ami kevesebb mint a király. Midján vezetői is fejedelmek voltak. A Tóra tiltja hogy a birákat és a vezetőket átkozzák és ott emlittetik a Nászi kifejezés (2.Mózes, 22, 27), amit általában Fejedelemnek forditanak. (lásd a továbbiakban).

 

    A Királyok könyvében egyszer van emlitve a Nászi, királyi értelemben (1.Kir, 11, 34). Ezékiél utópiájában a Nászi (Fejedelem) a király ekvivalense és ezt még Dávidra is vonatkoztatja a jövőbelátó próféta ("és szolgám Dávid fejedelem (uralkodik) közöttük" (Ezékiél,  34, 24; vagy kis eltéréssel uo., 37, 27).

 

A király tisztelete

 

     Már az eddigiekből is láthattuk, hogy a zsidó király aki a Tóra szerint regnált, nem volt abszolut uralkodó, hanem talán megfelelt a 20. század modern  "alkotmányos király" fogalmának. Az alkotmány a Tóra volt, ami a királyt is kötelezte, a végrehajtást a próféták és a Szánhedrin ellenőrizték és ellenjegyezték.

 

A Halacha a zsidó királynak, aki a Tóra szerint él és gyakorolja urakodói hatáskörét – messzemenő tiszteletet ir elő. A zsidó király nem "első az egyenlők között" hanem ennél sokkal több. A Sulchán Áruch nem foglalkozik a témával, ami a galutban nem volt aktuális, de a messzetekintő Maimonidés, az ő Sulchán Áruchjában, ami a zsidó törvények kodifikációja (Hájád Hácházáká, Hilchot Möláchim, 2,a), összefoglalja amit a Talmud legalább négy traktátusában található a király tiszteletéről:

 

     Először is a királyt "félve kell tisztelni", vagyis respektusa abszolut és ez abból eredezik hogy ő Isten választottja, "felkentje" (Másuách hásém, innen a Mássiách=Messiás fogalma). Ez a  stallum kijárt a Dávid-Házi királyoknak, még azoknak is akik nem járták a legegyenesebb dávidi utat.

 

     "Nem szabad a király lovára ülni, székét használni, jogarát kézbe venni, sem a koronáját, sem egyéb használati tárgyát--- tilos őt meztelenül látni, vagy amikor nyiratkozik, vagy a fürdőben..." (Ktubot, 17,b; Szánhedrin, 19b; Szótá 41b és kiddusin 32b).

 

Ugyanezt, csak más stilusban, hozza Maimonidés a Jádban, hozzátéve hogy a király szolgáit és szolgálóit, komornyikjait sem szabad használni. A "Széfer Hámicvot"ban, ahol a 613 parancsolatot sorolja fel és minősiti, Maimonidés, a fentiekhez hozzáteszi hogy a király rangja (vagyis itt tisztelete és félelme) nagyobb mint a prófétáé. Azonban, a magánéletben, a király tiszteletben kell hogy tartja a talmudtudósokat. Még egy próféta is arcraborul a király előtt, ahogy ezt Nátán és Dávid esetében láttuk ( 1. Kir, 1, 23).

 

      És ha nincs király?

 

      A király "félelme", előjogai, tisztelete, hatásköre természetesen csak akkor jutnak kifejezésre, ha van király, aki megfelel a Tóra-Halacha általa körülirt fogalmaknak. Ha nincs király és nem  is lehet szó (egyelőre) hogy legyen, mivel ehhez próféta vagy 71 tagu Szánhedrin szükséges – felmerül a kérdés mi lehet az alternativ államforma.

 

Nemcsak a Sulchán Áruch hanem az azt követő halachikus responzumok – sem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mivel nem volt aktuális. Maimonidés emlitett megállapitásai kissé utópisztikusak. Igy ami van a kezünkben, az a – legjobb esetben – az elmult 100 döntvényei, amelyek szintén teoretikus szinten mozognak. Ezek felteszik a kérdést: ha nincs király, elismeri-e a Halacha a demoratikus köztársaság államformáját? Ha igen, akkor kijár e a köztársasági elnöknek a királyt illető tisztelet? És mennyiben vonatkozik ide a Bölcsek megszoritása a Tórában emlitett Nászival kapcsolatban?

 

      Ott, Mispátim szakaszában, ugyanis azt találjuk hogy "Az Istent (értsd: birót) ne szidalmazd és  néped fejét (fejedelmét) ne átkozd" (2. Mózes, 22,  27).  Ha ez a Nászi – Fejedelem – a király megfelelője, akkor a Talmudbölcsek szükitették a fogalmat és egyuttal meghatározták, ki az a Fejedelem/vezető/ király, akit tilos átkozni. Ez az aki úgy viselkedik, ahogy egy zsidónak viselkedenie-kell, vagyis tartja a Tóra parancsolatait ("Osze máásze ámchá" – Szánhedrin 85a). Ebben is vita van a halachikus autoritások között, mivel vannak akik azt tartják, hogy semmilyen vezetőt nem szabad átkozni, nemcsak a  királyt, fejedelmet vagy törzsfőnököt, hanem egy egyszerü templomi gábet (egyházfit) sem.

 

  Abarbanel és Velence példája

 

      A középkori  ismert és neves exegéták közül kiemelkedik Don Jichák Abarbanel, a spanyol Ferdinánd pénzügyminisztere, az inkvizició és a kiűzetés nagy államférfija és – áldozata. Ő élesen ellenzi a királyság intézményét, azt fölöslegesnek tartja és előnyben részesiti a köztársaság előképének számitó velencei rezsimet. Érdemes röviden idézni szavait:

 

   "Ime, vannak akik azt tartják, hogy a királyra olyan szükség van mint a testnek a szivre, mivel ő az egység és a cselekvési készség záloga, de a gyakorlatban ez nem helytálló, hiszen láttunk nagy és fejlett államokat király nélkül, hanem alkalmilag választott vezetőkkel, mint Velence és Florenz - - - még ha azt is mondanánk, hogy a népeknek szükségük van királyra, hogy háboruzzon, törvényt hozzon és fenntartja a közrendet, büntetvén a vétkeseket – a zsidóknak erre nincs szükségük - - - és láttuk hogy a királyok többsége rossz volt és eltéritették a nép szivét (Istentől), ellentétben a birákkal - - - konklúziója: Nincs micvá királyt választani, csak a Tóra közli velünk hogy ez lesz..." (5.Mózes, 17,14). Nincs kizárva hogy Abarbanel személyes tapasztalatai is közrejátszottak "republikánus" véleménye kialakitásában.

      

       Ami a modernkori responzumokból kitünik, az a logikus következtetés, hogy a Tóra nem ir elő semmiféle kivánatos államformát, hanem elfogadja azt amit a nép akar – ha ez nem ellentétes a zsidó alkotmánnyal, vagyis a Tóra alaptörvényeivel. Ez a volozsini Neciv véleményes is.  A nép akar királyt? Tessék, de igy és igy. A hangsuly a monoteizmus elfogadásán volt, de ezenfelül a király legyen igazságos – mivel a Tóra törvényei igazságosak, legyen könyörületes, mivel Isten könyörületes – röviden: utánozza az Örökkévalót, ahogy a népet kéri a Tóra hogy "haladjon az Örökkévaló után", vagyis utánozza tulajdonságait.

 

      A Tóra ellenzi az anarchiát és ennélfogva valamiféle államformára feltétlenül szükség van. A Tóra által felvázolt "papi birodalom és szent nép" (2 Mózes, 19, 6) – nem tudjuk hogyan képzelhető el a gyakorlatban. Abban is vita van a Bölcsek között, vajon a királyválasztás kötelező-e, vagy csak ha a nép akarja és kivánja? Tény hogy Sámuel eleinte ellenezte a nép kivánságát hogy királya legyen és Abarbanel szerint a kivánság "a rossz ösztön"től eredt (1. Sámuel, 8).

 

    A Talmud szerint "Három dologra kötelezte a Tóra a zsidókat miután elfoglalták az Országot: Királyt állitani, eltörölni Ámálék emlékét és felépiteni a Szentélyt" (Szánhedrin, 2,b; más forrásokban a sorrend más). Eszerint a királyválasztás kötelező és Sámuel csak abban talált kivetnivalót, hogy a nép azt kérte, hogy legyen királya mint a környező népeknek .Maimonidés kötelezőnek tartja a királyválasztást – a Tóra alapján.

 

    A nép akarata

 

   Chájim Dávid Hálévi , Tel-Aviv néhai förabbija, irja könyvében ("Ászé löchá ráv", 3, 56), hogy a Tóra nem irt elő sem  kötelező gazdasági vagy politikai rendet (államformát) és ezt "szándékosan homályban hagyta". Szerinte  "a Tóra erejére és nagyságára mutat, hogy nem foglal állást ezekben a kérdésekben és ezt két okból: Egyrészt mivel ezek a dolgok változnak az idők folyamán és a Tóra örök és időfeletti. Másrészt a Tóra nem akart a népet kényszeriteni, hogy a mindennapi életben ilyen vagy olyan gazdasági vagy politikai rendszerben éljen és ezt a nép szabad választására bizta". "Ezzel szemben – irja Hálévi – a Tóra adott a népnek egy olyan parancsolat-rendszert (micvákat) és bennük alapvető elvek, amelyek minden rendszerben alkalmazhatók és amelyek arra hivatottak hogy eliminálják a negativumokat minden rendszerben".

 

    Hasonlóan fogalmaz M.C. Nérija rabbi is ("Cnif Möluchá" cimü könyvében) ahol az emlitett volozsini gáont idézi: A királyválasztás, vagyis az államforma dolgában "minden a nép akaratától függ".

 

Jákov Árieli, Rámát-Gán főrabbija szerint ha van egy olyan jelőlt aki Isten és ember (vagyis a nép) szemében megfelelő, akkor kötelező (elméletilg) a királyválasztás. "Ha nincs – nem kötelező és akkor a népen mulik milyen rendszerben akar élni."

 

Ma amikor a Halacha alapján nincs lehetőség zsidó királyt választani, a fent elmondott okok alapján – marad a köztársasági államforma "amit a nép akar".

 

        Összegezve: A Tóra és nyomában a Halacha nem ir elő kötelező államformát. A zsidó királyság alkotmánya a Tóra, ami fékező hatással van  királyi önkényuralomra, de napjainban nincsenek meg a feltételei a királyválasztásnak  és igy marad a köztársaság mint a nép akaratának megtestesitője.