A TALMUD BÖLCSEI

 

CHÁNÁNJÁ ÉS A KFÁR NÁCHUMI SZAMÁR

 

A harmadik tanaita nemzedék legkörülvitatottabb és rendhagyóbb egyénisége. Még a neve sem olyan, mint társaié: atyai nagybátyja, rabbi Josuá ben Chánánjá által vált ismertté. Rabbi Chánánjá, "Josuá unokaöccse" nevéhez fűződik az első komoly konfliktus az ereci Tóra-központ és a babilóniai zsidó közösség között.

 

A konfliktus tengelyében, mint látni fogjuk, hatásköri viszály állott, amelynek a lényege az volt, hogy Erec Jiszráélban vagy Babilóniában vannak-e nagyobb tudósok, és melyik a zsidó nép szellemi központja.

Feltevés szerint apját Jehudá ben Chánánjának hívták (Szifré, Háázinu), de mivel ő nem volt ismert talmudista - vagy talán korán elhunyt -, Chánánjá a nagybátyjánál, Josuánál nevelkedett, aki a jávnei Szánhedrin oszlopos tagja volt.

 

    Már fiatal korában vitába keveredett a második Rábbán Gámliéllal. A fejedelem kétségbe vonta egy halachikus döntésének helyességét, és felkérte Josuát, jelenjen meg előtte renitens unokaöccsével. Josuá ekkor magára vállalta a felelősséget a döntésért (Nidá 24).

 

    Más alkalommal Chánánjá mint fültanú mondja el, hogyan vitatkoztak a bölcsek egy teljes napon át - miközben hajón utaztak -, és ". . . végül a nagybátyám határozta el, kinek van igaza". (Éruvin 43.) Mindenkit ismert, és mindenkitől tanult a jávnei első nemzedék nagyjai közül. Így együtt említik Eleázár ben Ázárjával, Eleázárral, a Modáival is.

 

     Még nagybátyja életében rövid időre Babilóniába utazott. Visszatérése után elmondta Josuának, mit tanult ott "egy öregtől" – hogy a sátorosünnepkor használt szukát gyékénnyel is szabad befedni -, és nagybátyja elfogadta ezt a háláchát (Szuká 20).

 

   A Midrás (Kohelet Rábbá 1,8) feltárja Chánánjá életének egyik felhős korszakát, ami egyéb okok között valószínűleg közrejátszott abban, hogy végképp elhagyta az országot, és Babilóniában telepedett le. Egyszer elvetődött Kfár Náchumba, ahol akkoriban az új keresztény szekta egyik központja volt: később latin nevén, Kapernaumként vált ismertté. Valószínűleg bizonyos hatással voltak rá, mert - a Midrás szavával élve "valami varázslatot csináltak vele, amitől szombaton szamaragolt". Elment nagybátyjához, Josuához, aki kigyógyította a varázslat hatása alól, majd azt mondta neki: "Mivel amazok szamara megugatott [szó szerint:»rád ordított«], nem maradhatsz Erec Jiszráélban." Ekkor Babilóniába ment, és ott is halt meg.

 

    Ez a homályos és érthetetlen legenda  más forrásban nem szerepel. Ha Chánánját meglegyintette is az eretnek szekta szele, vajon miért kellett szombatot szegnie, méghozzá szamárháton? Mint a róla szóló fejezetben olvashatjuk, abban az időben az egyik legnagyobb jávnei tanaita, Eliézer ben Hirkánosz is kacérkodott a szektával, és emiatt meggyűlt a baja nemcsak a saját lelkiismeretével, hanem a római hatóságokkal is. Ott azonban egy tetszetős Írás-magyarázatról volt szó, amelyet a szekta egyik szóvivője a Talmud-bölcsek stílusában adott elő  Eliézernek, és ez "nyerte meg tetszését" (Ávodá Zárá 16).

    

Hyman magyarázata érthetővé teszi a rejtélyt. Szerinte Chánánjá, így vagy úgy, az eretnekek hálójába került, akiknek sikerült mézesmázos szavakkal meggyőzniük, hogy akiben ők megváltójukat látják, az nem más, mint a zsidók annyira várt és áhított Messiása. Erre utal- Hyman szerint - a szamár szombaton: vagyis hogy már eljött az örök szombat és a Messiás, aki a zsidó hagyomány szerint szamárháton fog jönni. . .

 

    Josuá kigyógyította Chánánját ebből a tévhitből, de attól tarthatott, hogy a hatás nem múlik el nyomtalanul. Ezért tanácsolta, hogy emigráljon Babilóniába, vagyis távolodjon el a negatív befolyástól. . .

 

                                                                      * * *

 

         Chánánjá szót fogadott. Elment Babilóniába, ahol nem működtek ilyenfajta eretnek szekták, és jesivát alapított Pumbáditában. Ezt később áthelyezte Náhár-Pákodba, ahol a jesivá gyorsan fejlődött, és olyan magas színvonalat ért el, hogy a bölcsek a legjobb jesivákkal együtt emlitették (Szánhedrin 32). .

 

      Egyes történészek szerint Chánánjá emigrációja egybeesik a hadrianusi

üldözésekkel, amikor a rómaiak betiltották a Tóra-tanulást és a parancsolatok betartását. Hálévi (Dorot Risonim) ugyancsak azt tartja, hogy Chánánjá babilóniai szereplésére Bétár eleste után került sor, amikor a rómaiak megölték a tíz mártírt, bezárták a jesivákat, elüldözték a tanítványokat, és szigorú rendeletekkel tiltottak minden zsidó szellemi-vallási megnyilvánulást. Ekkor alakult ki az a helyzet, amelyben Chánánjá volt úgyszólván az egyetlen élő és legálisan működő Tóra-tekintély, és más megoldás híján ekkor ruházta magára a szökőévek beiktatására és a zsidó ünnepek dátumának meghatározására jogosító hatáskört, amelyet addig csak az izraeli Szánhedrin gyakorolhatott.

 

     Ebből lett aztán a világraszóló krízis és botrány, amely szinte kettészelte a zsidóságot. . .

 

       GIDÁKBÓL BAKKECSKÉK

 

Az általánosan elfogadott háláchá szerint a szőkőév beiktatása az Erec Jiszráél-i Szánhedrin fejének, vagyis a Hillél-házi fejedelemnek elidegeníthetetlen előjoga. Csak egyértelmű kényszerhelyzetben lehet - és szabad - ezt a hatáskört külföldön gyakorolni.

 

  Ilyen kényszerhelyzet volt a hadrianusi pogromok idején, amikor a babilóniai rabbi Nátán így aposztrofálta a kilátástalan helyzetet: ,,»Akik Engem szeretnek és parancsolataimat betartják. . .« [2Mózes 20,6) - ezek az Erec Jiszráélban élő zsidók, akik életüket adják a micvák betartásáért. . »Miért végeznek ki?« - kérdeznek valakit, és az így felel: »Mert körülmetéltem a fiamat.«

»Miért ítéltek tűzhalálra?« - kérdik egy másiktól. »Mert felolvastam a Tórát!«

 

»Téged meg miért ítéltek keresztre feszítésre [a rómaiak kedvenc halálnemére)?« - És a válasz: »Mert pászkát ettem Peszáchkor!«

 

 »Hát téged meg miért korbácsolnak meg?« - »Mert áldást mondtam a lulávra sátoros ünnepen. . . «" (Mechiltá, Jitró 6.)

 

Ebben a helyzetben - amikor a második Simeon ben Gámliél illegalitásba vonult, a Jehudá ben Bává által drámai körülmények között felavatott öt bölcs elbujdosott, Ákivá és társai mártírhalált haltak, és Bétárban hullahegyek várták, hogy a rómaiak engedélyt adjanak eltemetésükre - jött el Chánánjá órája. Ekkor vette kezébe a kezdeményezést, hogy a zsidóság  ne haljon  ki.

 

                                                                            * * *

 

Évekkel később, amikor a helyzet valamelyest konszolidálódott, és Erec Jiszráélban alábbhagyott a terror, a galileai Usá városában újjáalakult a Szánhedrin. Itt verődtek össze az életben maradt Tóra-bölcsek, itt vette át apai örökségét a második Simeon ben Gámliél, és itt döntötték el: elérkezett az ideje, hogy helyreállítsák a jogfolytonosságot, és Erec Jiszráél újra átvegye a zsidó nép vezetését.

 

A Babilóniai Talmud így beszéli el a drámai történetet:

 

". . . és akkor küldtek hozzá két talmudistát: rabbi Joszi ben Hákéfárt és Zechárjá ben          Kvutál unokáját. Amikor Chánánjá meglátta őket, megkérdezte:

- Minek jöttetek?

- Azért jöttünk, hogy Tórát tanuljunk! - válaszolták.

 

   Chánánjá fogadást adott a tiszteletükre, és közhírré tette, hogya vendégek nagy emberek, a nemzedék jeles tudósai, akiknek ősei a Szentélyben szolgáltak [Zechárjá ben Kvutálról mondja a Talmud (Jomá 18), hogy Jom Kippur előestéjén szokott a Szentélyben felolvasni Dániel  könyvéből a szolgálatot teljesítő főpapnak].

 

   Chánánjának azonban egyhamar csalódnia kellett a vendégekben. Amikor egy konkrét ügy került eléjük a tanházban, ellenkezőképpen pászkenoltak, mint ő; ha ő megengedett egy dolgot, emezek eltiltották; ha tisztátalannak nyilvánított valamit, ez a kettő azt mondta: tiszta. Chánánjának ez persze nem tetszett, és kihirdette, hogy a vendégek üresfejű senkiháziak, kalandorok. Ők azonban figyelmeztették, hogy ez a módszer nem vezet célra:

- Már festettél rólunk egy képet [amikor feldicsértél bennünket], amit nem tudsz letörölni!

 

Chánánjá megkérdezte öket, miért kontrázzák meg bíráskodását, miért mondanak mindenben ellent neki.

 

A kettö egyenes választ adott:

 

- Azért, mert szökőéveket iktatsz be, és külföldön élő létedre ünnepek dátumát állapítod meg [holott ez az Erec Jiszráél-i Szánhedrin jogkörébe tartozik]!

 

Chánánjá azzal érveit:

 

- Hiszen Ákivá ben Joszéf szintén iktatott be szökőévet külföldön [a babilóniai Nehárdéában]!

- Hagyd Ákivát, aki nem hagyott maga mögött hasonló Tóra-tekintélyt Erecben! - mondta a két küldött.

 

 Chánánjá azzal válaszolt: - Én sem hagytam magam után hasonló kaliberü Talmud-tudóst Erecben!

 

Itt a vita személyi síkra terelődött, és a két küldöttnek nem volt más választása, mint nyílt kártyákkal játszani. Ezt mondták tehát Chánánjának:

 

- A gödölyék, amelyeket Erecben magad után hagytál, megnőttek, és hegyes szarvú bakkecskék lettek belőlük. Ők küldtek bennünket hozzád, és ezt üzenik: szóljatok Chánánjának a nevünkben [hogy hagyjon fel szokásával]! Ha megfogadja, jó, ha nem, akkor kiközösítjük! Azt is mondták - folytatta a két küldött -: mondjátok meg babilóniai testvéreinknek: ha hallgatnak szavunkra, jó. Ha nem [vagyis továbbra is Chánánját . tartják érvényes háláchátekintélynek], akkor menjenek fel egy magas hegyre; Áchijá [egy helyi potentát] építsen oltárt, Chánánjá hegedüljön [mivel lévita volt, és a léviták a Templomban muzsikáltak], és mindnyájan jelentsék ki: semmi közük Izrael Istenéhez!

 

              "ClONBÓL JÖN A TÓRA. . . "

 

  Ezek a szavak azt jelentették, hogy a babilóniai zsidó közösség megszakítja kapcsolatait az egyetemes zsidó néppel, amelynek sze11emi-vallási központja Erec Jiszráél. Ez  olyan nagy hatással voltak a hallgatóságra, hogy". . . az egész nép zokogásban tört ki, és azt mondták: »Isten ments! Van közünk Izrael Istenéhez!«" [Vagyis ezzel lekerült a napirendről Chánánjá elgondolása, amely szerint Babilónia vált volna a zsidóság szel1emi központjává (Steinsalz).]

 

A Talmud a történet végén még egy lakonikus magyarázattal szolgál.

 

Vajon miért volt az Erec Jiszráél-i Szánhedrin számára olyan fontos, hogy Chánánjá elá11jon a szökőévek, illetve az ünnepek dátumának megál1apitásától?"Mert meg van Írva: »Cionból jön a Tóra, és Isten szava Jeruzsálemből. . . «" (Jesája, 2,3.)

 

Eddig tart a talmudi elbeszélés (Bráchot 63), amely csupán sejteti a történet pozitív kimenetelét. A Jeruzsálemi Talmud (Nedárim 6,8 és Szánhedrin 1,2) további részletekkel szolgál, melyek drámai aláfestést adnak a viszálynak.

 

Eszerint Izraelből egy-egy levelet küldtek (meg nem nevezett) küldöttekkel rabbi Nátánnak, aki Chánánjá mellett és vele egy időben jelentős háláchátekintély volt Babilóniában, valamint az exilarcha fiának és rabbi Jiccháknak, aki szintén jó nevü babilóniai talmudista volt, hogy továbbítsák Chánánjának (Hyman). A három levelet egyszerre küldték, és mindegyikben más szöveg volt. Az elsőt "a szentéletű Chánánjának" címezték, és agyba-főbe dicsérték benne nagyságát, tudását és így tovább. . .

 

A második levélben már tudtára adták, hogy "a gödölyékből bakkecskék lettek", míg a harmadikban volt a kiközösítésseI való fenyegetés.

 

A leveleket rabbi Nátán és rabbi Jicchák jelenlétében egymás után adták át Chánánjának. Amikor a címzett pocskondiázni akarta a küldötteket, fölugrott rabbi Jicchák, és úgy tett, mintha a Tórából olvasná ki egy Írás-verset parafrázisát: "Ezek pedig Chánánjá ünnepei. . . "

A jelenlévők kiáltoztak: "Hiszen írva van, hogy »Ezek az Örökkévaló ünnepei. . . «!" Rabbi Jicchák azonban értésükre adta, hogy ha Chánánjá nem adja be a derekát, és nem fogadja el az ereci Szánhedrin felsőbbségét, az olyan, mintha "korrigálni" akarná a Tórát. . .

 

Ehhez társa, rabbi Nátán hozzátette: "Mert írva van: »Babilóniából jön a Tóra.. .«"

 

          KI PATTANT LÓRA?

 

Chánánjá végülis elment Jehudá ben Btérához, aki a babilóniai Necivimben élt, és panaszt tett az "erőszakos" Erec Jiszráél-i diktátum ellen. Jehudá azt mondta, hogy mindenképpen az erecieknek van igazuk, és el kell fogadnia döntésüket. Erre "lóra pattant, és elment a közeli és távoli helyekre, közölni, hogy az ereci időszámítás az érvényes, és eszerint kell ülni az ünnepeket. Ahová elérkezett, ott korrigálták a naptárt, ahová nem, ott tévesen        ünnepeltek. . . "

  

A  Jeruzsálemi Talmud nem nevezi meg, ki volt az, aki "lóra pattant".

Hyman úgy értelmezi, hogy Chánánjá volt, aki belátta tévedését. A Jeruzsálemi Talmud két neves kommentátora azonban - a Pné Mose (a Lengyelországban 1710-1781 között élt rabbi Mose Márgáljot) és a Korbán Háédá (rabbi Dávid Mirl's-Frenkel, 1703-1743, Németország) - egyöntetűen úgy értették, hogy az idős Jehudá ben Btérá volt az, aki magára vállalta, hogy értesíti a babilóniai közösségeket a sorsdöntő fordulatról.

 

   Az aggadisztikus jellegű Pirké d'Rábi Eliézer (8) a szökőévek beiktatásáról szólva hozzáteszi: "... ha arról van szó, hogy nagy cádikok és bölcsek. .. - vagy akár próféták - külföldön, vagy marhapásztorok Erec Jiszráélban, akkor is inkább a marhapásztorok iktassák be a szökőévet Erecben . . . "