HETI HAFTARA – BÖCHUKOTÁJ 2012

 

A CSALÁRD   SZIV

"Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?! Én, az Örökkévaló, vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélöje, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli. Aki törvénytelenül gyűjt gazdagságot, olyan, mint a madár, amely idegen tojáso­kon ül. Élete derekán itt kell hagynia [vagyonát], és a végén bolondnak tartják." (Jeremiás  17:9-11.J

 

A Bechukotáj hetiszakasz háftárájában ismét Jeremiás prófétát halljuk, amint szavait a zsidó néphez intézi. Most nemcsak a bálványimádást ostorozza, mint rendesen, hanem moralizál is, méghozzá a törvénytelen úton meggazdagodottakról: azokról, akik emberbe vetik hitüket, ahelyett hogy Istenben bíznának. Ebben a fejezetben nem esik említés a próféta személyes élményeiről, a maga ellen kihívott hatósági üldöztetésről, így a prófécia időpontját nem lehet pontosan meghatározni.   Abból, hogy "az isteni dicsőség trónjáról" szól, amely "Szentélyünk székhelye", arra lehet következtetni, hogy Jeruzsálem ostroma előtt va­gyunk, Luzzatto azonban azt állítja, hogy Jeremiás a Második Templom látomását írja le.

 

* * *

 

Mint minden háftárá, tartalmában ez is kapcsolódik a heti szidrához. Utal a smitá év be nem tartására, amely a próféta szerint a hetvenévi babilóniai fogság oka volt. Ezenkívül a jó és a rossz közötti választás lehetőségére is rímel, amit Mózes Bechukotáj szakaszában tár a zsidó nép elé. Jeremiás ezt ismétli meg a víz mellé ültetett fa, illetve a sivatagi kóró példájával. Az előbbihez hasonlít az az ember, aki bizodalmát az Örökkévalóba veti, nyugodt, kiegyensúlyozott életet él, míg az utóbbi fajta emberekre bízza

 

magát, csalfa reményekből él. Rádák (vagyis Kimchi) szerint ez a hasonlat a nehéz helyzetben lévő Júdea államáról szól, amely Asszíriától, illetve Egyiptomtól várt segítséget - persze hiába.

 

* * *

 

"Én, az Örökkévaló, vagyok a szivek vizsgálója ... "

 

Az előző vers a csalárd emberi szívről beszél, amelynek gyarlóságát "ki tudná kiismerni?". A Dáát Mikrá kommentárja szerint a próféta ezeket a szavakat a nép szájába adja, mintha az csodálkoznék az előbbi szavakon, amelyek az Istenben bízónak áldást, az elfordulóknak büntetést és szenve­dést ígérnek. Ezek a szív mélyén rejlő dolgok: ki tudhatná, mi rejlik mások lelkében? Erre válaszolja a próféta, hogy az Örökkévaló maga a szívek vizsgálója. A Midrás elbeszélése szerint a megtérés, a bűnbánat mindenek felett való - ahogyan Ben Ázáj mondja: "Nézd csak, mily hatalmas a megtérés, a tsuvá ereje!"   Simon ben Lákis rabbi, a neves Talmud-bölcs, fiatalkorában útonálló volt, aki két társával a hegyek között portyázott, és kirabolta az arrajáró­kat. Később megtért, elhagyta bűntársait, böjtölt és imádkozott, míg vétkei meg nem bocsáttattak, s a Tórával meg jótékonysággal foglalko­zott. Halála napján a két volt bűntárs is kilehelte lelkét. Rabbi Simon a mennyországba került, volt társait azonban az ellenkező irányba küldték. Ekkor az égi fellebbviteli bírósághoz fordultak, mondván: "Világ Ura, hát hol itt az igazság? Csak nem vagy részrehajló? Hiszen ez az ember velünk együtt rabolt ki másokat! Most mégis más elbírálásban részesül, mint mi?"   Mondá nekik az Örökkévaló: "Ez megtért, elhagyta rossz tetteit, míg ti a mai napig folytattátok ... " (Jálkut Simoni, Jirmijáhu 297.)

 

* * *

 

" ... mint a madár, amely idegen tojásokon ül ... "     Jeremiás, a természet kitűnő ismerője, olyan madárhoz    hasonlítja a tör­vénytelen úton meggazdagodottakat, amely idegen fészkekben, idegen tojásokon kotlik. A kikelt fiókák nem fogadják el anyjuknak, megbúbol­ják, és kitépdesik a szárnytollait. Elmenekülni sem képes megtépázott szárnyaival. A fogolymadár - héberül kore - a néphit szerint éppen ellenkező módon viselkedik, mint a kakuk, amely idegen fészkekbe rakja tojásait. Ez a madár jelképezi a Szentélyt elpusztító pogányokat, akik ugyanúgy megjárják majd, mint az idegen fészekbe betelepedő fogoly (Jálkut ).                                                            ** * A háftárá elején a próféta az idők végét jövendöli, amikor a pogány népek felismerik a bálványistenségek imádatának lehetetlenségét, de Júdea népe még mindig a levitézlett idegen kultúrák kiaszott emlőit fogja szopogatni. Ez súlyosbítja a zsidók vétkét: nem lesz többé mentség, kifogás.   A Talmud megpróbál logikát találni abban, hogy az okos, eszes, intelli­gens zsidó nép a bálványimádás mocsarába ragadt, és meglepő következ­tetésre jut. "Tudván tudták a zsidók, hogy a bálványimádásban nincsen semmi logikus, és az egész kultusz, úgy, ahogy van, merő hiábavalóság. Csak azért ragaszkodtak bálványaikhoz, hogy - a Tórát elvetve - ­kielégíthessék erkölcstelen ösztöneiket ... " (Szánhedrin 63. és Jálkut.)