A TALMUD BÖLCSEI

 

CHÁNÁNJÁ ÉS A KFÁR NÁCHUMI SZAMÁR

 

A harmadik tanaita nemzedék legkörülvitatottabb és rendhagyóbb egyénisége. Még a neve sem olyan, mint társaié: atyai nagybátyja, rabbi Josuá ben Chánánjá által vált ismertté. Rabbi Chánánjá, "Josuá unokaöccse" nevéhez fűződik az első komoly konfliktus az ereci Tóra-központ és a babilóniai zsidó közösség között.

 

A konfliktus tengelyében, mint látni fogjuk, hatásköri viszály állott, amelynek a lényege az volt, hogy Erec Jiszráélban vagy Babilóniában vannak-e nagyobb tudósok, és melyik a zsidó nép szellemi központja.

Feltevés szerint apját Jehudá ben Chánánjának hívták (Szifré, Háázinu), de mivel ő nem volt ismert talmudista - vagy talán korán elhunyt -, Chánánjá a nagybátyjánál, Josuánál nevelkedett, aki a jávnei Szánhedrin oszlopos tagja volt.

 

    Már fiatal korában vitába keveredett a második Rábbán Gámliéllal. A fejedelem kétségbe vonta egy halachikus döntésének helyességét, és felkérte Josuát, jelenjen meg előtte renitens unokaöccsével. Josuá ekkor magára vállalta a felelősséget a döntésért (Nidá 24).

 

    Más alkalommal Chánánjá mint fültanú mondja el, hogyan vitatkoztak a bölcsek egy teljes napon át - miközben hajón utaztak -, és ". . . végül a nagybátyám határozta el, kinek van igaza". (Éruvin 43.) Mindenkit ismert, és mindenkitől tanult a jávnei első nemzedék nagyjai közül. Így együtt említik Eleázár ben Ázárjával, Eleázárral, a Modáival is.

 

     Még nagybátyja életében rövid időre Babilóniába utazott. Visszatérése után elmondta Josuának, mit tanult ott "egy öregtől" – hogy a sátorosünnepkor használt szukát gyékénnyel is szabad befedni -, és nagybátyja elfogadta ezt a háláchát (Szuká 20).

 

   A Midrás (Kohelet Rábbá 1,8) feltárja Chánánjá életének egyik felhős korszakát, ami egyéb okok között valószínűleg közrejátszott abban, hogy végképp elhagyta az országot, és Babilóniában telepedett le. Egyszer elvetődött Kfár Náchumba, ahol akkoriban az új keresztény szekta egyik központja volt: később latin nevén, Kapernaumként vált ismertté. Valószínűleg bizonyos hatással voltak rá, mert - a Midrás szavával élve "valami varázslatot csináltak vele, amitől szombaton szamaragolt". Elment nagybátyjához, Josuához, aki kigyógyította a varázslat hatása alól, majd azt mondta neki: "Mivel amazok szamara megugatott [szó szerint:»rád ordított«], nem maradhatsz Erec Jiszráélban." Ekkor Babilóniába ment, és ott is halt meg.

 

    Ez a homályos és érthetetlen legenda  más forrásban nem szerepel. Ha Chánánját meglegyintette is az eretnek szekta szele, vajon miért kellett szombatot szegnie, méghozzá szamárháton? Mint a róla szóló fejezetben olvashatjuk, abban az időben az egyik legnagyobb jávnei tanaita, Eliézer ben Hirkánosz is kacérkodott a szektával, és emiatt meggyűlt a baja nemcsak a saját lelkiismeretével, hanem a római hatóságokkal is. Ott azonban egy tetszetős Írás-magyarázatról volt szó, amelyet a szekta egyik szóvivője a Talmud-bölcsek stílusában adott elő  Eliézernek, és ez "nyerte meg tetszését" (Ávodá Zárá 16).

    

Hyman magyarázata érthetővé teszi a rejtélyt. Szerinte Chánánjá, így vagy úgy, az eretnekek hálójába került, akiknek sikerült mézesmázos szavakkal meggyőzniük, hogy akiben ők megváltójukat látják, az nem más, mint a zsidók annyira várt és áhított Messiása. Erre utal- Hyman szerint - a szamár szombaton: vagyis hogy már eljött az örök szombat és a Messiás, aki a zsidó hagyomány szerint szamárháton fog jönni. . .

 

    Josuá kigyógyította Chánánját ebből a tévhitből, de attól tarthatott, hogy a hatás nem múlik el nyomtalanul. Ezért tanácsolta, hogy emigráljon Babilóniába, vagyis távolodjon el a negatív befolyástól. . .

 

                                                                      * * *

 

         Chánánjá szót fogadott. Elment Babilóniába, ahol nem működtek ilyenfajta eretnek szekták, és jesivát alapított Pumbáditában. Ezt később áthelyezte Náhár-Pákodba, ahol a jesivá gyorsan fejlődött, és olyan magas színvonalat ért el, hogy a bölcsek a legjobb jesivákkal együtt emlitették (Szánhedrin 32). .

 

      Egyes történészek szerint Chánánjá emigrációja egybeesik a hadrianusi

üldözésekkel, amikor a rómaiak betiltották a Tóra-tanulást és a parancsolatok betartását. Hálévi (Dorot Risonim) ugyancsak azt tartja, hogy Chánánjá babilóniai szereplésére Bétár eleste után került sor, amikor a rómaiak megölték a tíz mártírt, bezárták a jesivákat, elüldözték a tanítványokat, és szigorú rendeletekkel tiltottak minden zsidó szellemi-vallási megnyilvánulást. Ekkor alakult ki az a helyzet, amelyben Chánánjá volt úgyszólván az egyetlen élő és legálisan működő Tóra-tekintély, és más megoldás híján ekkor ruházta magára a szökőévek beiktatására és a zsidó ünnepek dátumának meghatározására jogosító hatáskört, amelyet addig csak az izraeli Szánhedrin gyakorolhatott.

 

     Ebből lett aztán a világraszóló krízis és botrány, amely szinte kettészelte a zsidóságot. . .

 

       GIDÁKBÓL BAKKECSKÉK

 

Az általánosan elfogadott háláchá szerint a szőkőév beiktatása az Erec Jiszráél-i Szánhedrin fejének, vagyis a Hillél-házi fejedelemnek elidegeníthetetlen előjoga. Csak egyértelmű kényszerhelyzetben lehet - és szabad - ezt a hatáskört külföldön gyakorolni.

 

  Ilyen kényszerhelyzet volt a hadrianusi pogromok idején, amikor a babilóniai rabbi Nátán így aposztrofálta a kilátástalan helyzetet: ,,»Akik Engem szeretnek és parancsolataimat betartják. . .« [2Mózes 20,6) - ezek az Erec Jiszráélban élő zsidók, akik életüket adják a micvák betartásáért. . »Miért végeznek ki?« - kérdeznek valakit, és az így felel: »Mert körülmetéltem a fiamat.«

»Miért ítéltek tűzhalálra?« - kérdik egy másiktól. »Mert felolvastam a Tórát!«

 

»Téged meg miért ítéltek keresztre feszítésre [a rómaiak kedvenc halálnemére)?« - És a válasz: »Mert pászkát ettem Peszáchkor!«

 

 »Hát téged meg miért korbácsolnak meg?« - »Mert áldást mondtam a lulávra sátoros ünnepen. . . «" (Mechiltá, Jitró 6.)

 

Ebben a helyzetben - amikor a második Simeon ben Gámliél illegalitásba vonult, a Jehudá ben Bává által drámai körülmények között felavatott öt bölcs elbujdosott, Ákivá és társai mártírhalált haltak, és Bétárban hullahegyek várták, hogy a rómaiak engedélyt adjanak eltemetésükre - jött el Chánánjá órája. Ekkor vette kezébe a kezdeményezést, hogy a zsidóság  ne haljon  ki.

 

                                                                            * * *

 

Évekkel később, amikor a helyzet valamelyest konszolidálódott, és Erec Jiszráélban alábbhagyott a terror, a galileai Usá városában újjáalakult a Szánhedrin. Itt verődtek össze az életben maradt Tóra-bölcsek, itt vette át apai örökségét a második Simeon ben Gámliél, és itt döntötték el: elérkezett az ideje, hogy helyreállítsák a jogfolytonosságot, és Erec Jiszráél újra átvegye a zsidó nép vezetését.

 

A Babilóniai Talmud így beszéli el a drámai történetet:

 

". . . és akkor küldtek hozzá két talmudistát: rabbi Joszi ben Hákéfárt és Zechárjá ben          Kvutál unokáját. Amikor Chánánjá meglátta őket, megkérdezte:

- Minek jöttetek?

- Azért jöttünk, hogy Tórát tanuljunk! - válaszolták.

 

   Chánánjá fogadást adott a tiszteletükre, és közhírré tette, hogya vendégek nagy emberek, a nemzedék jeles tudósai, akiknek ősei a Szentélyben szolgáltak [Zechárjá ben Kvutálról mondja a Talmud (Jomá 18), hogy Jom Kippur előestéjén szokott a Szentélyben felolvasni Dániel  könyvéből a szolgálatot teljesítő főpapnak].

 

   Chánánjának azonban egyhamar csalódnia kellett a vendégekben. Amikor egy konkrét ügy került eléjük a tanházban, ellenkezőképpen pászkenoltak, mint ő; ha ő megengedett egy dolgot, emezek eltiltották; ha tisztátalannak nyilvánított valamit, ez a kettő azt mondta: tiszta. Chánánjának ez persze nem tetszett, és kihirdette, hogy a vendégek üresfejű senkiháziak, kalandorok. Ők azonban figyelmeztették, hogy ez a módszer nem vezet célra:

- Már festettél rólunk egy képet [amikor feldicsértél bennünket], amit nem tudsz letörölni!

 

Chánánjá megkérdezte öket, miért kontrázzák meg bíráskodását, miért mondanak mindenben ellent neki.

 

A kettö egyenes választ adott:

 

- Azért, mert szökőéveket iktatsz be, és külföldön élő létedre ünnepek dátumát állapítod meg [holott ez az Erec Jiszráél-i Szánhedrin jogkörébe tartozik]!

 

Chánánjá azzal érveit:

 

- Hiszen Ákivá ben Joszéf szintén iktatott be szökőévet külföldön [a babilóniai Nehárdéában]!

- Hagyd Ákivát, aki nem hagyott maga mögött hasonló Tóra-tekintélyt Erecben! - mondta a két küldött.

 

 Chánánjá azzal válaszolt: - Én sem hagytam magam után hasonló kaliberü Talmud-tudóst Erecben!

 

Itt a vita személyi síkra terelődött, és a két küldöttnek nem volt más választása, mint nyílt kártyákkal játszani. Ezt mondták tehát Chánánjának:

 

- A gödölyék, amelyeket Erecben magad után hagytál, megnőttek, és hegyes szarvú bakkecskék lettek belőlük. Ők küldtek bennünket hozzád, és ezt üzenik: szóljatok Chánánjának a nevünkben [hogy hagyjon fel szokásával]! Ha megfogadja, jó, ha nem, akkor kiközösítjük! Azt is mondták - folytatta a két küldött -: mondjátok meg babilóniai testvéreinknek: ha hallgatnak szavunkra, jó. Ha nem [vagyis továbbra is Chánánját . tartják érvényes háláchátekintélynek], akkor menjenek fel egy magas hegyre; Áchijá [egy helyi potentát] építsen oltárt, Chánánjá hegedüljön [mivel lévita volt, és a léviták a Templomban muzsikáltak], és mindnyájan jelentsék ki: semmi közük Izrael Istenéhez!

 

              "ClONBÓL JÖN A TÓRA. . . "

 

  Ezek a szavak azt jelentették, hogy a babilóniai zsidó közösség megszakítja kapcsolatait az egyetemes zsidó néppel, amelynek sze11emi-vallási központja Erec Jiszráél. Ez  olyan nagy hatással voltak a hallgatóságra, hogy". . . az egész nép zokogásban tört ki, és azt mondták: »Isten ments! Van közünk Izrael Istenéhez!«" [Vagyis ezzel lekerült a napirendről Chánánjá elgondolása, amely szerint Babilónia vált volna a zsidóság szel1emi központjává (Steinsalz).]

 

A Talmud a történet végén még egy lakonikus magyarázattal szolgál.

 

Vajon miért volt az Erec Jiszráél-i Szánhedrin számára olyan fontos, hogy Chánánjá elá11jon a szökőévek, illetve az ünnepek dátumának megál1apitásától?"Mert meg van Írva: »Cionból jön a Tóra, és Isten szava Jeruzsálemből. . . «" (Jesája, 2,3.)

 

Eddig tart a talmudi elbeszélés (Bráchot 63), amely csupán sejteti a történet pozitív kimenetelét. A Jeruzsálemi Talmud (Nedárim 6,8 és Szánhedrin 1,2) további részletekkel szolgál, melyek drámai aláfestést adnak a viszálynak.

 

Eszerint Izraelből egy-egy levelet küldtek (meg nem nevezett) küldöttekkel rabbi Nátánnak, aki Chánánjá mellett és vele egy időben jelentős háláchátekintély volt Babilóniában, valamint az exilarcha fiának és rabbi Jiccháknak, aki szintén jó nevü babilóniai talmudista volt, hogy továbbítsák Chánánjának (Hyman). A három levelet egyszerre küldték, és mindegyikben más szöveg volt. Az elsőt "a szentéletű Chánánjának" címezték, és agyba-főbe dicsérték benne nagyságát, tudását és így tovább. . .

 

A második levélben már tudtára adták, hogy "a gödölyékből bakkecskék lettek", míg a harmadikban volt a kiközösítésseI való fenyegetés.

 

A leveleket rabbi Nátán és rabbi Jicchák jelenlétében egymás után adták át Chánánjának. Amikor a címzett pocskondiázni akarta a küldötteket, fölugrott rabbi Jicchák, és úgy tett, mintha a Tórából olvasná ki egy Írás-verset parafrázisát: "Ezek pedig Chánánjá ünnepei. . . "

A jelenlévők kiáltoztak: "Hiszen írva van, hogy »Ezek az Örökkévaló ünnepei. . . «!" Rabbi Jicchák azonban értésükre adta, hogy ha Chánánjá nem adja be a derekát, és nem fogadja el az ereci Szánhedrin felsőbbségét, az olyan, mintha "korrigálni" akarná a Tórát. . .

 

Ehhez társa, rabbi Nátán hozzátette: "Mert írva van: »Babilóniából jön a Tóra.. .«"

 

          KI PATTANT LÓRA?

 

Chánánjá végülis elment Jehudá ben Btérához, aki a babilóniai Necivimben élt, és panaszt tett az "erőszakos" Erec Jiszráél-i diktátum ellen. Jehudá azt mondta, hogy mindenképpen az erecieknek van igazuk, és el kell fogadnia döntésüket. Erre "lóra pattant, és elment a közeli és távoli helyekre, közölni, hogy az ereci időszámítás az érvényes, és eszerint kell ülni az ünnepeket. Ahová elérkezett, ott korrigálták a naptárt, ahová nem, ott tévesen        ünnepeltek. . . "

  

A  Jeruzsálemi Talmud nem nevezi meg, ki volt az, aki "lóra pattant".

Hyman úgy értelmezi, hogy Chánánjá volt, aki belátta tévedését. A Jeruzsálemi Talmud két neves kommentátora azonban - a Pné Mose (a Lengyelországban 1710-1781 között élt rabbi Mose Márgáljot) és a Korbán Háédá (rabbi Dávid Mirl's-Frenkel, 1703-1743, Németország) - egyöntetűen úgy értették, hogy az idős Jehudá ben Btérá volt az, aki magára vállalta, hogy értesíti a babilóniai közösségeket a sorsdöntő fordulatról.

 

   Az aggadisztikus jellegű Pirké d'Rábi Eliézer (8) a szökőévek beiktatásáról szólva hozzáteszi: "... ha arról van szó, hogy nagy cádikok és bölcsek. .. - vagy akár próféták - külföldön, vagy marhapásztorok Erec Jiszráélban, akkor is inkább a marhapásztorok iktassák be a szökőévet Erecben . . . "

 

 

 

AMI IGAZ – AZ IGAZ (Mégha V.Gy. is irja)

RÁKOSI ANTISZEMITIZMUSA

A  MAGYAR HIRLAPBAN

"Koncepciós vádak és a rideg valóság"- cim alatt ir Vámos György a Magyar Hirlapban Rákosi Mátyás antiszemitizmusáról és felfedi, hogy  kommunista terrorszervezetek kapták meg a felszabadított zsidók külföldi támogatásait ami a Joint által érkezett sz országba 1945 után . Azt nem emliti, hogy ez az akkori jevszekciós zsidó vezetés, a sipucca Miókjai által történt.

Ime  a tanulságos cikk, amelyben foglaltak akkor is igazak, ha   történetesen V.Gy.irja a Magyar Hirlapban:

 A Katonai Felsőbíróság 1954. január 15-én Péter Gábort – akit 1953. január 3-án tartóztattak le Rákosi Mátyás Lóránt utca 4/B alatti villájában – és tizenhét társát különböző bűncselekmények vádjával jogerősen elítélte. Péter Gábor nem akarta elhinni, hogy elvtársa csapdába csalta, hiszen vendégségbe hívta, de valójában az elfogásához nyújtott segítséget. 

Ez egyúttal egyfajta látlelet, illetve kórkép is az ÁVH-ról (Államvédelmi Hatóság), és az akkori pártvezetésről. Nem sokkal e pert megelőzően Rajk László és társai ellen folyt a tárgyalás koholt vádak alapján, és született halálos ítélet. Rákosi nem nyugodott, mindenáron bizonyítani akarta Moszkvának kommunista antiszemitizmusát. Kihasználta, hogy a Joint (zsidósegítő szervezet) a budapesti gettó felszabadulásával egy időben megkezdte tevékenységét. E tevékenységet kezdettől fogva a PRO (Politikai Rendvédelmi Osztály), majd később az ÁVO (Államvédelmi Osztály) lépésről lépésre figyelte, és mivel a segélyösszegek valutában érkeztek, megpróbálták ezeket a pénzeket részben vagy egészben megkaparintani. Ez óriási hasznot hozott a PRO és az ÁVO számára, mivel senki sem mert szembehelyezkedni velük. 

A PRO szinte mindent tudott a Joint pénzügyeiről. Készült egy jelentés 1947 júliusában, amelyből megtudható, hogy a több száz rászorult mellett kik részesültek még az adományokból: például az Államügyészség, Debrecen város polgármestere, Budapest székesfőváros, Magyar Honvédelmi Minisztérium, Katonapolitikai Csoportfőnökség, a Magyar Országos Letartóztató Intézet őrszemélyzete, MKP, MADISZ, Népfőügyészség, Országos Vidéki Rendőregyesület, Államrendészet Főparancsnokság, BM Rendészeti Osztály, BM Rendőrkórház, főkapitányság, detektívfőnökség. Az összegek csak azokhoz nem kerültek, akikhez valójában kellett volna kerülniük, illetve ha csurrant-cseppent valami, az töredéke volt az országba érkezett támogatásoknak. 

A hatalmas pénzmozgás óriási lehetőséget teremtett Rákosi Mátyásék számára a fényűző életmódra. Mindenre rá akarták tenni a kezüket, és keresték annak a lehetőségét, hogy egyfajta cionista pert kreálhassanak szovjet mintára. Betiltották 1949. március 13-án a Magyar Cionista Szövetséget, amelynek csaknem negyvenezer tagja volt. A pártvezetésben Szirmai István volt a zsidóügyek megbízottja, aki az 1930-as években maga is cionista volt. Majdnem tizennégyezer magyar zsidó vándorolt ki Palesztinába 1946 és 1949 között, illetve 1948 után az újonnan alakult Izraelbe. 

Rákosi Mátyás, a nagy vezér, az egykoron Adán zsidóként született bolsevista visszaemlékezéseiben minden alkalommal elhallgatta származását, anyja nevét soha nem említette, apja nevét pedig meghamisította. Kevesen tudják, hogy apja és Béla nevű testvére Mauthausenben, a lágerban halt meg, húga, Hajnal pedig Bergen-Belsenben. Rákosi a börtönévek alatt is tagadta zsidóságát, nem kötődött semmiféle zsidó hagyományhoz, sőt, 1940-ben Moszkvában antiszemitává vált, holott pontosan tudta, elvtársainak jelentős része őhozzá hasonlóan zsidónak született. Vas Zoltánnak levélben adta tudtára, nem kerülhet komolyabb pozícióba zsidó származása miatt. 

Minden igyekezete ellenére Rákosi Mátyás mélyen megsértette a szovjet párt etikettet, amely azt diktálta, hogy három zsidó származásúnál több ne legyen a vezetésben. Ezzel szemben a magyar vezérkarnak tagja volt Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Farkas Mihály és Péter Gábor. Mindez hiába volt így, létük egy percig sem volt biztonságban, mivel Rákosit fűtötte a bizonyítási vágy Moszkva felé. Jó példával szolgált számára a prágai Slansky-per, amelynek kapcsán az 1952. november 27-én kihirdetett tizenegy halálos és három életfogytiglani fegyházbüntetést kiszabó ítélet után ismét felharsant az anticionista kórus. 

A zsidóság elleni nyílt támadások 1953. január első heteiben a Szovjetunióban is megkezdődtek. A Pravdában január 13-án megjelent a Fehér köpenyes gyilkosok című mocskolódó írás, amellyel azt akarták bizonygatni, hogy a Kreml orvosai külföldi kémszolgálatok ügynökei voltak, és természetesen kapcsolatban álltak a Jointtal. 

Rákosiéknak e két példa kapcsán le kellett leplezniük a magyarországi cionista vonalat, amely összejátszott a horthysta rendőrséggel, amerikai kémekkel, és szerepelnie kellett benne jugoszláv vonalnak is. A cionista összeesküvés első számú célszemélyének Péter Gábort választották, aki igen jó kapcsolatban állt a korábban háborús bűnösöket Magyarországra visszaszállító és a hatóságoknak átadó Himler Mártonnal, aki maga is zsidó származású volt. A hitközség vezetőit mindenképp bele kellett keverni az ügybe, többek között Stöckler Lajost, akinek a kihallgatását úgy kellett irányítani, hogy elismerje: beszervezte a Gestapo.

Domonkos Miksát, a Pesti Izraelita Hitközség főtitkárát az ÁVH 1953. április 7-én hurcolta el. A koncepció szerint Raoul Wallenberget az egykori Zsidótanács tagjai, Stöckler Lajos, Domonkos Miksa, József András és Csengeri Leó gyilkolta meg 1945-ben. A kihallgatások anyagából „világosan megállapíthatóvá kellett tenni, hogy a volt Zsidótanács tagjai valamennyien Gestapo-ügynökök voltak, és a tárgyaláson majd úgyis ki fog derülni, hogy nem antiszemitizmusból tartóztattuk le őket, hanem mert a Gestapo ügynökeiként a szegény zsidók gyilkosai és amerikai imperialista kémek”. 

Péter Gábor és társai ügyében a vizsgálat az elejétől a végéig a felső vezetés szigorú ellenőrzése és irányítása mellett folyt le. Jellemző, hogy az ügy során készült aktákon az őrizetesek neve mellett egyszerre az eredeti nevüket is feltüntették. A lefogott zsidó vezetőkből két csoportot kreált az ÁVH. Az egyikben Benedek doktor mint a hazai orvos-összeesküvés irányítója szerepelt, a másikban Stöckler Lajos, akit a Gestapóval való kollaborációval és Wallenberg meggyilkolásával vádoltak. 

Sztálin halála azonban borította a koncepciót. Végül is nem cionista perként folytatták le a tárgyalást. Péter Gáborékat különböző bűncselekmények – népellenes bűntett, hűtlenség bűntette, folytatólagosan elkövetett hivatali hatalommal visszaélés bűntette, ajándékok tiltott elfogadása és hivatali sikkasztás – miatt ítélték el jogerősen.

Vámos György

                                                                            * * *

    Nagyon helyes, V.G. Mint aki valamikor a sipucca szóvivője volt és ismerte a dörgést - várjuk a folytatást. A beszervezett ügynökökről, a "békerabbikról", akik a Pártot szolgálták - nem pufajkában, hanem "reverendában", ahogy a gálechok viseletét a sipucca rabbijai  nevezték. Egyszer minden kiderül---

 

 

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

FELÁLLT A KURATÓRIUM;KEZDŐDIK A MAZSŐK MUNKÁJA;  ITT A NÉVSOR

Meghiusult obstrukciós kisérletek a volt "urak" részéről * Kit képvisel "Dr" Moskovits Dávid?...

                         

                         Pesti tudósitóinktól

    

 Hosszas és sikeres obstrukciók, fellebezések és feljelentgetések után – végre elhárultak az akadályok a Mazsők munkája előtt és a sipucca levitézlett urai beletörödni látszanak, hogy már nem parancsukra ugranak a kijelölt bábok.

 

     A kormánynak sikerült a jogi manővereket  elháritani, a mameluk fellebezők el lettek utasitva és a Mazsők megkezdheti több mint fél éve akadályozott munkáját. Most már nem mint a mazsihisz egyik alárendelt fiókszervezete Az üléseken már nem várják meg amig a krónikus késő, Ferdmájer Péter megérkezik és a mazsihisz három hivatalos képviselője nem sok vizet látszik zavarni. Persze vannak nem-hivatalosak is.

 

   Az "Alapitó" (vagyis a kormány) kinyilvánitotta, hogy a kuratórium 17 tagból áll; ebből hét a vallási szervezeteket képviseli (három Emih-Chábád, három Mazsihisz és egy ortodox); három taggal  vannak képviselvea zsidó "civil" szervezetek, valamint mindenféle más szervezetecskék képviselői . Szerepel néhány "kiemelkedő személyiség" is, akiket az Alapitó választott ki, nem tudni milyen alapon  és itt van régi ismerősünk Dr(?) Déjjvid Moskovits is, New-Yorkból, aki saját magát képviseli.

 

     Az első ünnepi ülésen  ( a mult hét szerdán)a miniszter ismertette a Mazsők célkitűzéseit és kiosztották a kurátorok megbizó leveleit. A miniszter hangsulyozta hogy a Mazsők kuratóriuma most széles alapokon nyugszik, képviseli az összes zsidó szervezeteket és mint ilyen képes lesz feladatát az elvárásoknak megfelelően betölteni.

 

     A második ülésen, ahol több fontos napirenden lévő ügyet tárgyaltak – a mazsihisz elnök késve érkezett, de hozott magával egy irott felhivást, amelyről azt mondta hogy ez  "már meg van irva csak "közzé kell tenni". A kurátorok ezt nem fogadták el (nem dolgozunk "hozott anyagból" – mondta valaki) és az "elnök úr" ezt kénytelen volt tudomásul venni és a dolog lekerült a napirendről ahol eredetileg sem volt.( F. egy röplapot akart elfogadtatni amely "elitéli az antiszemitizmust a központi tantervben" és erősködött hogy ez már kész, csak el kell fogadni). Nem fogadták el hanem bizottságot létesitettek.

 

    Több ilyen sikertelen kisérlet után eluralkodni  az ülésen, F. látta hogy ez nem megy mint régen és elhagyta a terepet. Zoltai maradt.

 

  Egyik tudósitónk megjegyzi: természetes hogy elment, mivel nincs szokva ahhoz hogy parancsait nem fogadják el, itt nincs automatikus többsége és igy ülni "unalmas".

 

  Több jelenlévő ügyvéd (egyet tessék találgatni ki volt) mindent megtett, hogy F. ne érezze jól magát és a szituációt láthatóan élvezték. Az egyik téma amiben F. alulmaradt: külsü tagok csatolása a bizottságokhoz. F. azzal érvelt hogy ez törvénytelen és ehhez külön kormányhatározat kell, de az ügyvédek azt mondták hogy nem kell. (Egyik tudósitónk megjegyzi: mivel F. maga is ügyvéd, szokása ezt kihasználni bunkó sipuccai elvtársaival szemben, akik nem mernek szembeszállni a fiskálisi "csalhatatlan" logikával).

 

A kurátorok többsége azt tartotta, hogy fontos minél több "külsö" tagot bevonni a munkába, hogy ne legyen a Mazsők ismét ami volt – egy szervezet, egy képviselet diktaturája. Itt Slomő Köves megjegyezte:"én már tiz éve dolgozok zsidó szervezetben és most vagyok itt előszőr". Erre F. valami megjegyzést tett a chábádra, mire Köves: "Igen én chábádnyik vagyok, ha valaki nem tudná..."

 

   A kurátorok teljes listája, ahogy az Alapitó azt közzétette:

 

Szabó György, elnök,

Dr Ferdmájer Péter (Mazsihisz)

Zoltai Gusztáv (Mazsihisz),

Streit Sándor (Mazsihisz),

Balázs Gábor (Orth.)

Dr(?) David Moskovits (kiemelkedő sz.),

Gárdos Bernadett(Szim Salom),

Or Csillag Shai (WJRO),

 Sessler György (MUOE),   

Dr Böhm Dávid (alapitó által javasolt),

Oberlander Baruch, rabbi (Chábád),

Dr Szeszler Anna (Lauder iskola),

Köves Slomo, rabbi (Emih).

Bodnár Dániel (Emih),

Csomó Shaul Talila (MAZS),

Megyeri András (kiem.sz.),

Dr Michael K. Silber (kiem.sz.)

 

 Minden kurátor havi 50 ezer forint honoráriumot kap (bruttó). Az elnök – 100 ezret.

                                                 ***

    A továbbiakban is igyekezni fogunk a Mazsok üléseiről folyamatosan tudósitani, hogy a Holokauszt életben maradottai – akikről tulajdonképpen szó van -  tudják mi történik az állami pénzekkel amit az ő jélétükre forditanak.

Illetve – kellene hogy forditsanak.

 

A szerk.

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (41)

     A SERTÉS TILALOM NEM PARABOLA!

 

"Aki a Tórát hagyományos felfogástól eltérően magyarázza/értelmezi - ha van is kezében tudás és jó cselekedet, még sincs része a jövendő világban." (uo) .

 

Ez Elázár mondásának ötödik része, melynek legsúlyosabb a mondanivalója. Az e1őzőek személyekhez kapcsolódó egyéni vétkek, de ez olyan, hogy alááshatja az egész zsidóság alapjául szolgáló Tant.

 

 Miként a Tórát sokféleképen lehet értelmezni ("hetven arca van a Tórának" - mondják Bölcseink), Elázár mondásának is különféle magyarázatot adtak.

Létezik olyan Tóra-magyarázó - mondja Lifsitz rabbi, a Tiferet Jiszráél kommentár szerzője -, aki elismeri a Tóra isteni eredetét, de azt csakis az írott Tanra vonatkoztatja, a szóbeli Tant már nem fogadja el. Bölcseink szerint pedig a szóbeli Tant az írott Tannal együtt kaptuk a Színáj hegyén, mintegy magyarázatként. Így, aki ezt az utat járja, az a szóbeli Tant a saját magyarázatával helyettesíti, ami ellentétben áll az elfogadott halachával.

 

  Meiri rabbi is hasonlóképp vélekedik, miszerint az ilyen a Tóra titkainak tudójaként tünteti fel magát, s magyarázataiban annak a véleményének ad hangot, miszerint a Tóra parancsolatait és tilalmait nem kell szó szerint venni, mert azok csak hasonlatok, és nem a Teremtőtől származó szavak.

 

   Meiri konkrét példaként a sertés fogyasztásának tilalmát hozza fel.

Eszerint az ilyen magyarázó azt állítja, hogy a sertés csak parabola, mely arra utal, hogy az emberi tulajdonságok ne legyenek tisztátalanok és visszataszítók.

Ez - teszi még hozzá Meiri - az istentagadás alapja. A parancsolatok lényege, hogy azokat szó szerint kell értelmezni és betartani, még ha azoknak van is metafizikai értelmük.

 

   Napjainkban is aktuális Elázár eme megállapítása, hiszen manapság is vannak olyanok, akik bár a Tóra nevében beszélnek, de az ellenkezőjét magyarázzák.

A Tóra és a Bölcsek tiszteletben tartják a kisebbség véleményét. Erre példa, hogy bár a halachát a többség Hillél véleménye szerint fogadta el, mégis megengedték Sámmáj híveinek, hogy Mesterük döntései szerint éljenek. Az egység megőrzése azonban megköveteli, hogy a kisebbség alávesse magát a többség határozatainak.

 

                                ***

 "Ha van is kezében tudás és jó cselekedet, nincs része a jövendő világban. "

 

  Súlyos megállapítás, melyet a kommentátorok oly módon enyhítenek, hogy azért hozzáteszik: ha nem tért meg, nem bánta meg tettét, nem tett tsuvát (Bartinora).

 

   Ben-Átár(Or háchájim)  a Tórára írott kommentárjában állítja - hasonlóképpen Ibn Ezrához -, hogy az Írásmagyarázat (nem a Biblia-kritika) nem tilos mindaddig, míg az nem irányul a halacha megváltoztatására.

Bartinora erre a "Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Mólochnak..." (3Mózes, 18,21) Írás-vers félremagyarázását hozza fel példának, amikor van, aki azt magyarázza bele, hogy "ne engedd, hogy fiad nem zsidó nőt vegyen feleségül", mivel ez ugyan tilos, de a vers nem erre vonatkozik, hanem valóban arra, hogy tényleg szokás volt a förtelmes Móloch nevű bálványnak az elsőszülött fiút feláldozni.

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(40)

 

    AKI MEGSZEGI ÁBRAHÁM SZÖVETSÉGÉT

 

Elázár az előzőkben ismertetett mondásának egy részét már magyaráztuk, a továbbiak részletesebb ismertetést igényelnek.

 Aki "megszegi Ábrahám szövetségét", vagyis nem metélteti körül magát, ill. fiát. Aki ezt elmulasztja megtenni, az ezzel asszimilációs szándékát nyilvánítja ki, s nem akarja megkülönböztetni magát a nem zsidó népektől. Ez az asszimilációs törekvés már az egyiptomi gálut első fázisában megkezdődött, amikor is Jákob fiai szégyellték az ábrahámi szövetség látható jelét. Kezdetben sebészi ügyeskedéssel igyekeztek eltüntetni, majd később teljesen felhagytak a circumcisióval, "legyünk olyanok, mint az egyiptomiak" felkiáltással (Midrás).

 Elázár rabbi figyelmeztetése a mai napig érvényes, hiszen a világban végbemenő asszimilációs folyamat folytatódik, s az ábrahámi szövetség felbontása a zsidó v közösség kihalásához vezethet.

 A római uralom zsidóüldözései során gyakran tiltották be a circumcisiót is. Jehuda, a Fejedelem idején is érvényben volt egy ilyen rendelet. A Midrás elbeszéli, hogy amikor II. Simeon ben Gamliélnek a fia meg született - aki nem volt más, mint Jehuda, a későbbi Fejedelem - apja nem törődött a tiltással, mondván: a Jóisten megparancsolta nekünk, hogy metéltessük körül fiainkat, nem szeghetjük meg a gonoszok miatt Isten parancsát.

    Ezt követően valaki feljelentette őt, és a római helytartó a gyereket az anyjával Rómába küldte, hogy ott a császár előtt vonják felelősségre "törvénytelen cselekedetükért". Útközben megszálltak egy fogadóban.

    Szállásadójuknak, Severiusnak szintén volt egy csecsemője, aki az Antoninus nevet viselte. Severius felesége, látván, milyen szomorú a vendége, érdeklődött annak oka iránt. Mikor megtudta, felajánlotta, cseréljék ki a csecsemőiket, s az ő gyerekét - aki természetesen nem volt körülmetélve - "mutassa be" Rómában. Így is történt. A jelenlévő miniszterek hiába tanúsították, hogy biztosan körül volt metélve - hiszen tudták, ki az apa-, csak, mondták, a zsidók Istene biztos csodát tett velük... - de a császár dühös lett, mivel nyilvánosan megszégyenült, ezért elvetette a vádat, az árulkodó minisztert halálra ítélte, és hatályon kívül helyezte a circumcisiót tiltó törvényt.

 Amikor visszacserélték a gyerekeket, Antoninus anyja felajánlotta Simeon feleségének: mivel az Örökkévaló csodát tett fiaddal a fiam által, legyenek fiaink jó barátok örök életükben. És valóban, Antoninus, akiből római császár lett, Jehuda, a Fejedelem jó barátjaként még Tórát is tanult,és megismerte a zsidó nép tanait és szokásait. (Bét Hámidrás, 6, 130 és Menorát Hámáor, Nér 3 a,b).

  A Talmud megállapítja, hogy minden olyan micve, melynek betartásáért a zsidók hajlandók voltak akár életüket is feláldozni, az a mai napig érvényben van és fenntartja a zsidóságot. Egyike ezeknek Ábrahám szövetsége, a körülmetélés.

                                                                              ***

A Talmud (Szanhedrin, 39,1) feljegyzi az alábbi történetet:

 Egy római császár azt ajánlotta egy zsidó tudósnak, Tanchum rabbinak, hogy a zsidók és a rómaiak legyenek egy nép. A rabbi arra hivatkozott, hogy ez azért nem lehetséges, mert a zsidók körül vannak metélve, de azt javasolja, hogy a rómaiak is tegyék ezt meg, és akkor ennek már nem lesz akadálya. A császár ekkor így szólt: Nagyon okosan érveltél, de aki a vitában legyőzi a császárt, azt - római szokás szerint - a vadállatok közé dobják...

 

  Ez meg is történt, de azok - csodálatos módon - nem tépték szét az öreg tudóst. Egy jelenlévő istentagadó zsidó látván ezt, megjegyezte, hogy az állatok biztosan nem voltak éhesek. Erre ezt az embert dobták be, akit viszont az oroszlánok széttéptek...

                                                                             ***

 A legendákon túl köztudott, hogy a római uralom alatt gyakran tiltották meg hol a szombat megtartását, hol a Tóra tanítását vagy a circumcisiót. Ha éppen nem tiltották, akkor fej adót szedtek, aminek bizonyítására a circumcisio szolgált. Ekkor szép számmal akadtak olyanok, főleg a keresztény szekták hívei, akik letagadták zsidóságukat, és műtéttel (mösichát heorlá) tüntették el Ábrahám szövetségének nyomait. (Jeruzsálemi Talmud, Szánhedrin, la, 1)

 AZ ATYÁK BÖLCS TAITÁSAI (41)

     A SERTÉS TILALOM NEM PARABOLA!

"Aki a Tórát hagyományos felfogástól eltérően magyarázza/értelmezi - ha van is kezében tudás és jó cselekedet, még sincs része a jövendő világban." (uo) .

 

Ez Elázár mondásának ötödik része, melynek legsúlyosabb a mondanivalój

שמואל-יצחק אנגלנדר ז"ל

AZ UTOLSÓ CIONISTA BUDAPESTEN

 Az elmult pénteken kisérték utolsó földi útjára Smuel-Jichák (Dr Tibor) Englandert, az utolsó cionistát Magyarországon. Legyen emléke áldott.

      Ő annyiban volt cionista, hogy megszenvedett, "űlt" érte két évet Rákosi börtönében. Nem volt "buli" cionista, aki izraeli nyaralások, utazások,  előnyök és"bulik" érdekében és reményében  "cionista". Most hogy ez megszünt – megszünt a  a sohanemvolt cionizmus-cinizmus Magyarországon és elment az utolsó mohikán is.

   

      Több mint 23 évvel ezelőtt ismertem meg, de lehet az 28 is – nem emlékszem. Talán 84'-ben amikor először engedtek be szülőföldemre, de lehet hogy néhány évvel később, egyszer egy vasárnap elmentem a Betlenbe megnézni, vannak e még imádkozó zsidók Budapesten. Senki nem ismert, én sem ismertem senkit, nem jelentkeztem be, inkognito mint a legendás kalifa. (Akkoriban ha Pesten jártam, mindennap más templomban imádkoztam, mert a helyi zsidókra voltan kiváncsi , nem a szatmáriakra a Kazincyzban).

     Egyszercsak ahogy a minjenra várunk (akkor még a gój bátlenok nem voltak divatban) bejött egy korombeli férfi, táskájából komótosan előveszegy táleszt és egy tfillin zacskót, felszereli magát vele és leül imádkozni . Később azt mondták ez a cionista Englander. Azután nagy meglepetéssel hallottam, hogy Dr E.T, a Somér Hácáir szineiben cionista, ami valahogy nem nagyon ment együtt a Tfillinnel.

      Nála – igen.

    

                               ***

     Mióta Mikes Kati (ע"ה) elment és Englandert kikapcsolta a gyikos kór – maradt a gójis Attila-cionizmus, ami most már ott tart, hogy egy cionisták által összehivott naggyülés 30-40 ember részvételére tarthat számot (az U.É. szerint. Mások szerint ez a szám erősen eltúlzott).Itt aztán már az sem árthat, ha a nagykövet ex officio deklarálja, hogy  egy "cionistának" nem kell elhagynia a diaszpórát. Persze hogy nem, hát minek is.

    Reb Smuel-Jichák hallja ezt és csak csóválja a fejét. Ezért kellett neki két évet börtönben tölteni?...

                      תהא נפשו צרורה בצרור  החיים  

 

HETI HAFTARA – NÁSZÓ - 2012

Filiszteusverö Sámson  története

(Váj'hi is echád miCor'á)   "Azután az asszony fiút szült, és elnevezte Sámsonnak. A gyermek felnöve­kedett, és megáldotta öt az örökkévaló. És az Örökkévaló szelleme nyugtalaní­tani kezdte öt  a Dán táborában, amely Corá és Estáol  között volt." (Bírák 13:24

Már túlvagyunk a honfoglaláson: felosztották Kánaán területét a törzsek között. Jósuá, a hős hadvezér, Mózes hűséges tanítványa és utódja, meg­halt. Ezt a korszakot nevezi a Biblia a bírák korának. A Krónikás keserű­en állapítja meg: "Nincs király Izraelben, mindenki azt tesz, amit akar.   A kedélyes anarchia korszaka ez, amely rendszerint a nép, a nemzet és a vallás elkorcsosulásával jár. A zsidóság számára a három tényező egy és ugyanaz, így a rendet nélkülöző időszak az alig összekovácsolódott nem­zet széthullásával fenyeget. A zavaros helyzetet azonnal kihasználja a külső ellenség: a héber törzseknek sűrűn kell visszaverniük a midjániták vagy a moábiták rablótámadásait, a filiszteusok hódító törekvéseit.   Ez a legjellemzőbb a bírák korára: a nemzeti végveszély pillanatában hirtelen felbukkan egy hős, aki bravúros tettel megmenti a népet ­helyesebben a laza kötelékben élő törzseket - az ellenségtől. Mivel az ilyesmi Isten segítségével szokott történni, a nép ilyenkor egy időre vissza­tér a monoteizmushoz és a Tórához. Azután a veszély elmúlik, a szabadító meghal, és az egész elölről kezdődik: megindul az asszimiláció, a pogány kultúra befogadása - a szellemi züllés -, majd jön az idegen hódító, a nemzeti katasztrófa fenyegetése.   Történetünk idején a zsidó törzsek filiszteus uralom alatt senyvedtek. Negyven éve keveredett el hozzájuk ez a vad törzs, amely elfoglalta az ország tengerparti sávját. Ez a jól felfegyverzett, értelmes, harcos népség öt fejedelemségre oszlott, élükön városfejedelmek álltak.   Történetünk hőse, Sámson - héberül Simson - názir volt: önmegtartóz­tató, szerzetesi életmódot folytató ember. A Nászo heti szakasz a názirok életmódját szabályozza: ezért szól a heti háftárá Sámsonról. Megtudjuk belőle, milyen előírások szerint kellett élnie: nem nyiratkozhatott, nem ehetett tisztátalant, hogy beteljesíthesse küldetését, a filiszteus uralom alóli felszabadító harc megkezdését. Sámson kora ifjúságától kezdve rengeteg borsot tört a filiszteusok orra alá. Mint a zsidó nép bírája - helyesebben mint néptribun, hiszen a "bíró" ebben az időben inkább "vezért" jelentett - nem kevés dicsőséget aratott törzse, a dániták számára. Bölcseink szerint Jákob, amikor megál­dotta fiait halála előtt, s Dánról azt mondotta, hogy ő is bíráskodni fog majd népe fölött, akár a többi törzs, tulajdonképpen Sámson tevékenysé­gét jövendölte meg. Sámson sok olyasmit is művelt, amit "jólnevelt zsidó fiatalembernek" nem illik tennie. Az Írás szerint azért cselekedett így, hogy belekössön a filiszteusokba, és bebizonyítsa népének: az idegen elnyomás nem sorscsa­pás, lehet és kell is ellene küzdeni. Amikor Jehudá vénei eljöttek érte, hogy kiszolgáltassák őt a filiszteusoknak - miután összegyűjtött háromszáz rókát, és a farkukra kötött égő csóvákkal szélnek eresztette őket a filisz­teusok ültetvényein, hogy leégjen a termés -, csupán azt kérte: ne öljék meg, csak adják át a filiszteusoknak, a többi hadd legyen az ő dolga. Hatalmas, emberfeletti erejét nem fordíthatta testvérei ellen (J. Elizur: Dáát Mikrá). * * * Bőlcseink sokoldalúan jellemzik Sámsont a Talmudban és a Midrásban. Az utóbbiban naivsága, istenfélelme, nagy ereje, jóhiszeműsége miatt két másik bírával, Gidonnal és Jiftáchhal egyetemben - Mózessal, Áronn­al és Sámuellal állítják egy sorba. Ugyanakkor ösztöneinek élő, robusztus nőfalónak írják le, aki hatalmas erejében bízva csak akkor imádkozik, ha nagy baj fenyegeti. A Midrás szerint Jákob ősapánk lelki szemei előtt az említett áldás idején megjelent Sámson mint megváltó, leendő Messiás,  de amikor látta, milyen szomorú sors vár a hősre - akit a filiszteusok megvakítottak, majd erőszakos halált halt -, felkiáltott: "Segítség, Istenem!. .. " (B'résit Rábá 98:14.)   Ugyanez a midrási forrás azt sugallja, hogy Sámson tisztában volt szerény szellemi képességeivel. Amikor egy szamár állcsontjával ezer filisz­teust küldött el az örök vadászmezőkre, és úgy megszomjazott, hogy kezét sem bírta kinyújtani a kulacs után, így könyörgött: "Világ Ura! Ha csupán annyi lenne a különbség köztük és köztem, hogy én körül vagyok metélve, akkor sem helyénvaló, hogy a kezükbe kerűljek!" Az Örökkévaló - ­mondja a Midrás - rögvest kettészelte a katlant, s megitatta Sámsont ... (Uo.) * * * Sámson életében több nő i     Utolsó hőstette előtt - amikor magára döntötte Gázában Dágon   bálvány házát, és egy csapásra háromezer filiszteust ölt meg - Sámson így imádkozott: "Istenem! Emlékezz meg rólam, és erősíts meg engem még most az egyszer, én Istenem, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért!" "Emlékezz meg rólam - mondta Sámson az Örökkévaló előtt -, Világ Ura! Emlékezz arra, hogy húszesztendős bíráskodásom alatt nem mondtam senkinek: »Vidd a botomat innen oda!«" Vagyis: "mindent önzetlenül tettem".    A Midrás szerint a filiszteusok még halála után is féltek Sámsontól, s további húsz évnek kellett eltelnie, míg elhitték, hogy valóban meghalt. .. (Jálkus szerepet játszott, de anyja és Delila voltak a legfontosabbak számára: anyja, akit Isten angyala figyelmeztetett, miként éljen, mielőtt fiát megszüli, és Delila, a filiszteus nő, aki pénzért elárulta Sámsont ellenségeinek. A Talmud Szotá traktátusa azt is elbeszéli, milyen rafinált női praktikával bírta rá Sámsont, hogy kiadja titkát: akit érdekel, ott utánanézhet.  t)

HETI SZAKASZ - NÁSZÓ -  2012 

 

           TELJESITSD A FOGADALMAT!

 

     "Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesitését - - - teljesitsd amit megfogadtál. Jobb ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel és nem teljesited" (Prédikátor, 5, 3-4).

 

       Szakaszunk olvasása közben  önkéntelenül ez a prédikátori vers jut eszünkbe.  Nászó szakaszának egyik fejezete szabályozza a fogadalomtevő státusát és azt nagyon szük keretbe szoritja. A zsidó fogadalmár nem remete – ahogy egyes forditások nevezik – nem is szerzetes, sőt még csak nem nem is önmegtartóztató, aki cölibátust vállal magára.

 

    Hanem mi?

 

     Ime szakaszunk előirja, hogy aki názir fogadalmat tesz, annak tilos bort és szeszes italt inni és szőlőt enni. Az egész  fogadalom – ha nem  kötötte ki másként - 30 napra van maximálva. Ezenkivül tilos  haját és szakállát nyirnia és kell hagyni, hogy vadon nőjön valamint halottat sem volt szabad érintenie.

 

Ennyi lenne az egész?

 

     Igen.

 

   A fogadalom letelte után a fogadalmárnak áldozatot kell hoznia és utána lenyirhatja haját, szakállát.

 

     A fogadalmár, vagyis a názir, egyfajta szentséget vállalt magára. Ahogy a kohanitáknak munka közben tilos volt bort inniuk és halottat érinteniük – ezt elvárja a Tóra a fogadalmat tevőtöl is. Aki önkéntesen magára vállal bizonyos megszoritásokat, amikre a Tóra nem kötelezi őt – az bizonyos foku szentes életet él és ennek a külsőségekben is meg kell nyilvánulni. Részeg fogadalmár – akárcsak részeg kohanita - a zsidó felfogás szerint elképzelhetetlen.

 

                                                          * * *

        Bár a Tóra itt egy egész fejezetet szentel a fogadalmárnak és előirja viselkedési normáit és bár a Talmud egy teljes traktátust szentel a fogadalmaknak (Nedárim) – ez nem jelenti azt, hogy a zsidó felfogás egyértelmüen pozitiv beállitottságu, ami a fogadalmakat illeti. A Talmudban van egy különvélemény, amely szerint a fogadalmárnak azért kell áldozatot hozni, miután letelt fogadalma ideje – hogy vezekeljen vétkéért. És mi a vétke? Az hogy megvonta magától a bor örömét! (Nedárim 6a).

 

      A fogadalomból – ha  nem kötötte ki mennyi időre – 30 nap után "szabadul" a fogadalmár, miután meghozta a kötelező áldozatot. Napjainkban, amikor nincs Szentély és nem lehet áldozatot hozni – a fogadalom örökké tartana. Ezért vezették be hogy az ujév (Ros hasana) előtti napon, a zsidó ember elmond a zsinagógában egy előirt szöveget (benne van az imakönyvekben) amelyben kéri társait – akik erre a célra egy ad hoc biróságot alkotnak – mentsék fel őt a tudatos vagy tudatalatti fogadalmaktól, amelyeket év közben magára vállallt. Azok is elmondanak egy szöveget, majd azt mondják háromszor "Fel vagy oldva" és ezzel a fogadalom anullálódott.

 

   A történelemből jól ismert Sámson esete, aki egész életében fogadalmár volt, bort nem ivott és a szőlőskert közelébe sem ment és amikor  csalfa módon Delila, egy filiszteus nő, elárulta és levágták hajfonatait – elvesztette legendás erejét és a filiszteusok kezébe került. (lásd Birák, 13-17 fejezetek valamint Az Ősi Forrás (15)  Nők a Bibliában, Delila történetét).

 

  Volt aki hét évre szóló fogadalmat tett, mint Helena királynő (lásd uo) . Minden időben voltak zsidók, akik Istenhöz való ragaszkodásukat ilyen vagy olyan fogadalommal akarták demonstrálni. A korok exegétái különböző módon reagáltak erre és kommentálták a jelenséget.

 

A Talmudban  negativ példát látnak a Názir jelenségében és ezt a "szomszédsággal" indokolják. Ugyanis szakaszunkban a fogadalmár törvénye közvetlenül a hütlen asszony fejezete után jön, mondván ezzel, hogy "aki látja mi történik a hütlen asszonnyal, aki kihivta férje gyanuját – az vigyázzon magára és elsősorban őrizkedjen a bortól és szeszes italtól... (Szóta,2a).

 

                                             * * *

       Abarbanel, Mose Alsech és mások a fogadalomban egyfajta szentségfokozatot látnak, amit a Tóra megállapitott, illetve lehetővé tett, a kohanitán és levitán kivül. Amazok születéstől fogva birtokolják ezt a fokozatot, mig a fogadalmárok ezt önszándékból érhetik el.

 

Már utaltunk arra hogy a zsidó fogadalmár nem volt remete, sem szerzetes, hanem valami egészen más. Lássuk mint mond erről rabbi Ovádjá Szfornó, a neves középkori exegéta:

 

       "A zsidó fogadalmár nem sanyargatja magát fölösleges böjtökkel, amelyek Bölcseink szerint csökkentik az ember erejét és ezáltal kevesebbet tanul és nincs ereje a micvákat teljesiteni (lsd Táánit 11,b), vagy olyan önkinzó cselekedetekkel mint bizonyos álszent papok, hanem lemond a borról és ezzel csökkenti az élvhajhászást és fékezi ösztönét...". A hosszu haj növesztésében is azt látták, hogy ezzel lemond a fogadalmár  maga szépitgetéséről és ezáltal sikerül neki szellemibb, fennköltebb életet élni.

 

           Ez és egyéb hasonló vélemények (a továbbiakban Maimonidés) azt sugallják hogy a zsidóság nem nézi túl jó szemmel a sanyargató fogadalmakat és a Tóra itt adott törvényei tulajdonképpen az arany középutat vannak hivatva bemutatni. Egyrészt a hedonista élvhajhászást, másrészt az önsanyargató, a világot feketében látó életszemléletet akarja a Tóra eliminálni, amikor azt mondja: nem elégszel meg azzal a szentségfokkal amit a Tóra előir? Szentebb akarsz lenni? Tessék: tedd ezt és ezt, rövidre fogott fogadalmat, a három előirt feltétel alapján és ezzel kész. Utána hozzál áldozatot!

 

                                                               ***

     Maimonidés irja az Elvek fejezetében:

 

Ha az ember azt találná mondani: mivel az irigység, a vágyak és a megbecsülés kivánása és megkövetelése, rossz, negativ dolog, amelyek az embert elveszejtik a világból – magam mögött hagyom őket és eltávolodok az ellenkező irányban. Olyannyira hogy nem eszik húst, nem iszik bort, nem nősül meg, nem  lakik szép lakásban és nem öltözik szépen, hanem zsákruhát ölt, ahogy a népek papjai teszik – ez egy nagyon helytelen út és tilos ezen járni; aki ezt az utat járja – vétkesnek minősül - - - hiszen ahogy mondták Bölcseink, a fogadalmár aki csak a bort vonta meg magától, kell hogy engesztelést (áldozatot) hozzon – még sokkal inkább az aki mindent megvon magától. Ezért parancsolták meg Bölcseink, hogy ne tagadjon meg az ember magától semmit, csak azt amit a Tóra megtiltott és ne vegyen magára, esküvel és fogadalommal olyasmit amit a  Tóra megengedett, ahogy azt a jeruzsálemi Talmud bölcsei mondták (Jerusálmi, Nedarim, 9,1):"Nem elég neked amit a Tóra megtiltott, hogy még további tilalmakat veszel magadra?" (Maimonidés, Hilchot Déot, 3, 1).

 

                                                         ***

           Baruch Epstein rabbi, a Tórá Tmimá szerzője, egy sor bizonyitékot hoz arra nézve, mennyire igaza van Maimonidésnek a fentiekben. R' Méir Szimche, a dvinszki gáon, nem lát a fogadalmárban követendő ideált, valamit amit érdemes utánozni – hanem egyfajta gyógyszert, ami valakit képes sanyaru szellemi helyzetéből kiemelni..

 

       A zsidó történelem ismer nem egy helyzetet, amikor fogadalmárok megpróbálták magukat a fogadalom alól felmentetni. Ezt a Halacha lehetővé teszi, mégpedig úgy hogy egy Bét Din vagy egy szakavatott rabbi, megismeri a fogadalomtevő személyes körülményeit és arra a meggyőződésre jut, hogy a fogadalmat csak egy bizonyos adott esetben, vagy hiszemben tette. Ha ez nem áll fenn – a fogadalom érvénytelen.

 

Egyszer – meséli a Talmud  - Alexander Jánnáj, a Hasmoneus király idejében, feljött vidékről 300 zsidó fogadalmár, akik keresték a lehetőséget befejezni fogadalmukat. Ez csak  a  kötelező áldozat által volt lehetséges – fejenként 3 bárány, vagyis összesen 900 bárány. Simon Ben-Sátách, a Szánhedrin feje, aki a király sógóra volt, az uralkodóhoz fordult azzal a kéréssel, legyen a szegény fogadalmárok segitségére, abban hogy befejezhessék a – talán elhamarkodottan tett - fogadalmat. Ehhez 900 bárány szükséges – mondta.

 

Alexander Jánnáj sem volt mai gyerek és alkuba bocsátkozott sógórával: legyen fele-fele. A felét én a felét te. Az beleegyezett. Később a király megtudta hogy Simon nem adott egy megveszekedett bárányt sem. A király becsapva érezte magát és felelőségre vonta sógorát, a "vallási vezetés" fejét.

 

  Simon azt mondta, hogy nem volt becsapás, ő állta az egyezményt: te a nyájadból adtál (450 bárányt) én meg a Tórámból, mert találtam lehetőséget 150 fogadalmárt felmenteni és igy azoknak nem kellett áldozatot hozni... (Talmud Jerusálmi, Bráchot,  7, 11).