ZSOLT BÉLA / KILENC  KOFFER

Egy ismeretlen magyar-zsidó Soá regény (1)

     ZSOLT (STEINER) BÉLA minden idők egyik legnagyobb és legtehetségesebb zsidó publicistája volt. Rosszkor, rossz helyen született és emberi tragédiáját csalódásában élte meg. Csalódott hazájában, Magyarországban, csalódott honfitársaiban és csalódott az általa lenézett és elhagyott zsidóságban, amely bölcsője volt és sirja lett (Kozma utca 6).

     Zsolt Béla (1895-1949) Komáromban született tehetős neológ zsidó családban. Édesapja Steiner Ignác, ügyvéd, bankigazgató, édesanyja  Hirschler llona. Magyar-latin szakos  tanárnak készült, de 19 éves korában behivták katonának, az orosz frontot harcolt, többször megsebesült és betegen tért haza. A nagyváradi katonakórházban lábadozva írt verseit a helyi lapok közölték, első verseskötete is itt, 1916-ban jelent, majd a háború végén, 1918-ban itt lett belőle újságíró. Az Erdély című újság szerkesztője, valamint a Nagyváradi Napló, a Nagyvárad és a Nagyváradi Estilap munkatársa is volt.

1920-ban Budapestre költözött, ahol Bródy Sándor felfedezte benne az igazi újságírót, így Zsolt az egyik szerkesztője lett a Tavasz c. irodalmi folyóiratnak. 1921-től a Világ munkatársa lett. Írásai harcosak voltak, de a politikai írásai kiábrándultságot tükröztek. Polgári eszményképe összeomlott, nem egyezett azzal a képpel, melyet megélt a Horthy-korszakban. A rendszert bíráló írásai miatt a hatalom nem kedvelte, de írókörökben elismert volt.

Később politikailag a baloldalra sodródott, a szocializmus híve lett. 1925-ben a Magyar Hírlap és Az Ujság munkatársa, 1929–1938 között A Toll c. radikális irodalmi lap szerkesztője, 1930-tól főmunkatársa is volt. Az 1920-as évek végén vette feleségül Hollós Ilona színésznőt, akitől csakhamar el is vált. Második felesége (a szintén elvált és zsidó származású) Rácz Ágnes gyógyszerész lett.

1934-ben került kapcsolatba a szabadkőműves mozgalommal, melyen belül a Bécsben alapított Labore Virtus nevű páholyhoz csatlakozott. Vámbéry Rusztemmel közösen felléptek a halálbüntetés eltörlése mellett. Az 1935-ös választásokon a Bajcsy-féle Nemzeti Radikális Párt és a Függetlenségi 48-as és Kossuth Párt közös jelöltjeként indult, de nem szerzett mandátumot.

Az 1930-as évek vége felé gyakran tartózkodott Párizsban; a második világháború kitörésének a híre is ott érte. Először emigrálni akart, ám végül mégis hazatért. (Ahogy könyvében – Kilenc koffer – irja, a 9 koffer miatt).

                                                                           ***

     A  harmincas évek végéig Zs.B.nak zsidósága nem okozott gondot, nem is foglalkozott vele. 1939-től a zsidótörvények miatt nem folytathatta újságírói pályafutását, de továbbra is publikált; 1942-ben kiadta cikkei gyűjteményét az időközben Magyarországhoz visszatért Nagyváradon. Zsolt Bélának 1943-ig tizenegy regénye, három novelláskötete és öt színdarabja jelent meg.

 Azonban,  zsidó származása miatt 1942. július 16-án behívták munkaszolgálatra. Előbb Vácra, majd a megszállt Ukrajnába vezényelték Szeredina-Buda, majd Kijev térségébe. Volt sírásó és kocsis is. 1943. október 30-án a kegyetlen bánásmódjáról hírhedt nagykátai munkaszolgálatos századhoz került. Itt ugyan sikerült életben maradnia, mert Csatay Lajos honvédelmi miniszter személyes közbenjárására csakhamar izgatás és rémhírterjesztés vádjával letartóztattatta és elítéltette. Négy hónapot kapott, amit a budapesti Margit körúti börtönben kellett letöltenie. 1944 januárjában szabadult. Magyarország német megszállása után feleségével Nagyváradra utaztak ott keresvén menedéket, de egyhamar a nagyváradi gettóban találták magukat. 1944 júliusában a Kasztner-vonattal Bergen-Belsenbe, majd Svájcba került. Ezalatt felesége egész családját megölték az előző házasságából származó lányával együtt. Bergen Belsenben találkozott Teitelbaum Joél szatmári rebbeval.

A második világháború befejezése után, 1945 júliusában már betegen tért haza Magyarországra. Augusztusban a frissen alakult Magyar Radikális Pártnak előbb tagja lett, majd harcias, agresszív fellépésével kiharcolta magának a párt hetilapjának, a „Haladás”-nak a főszerkesztői posztját, amit aztán saját stílusára formált. Írói ismertségével egyfelől használt a pártnak, másfelől azonban izgága természetével, ártott is annak. Az 1945-ös helyhatósági választásokon bekerült a fővárosi törvényhatósági bizottságba, az 1945-ös országgyűlési választásokon azonban pártjával együtt kudarcott vallott. 1945. November 17-én a Magyar Radikális Párt társelnökévé választották Csécsy Imre mellé.

1946-ban megírta utolsó regényét, a „Kilenc koffer”-t, melyben a nagyváradi gettó életét írta le saját életén keresztül, 1947-ben pedig a Nemzeti Drogéria című színművét. Ekkoriban már folyamatosan betegeskedett, 1947-es írásainak, cikkeinek, műveinek többsége már a szanatóriumban íródott, ahol kezelték.

Az 1947-es, később kékcédulás választások néven elhíresült országgyűlési választásokon a Magyar Radikális Párt országgyűlési képviselője lett (pártlistáról szerezve mandátumot). A választások előtt pártjába belépett Peyer Károly és (szociáldemokrata) köre a választási sikert nagyrészt magának tulajdonítva az összesen hat szerzett mandátumból ötöt követelt magának, egyedül a hatodikat nem vitatta, amit így Zsolt kapott.

1948-ban pártja egyedüli elnöke lett. Ekkoriban léptek a Polgári Demokrata Párttal „Polgári Radikális Pártszövetség” néven (politikai önállóságuk fenntartása mellett) választási egységbe. 1948 őszén újra megbetegedett, Svájcba utazott gyógykezelésre. Szocialista világnézete miatt Zsolt pártját, majd a pártszövetséget is a Magyar Kommunista Párt elvi támogatójává tette, 1949. február 2-án pedig önként olvasztotta be a Magyar Függetlenségi Népfrontba.

Az 1949-es választás (amin már csak a Népfront listájára lehetett szavazni) után pár nappal, február 6-án halt meg, a kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra. 1951-ben második feleségét mellé temették el, miután öngyilkos lett.

                                                            ***

Mint tudjuk a "Kilenc koffer" Zsolt lapjában, a Haladásban jelent meg folytatásokban, előbb az első majd a második rész.

Könyv alakjában, tudomásunk szerint, 1980-ban jelent meg – egyszer. Közzéttelének körülményeiről álljon itt szerkesztőjének, Köszeg Ferencnek, visszaemlékezése, amely a könyv végén olvasható

(folyt.köv)