HETI SZAKASZ - MÁTOT –MÁSZ'É -  2012

 

     A ZSÁKMÁNY ELOSZTÁSA 

     ÉS KASEROLÁSA

 

      Jó ha tudjuk, hogy alig van olyan leirás, történet, elbeszélés a Tórában, amelynek ne lenne valamilyen gyakorlati tanulsága, ami előirás gyanánt vonul be a zsidó törvénybe (Halacha), illetve a törvényerejü szokásokba (Minhág). Van ahol ez átvitt értelemben, utalás formájában (remez) jelenik meg és van ahol – mint a jelen esetben - ahol a sztori apropójaként, mint tételes törvény adatik a Tórában.

 

  Lássuk tehát mit mond itt a Tóra a midjani hadjárat során zsákmányolt javakkal kapcsolatban:

 

     "Elázár, a kohanita, (a főpap, mivel ez már apja, Áron, halála után volt) azt mondta a katonáknak akik a ( Midjan elleni) háboruba mentek: "Ez a törvény amit Mózesnek parancsolt az Örökkévaló: Az aranyat, az ezüstöt, a rezet, a vasat és az ónt meg az ólmót – mindazt ami tüzálló, tűz által tisztitsátok meg  ---  a nem tüzálló dolgokat pedig meritsétek meg vizben" (4 Mózes, 31, 21-23). Vagyis: nemcsak a  halottak okozta tisztátalanságot kellett eliminálni (a Vörös tehén hamujával), hanem az edényekre ragadt nemkóser ételmaradékokat is el kellett távolitani.

       Ez az alapja annak a máig is kötelező halachának (vagyis törvényes utasitásnak), hogy a nem-kóser, vagyis tréfli edényeket kaserolni kell, vagyis kóserrá (használatra alkalmassá) tenni az emlitett módon: edényeket, amikben főznek, forró viz által, mig serpenyőket, tepsiket, sütőket stb – tűz által. Ez azt jelenti hogy olyan forróra kell heviteni őket, hogy egy hozzájuk érő szalmaszál elégjen. Ez vonatkozik mind a gójok által használt tréfli edényekre, mind a zsidók  – esetleg véletlenül, tévedésből – eltréflizett edényeire. Például, ha egy húsos edényben tévedésből tejet főztek, vagy forditva.

 

 Nem-zsidó edényeket uj állapotban, ha azokat  még nem fogták használatba – elég megmeriteni a rituális fürdőben és nem kell forró vizben kaserolni, vagy kiégetni. Kést, amit húsos helyett tejeshez használtunk – például sajtot szeleteltünk egy  húsos késsel, tévedés amely minden jobb háztartásban előfordulhat - úgy kaseroljuk, hogy nyeléig a földbe dugjuk tizszer, ami által a ráragadt zsiradék távozik és ennekutána lehet használni – száraz és hideg dolgokat vágni vele (Ávodá Zárá, a traktátus végén (76b) és Jore Déá 121, 7).

 

                                                                 ***

     Luzzatto (SDL) itt ellenvéleményt jelent be. Szerinte, ha a psátot nézzük, nem lehet hogy itt arról lenne szó, hogy a zsákmányolt midjanita főző edényekből ki kellett tisztitani a tréfli tartalom maradékait, hiszen arany és ezüst edényeket is emlit az Irás és ezekben nem főznek, hanem valószinüleg nemes fém ékszerekről volt szó, amiket  a zsákmányban találtak.. Akkor pedig  miért kell a tisztitó eljárás tűzön-vizen án?

       Luzzatto szerint azért, hogy ezzel is hangsulyozza a Tóra a Midján elleni mélységes undort: mivel elcsábitották a zsidó férfiakat Báál Peornál – jött az egyszeri (ad hoc) intézkedés, mintegy büntetésként a könnyelmüködés miatt. Eszerint nem a tréflit kellett  i t t  kigyomlálni, hanem legalábbis jelképesen – a pogány tisztátalanságot.

 

     Ez lenne a Psát (Luzzatto szerint) azonban a Midrás-Halacha (Szifré)  félreérthetetlen utasitása, úgy szól, hogy ez a gój tréflit jön kitisztitani és innen az utasitás örök időkre.

 

Miért  jött ez a parancs – a zsákmányolt edények megtisztitásáról – nem Mózes, hanem Elázár által? Rási idézi a Szifré kérdését és meg is válaszolja: Mivel Mózes itt haragra gerjedt az expediciós hadsereg parancsnokai ellen – elfelejtette a halachát és azt Elázárnak kellett továbbitani. Mivel azonban ezzel Elázár vétett a "tanitvány-Mester" diszciplina ellen (nem lett volna neki szabad Mózes jelenlétében "pászkenolni") ezért később, Jósuá idejében, büntetést kapott és a honfoglaló vezér. Mózes örököse, nem tanácskozott vele, a főpappal – ahogy kellett volna (Éruvin, 63,a).

 

                                                        ***

    A Midján ellen lefolytatott büntető expediciónak több egyedi jellegzetessége volt. Egyrészt a 12 ezer főnyi hadsereg vezetői jelentéséből kitünik, hogy nem volt veszteségük, senki nem esett el (nem is sebesült meg?), megszámolták őket és annyian jöttek vissza, ahányan mentek. Ezzel a parancsnokok azt látták bizonyitva, hogy nem vétkeztek és Mózes ok nélkül haragudott rájuk.

 

Hogyan számolták meg őket? Hiszen már láttuk hogy a Tóra tiltja ezt! Dáát Mikrá szerint  (J.Z. Moskovizt z"l), a számlálás ugy történt ahogy Mózes előirta – fél sekelek által – és igy nem volt tilos (lásd erről részletesen MIT MOND A HALACHA A NÉPSZÁMLÁLÁSRÓL, Naftali Kraus, Ősi Forrás (14). Másrészt lehet hogy csak az egész népet számlálni tilos, de nem egy kis részét, főleg ha – mint itt – katonai szükség indokolja a számbavételt.

 

   Az expedició katonai vezetői – "az ezredesek és a századosok" – nem elégedtek meg annak közlésével, hogy az akció nem követelt áldozatokat, hanem közölték Mózessel(!), hogy hálából, mintegy áldozatként az Örökkévalónak, a tisztek összeadják az általuk zsákmányolt arany ékszereket és azt, közcélra, a Hajlék kincstárának rendelkezésére bocsájtják. Ez azonnal meg is történt: összegyüjtöttek zsákmányolt karpereceket, fülönfüggőt, gyűrűt stb, 16,750 sekel értékben (illetve súlyban). R'  J.Z. Moskovits szerint ez egy  ötödrésze volt annak az aranymennyiségnek amit a Hajlék felállitásakor használtak. Ezenkivül, a Tóra egy rövid mondatban megjegyzi, hogy ezt az önkéntes adományt a tisztek adták, de "a katonák zsákmányoltak, mindenki magának" (uo.31.53).

 

      Ezt megelőzően jön néhány technikai utasitás a zsákmány elosztásának mikéntjéről, a harcoló katonák és a a nép között, fele-fele  alapon. Ezt jóval később, Dávid királyunk foglalta törvénybe: akik a hátországban maradva a rendre, közbizonságra vigyáznak, ugyanúgy részesülnek a zsákmányból mint a harcoló egységek   (1. Sámuel, 30, 24-25). Nemcsak a hadsereg  logisztikával,  ellátással, fegyverkészitéssel foglalkozó alegységei – hanem a civil lakósság is.

 

     Az ilymódon elosztott zsákmányból "vámot" kellett adni a kohanitáknak és a levitáknak. A harcoló egységek (számuk 12 ezer volt, vagyis a nép két százaléka), ennek megfelelően adták a vámot a kohanitáknak, mig a civilek ennek tizszeresét adták a levitáknak. A dolog méltányosságát és igazságosságát fölösleges hangsulyozni – mondja  a haszid kommentátor - aki otthon ült és a kisujját nem mozditotta, fizessen többet mint az aki a hadjárat során életét kockáztatta, ámbár itt  csoda történt, mert  nem voltak halottak és sebesültek. (rabbi Jiszráél, a ruzsini rebbe).

    

Miért irja körül a Tóra ilyen nagy részletességgel a hadizsákmány elosztásának módozatait – kérdezi rabbi Mose Cvi Nérija (zl) a modern, gimnáziummal egybekötött jesivák megalapitó "atyja"?

 

   Azért – mondja – mert ilyen esetben, amikor közpénzekről van szó, főleg az ebül jött javak elosztásáról, az emberek megengedik maguknak, hogy kissé lezserebbek legyenek hiszen "minden szentnek maga felé hajlik a keze". Ez ellen figyelmeztet itt a Tóra. Ezért kell a számadásnak pontosnak és korrektnek lennie.