2012. július 4., szerda

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (52)

                                                  A "BIZTOS"  REMÉNY

 A Javne-beli Lévitás rabbi szokta volt mondani: "Légy igen nagyon alázatos lelkű, mert az ember biztos reménye: a temető férge". (Atyák,4, 4).

 

  Lévitás rabbi, kinek neve itt fordul elő először és utoljára, a Misnában síkraszáll a szerénység és az alázatosság mellett, de tulajdonképpen minden mellett, ami a gőg, a hivalkodás, a nagyképűség ellentéte. Minderről rendkívül egyértelműen vall: "Légy nagyon, nagyon alázatos lelkű..."

 

   Érdekes Lévitás rabbi álláspontja, hiszen a hagyományos zsidó felfogás az arany középutat vallja szinte mindenben. Eszerint minden túlzás elítélendő, akár a féktelen gőgről, akár gerinctelen alázatról legyen szó. Vajon miért hirdeti Lévitás rabbi ezt az "igen nagyon nagy" alázatot?

 

   Bartinora szerint azért, mert Levitás rabbi azt tarthatta, hogy sokan vétkeznek a fennhéjázás vétkében.

 

   Tiferet Jiszráél különbséget tesz a "szerény" és az "alázatos lelkű" fogalma között, hiszen a szerény tisztában van képességeivel, de nem vág fel rá, míg az alázatos lelkű lealacsonyítja magát, hogy a másikat felnagyítsa, és ezzel kedvére tegyen.

 

   Több kommentátor nehezményezte azt a kifejezést, mely szerint az "ember reménye a temető férge". Micsoda remény ez? Egyesek szerint a héber "tikvá" nemcsak reményt jelent, hanem zsinórt is, így a magyarázat olyan értelmet nyerne, hogy az ember földi élete zsinóregyenesen vezet a sírba, vagyis a férgek birodalmába.

 

    Egy másik kommentátor úgy véli, hogy ez nem reád, hanem arra vonatkozik, aki téged becsmérel és gyaláz. Miért vennéd fel tőle, miért ne maradnál meg eredendő szerénységben, hisz ki az, és mi az, aki téged gyaláz? Mi lesz a vége? Nem a temető férge?! Ez a magyarázat egyébként Jesája próféta (51) szavain alapszik, aki azt mondta, hogy: "Ne nézd az ember szégyenét, és átkozásait ne féld, mert mint a moly, eszi a ruhát".

 

                                   ****

 

 

    Tiferet Jiszráél szerint valóban reményről van szó, mert az ember által oly nagyon óhajtott lelki nyugalom csak azután következik el, ha már a test nem jelent béklyót, azaz elköltözött ebből az árnyékvilágból.

A zsidóság nagyjai mindig is közismertek voltak szerénységükről. Ábrahám is csak annyit mondott magáról: "Hisz én por és hamu vagyok".

Jehuda is azért örökölte a királyságot - állítják Bö1cseink -, mert szerény volt, és hogy kiszabadítsa öccsét, Benjámint, megalázkodott az egyiptomi alkirály előtt (akiről nem tudta, hogy testvére, József). Mózesről az Írás tanúsítja, hogy: "a legszerényebb ember volt a földön", és Saul elbújt, amikor Izrael első királyává akarták tenni.

 

                                  ****

 

Egy haszid magyarázat szerint Lévitás rabbi azért húzza alá, hogy akár kétszeresen is legyenek alázatosak, mert kétféle fennhéjázás létezik. Lehet valaki büszke fizikai erejére, szépségére, vagyonára, és lehet büszke eszére, tudására, Tóra ismeretére stb. Ezért kettőzi meg Lévitás rabbi a figyelmeztetést, mondván, hogy mind a kétfajta büszkélkedéstől tartsa távol magát az ember.

 

                                 ****

 

A haszidizmus igen nagyra tartotta a szerénységet, és állandóan hadban állt a túlzott büszkeséggel, fennhéjázással. Az egyik haszid rebbe mondta azt, hogy nem fél az Égi Bíróság kérdéseitől, mert mindenre van válasza; kivéve attól, hogy mire volt olyan nagyon büszke. "Ettől a kérdéstől nagyon félek" - szokta mondani pedig  közismerten szerény ember volt.

 

                  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése