2012. július 2., hétfő

MAGYAR ZSIDÓ BOTRÁNY

 

 H O V Á  T Ü N T 

A SOÁ  TÚLÉLŐK PÉNZE?

 

    Súlyos kérdések ezek, válaszok egyelőre nincsenek, csak feltevések, gyanusitások. A napokban közzétett hivatalos jelentés egy kormányküldöttség new-yorki tárgyalásairól, igy szól (szószerint):

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2012. június 29., péntek


A zsidó kárpótlás jogszerű elszámolásának szükségességéről egyeztetett Gál András Levente az USA-ban

 

    Budapest, 2012. június 29., péntek (OS) - Június 24-én és 29-én New Yorkban ismét tárgyalt Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos és Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) kuratóriumi elnöke a Claims Conference képviselőivel. Greg Schneider ügyvezető alelnökkel és Ariel Bucheister jogi képviselővel a 2007-ben és 2009-ben született, 21 millió dollár összértékű támogatási szerződések első részeinek a Claims Conference által szervezett folyósításának elszámolásával kapcsolatban egyeztettek.


    
Gál András Levente tájékoztatást adott arról, hogy a Magyar Kormány a támogatások magyarországi felhasználása tekintetében még 2012 januárjában elfogadta az elszámolásokat és átutalta  a szerződés szerinti következő részletet a MAZSÖK részére.

A támogatások külföldi felhasználása esetén a Kormány és a MAZSÖK képviselői kihangsúlyozták, hogy továbbra sem lehet eltekinteni attól, hogy a Claims Conference által folyósított támogatások esetében is – hasonlóan a magyarországi elszámoláshoz -   megállapítható legyen a támogatott személyazonossága az elszámolásból és az is, hogy a támogatást az arra jogosult kapta, azaz a kedvezményezett Magyarországról származó holokauszt túlélő. A Claims képviselője átadta az ezzel kapcsolatos első adatsort és vállalta, hogy 60 napon belül a kért kiegészítéseket teljes körűen megteszi.

A Kormány és  MAZSÖK álláspontja szerint a kárpótlás összege nem lehet diszkriminatív módon hátrányos bárki számára, azaz nem elfogadható, hogy a jelenleg külföldön élő holokauszt túlélők lényegesen több támogatásban részesülnek, mint a magyarországi jogosultak, tekintettel arra, hogy a 2009 októberében  kötött   Kormány és a MAZSÖK megállapodás ezt az elvárást egyértelműen rögzítette. A Claims képviselője kijelentette, hogy erről a támogatás elosztásával kapcsolatos elvárásról első ízben 2012 januárjában a Kormány képviselőitől értesült, korábban a MAZSÖK ezt részükre nem jelezte. A felek abban, maradtak, hogy közösen keresik, milyen módon lehet megoldani ezt a jelentős vitás kérdést és a Claims képviselői jelezték, hogy július elején javaslattal élnek, hogy ezt az ellentmondást feloldják.

Gál András Levente és Szabó György kifejtették, hogy a megfelelő elszámolás soron kívüli feldolgozását és elfogadását támogatják, így akár a MAZSÖK kuratóriuma által is elfogadott elszámolás befogadását követően, napokon belül folyósítható lesz a következő részlet. Ugyanakkor elfogadhatatlannak és jogszerűtlennek tartják, hogy a Claims  Conference annak érdekében, hogy az elszámolási vitát egyoldalúan lezárja, levélben értesítette a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítványt arról, hogy ameddig a fennálló vitát a támogatásokról a felek nem rendezik, a Claims Conference által a MAZS alapítványnak más forrásból érkező támogatásait lecsökkentik ezzel veszélybe sodorva a magyarországi holokauszt túlélők szociális ellátását. Ennek kapcsán a Kormány és a MAZSÖK képviselői jelezték, hogy ez az állapot jelenleg akadálya a viták rendezésének, hiszen ez a Claims által tett jogszerűtlen intézkedés jelentősen sérti a magyarországi holokauszt túlélők érdekeit.

A Kormány és a MAZSÖK kiemelten érdekelt a támogatás ügyének gyors rendezésében, mert annak elhúzódása az időskorú holokauszt túlélőkkel szemben méltánytalan.

Budapest, 2012. június 29.

    Kiadó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sajtóiroda

     Országos Sajtószolgálat
                                                       ***

      A hivatalos fanyelven irott szöveg sulyos botrányt sejtet, sok milliónyi dollár eltünését jelzi.

 

 Megismételjük kérdéseinket:

 

HOVÁ TÜNT A PÉNZ? KIK VÁGTÁK (ÜVEG)ZSEBRE?

MI LESZ A BOTRÁNY VÉGE? KI(K) A VÉTKES(EK)?

 

A VÁLASZT RÖVIDESEN KÖZÖLJÜK.

 

                                                      *

 Addig is aki nagyon kiváncsi, forduljon bővebb információért a sipuccához vagy Gál Levente államtitkárhoz,. Ha nem elérhető, megteszi Szabó György is, a Mazsők új elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése