2012. július 27., péntek

-kérdések a halál torkában Soá SU"T a GETTÓBAN - EFRÁJIM OSRI RABBI VÁLASZAI

  
 



Imádkozás tisá beáv reggelén


    tálitban és Tfillinben



 A sötétségnek azokban a napjaiban a gettólakók tisztában voltak azzal, hogy meg kell őrizniük bátorságukat és lelkierejüket, hogy ne essenek bele a németek által tudatosan táplált reményvesz-tettség és kétségbeesés csapdájába.
Az éhség és más gyötrelmek ellenére sosem adtuk fel életvá-gyunkat, különösen az olyan élet iránti vágyunkat, amely a Tóra szerint való, és amelyben központi szerepe van az isteni parancso-latok teljesítésének. Eltökéltük magunkat, hogy végig kitartunk, hogy életben maradunk. Életünket kockáztatva mindnyájan megtet-tünk mindent, hogy fenntartsuk spirituális életünket, s hogy hagyományunk szent lángját ne hagyjuk kialudni. Minden tőlünk tel-hetőt megtettünk, hogy annyi tórai törvényt és ősi hagyományt tartsunk meg, amennyit csak módunkban állt. Tudtuk, hogy a micvák teljesítése a legbiztosabb garancia arra, hogy a német ellen-ségnek ne sikerüljön kiirtania a szent zsidó népet Isten ege alól.
Az ünnepek idején a németeknek szokásává vált gúnyolni minket, megpróbálni tönkretenni ünnepi hangulatunkat. Áv hónap kilencedikének (tisá beáv) böjtnapján a németek még inkább azon voltak, hogy felzaklassanak bennünket. A 40. responsumban leír-tam, hogyan bántak velünk tisá beáv estéjén a zsinagógában – ho-gyan ütlegeltek és hurcoltak el bennünket két egymást követő mű-szaknyi rabszolgamunkára.
Amikor ez az eset történt, a következő kérdéssel fordultak hozzám: Tekintettel annak valószínűségére, hogy a németek tisá beáv reggelén visszamennek a gettóba, hogy, akár az előző este, újabb zsidókat hurcoljanak el kényszermunkára, megengedhető-e, hogy korán reggel felkeljenek tálitban, tfilinben Sácháritot imád-kozni, ellentétben a megállapított háláchával, amely szerint tisá beávkor az ember nem ölti fel ezeket a kegytárgyakat a Sáchárit imához, hanem megvárja ezzel a Minchá imát? Attól féltek ezek a férfiak, hogy a kegyetlen német rabszolgahajcsárok miatt aznap már nem lesz módjukban teljesíteni a tálit és tfilin felöltésének micváját.
Válasz: Mivel a nap folyamán – tartva egy megtorló Akzion-tól –nem volt lehetőség a tálit és a tfilin felöltésére, úgy rendelkeztem, hogy hagyatkozhatunk azokra a kodifikátorokra, akik szerint tisá beávkor még a Sáchárit imánál is kell tálitot felvenni és tfilint rakni. Jóllehet, rendes körülmények között nem ezeknek a törvényalko-tóknak a rendelkezéseit követjük, ilyen veszedelemben én mégis úgy rendelkeztem, hogy kövessük őket, különösen mivel ezeknek a férfiaknak a vágya, hogy még a gondok-bajok közepette is micvákat teljesítsenek, ilyen elemi erővel tört fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése