A 3 gyászhét jelentősége

A LUBAVITSI REBBE GONDOLATAI

 

 A frigyládát borító káporet mindkét oldalán egy-egy aranykerub állt. Bölcseink szerint, amikor Izrael népe követte az Örökkévaló akaratát, a két kerub egymás felé fordult, és összeölelkeztek. Amikor azonban a zsidó nép fellázadt az Örökkévaló ellen, a két kerub is elfordult egymástól.

 A zarándokünnepek idején a kohaniták kitárták a jeruzsálemi Szentély legbelsejében rejlő Szentek Szentjét, és a nép saját szemével láthatta, miképpen ölelte át egymást a két kerub.

 

– Nézzétek csak, milyen nagy az Örökkévaló szeretete irántatok! Épp olyan, mint a férfi szerelme a nő iránt.

 

A Szentek Szentjében álló kerubokat a Szentély pusztulásakor is említik. Bölcseink szerint, amikor a nem zsidó hódítók beléptek a Szentek Szentjébe, megpillantották az összeölelkező kerubokat. Megragadták őket, és kivitték a piactérre.

 

– Nézzétek csak! Hogyan imádhatta Izrael népe ezeket?

 

Tudjuk, hogy a Szentély pusztulásakor az Örökkévaló „haragja tűzként lobogott, s maga az Örökkévaló volt az ellenség.” Miért hát, hogy az Örökkévaló haragjának pillanataiban kerubok szerelmesekként összefonódtak? Ha a kerubok az Örökkévaló és Izrael közötti kapcsolatban bekövetkező változás tükörképei, mire véljük összeölelkezésüket akkor, amikor az Örökkévaló „ádáz haragjában levágta őket, Izrael ékességét.”

 

 

Az Örökkévaló egyetlene

 

Ezeket a kérdéseket az Örökkévalóhoz fűződő kötelék fényében kell megvizsgálnunk. A próféták dörgedelmeiből és Bölcseink írásaiból egyaránt az derül ki, hogy a száműzetés büntetés, és az Örökkévaló haragját fejezi ki Izrael iránt. Ez azonban az Örökkévaló és Izrael közötti köteléknek csupán egy bizonyos dimenzióját fejezi ki.

 

Ezen a szinten ez a kötelék Izrael életvitelétől függ. Ha Izrael megtartja a helyes életvitelt, jutalomban részesül; ha azonban vétkezik, megbüntettetik. Létezik azonban egy ennél szorosabb kötelék; ez pedig az a szint, ahol „gyermekei [vagyunk] az Örökkévalónak. A Bál Sém Tov továbbszőtte a szülő-gyermek metaforát: az Örökkévaló minden egyes zsidót azzal a szeretettel szeret, mellyel az idős szülők szokták egyetlen, kései gyermeküket elhalmozni.

 

Az apa nem csupán azért szereti fiát, mert az erényes vagy szófogadó; azért szereti rendíthetetlenül és minden feltétel nélkül, mert a fia. Szereti egyetlen gyermekét, jó vagy rossz tulajdonságai ellenére.

 

Az Örökkévaló éppígy szereti Izraelt. Bárhogy viselkedjünk is, mégiscsak az Ő gyermekei vagyunk. Még akkor is, amikor az Örökkévaló neheztel ránk, irántunk való szeretete megnyilvánul a Szentek Szentjében, a Szentély legbelső terében.

 

Visszatérve a szülő-gyermek metaforához, az Örökkévaló haragját a szeretet kifejezéseként is tekinthetjük, hiszen írva van: „A ki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát”, más szóval, amikor a szülő bünteti gyermekét, akkor valójában szeretetből teszi. Azáltal, hogy a szülő elfojtja természetes vágyát, hogy elnézze gyermeke rakoncátlankodását, s e helyett megdorgálja szeretett gyermekét, tanúbizonyságát adja a meggyőződésből fakadó, önzetlen szülői felelősségnek.

 

Ha így tekintjük, a száműzetés nyilvánvalóan alászállás abból a magasztos állapotból, melyhez Izrael hozzászokott, s így már érthető, hogy a száműzetés kiváltó oka a szeretet. Az Örökkévaló így, az Ő titokzatos módján – melyet csakis Ő ért végtelen bölcsességében – irányítja gyermeke fejlődését.

 

 

Alászállás, hogy felemelkedhessünk

 

Ennek fényében a száműzetés nem más, mint egy átmeneti nehézség egy nagyszerű cél elérése érdekében. Bölcseink szerint a felemelkedés érdekében megtett alászállás valójában nem nevezhető alászállásnak. Ugyanígy, mivel az Örökkévaló célja az Ő népének száműzetésével valójában az, hogy magasabb szintre emelje, a száműzetésben elszenvedett nehézségeket elhomályosítja a végső cél.

 

Bölcseink szerint a Messiás ugyanazon a napon született, amelyiken a Szentély elpusztult, vagyis a Szentély pusztulása a Megváltás Korára való felkészülés folyamatának kezdőpillanata. A zsidó nép bukása valójában a Messiás elhozatalának isteni szándékát rejti, valamint Izraelnek és az egész világnak a végső kiteljesedés elérését.

 

 

A burok elhántása

 

Bölcseink a száműzetést a magvak elvetéséhez hasonlítják, miképpen a próféta is így mondja: „Bevetem [Izraelt] magamnak az országban.” Aratáskor a betakarított termés jóval meghaladja az elvetett magok számát – ez a növekedés jól példázza a száműzetés hosszú távú hozamát.

 

Ahhoz, hogy ez a növekedés bekövetkezhessen, teljesen el kell hántani a mag külső burkát, hiszen csakis ezután fejlődhet a mag virágzó növénnyé. Éppígy, a Szentély pusztulása és a zsidó nép száműzetése valójában a felszínesség elhántását célozza, amely lehetővé teszi, hogy a zsidó nép kiteljesedhessen a Megváltás Korára.

 

 

A Megváltás ünnepe

 

Ennek fényében megérthetjük a rabbik háláchikus megfigyelésének lényegét, nevezetesen azt, hogy Tisá be-Áv mindig a hétnek ugyanarra a napjára esik, mint Peszách első napja. Ez az egybeesés fontos köteléket jelez, hiszen mindkélt nap a megváltással hozható összefüggésbe.

 

Peszách az egyiptomi szolgaságból való megváltás ünnepe, míg Tisá be-Áv a végső megváltást vetíti előre. Tisá be-Áv minden évben közelebb visz a Megváltás beköszöntéhez[

 

Nemzeti történelmünk során még sohasem volt Tisá be-Áv megváltó jellege oly nyilvánvaló, mint napjainkban, hiszen itt állunk a Megváltás küszöbén, sőt már megkezdődött e küszöb átlépésének folyamata. Bárha megérhetnénk e folyamat kiteljesedését és annak a kornak a beköszöntét, „amikor minden [emlékező] böjt eltöröltetik… és vígsággá és örömmé és jó ünnepnapokká változnak.” Bárha minél hamarabb, még napjainkban bekövetkezne!

(Forrás:zsido.com)