Az áldozat visszatér... 17 fejezet

 

LUBAVITSI KÜLDÖTT A 

"SZATMÁRI GYARMAT"RA

 

 

      Tizenhetedik fejezet amelynem kiderül, hogy  1989-ben beérett a vetés.

 

Öt éve, mióta először Pesten voltam, évente  kérleltem a rebbét,¹ küldjön sáliáchot, küldöttet Magyarországra, ahogy teszi ezt sok tucat országban, köztük olyanokban is, ahol sokkal kevesebb zsidó él, mint Magyarországon. Minden látogatásom után küldtem egy részletes jelentést, amelyben elemeztem az itteni zsidóság helyzetét, és hangsúlyoztam fontosságát és sürgősségét egy sáliách kiküldésének. A rebbe mindig megköszönte a jelentés, kérte, küldjem továbbra is, néhány helyen megjegyzéseket fűzött hozzá - de a lényegre nem válaszolt.

Nem magamra gondoltam, amikor a sáliáchról beszéltem. Egyrészt nem tartottam  magam alkalmasnak erre, mivel nem voltam született chábádnyik, másrészt nem szándékoztam visszatérni Magyarországra. Az áldozat vissza-visszatér látogatóba - de nem teszi ki magát újra...

                                                   ***

Téved, aki azt hiszi, hogy az idő mindent meggyógyít. Amikor először Pesten jártam, '84-ben, és először mentünk át taxin az Erzsébet hídon -  megpillantva a Duna piszkosszürke vizét, jeges félelem járta át szivemet.² Nem a visszaemlékezés düh-marta fájdalma, ami láttatta velem az „úsztatott” zsidókat,  hanem az egyszerű, primitív félelem.

Mi van veled, kérdezte Efrát, aki mellettem ült -  úgy  nézel  ki, mint egy énekes halott? Az is vagyok - mondtam - félek, egyszerűen félek. Mire Budára értünk, ki akartam szállni, azonnal, kiszállni és friss levegőt szívni. Az idős taxis jól megnézett magának, majd kérdezte, hogy most vagyok-e itt először? Igen, '44 óta,  súgtam, nehogy Kun páter³ meghallja. Értem, uram, mondta én is zsidó vagyok, én is itt voltam gyerek.

 És hogy tud itt élni? - kérdeztem, miközben kivert a verejték - hogy lehet ilyen emlékekkel élni? Mindent meglehet szokni - mondta - és kért egy izraeli cigarettát. Az nincs, mondtam, de adok magának egy kulcstartót. Jé, ezen héber betűk vannak - mondta a pesti sofőr, és kezdte betűzni a pontozatlan  tfilát há-derechet.⁴

Efrát,  az egész közjátékból csak annyit értett, hogy rosszul vagyok. Mit mondott, mit mondtál? - kérdezte súgva. Én állandóan az izraeli  útlevelet tapogattam belső zsebemben, bár  egyidejűleg szuggeráltam magamnak, hogy ha bármi történik, az útlevél nem  segít, a Cáhál⁵ nem jön megmenteni, ugyanolyan büdös zsidó vagyok, mint a többi.

A következő években még kísértett az emlék, aztán egyre halványult. Már-már azt hittem, hogy elmúlt, amikor - talán 2000-ben - ismét Budára mentem, ismét taxin, ismét az egyik Duna hídon, hogy a Népszabadság szerkesztőségében Hovanyecz László csináljon velem interjút. Megint  megjelent Kun páter képe, kezében a feszülettel és géppisztollyal, éreztem a hideglelést, és  néztem a Duna vizét. Most nem szálltam ki, egyedül voltam, még jobban féltem, mint először, de időben ott kellett lennem a szerkesztőségben. Lehet hogy az élmény látszott rajtam, mert Hovanyecz megkérdezte mi bajom, és én elárultam a Duna titkát. Hovanyecz László, egy ritka rendes gój, szomorúan csóválta a fejét.

 

Nem kell Szatmárral ujjat húzni

 

A '84-es közjáték is benne volt az azévi jelentésemben, amit a rebbének  küldtem.Köszönet volt a válasz, de sáliách csak nem jött. Aztán egyszer találkoztam Jeruzsálemben a rebbe egyik személyi titkárával, dr. Niszán Mindellel,⁶  akinek testvére élt Izraelben. Ismertem New Yorkból, jóba voltunk, és így megengedhettem magamnak, hogy megkérdezzem: Miért megy sáliách a világ legtávolabbi pontjára, ⁷ csak éppen Magyarországra nem?

Reb Niszán hosszan elgondolkozott, majd azt mondta, hogy nem  szóvivőjeként mondja a rebbe véleményét, ezt nem tudja, és nem kérdezte, hanem saját véleményét, ahogy ezt ő látja.

Felvázolta milyen feszültség van New Yorkban a lubávicsi és a szatmári  „udvarok” között. Az utóbbiak az előbbieket eretnekséggel, sőt ami ennél is rosszabb, „cionizmussal” vádolják, s a fiatalok között nem ritkák az összetűzések; zéjj zenen doch vilde chájesz.⁸  És ami  a kérdésemet illeti, a szatmáriak Magyarországot saját tulajdonuknak, gyarmatuknak tekintik. Na már most, mondta reb Niszán, annyi helyre, világszerte, kérnek sáliáchokat, és nincs elég, akit küldeni lehetne - miért kellene a rebbének ujjat húzni a militáns, ellenséges Szatmárral?

(Ez reb Niszán privát, magánvéleménye volt, de nikorin divré emesz,⁹ tudtam, hogy nem jár messze az igazságtól. New Yorkban állandó feszültség volt az intranzigens  szatmáriak és a szelíden misszionárius lubávicsiek között. A rebbe nem akarta a frontokat kiszélesíteni. Hiszen  köztudott volt, hogy az 1983-ban Budapestre érkezett izraeli ortodox rabbi - Áron Gedáljá Hoffmann - akinek Tel Avivban az volt a feladata, hogy a rabbinátus megbízásából a sakterek késeit ellenőrizze a vágodákban¹⁰  - a szatmári rebbe megbízólevelével a zsebében érkezett. Erre persze semmi szükség nem volt, és semmi jelentőséggel sem bírt - lévén az ÁEH nem az iránt érdeklődött, milyen chászíd az új ortodox rabbi, hanem, hogy mi a marxista képzettsége, és mit tud a kommunizmus elméleti vonatkozásairól. ¹¹

Fixler elnök úr, aki Izraelben akadt rá Hoffmannra, és legott felvette - a Joint által finanszírozott  búsás fizetésért - szintén nem volt szatmári hivő. Mindez azonban nem gátolta a szatmári (szigeti) rebbét abban hogy levelében leírja azt a mondatot, hogy „elküldtük emberünket Magyarországra...” ¹²)

1989-ben azonban megtört a jég. Nem tudom mennyiben játszottak ebben közre évi jelentéseim és könyörgő kérleléseim. Lehet, hogy valamelyest ezek is segítettek a reflektorfényt a százezres nagyságrendű magyar zsidóság felé irányítani. Ebben az időben már recsegett-ropogott a nagy és dicső Szovjetunió is, ahol a chábád chászidizmus bölcsője ringott. Ezt a rebbe már évekkel azelőtt megjósolta, mondván, nem létezik, hogy a gonoszság uralma tartós legyen.

 Így aztán, amikor akadt egy jelentkező, aki hajlandó volt Budapestre menni, és felvállalni az ottani - nem könnyűnek ígérkező – küldetést, a rebbe igen mondott.

A jelentkező az akkor éppen nősülőfélben levő Baruch Oberlander volt.

Volt idő, régebben, amikor a rebbe maga választotta ki a küldötteket, azok személyes adottságai alapján. Ekkoriban ez már oda módosult, hogy a kezdeményezés a jelentkezőé volt. Ő választotta ki magának azt a küldetési helyet, ahol - szerinte - a legtöbb hasznát lehet venni,  és a rebbe vagy beleegyezett, és áldását adta - vagy  a jelentkező nem kapott választ, és ebből megértette, hogy a válasz negatív.

 

A rebbe feltétele

 

Baruch Oberlander feltételes választ kapott. Igen, de...

Ezt azt jelentette, hogy  a válasz pozitív és a rebbe áldása kíséri Baruch küldetését, egy feltétellel: ha alapos vizsgálat kideríti, hogy Budapesten létezik kóser mikve, ami előfeltétele egy vallásos zsidó család ottani  tartózkodásának.

Egy szép napon telefont kapok New Yorkból. A vonal másik végén a rebbe egyik titkára, bizonyos Leibl Gronner, aki azt a kérdést szegezi nekem, mi van a pesti mikvével?

Hát mit lenne? - kérdezem vissza, csak hogy időt nyerjek - él és virul, Kazinczy utca 16, a volt gettó kellős közepén.

Zájj nist kájjn chóchem¹³ - mondja Leibl - az a kérdés kóser-e a budapeszter mikve?

Elmondtam, hogy a mikvét még a '20-as években építették az akkori ortodoxok, és két évvel ezelőtt renoválták Hoffmann Áron ortodox (szatmári) rabbi felügyelete alatt. Tehát: szerintem abszolút kóser, sőt glatt-kóser,¹⁴ majd visszakérdeztem, szabadna-e tudnom, mi áll a kérdés hátterében? Igen, mondta a titkár, van egy jelölt a pesti küldetésre, a rebbe elfogadta, azzal a megkötéssel, kérdezzelek meg az ottani mikve dolgában. Ki a jelölt? - kérdeztem rekedtre vált hangon. Egy fiatal bócher, aki most nősül, egy ungáriser, bizonyos Oberlander.

A névre beugrott az Obi „rebbe”, vagyis hittantanár a Tajrászból, aki lent a Dob utcában egy baromfiüzletet is vezetett, hogy számtalan gyerekét etesse. Egyik fia velem járt jesívában, egy másik meg Baruch apja volt.

Azon nyomban leültem az írógépem mellé, és leírtam egy 25 főből álló listát, akikkel Magyarországon az ifjú küldöttnek érintkezésbe kell lépni, és akik segíteni fogják munkájában. Címek, telefonszámok, a nevek karakterizált jellemzése, élén a hitközség vezetőivel, folytatván a rabbikkal, Fixlerrel, majd Holländer Gyuri és egy sor más helyi zsidó következett, ideértve Benedek Pistát is. Az egyiknek pénze volt, a másiknak  befolyása és hajlandósága segíteni, a harmadikkal azért kellett jóba lenni, hogy ne ártson. Ez a lista volt Baruch tevékenységének alapja a következő  pár évben.

A levelet - cím nem lévén - a lubávicsi főhadiszállásra küldtem, kérve, hogy juttassák el a sáliáchnak. Ismeretlenül is megígértem Baruchnak, hogy mindenben segítségére leszek. Akkor még nem tudtam, hogy erre elsősorban a saját családjával szemben lesz szüksége.

 

„A fiam megy a pusztaságba”

 

New Yorkban nem nagyon bíztak az ortodox mikve kóser voltában - tanúságom ellenére - talán éppenséggel Hoffmann személye miatt.¹⁵ Ez úgy derült ki, hogy a legnagyobb titokban elküldtek Pestre egy világhírű mikve szakértőt, akit a londoni, magyarszármazású Glück rabbi¹⁶ hozott, kísért el Pestre. Ezek inkognitóban felülvizsgálták a mikvét, majd benyújtották jelentésüket a rebbének: kóser száz százalékban. .¹⁷

A háttér: egy sáliách nem látogatóba megy, egy meghatározott időre, hanem  küldetése életfogytiglani, vagy a bevett terminológia szerint, „amíg a Messiás el nem jön”.

Ez volt az, ami a new yorki Oberlander családnál kiverte a biztositékot.. A papa, bechóved magyar ortodox zsidó, az úgynevezett „pápai” hitközség alrasekólja volt, aki fényévnyi távolságra volt chábádtól és mindattól, amit a rebbe és a chászidizmus képviselt. Baruch legfiatalabb és legtehetségesebb fia volt, akit üzlete továbbvitelére szánt, és a helyi pápai jesívában tanítatta, majd elküldte Izraelbe, hogy a bné bráki, szlobodkai jesívában legyen tálmid cháchám, mielőtt megnősül, és leveszi apja vállairól a trikotázs üzem fáradalmait.

Ezen a ponton történt a „szerencsétlenség”: Baruchot egyszer egy barátja elvitte Kfár Chábádra, az izraeli chábád településre, ahol betekintést nyert a chászíd életformába, ami annyira különbözik a magyar ortodoxia egocentrikus életvitelétől, mint a madáchi „egy a mindenkiért” a „mindenki egyért”-től. Azután elkezdett Tánját tanulni,¹⁸ és közölte szüleivel, hogy elhagyja a litván stílusú szlobodkai jesívát, átmegy a kfár chábádi jesívába és a mozgalom hívévé szegődik.

Otthon nagy botrányok voltak - mesélte később Baruch, akit a családi kiközösítéstől csak az mentett meg, hogy a pápai rebbe,¹⁹ akit a szülők megkonzultáltak, és aki meghallgatta Baruchot - azt mondta, hogy tanuljon, ahol jól esik neki.

Így tehát ezt lenyelte a család.  Legyen Libávics - ahogy ők a chábádot a maguk wasszer-polák jiddisén nevezik - de itt New Yorkban, Williamsburgban, ahol az Oberlander papa egy gvirnek²⁰  számított és  a nagy szegénység közepette, felépítette a maga kacsalábon forgó palotáját, ahol Baruchnak többszobás lakosztálya volt.

(Itt panaszolták a szülők, reb Áron Mordche papa és Piroska mama, amikor két évvel később meglátogattam őket - lévén New Yorkban a  lubavitsi rebbénél - hogy „elveszítettük a fiunkat. „Már nem a miénk. A Libávicsé.” Ugyanis közben Baruch azt is elkövette, hogy chábád siduchot csinált, elvette a milánói chábád rabbi, Móse Lázár lányát, Bátsévát, eldugta a füle mögé „pápai” hosszú pajeszát, pörge magyaros biber-kalapját a lubávicsi „kapelusra” váltotta fel, és nem hordta a strámlit, ami apja vett neki az esküvőre.²¹

Amikor próbáltam vigasztalni őket, hogy büszkék lehetnek fiukra, aki egy világmozgalmat képvisel Budapesten, és ott a zsidókat próbálja visszatéríteni elveszett zsidóságukhoz  - a szülők vigasztalanok voltak. Itt New Yorkban is vannak zsidók, akiket vissza lehet téríteni - mondta a papa. Miért kell ehhez oda a pusztaságba menni? - siránkozott a mama. Amikor csodálkoztam a „pusztaságon” - a papa dühbe gurult. „Igenis a fiam a midberbe²² ment, ki meri a felelősséget vállalni? Hogy fog tudni ott a menyem szülni? És milyen kásresz van ott Pesten? - tette hozzá a mama.

Ezt úgy bosszultam meg, hogy nem voltam hajlandó náluk semmit sem fogyasztani, egy néhány mandulán kívül, amit magam hámoztam le. „Én  nem eszek sehol, házon kívül, kósersági szempontból” - mondtam a kékülő-zöldülő szülőknek. Ők azt hitték, hogy a „mindenkinél vallásosabb lenni” egy kizárólagos szatmári monopólium.

Mielőtt elbúcsúztam, még azt mondtam a szülőknek, hogy ez egy udvariassági látogatás. Miivel magam is „onnan jövök” és ismerem a magyar ortodoxia mentalitását – tudom, hogy nem fogom meggyőzni őket.)

 

Fax - másnap délután

 

Hiába utaltam arra, hogy Baruchnak segítségre, pénzre, van szüksége, a papa megkeményítette a szívét („A Libávics küldte őt oda - azok tartsák őt el”), és a mama sírt, hogy biztos éheznek. Mondtam, hogy szívesen elviszek egy fax készüléket, amire Baruchnak munkájához nagy szüksége van. Laj mit án álef²³ - mondta a papa. Jó, mondtam, de ha meggondolja magát, én holnap éjjel utazom, innen egyenesen Pestre, addig a Zalmanovéknál vagyok, Crown Heightsben, a President streeten.

Ez a magyar  békebeli ortodoxia - gondoltam keserűen, amikor a földalattin szállásomra tartottam. Bátjá látta arcomon a kudarc színeit. Semmi - mondta. Gurnist²⁴ erősítettem meg, de azért várd ki a végét, ezeket az ortodoxokat én jobban ismerem, mint te.

Később jött egy  telefon Piroska mamától, amiben óvatosan megkérdezte, hajlandó lennék-e elvinni egy élelmiszercsomagot (húskonzervek, szardínia stb.) az „éhező” gyerekeknek Pestre. Mondtam hogy nem. Én nem szégyenítem meg őket, ők nem snorrerek, nekik is van önbecsülésük, bár nem gazdagok. Én vagy pénzt viszek nekik, ha adnak - vagy egy faxot. Mindenesetre köszönöm - mondta a meghasonlott jiddise máme, akit igyekeztem megérteni. Mondtam, hogy a menye, Bátsévá mennyire szereti és tiszteli őt stb., egy kis kegyes hazugságért soha sem mentem a szomszédba.

Másnap délután öt óra felé mondja Szárá, a vendéglátónk, Bátjá unokaöccsének a felesége, hogy "egy autó tülköl, mint egy őrült a ház előtt, és egy nyírott szakállas pasas téged keres”. Mármint engem.

Kimentem. Báruch apja volt, aki a csomagtartóból egy vadonatúj faxot vett ki. „A legdrágább” – dicsekedett, és hozzátette, hogy elvei fenntartásával. Nem is gondoltam másként – mondtam, és barátságban váltunk el.

Baruch nem hitte el, hogy apja küldte a faxot. Többször el kellett mesélnem töviről hegyire, hogy volt, mit mondtak ők, és mit mondtam én. Végezetül - mondtam neki - ülj le és írj egy szép köszönő levelet  - te tudod mire érzékenyek a szüleid, akikben - végeredményben - egy világ omlott össze, amikor te kirúgtál a hámból. Mindenesetre a szülői tisztelet kötelez, náluk meg a jég lassan  fog olvadni.

Úgy is lett. Előbb csak Piroska mama küldött élelmiszercsomagokat boldog-boldogtalannal, „az éhező gyerekeknek” (közben már Mendl(zl) megszületett, és útban volt Muszi is) , de a papa megmakacsolta magát: ő nem segíti fiát az idegenben, tartsa el őt chábád, ha kiküldte (a pusztaságba...).

Egy évig valóban csurrant-cseppent valami a chábádtól. a londoni „követ”, Glück által. Ö volt az, aki Baruchot „elhozta” Pestre,  és ő volt az, aki egy évig bizonyos, kis fizetést biztosított neki.²⁵

 

A „macska” úszni tanul

 

      Mint kiderítettem, így volt ez szerte a világon. A sáliách - általában fiatal, tapasztalatlan házaspár - elutazott küldetése helyére, kezdett ott ismerkedni, kapcsolatokat szerezni - amiből aztán, idővel, valami megélhetésféle is kialakult. A sáliách rabbi lett egy templomban, felesége óvónő; vagy iskolát nyitottak, vagy (mint Bécsben) üzletet, ami kegyszereket árult. Szerencséjük volt, ha tudták az ország nyelvét - de ez ritka esetnek számított.

(Tehát egy  évig a „központ” biztosított egy létminimumot. Közben a  sáliách olyan volt, mint a macska, amelyet a vízbe dobtak: vagy megtanult menetközben úszni, vagy... A második eset nagyon ritka volt. Én nem ismertem sáliáchot, aki elhagyta küldetése helyét, egy-két év leteltével, mert nem volt megélhetése. Nyugaton ez könnyebb volt mivel ott aránylag sok gazdag zsidó volt, és azok szokva voltak, hogy adjanak. Magyarországon a rendszerváltás óta még nem sok zsidónak volt ideje meggazdagodni - a privatizálás csak Baruch érkezése utáni években kezdődött. Ezzel együtt a közcélokra való adakozás fogalma teljesen ismeretlen volt. Erről nem egy jellemző esetet hallottam a Szochnut akkori pesti képviselőjétől. ²⁶)

Az objektív nehézségek ellenére Baruch meglepő ütemben haladt előre. Egyrészt kiderült, hogy rendkívül tehetséges; otthonról hozott 300-400 szavas magyar szókincsét az első 1-2 évben olyan jelentősen bővítette, hogy ez szinte a csodagyerek benyomását keltette.²⁷  Sajnos a nyelvtant nem tudta elsajátítani, de ez nem zavarta őt abban, hogy alig két évvel érkezése után zsidó jogot tanítson az ELTE jogi karán. Erre Holló Dóra szerezte be Baruchot. Dóra akkor maga is diák  volt ott, és a vegyesházaspár szénfekete hajú lányát megigézte a Baruchból és feleségéből áradó tmimut (romlatlan. naiv jámborság).

Ez annyira hihetetlen volt - hogy én sem hittem el. Legközelebbi jöttömkor el is határoztam, hogy váratlanul és bejelentetlenül, elmegyek és meghallgatom a zsidó jog egyik lekcióját. A dolog valóban  fantasztikus volt. Egy 10-12 főnyi osztálynak Baruch Maimonidészből és a Sulchán Áruchból adott elő - szövevényes jogi témákat - és a hallgatók itták szavait, és szorgalmasan jegyzeteltek.

Kiejtése borzalmas volt, magyar nyelvezete hiányos, de mindenki azt mondta: mit akartok, hiszen alig  másfél éve van itt. Hozott magával angol nyelvű jegyzeteket is, és az angolul tudó hallgatók ebből egészítették ki azt, amit magyarul nem értettek. Könyörögtem neki, vegyen egy használt fekete-fehér tévét, és késő este, amikor senki nem látja, hallgasson előadásokat, hogy kiejtését javítsa. Azt mondta, hogy igen-igen, de aztán kiderült hogy a falnak beszéltem.²⁸ Csak a második szemeszter végén hallottam, hogy Baruch diákjai között két izraeli drúz   is volt, akik kitűnően tudtak - héberül.

A beilleszkedésnek több fokozata és sok buktatója volt. Baruch felső kapcsolata az első években - legalábbis anyagilag - a londoni Glück volt, míg a gyakorlati instruktor a bécsi sáliách Biedermann. Mivel azonban a két főváros között  nagy különbségek voltak, a sáliáchok munkája nem is hasonlított. Bécsben akkor is - most is  -  körülbelül 8,000 zsidó élt, ami majdnem egyenlő volt az osztrák zsidóság összlétszámával. Már 1990-ben öt sáliáchja volt Bécsben a kisszámú zsidóknak, míg Magyarországon volt és maradt egy sáliách a százezernyi zsidóságnak. A bécsi chábád központ anyagi helyzete is összehasonlíthatatlanul jobb volt, hála annak a személyes kapcsolatrendszernek, amelyet Biedermannak sikerült teremtenie - főleg Ronnie Lauderrel, aki akkoriban az Egyesült Államok ausztriai nagykövete volt.

Még a nyolcvanas évek derekán eltöltöttem egyszer egy szombatot Bécsben - Biedermann vendégeként. Egy nagyon kedves, szívélyes házaspárt ismertem meg, akik boldogok voltak küldetésükben, és kiknek  boldogságát csak az tény felhőzte be, hogy gyermektelenek voltak. Nem illett, hogy kérdezzek, de Jákov Biedermann maga mesélte - a levegőben lógó kérdésre válaszolva - hogy mindent megtettek, amit orvosilag lehet, és most a rebbe ígéretének beváltását várják. A rebbe ugyanis megígérte, hogy lesz gyerekük, és szemükben ez olyan volt, mint egy bankcsekk, amit az osztrák nemzeti bank állított ki. Nemsokára ikreik születtek, és én ismét láthattam, mit képes művelni a tmimut, a  naiv jámborság, aminek tengelyében az a talmudi megállapítás áll, hogy „amit a cáddik elrendel - azt az Örökkévaló teljesíti”. ²⁹

                                                  * * *

4x2 méter tüll

 

 A mi „macskánk” tehát megtanult úszni. Összeismertettem őt a Mazsihisz vezetőivel - ami igencsak gyümölcsöző eredményeket hozott minden téren és mindkét fél számára. Óva intettem Baruchot, nehogy beleessen a (buda)pesti (nem létező) ortodoxia hínárjába, és ezen a téren tekintsen el willamsburgi tapasztalataitól. Ez rendben is volt, sőt: Baruch irt egy komoly, megalapozott elaborátumot, amelyben bizonyította, hogy a chászíd mozgalom, mint olyan, és a környező, az úgynevezett  utódállamok chászíd udvarai, egytől egyig ellenezték a 19. század végén bekövetkezett tragikus szakadást az „ortodoxok” és „neológok”  között.

Egyhamar felmerült, hogy Baruchnak - ha eredményesen akar működni - kellene egy zsinagóga, ami tevékenysége bázisa lehetne. Mióta megérkezett, jobb híján a Kazinczy utcai ortodox imaházba járt, ahol legalábbis névleg, ott volt  Hoffmann Áron, aki most - a kommunizmus bukásával -  végre hordhatta az áhított „főrabbi” címet, ami addig nem adatott meg neki.

Egyik látogatásomkor, elmentünk a Vasvári Pál utcai imaházba, amiről úgy tudtuk, hogy valamikor a status quo hitközséghez tartozott, és máig is megőrzött valamit ezen jellegéből. Itt Domán István volt akkor a (fő)rabbi, a létszám alig másfél minján.

Nekem tetszett a kis beszemedres, ahol akkor - télen – imádkoztak. A nagytemplomba, ahol jégverem hideg volt - be sem mentünk.  Baruchnak aggályai voltak: a helység végén, egy asztal mellett, 3-4 öregasszony ült az ima alatt, és az utána következő kidduson. Ez williamsburgi  értelmezésben azt jelentette, hogy táárivesz³⁰ vagyis férfiak és nők együtt imádkoznak, ami maga a reform megnyilvánulása.

A minjen vezető tagjai, Deutsch Gábor, a gábe és Kerekes Béla, a kántor, nagyon örültek nekünk, és kértek, jöjjünk a jövő héten is. Nem ígértünk semmit, de Baruch kijelentette, amikor haza felé mentünk - hogy ő nem imádkozhat tááriveszben. Mondtam hogy én sem, de ne rohanjunk ajtóstól a házba. Vasárnap telefonáltam Kerekes Bélának,³¹ és kértem találkozzunk hármasban Deutsch Gáborral. Miről van szó? - kérdezte gyanakodva. Semmi - mondtam - egy négy méter széles és két méter magas tüllfüggöny - ennyi az egész. Másnap találkoztunk, hamar szót értettünk, meglesz a függöny - mondta Kerekes. Én majd beszélek a rabbival - tette hozzá Deutsch Gábor, de nem hiszem, hogy ellenezni fogja. Miért ellenezné egy rabbi, hogy templomában külön üljenek férfiak és nők? - érveltem. Pláne egy rabbi, aki jesívában tanult éveket - tette hozzá Gábor. És pláne, hogy bent a nagytemplomban van fent női karzat - mondta Kerekes, majd büszkén hozzátette, hogy kérem, mi nem vagyunk neológok, mi status quosok vagyunk...³²

A következő szombaton ismét kértem Baruchot, hogy menjünk el a Vasváriba. Húzódozott, hogy messze van, no meg a táárivesz. Akkoriban a Képíró utcában   lakott a Kálvin tér mellett, ami majdnem olyan messze volt a Kazinczy - Dob utcától, mint a Vasvári. Ami a tááriveszt illeti, nem vagyunk Williamsburgban, és nem ijedünk meg néhány öregasszonytól - frocliztam ifjú barátomat, akit úgy szerettem, mintha fiam lenne. Ettől eltekintve - mondtam - az az érzésem, hogy meglepetésben lesz részünk.

 

   Elmentünk, és valóban: négy méter széles és 2 méter magas fehér tüll függöny feszített a háttérben levő asztal előtt, és mögötte az obligát öregasszonyok. Baruch  engem „gyanúsított,” és én töredelmesen bevallottam, hogy beszéltem Kerekes és Deutsch urakkal. A rabbit nem zavarta a függöny, hiszen nélkülünk alig volt minjenje.

(Ekkorra  datálódik a „lubávicsi” honfoglalás  kezdete Budapesten általában és a Vasvári Pál utcában  partikulárisan. Kiderült, hogy ez valamikor a régi patinás Sász hevre³³ templom volt, amely több mint száz éve létezik, és annakidején neves rabbik tanítottak itt. Már az első hetekben Baruch osztatlan elismerést váltott ki, amikor tehermentesítette Deutsch Gábort a szombati leinolás³⁴ sziszifuszi munkája alól. Még Domán főrabbi úr is csettintett a nyelvével, hogy ez igen.

Mielőtt hazamentem - nagyon ritkán töltöttem Budapesten több mint két hetet egyhuzamban - megbeszéltük a munka további fázisait. Ezek között szerepelt: heti több lekció (siuré Torá), az ifjúságnak, előadások, ahová csak tudta meghivatni magát; előkészületek egy folyóirat kiadására - ezt a dolgok természeténél fogva én forszíroztam - és előkészületek egy nyilvános széder tartására az eljövendő pészáchkor. Megígértem, hogy erre eljövök, de valahogy nem jött ki a lépés és csak a következő évben voltunk ott Bátjával és tartottunk Baruchhal és Bátsévával - két széder estét - 200, illetve 180 ember részvételével - vagyis telt házzal.(Folyt.köv.)

                                                         JEGYZETEK

¹Mindenütt  ahol „rebbe” név, jelző stb.  nélkül van említve - ott a (néhai) lubávicsi rebbéről, Menáchem M. Schneersonról van szó.

²1944. október 15., vagyis a nyilaskeresztes „hatalomátvétel” után, az őrjöngő nyilas pártszolgálatosok zsidók százait lőtték a Duna jeges vizébe.

³Kun András páter, minorita szerzetes - „puskával és nyilas karszalaggal felszerelve a Városház u. 14 alatti budapesti nyilas főhadiszálláson, részt vett  300 védett zsidó kínvallatásában. Közülük közel kétszázat később a Duna parton a folyóba lőttek. Közreműködött a Maros utcai zsidó kórház betegeinek és személyzetének  1945. január 11-i  lemészárlásában  is. Itt - állítólag - „Krisztus szent nevében”  vezényelt  tüzet a nyilasoknak” (R, Braham: A magyar Holocaust). A háború után bíróság elé állították, és kivégezték.

⁴Uti ima (héber).

⁵Rövidités: Cvá Há-gáná Lö-Jiszráél - az Izraeli honvédség (héber).

⁶Litván eredetű nagyon művelt, több doktorátussal rendelkező zsidó. Még az előző rebbéhez csatlakozott, rigai tartózkodása során, majd a chászíd eszme rabul ejtette, szakállt növesztett, és a rebbe egyik személyi titkára lett. Többek között az angol nyelvű levelezést vezette, és a rebbe elaborátumait fordította angolra. Több könyve jelent  meg, (köztük a legjelentősebb a Habad Philosophy, 2 kötetben). Ő volt a Tánjá első angol fordítója.

⁷Épp akkoriban vált ismertessé, hogy a rebbe a Csendes Óceán egyik távoli szigetére, ahol mindössze két zsidó család lakott - küldött egy sáliáchot.

⁸„Hiszen ezek vadállatok” (jiddis).

⁹ „Az igaz szó felismerhető” (héber), talmudi közmondás (Szotá 9, b).

¹⁰Ezt a tel avivi rabbinátus égisze alatt tette, azon rabbinátus,  amelyet a szatmáriak vallástalan „cionista” társaságnak neveztek.

¹¹Fixler elnök bizalmas beszámolója Hoffmann Áron látogatásáról az ÁEH-ban. Ez engedélyezte működését, annak ellenére, hogy persze halvány fogalma nem volt a leninizmusról - de nem engedte, hogy a főrabbi titulust használja... Ez csak a rendszerváltás után vált lehetővé.

¹²A levelet saját szemmel láttam.

¹³„Ne légy nekem nagyokos” (jiddis).

¹⁴A kóserség felső foka. Főleg olyan levágott marhára, csirkére mondják, amin semmi kérdés (sájle) nem volt, vagyis kóserságát semmi nem kérdőjelezte meg. Az igazság az, hogy a chábád szisztéma egy különleges mikve építési eljárást ír elő, de ezt nem lehetett a pesti askenáz ortodoxoktól elvárni.

¹⁵Ekkor már köztudott volt, hogy Hoffmann - miután feleségét nem hozta magával - az év nagy részét otthon, Izraelben töltötte. Fixler elnök urat ez nem látszott zavarni. Lásd még a 10. jegyzetet.

¹⁶Glück akkoriban a rebbe „európai követé”-nek számított. Ő volt az, aki évekkel azelőtt már járt  Budapesten és nagy pénz ellenében a MIOK engedélyt szerzett neki, hogy kinyomtasson 1000 kis formátumú hébernyelvű Tánját, amit aztán a bárónő osztogatott boldog-boldogtalannak, főleg gójoknak, akiknek, mint egy „egzotikus zsidó kabala könyv”-et prezentálta. Lásd még a 18. jegyzetet.

   17) Kedves sztorit meséltek el nekem később ezzel kapcsolatban. Amikor a két mikve szakértő Pestre jött, csak annyit tudtak hogy a Mikve a Kazinczy utcában van. Mivel küldetésük titkos volt, nem mentek be az orth. hitközségbe, hanem önerőből akarták a mikvet megtalálni és megvizsgálni. Ott tébláboltak tehát a Kazinczy utcában, éppen a mikveval szemben és megszólitottak egy zsidókinézésü férfit, jiddisül, mondván nem-e tudja hol a mikve? Azt azt mondta hogy itt, pont szemben ahol állnak, majd jó zsidó szokásként visszakérdezett, hogy vajon miért keresik azok a mikvet fényes nappal? A kettő elmondta hogy küldetésben járnak, stb, meg kell hogy vizsgálják a mikvet, mert New-Yorkból jön egy lubavitser küldött, stb. Amikor ideértek, a zsidó kinézésű úr felkiáltott: „Dosz iz doch májn zin!” (Ez az én fiam!) Kiderült, hogy az illető Baruch édesapja volt...

¹⁸A chábád  ideológiai kézikönyve, „írott Tórája”, az alapító rebbe, a Ladi-i Rabbi Snéur Zálmán munkája. Sokkal később, amikor Baruch már évek óta Budapesten volt, lefordítottam a Tánjá első 17 fejezetét, ami Baruch szerkesztésében 2001-ben megjelent a Filum kiadónál: „Zsidó misztika és kabbala” néven.

¹⁹Ismert magyar rabbi-család sarja, a new yorki „Puper” (Pápa) khile vezetője, aki ott rebbének számit. Baruch édesapja a „pápai” ruf  híve, és a „pápai” hitközség vezetőjének (rosekól) első helyettese.

²⁰Nábob, gazdag ember (héber).

²¹Lengyel nemesek viselte prémes föveg, ami  a 19. században vált zsidó, chászíd, ismertetőjellé. Baruch, ha  néha a szülői házban tölti a  szombatot - ami nagyon ritka - mégis felveszi, a templomba menet, szülői tiszteletből. A dolog érdekessége, hogy maga  a papa -  eredetileg nem hordott strámlit  Csak édesapja halála után vette fel, szombatonként, az örökségbe kapott atyai prémkalpagot). A chábád nem vette át ezt a lengyel-chászíd szokást.

²²Pusztaság, sivatag, eljiddisült héber (midbár).

²³A héber „ló” szót  kétféleképpen lehet írni: aleffel - és akkor azt jelenti, hogy „nem”  és vávval (ami az ó hang) és akkor jelentése, hogy „neki”.  A jiddis ebből egy idiómát épített:  ló aleffel, ami azt jelenti, hogy semmi esetre sem!

²⁴Semmi (jiddis) a német gar nicht változata.

²⁵Lásd a 16. jegyzetet.

²⁶Egyszer a Joint kezdeményezett egy bizalmas zártkörű gyűlést, ahová pár tucat gazdag zsidót is meghívtak. Az amerikai Joint egyik vezetője volt az előadó, aki lelkesen elemezte a feladatokat, és ösztönözte a zsidókat, álljanak a saját lábukra, ne legyenek nebichek, és próbálják meg önerőből - a tehetős hittestvérek segítségével - fenntartani a hitközség intézményeit stb. A  kialakult vitában a gazdag zsidók csak arról beszéltek, hogyan lehetne a Jointtól még több pénzt kapni...

²⁷Bár az otthonról hozott, makói-magyar és brooklyni angol-jiddis konyhanyelv nem nagyon hasonlított ahhoz, amit Pesten beszéltek és elvártak.

²⁸Vallásos, ultraortodox zsidók, főleg Izraelben és pláne Williamsburgban, tartózkodnak a tévé használatától és azt olyan tréflinek tartják, mint a disznóhúst. Baruch ösztönös idegenkedése erről a tőről fakadt.

²⁹Ismeretlen eredetű talmudi idióma.

³⁰Vegyes, összekevert (héber) Eredetileg a tejes és húsos ételek összekeveréséről volt szó, ami tilos, itt a nemek keveredését a zsinagógában, értjük alatta.

³¹Nagyon rendes, bechóved pesti bálbósz, a legnehezebb időkben is szombatot tartott, és kóser háztartást vezetett. Anyósánál kitűnő sóletot ettem szombaton. Fia és lánya, akik külföldön (Izraelben és Amerikában) alapvető zsidó nevelést kaptak, a pesti zsidó nevelés - rendhagyó - siker sztorijai.

³²Ez  volt az úgynevezett. „harmadik hitközség”, melynek tagjai nem voltak hajlandók alávetni magukat a szétválás késének. Nagy többségük - legalábbis a holokausztig - vallásos életmódot folytatott. Maradványai itt-ott még megtalálhatók Pesten, főleg az úgynevezett Hősök temploma imaházában.

³³Talmud-Társaság (sász - a Talmud rövidített neve), olyan templom, ahol rendszeresen volt Talmud oktatás. Azelőtt két ilyen is volt Pesten: az ortodox és a status quo. Itt az utóbbiról van szó.

³⁴Minden szombaton felolvassák a Tórából a heti szakaszt (szidrát). A Tóra pontozatlan és a szöveghez  hangjegyek vannak csatolva - a könyvekben, de nem a pergamenre kézzel írott Tóra-tekercsben. Így a Tóra hibátlan felolvasása  nagy gyakorlatot és bizonyos fokú intelligenciát igényel. Deutsch Gábor mint volt jesívabócher ezt évekig csinálta közmegelégedésre.  Pesten nem egy templomban, ortodoxban is, könyvből „leinolnak” szombaton, miközben a Tóra nyitva van...

 

(* A KÖNYV 2002-BEN JELENT MEG BUDAPESTEN. MA MÁR CSAK AZ IRÓK BOLTJÁBAN ÉS JOBB ANTIKVÁRIUMOKBAN KAPHATÓ