A TALMUD BÖLCSEI
JEHUDA, A JÁMBOR, AKIT SZITÁVÁ LŐTTEK
Jehudá ben Bává, a harmadik tanaitanemzedék jeles tagja, még a Szentély idejében kezdte munkásságát, és élete a Hadrianusi pogromok idején ért tragikus véget. Magánéletéröl úgyszólván semmit sem tudunk.
Nem tudjuk, milyen családból származott. Hyman elveti a feltevést, hogy apja Bává ben Butá lett volna, mert az Heródes idejében élt, és Sámmájnál tanult. Maga Jehudá Smuél HáKátán tanítványa volt.
Jávnéban élt, a második Rábbán Gámliél, Josuá és Ákivá társa volt. Az Édujot - Tanúbizonyságok - traktátusban többször idézik halachikus kérdésekben, amelyeknek nagy szakértője volt. Az ő nevéhez fűződik például a törvény, hogy ha a férj háború idején eltűnt, feleségét egy tanú vaIlomása alapján is föl lehet menteni az águná, a megkötöttség alól, hogy férjhez mehessen (Jevámot 47). Általában könnyítő szemlélettel kezelte a törvényeket, mindamelIett igen jámbor ember volt. Tragikus halála után a bölcsek aprólékosan átvizsgálták egész életét, de csak egyetlen dologban találták vétkesnek, abban, hogy a szigorú tilalom ellenére kecskét tartott.
* * *
Az Erec Jiszráélban különböző talmudikus korokon át tartó kecske-, illetve bárány tartási tilalom környezetvédelmi okokra vezethető vissza. A kecske és a bárány lelegeli a növényzetet, és a római bandák dúlta, háború sújtotta országban indokolt volt a tilalom, amelyet nem a kormány, nem is más civil hatóságok írtak elő, hanem maguk a Talmud-bölcsek. Így aztán nagyon szigorúan is vették. Hogyan tarthatott hát Jehudá ben Bává, a jámbor, kecskét? A Jeruzsálemi Talmud (Szotá 9,10) elbeszélése szerint egyszer nagyon beteg volt, és köhögési rohamok kínozták. Az orvosok tej kúrát írtak elő számára. Szerzett egy kecskét, odakötözte az ágya lábához, s reggelente annak a tejét itta.
Társai egyszer meglátogatták, de amikor meglátták az állatot, nem mentek be hozzá, mondván, hogy rabló van a házában: a mindent föllegelő, tönkretevő kecskére gondoltak. Halála előtt Jehudá maga is beismerte: "Egy vétket követtem el; megszegtem társaim tilalmát. . .
" Ugyanez a történet a Babilóniai Talmudban is szerepel, de ott nem emIítik Jehudá nevét: a főszereplő egy chászid, vagyis "jámbor" (Bává Kámá 100,2). A Talmud történeteiben másutt is nemegyszer szerepel név nélkül, "egy jámborként" Jehudá.
* * *
Életének utolsó szakasza a Bár Kochbá-féle felkelés utáni hadrianusi pogromok idejére esik. Utolsó cselekedete méltó az utókor emlékezetére.
Amikor Ákivá mártírhalálának hírét vették, Jehudá ben Bává és Chániná ben Trádjon zsákot öltött, és mély gyászba merült. Majd elhatározták, hogy Ákivát követve ők is életüket áldozzák a zsidóságért. Chániná ben Trádjon nyilvánosan és látványosan megszegte a római szoldateszka rendelkezéseit, és Tóra-leckéket adott, Jehudá pedig ennél is többet tett:
gondoskodott az utánpótlásról. A hódítók ugyanis megtiltották, hogy a zsidók rabbikat avassanak, és átadják a fiatal nemzedék számára a háláchá továbbvitelének ősi jogát. A kollektív büntetés hívei lévén a szmichá - a fölavatás - tilalmát mindenkire kiterjesztették: "Halálfia legyen a fölavatott és a fölavató; a város, amelyben ezt elkövették, romboltassék le, és mezsgyekaróit tépjék ki a földből!"
Jehudá ekkor a két, hegyen fekvő város, Usá és Sfárám szombatmezsgyéi között, a senkiföldjén avatta rabbivá Méirt, Jehudát, Simont, Joszit és Nechemját. A Simon bár Jochájról szóló fejezetben is olvashatjuk, hogyan ütöttek rajtuk a római katonák, s hogyan biztatta menekülésre a mester a tanítványokat. Kérdésükre - "És veled mi lesz, mester?" - így felelt: "Ne törődjetek velem! Én már nagyon öreg vagyok, és úgy állok előttük, mint egy kőrakás. . . "
A hagyomány szerint a rómaiak addig nem indultak tovább, míg háromszáz dárdadöféssel szitává nem lyuggatták a testét. . . (Szánhedrin 14.)
* * *
A zsidó hagyomány nagyra becsüli Jehudá ben Bává önfeláldozását, és azt tartja: "Ha nem ő, a Tóra kiveszett volna Izraelből. . . "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése