2011. december 27., kedd

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (19)

                 

 KINEK VAN SZÜKSÉGE KIRE?

 

  ÖT TANITVÁNYA VOLT  JOCHANÁN BEN ZÁKKÁJNK: Eliézer ben Hirkános, Jósua ben Chananja, Joszi, a kohanita, Simon ben Natanael és Elázár ben Ároch. Számba véve tanítványai jó tulajdonságait, mindegyikőjükről egy-egy jellemző megállapítást tett: Eliézer ben Hirkános olyan, mint a kimeszelt ciszterna, amiben egy csepp víz sem megy veszendőbe; Jósua ben Chananja - boldog az ő szülőanyja. Joszi, a kohanita - jámbor (haszid). Simon ben Natanel istenfélő. Elázár ben Ároch olyan, mint egy egyre erősödő áradat. " (Atyák, 2,9).

 

 Jochanán ben Zakkajnak (lásd  az előző Misnát) sikerült a rómaiaktól megmenekülnie, s a római hadvezér azt is biztosította számára, hogy Javne városában a Synhedrion tovább működhessen, s ott folytathassák a zsidó tudományok tanulmányozását. Csodával határos módon a megszálló római csapatok Gamliélt, a Hillél nemzetségéből származó fejedelmet is életben hagyták, aki Javnében folytathatta azt a tevékenységet, amit Jeruzsálemben abbahagyni kényszerült.

 

  Jochanánnak - Javnéban - több száz tanítványa volt, de a Misna itt csak az öt legkiválóbbat említi. Ezek közül ketten - Eliézer és Jósua -csempészték őt ki Jeruzsálemből.

 

  Tanítványairól sok dicsérő szót mondott. Eliézerről pl. azt, hogy: "Ha Izrael minden bölcse a mérleg egyik serpenyőjében, Eliézer pedig a másikban lenne, Eliézer oldalára billenne a mérleg nyelve".

 Abba Saul, aki szintén tanítványa volt, viszont később azt állította, hogy ezt a megjegyzést Jochanán Elázár ben Árochra tette.

 

  Elázár ben Ároch a Talmudban Nehoráj néven ismert. Nehoráj héberül:

fénylő, világító. Így az irodalmi "álnév" arra utal, hogy "meg világította" (felnyitotta) a bölcsek szemét a halachában. (Sábbát, 147)

 

                              ****

 Az első évek zűrzavara után - amikor a Jochanán személyére szóló császári menlevél már az egész közösség biztonságát is szavatolta - Jochanán le is mondott a vezetésről, és átadta azt a második Gamliélnek. Ebben az időben ő már nagyon öreg volt, a vezetés csak terhet jelentett számára, és már nehezen viselte Javne hangos, zajló életét. Bror Chajilban telepedett le, ahol kizárólag a tanításnak szentelte életét, legfeljebb a Synhedrion üléseire járt be Javnéba.

 

   Bölcseink meg is jegyezték életének ezen szakaszát jellemezve, hogy aki azt akarta, hogy ügyét a legkiválóbb Bét-Din (rabbinikus bíróság) tárgyalja, az Bror Chájilba ment... (Szánhedrin, 32)

 

                            ****  

Jochanán ben Zákkáj halála után tanítványai - akik szintén Bror Chájilban, Mesterük mellett éltek - visszatértek Jávnéba, s csatlakoztak a Rabban Gamliél vezette Synhedrionhoz. Egyedül Elázár, a legkiválóbbak egyike ment Amaosba, ahol felesége is tartózkodott, s az nem volt hajlandó Javnébe menni. Az asszony feltette a kérdést férjének: Kinek van szüksége, kire?

- Nekik énrám - adta meg a választ Elázár.

- Akkor jöjjenek ők ide! - fejezte be a vitát az asszony.

 

   De azok nem mentek, mert nagyon is jól érezték magukat Javnéban.

Elázár viszont Amaosban érezte jól magát. A Talmud azt állítja, hogy ott jó vizű gyógyfürdők és kitűnő borok voltak, s Elázár igencsak hozzászokott a kényelmes élethez.

 

  Nem tudni, mennyi időt töltött itt, de egy idő után belátta, ha se tanítványok, se a társai nem jönnek őhozzá, mégiscsak neki kell hozzájuk menni, hiszen helye a Talmud-bölcsek között van.

Visszatért tehát Javnéba. Itt viszont rá kellett döbbennie arra, hogy a kényelmes élet, a fürdők és a borok elfelejtették vele minden tudományát, agya eltompult, s - egy kis túlzással szólva - még olvasni is elfelejtett, mert megtörtént, hogy egy ismert Tóra-verset hibásan olvasott fel.

 

   A Bölcsek, látván társuk milyen állapotba került, imádkoztak, hogy az Örökkévaló adja neki vissza elveszett képességét. Ez csodálatos módon be is következett. Amikor ismét egykori tudásának birtokában volt, fogalmazta meg: "Igyekezz olyan helyre kerülni, ahol Tórát tanulnak, és ne várd el, hogy az jöjjön utánad... és [ami a fő] ne támaszkodj értelmedre, és ne hidd, hogy te vagy a legokosabb." (Atyák 4, Misna 15) Innen ered az a zsidó szokás, hogy a Tórát tanuló fiatalokat a szülői ház kényelmétől messzire eső jesívákba küldik tanulni.

 

          

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése