BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(28)

 

NACHUM PRÓFÉCIÁJA  NINIVÉRŐL

 

„Látomás Ninivéről, az elkosi Náchum látomása.

 

          Féltékeny (indulatos) és bosszúálló Isten az Örökkévaló, bosszúálló és haragvó; bosszút áll ellenein és haragtartó ellenségeivel szemben.  Viszont hosszan tűrő az Örökkévaló és félelmetesen erős (és ezért »megengedheti magának«, hogy könyörületes legyen), és nem hagy büntetlenül (vétket); förgeteges és viharos az útja, felhő lépteinek pora.” (Nachum,1–3)

 

  Ez a próféta – a hetedik a kispróféták sorában – arról ismeretes,  a nevén kívül semmit nem tudunk róla. Még az sem biztos, hogy Elkos a lakhelye volt, van, aki azt hiszi, hogy ez apja neve, esetleg a családneve. Egyesek az iraki Ninivé romjai mellett lévő Elkos falura mutatnak, mint Nachum szülővárosára, a helyi hagyomány sírhelyét is ismeri. Eszerint ő a Tíz Törzzsel lett száműzve Szamáriából, Elkosban élt, és ott halt meg. Mások Izraelben próbálják azonosítani Elkost, névhasonlóság alapján.

 

Az egyetlen kapaszkodó, ami más prófétáknál lehetőséget nyújt az idő behatárolására

 – mikor, mely királyok idejében működött – az itt nem segít. Csak a „Széder Olám” című posztbiblikus történelemkönyv jegyzi meg (a 20. fejezetben), hogy „Jóél, Nachum és Chabakuk Menasse király korában prófétáltak”. Dáát Mikrá  (e könyvhöz Menáchem Bóle irta) is magáévá teszi ezt a felfogást.

 

      Menasse Júdea egyik legrosszabb királya volt, a Széder Olám szerint emiatt nem említi őt itt Nachummal együtt a Biblia, sem Joéllal sem Chabakukkal (lásd ott), mivel nem válik dicsőségére Isten prófétájának egy ilyen alávaló királlyal együtt említtetni. Menasse, aki ötvenöt éven keresztül uralkodott Jeruzsálemben, apjával, az istenfélő Chizkijáhuval homlokegyenest ellentétesen viselkedett: bálványszobrokat állított Jeruzsálemben, fiát a Molech, „tűzisten” borzalmas rítusának áldozta, vért ontott és egyéb förtelmes dolgokat engedett meg magának. Ebben a közegben a prófétáknak sok szavuk nem lehetett, és nagyon nehéz körülmények között teljesítették feladatukat.

 

   Ninivével nem itt találkozunk először. Ide küldte az Örökkévaló Jónát (lásd könyvében), hogy figyelmeztesse a vétkes népet a közeledő veszélyre. Jóná esetében a nép hallgatott a prófétára, megtért és megmenekült.

 

* * *

Dáát Mikrá megpróbálja kibogozni a történelmi csomót: mikor hallatta Nachum haragos látomását Ninivéről. Abban megegyeznek a történészek, hogy Ninive, amely akkoriban Asszíria fővárosa volt, az időszámítás előtti 612-ben pusztult el, vagyis ekkoriban élt és látta látomásait Nachum. Vannak, akik előbbre – vagy későbbre – hozzák Nachum működésének idejét, de nekünk itt ez lényegében indifferens, mivel bennünket a próféta mondanivalója, szellemi üzenete érdekel, főleg az, ahogy már első mondatában disztingvál az Örökkévaló hozzáállásában, a kiválasztott zsidó nép és a környező pogány népek között.

 

    Felosztván az ismert "13 Tulajdonság" ismérveit, pro és kontra  – Nachum azt mondja itt, hogy az Örökkévaló haragos és bosszúálló – ellenségeivel, a pogányokkal – ugyanakkor hosszan tűrő, megbocsátó Izrael felé. A próféta szükségesnek tartja ezt előrebocsátani, mivel ez úgymond megmagyarázza az isteni viselkedésmód egyes látszólagos ellentéteit.

 

A MEGTÉRÉS NEM ÖRÖKÖS BIZTOSITÁSI KÖTVÉNY

 

   Ez történt  Ninivé pusztulása vonatkozásában is, aminek itt Nachum könyvét szenteli. Ezt megelőzően, Jóna korában, (lásd fejezetét) a vétkes Ninivé megtért, lakói felhagytak vétkes életmódjukkal – és az Örökkévaló megbocsátott nekik, demonstrálván ezzel, hogy a megtérés nemcsak a zsidóknak nyújtott lehetőség, hanem a  népeknek is, amit tanácsos kihasználni. Egy nép, mely a noachiták hét micvája alapján rendezi be életét olybá vétetik, mint a zsidók, amikor betartják a Tóra törvényeit.

 

Később azonban Ninivé újra visszatért a pogány életmódhoz, amely civilizáció-ellenes, erőszakos és kegyetlen – el kellett pusztulnia, és erről beszél itt Nachum rövidke könyvében (mindössze negyvenhét vers), múlt időben, mivel el kell fogadnunk a Széder Olám megállapítását, hogy a próféta Menasse király kortársa volt. A tanulság kézenfekvő, ha Nachum nem is hangsúlyozza egyértelműen: a megtérés nagyon jó, de nem ad örökre biztosítást, ha utána a delikvens újra vétkezik, kezdődik az egész elölről. Itt – mondja Kimchi - Ninivé (azaz Asszíria) lerombolta a tíz törzs államát (Somront) és száműzte őket, és az Örökkévaló, a bosszúálló Isten ezt bosszulta meg, amikor Nebukodnecár, Babilónia hatalmas királya elpusztította Ninivét.

 

     „Dorgálja a tengert és kiszárítja, a folyamokat kiapasztja, hervadozik a Básán és a Kármel; a Libánon virágai is elfonnyadnak. A hegyek megrendülnek előtte, és a dombok olvadoznak. Színe előtt (vagy: tekintetétől) megindul a föld, a világ és minden lakosa. Ha megharagszik, ki állhat meg előtte, izzó haragjának ki állhat ellen? Lángoló haragja árad, mint a tűz, szétporladnak előtte a sziklák.” (uo. 1,4–6)

 

   Nachum eredetien egyéni stílusában megpróbálja megrajzolni az Örökkévaló nagyságát, olyan módon, hogy azt az egyszerű ember is értse .. A tenger, a hegyek, a nagy folyamok – a természet gigantikus elemei, melyek előtt megszeppenve áll az egyszerű ember és átérzi parányiságát – az Örökkévaló előtt semmivé válnak, elolvadnak, elenyésznek.

 

 Nos, mondja Nachum, ez az univerzum Istene, aki leszámol Ninivével, a vétkes várossal, amelyen most nem segít az, hogy valamikor, Jóna idejében megtért. Maga Ninivé pusztulásának leírása a második fejezetben található. Addig is itt Nachum közbevet egy biztató próféciát Izraelnek:

 

  „Jó az Örökkévaló, menedék a veszély idején, gondoskodik a hozzá folyamodókról.” (uo. 1,7)

 

* * *                  

    Akárcsak társai, a a kispróféták, – Nachum is többnyire kétértelmű. Így mondanivalóját csak nagyjában-egészében lehet érteni – Ninivé ellen, Júdea mellett szól – azonban az egyes versek homályát nem könnyű eloszlatni.

 

   Amikor a vigasznak szánt 7. vers után folytatja Ninivé megfélemlítését, és azt mondja, hogy „(ezzel szemben) elsöprő áradattal vet véget (Ninivé) helyének, ellenségeit sötétség üldözi”(uo. 1,8). Majd felteszi a kérdést: „Mit gondoltok (terveztek) az Örökkévaló ellen? (Hiszen) ha ő véget vet valaminek, nincs szükség második csapásra!” (uo. 1,9)

 

   Kit kérdez itt a próféta arról, hogy „mit gondol”? A hagyományos exegéták szerint egyértelmű, hogy Asszíriát, illetve Ninivét kérdezi: Azt gondoljátok, hogy az Örökkévaló nem képes véghezvinni tervét Ninivé megsemmisítésére? A modern bibliamagyarázók között van, aki a kérdést Izraelre érti. A próféta beszél, de közben látja hallgatósága szemében a kishitűséget, és ezért szavait hozzájuk intézi: Nem hiszitek, hogy az Örökkévaló tartja szavát, és van lehetősége véget vetni Asszíria (Ninivé) erőszakos arroganciájának? Olyannyira van, hogy nem lesz szükség második csapásra: Ninivé le fog tűnni a történelem színpadáról.

 

Így is történt.

 

„ÜLD MEG, JÚDEA, ÜNNEPEIDET!”

 

     A prófécia nem folyamatos: Nachum felváltva mondja haragos jövendölését a pogány Asszíriának, és ezzel párhuzamosan biztatja és vigasztalja Izraelt. Íme:

 

   „Így szólt az Örökkévaló: Ha készen vannak is, ha sokan vannak is (az asszíriaiak, vagyis erejük teljében vannak) – lekaszálják őket, és megsemmisülnek. Leigáztalak (megkínoztalak) Júdea, de többé nem teszem; összetöröm igádat és köteleidet széttépem. Rólad (Ninivé) azt parancsolta az Örökkévaló, hogy nem lesz utódod (örökösöd); bazilikádból kiirtom a faragott és öntött bálványokat, előkészítem sírodat, mert hitvány vagy!” (Nachum 1, 12–14)

 

    A „nem lesz utódod” héber eredetijében ott van a Z. R. A. ige, ami ugyanúgy jelent fiúgyereket és vetést is. A legtöbb kommentátor úgy értelmezi, hogy „nem lesz utódod, aki örökli nevedet és címedet”. Dáát Mikrá hoz itt egy érdekes, de ezoterikus véleményt, miszerint ez azt jelenteni, hogy ezentúl nem fognak neked termésadót fizetni.

 

   Az értelmezés – illetve a fordítás – sziszifuszi nehézségeit, hadd sírja el itt a szerző, az első fejezet utolsó félmondatával, amely szó szerinti fordításban így hangzana: „Sírba teszlek (viszlek), mert könnyűnek találtattál”. Ezt mondja a próféta Asszíriának, az Örökkévaló nevében, miután „megígérte” neki, hogy „Istene házából kiirtja a faragott és öntött bálványokat”.

 

    Az előttem lévő négy magyar fordítás a szóban forgó héber verset (Nachum 1,14 második része) így fordítják:

 

Megásom sirodat, mert átkozott vagy!

                    vagy

Sirodat pedig gyalázattá teszem!

                    vagy    

     

Elkészitem sirodat mert hitvány voltal

       vagy                          

Megcsináltam sirodat, mert könnyü voltál!

 

A jó fülű olvasó láthatja, ha nem is hebraista, hogy még a legjobb a szó szerinti lenne fordítás, amit nem használtunk. A jelenleg kevés, de a jövőben remélhetően sokkal több magyar hebraista kedvéért, álljon itt, összehasonlításként, a héber eredeti is: Ászim kivrechá, ki kálotá.

 

* * *

Itt és most, mielőtt Nachum részletesen leírná Asszíria végleges, végzetes vesztét – egy további vigaszadag Júdeának, amely idegesen várja, mi történik odafent északon, ahonnan a vész rendszerint jönni szokott:

 

    „Íme jön már a hegyeken a jó hírt hozó, aki békességet hirdet! Ünnepeld, Júdea, ünnepeidet, teljesítsd fogadalmaidat, mert többé nem jön a gonosz pusztító  hozzád, teljesen megsemmisült.” (Nachum 2,1)

 

   De ez csak egy odavetett mondat, hogy addig is nyugalom, a pusztító elpusztul és minden rendben lesz. Aztán visszatér Ninivéhez és kigúnyolja a háborúra készülődő városbirodalmat, melynek – ő tudja – semmi esélye nincs, mivel „visszaadja az Örökkévaló Jákob méltóságát, akárcsak Izrael méltóságát, amit rablók raboltak el, vagdalták ágaikat.” (uo. 2,3)

 

A konszolidáció legbiztosabb jele, a béke záloga – a vallási élet restaurálása, a szentélyszolgálat helyreállítása. Így a próféta felhívja Júdeát, ülje meg méltósággal ünnepeit, teljesítse a Szentélynek tedd fogadalmakat, minden rendben lesz, ne féljen.

 

„MEGDERMED A SZÍV, RESZKETNEK A TÉRDEK”

 

Innen, a prófécia végéig, Ninivé pusztulásának költői leírása következik. Ha a szavak, kifejezések nem is, de a tartalom egyértelmű. Nachum – ne tagadjuk hogy kárörvendve – leírja, mi megy végbe a vétkes városban, amely most kiveszi a részét az isteni büntetésből. Az, hogy az egyik erőszakos elnyomót egy ugyanolyan váltja fel, hogy Szánchérib helyére Nebukodnecár és Asszíria helyére Bábel ül – ez Nachumot nem érdekli. Nem Izrael feladata a világon rendet tartani, ez az Örökkévaló dolga, neki vannak erre a célra megfelelő emberei és eszközei.

 

Nachum a szellem embere, aki kineveti az assurita martalócok fényes kopjáit és bíborszínű egyenruháit – tudja, hogy Ninivé veszte önmagában nem oldja meg a zsidóság problémáit. Azonban ez a kiindulópont, e nélkül nem lehet továbblépni.

 

  „Felvonul ellened (Ninivé) az ostromló, állj őrt a vártán, figyeld az utat, övezd fel derekadat, gyűjtsd össze minden erődet…” (uo. 2,2)

   „(Ninivé) harcosainak pajzsa vörös, a katonák ruhája bíborszínű. A harci kocsik acélosan csillognak, amikor harcra készülnek, és mérgezett lándzsák vannak (a kezükben). Harci kocsik robognak az utcákon, száguldanak a tereken, ragyognak, mint a fáklyák, cikáznak, mint a villámok. Hívja (Asszíria királya) hadvezéreit, (de azok) kudarcot vallanak, sietnek a várfalra, ahol már kész a védőgát (tető).” (uo. 2,4–6)

 

   Ezekben a versekben a próféta Ninivé ostromra való előkészületeit írja le, nem kevés kárörvendő gúnnyal. Minden csillog-villog, mérgezett dárdák, melyek sebe halálos (Kimchi és Abarbanel), száguldó harci kocsik, védőgátak, de kiderül, hogy késő, az ellenség már itt van és a kapuk – nyitva:

 

   „A folyóra néző kapuk (vagy a folyam kapui) feltárulnak, a palota rémüldözik. A királynőt fogolyként hurcolják el (meztelenül!), szolgálói búgnak (jajgatnak), mint a galambok, siránkoznak és mellüket verik. Ninivé, mióta csak létezik, olyan, mint egy víztároló, (de) a katonák rohannak, menekülnek. Álljatok meg! – kiáltják nekik, de senki sem fordul vissza!” (uo. 2,7–9)

 

   Ha nem tudnánk, hogy prófétai jövendölésről van szó, azt lehetne hinni, hogy egy katonai tudósító tábori telefonon leadott hadijelentését halljuk, érthetetlen műkifejezésekkel és olyan fogalmakkal, amelyeket csak a vájt fülűek értenek. A próféta viszont, aki hallani és látni véli a dolgokat, azt mondja, amit lát és hall. Értelmezni, a kódokból kibontani, ez a mi keserves feladatunk. Még a legegyszerűbb lenne az arameus nyelvű Jonatánt lefordítani, aki egyúttal értelmez is, de ez nem lehetséges, mivel értelmezése a midrási vonalat követi, nekünk meg elsősorban a Psátot kell adni, a szövegszerű elemzést, magyarázatot.

 

Tehát:

 

     A „nyitott kapuk” alatt ezt érti Menáchem Bole (Dáát Mikrá): Ninivé a Tigris folyó keleti partján terült el. Egyik ága átszelte a várost keletről nyugatra, míg északról és keletről csatornákat létesítettek. Az ágakban és a csatornákban gátakat építettek, egyrészt védekezésül az esetleges ellenség ellen, másrészt, hogy a várost védjék a rázúduló víztömegtől, illetve a Tigris áradásától, amikor havazott és a hegyekben felgyülemlett hó elolvadt. Ezeket a gátakat nevezi a próféta a „folyam kapuinak”. Ezeket a gátakat nyitotta most ki az ellenség, hogy elárassza a várost, amely így valóban egy víztároló képét nyújtja.

 

Három kódszó, a nyolcadik versben, (Vöhucáv gultá hoáltá) – megfejtése, hogy királynőjét felfedetten (talán meztelenül) felrakták egy kocsira és elhurcolták. Hogy a Hucáv hogyan lett Ninivé királynője? Rási nyelvi megoldása zseniális: Hucáv, mint nicáv, vagyis aki a király mellett áll. És ki áll a király mellett, ha nem a királyné. Van azonban, aki azt állítja, hogy Hucáv a királyné neve vagy elnevezése és az Imit valóban így fordítja: „Huczczább pedig megmeztelenítve elhurczoltatott”. D. M. szerint csak arcát fedték fel, mert ez nagy szégyen volt egy becsületes és erkölcsös ninivéi úrhölgynek.

 

  Archeológiai kutatások azt fedték fel, hogy Ninivét úgy foglalta el az ellenség, hogy a Tigris felől rést törtek a falon, tehát nem a gátakat robbantották fel. Eszerint, a védőknek nem volt idejük a gátak megnyitásával elárasztani a várost.

 

                                                                   * * *

          Mióta csak létezett, olyan volt Ninivé, mint egy víztároló, talán azért, mert a fent említett csatornák és gátak azt a benyomást keltették, hogy ez egy nagy tó közepén elterülő szigetváros. Más értelmezés szerint annyira tele volt emberekkel, gazdagsággal, mint egy vízzel teli medence (Ibn Ezra). A város vezetői próbálták megállítani a tömeges menekülést– sikertelenül.

 

   „Raboljatok ezüstöt, raboljatok aranyat! Kimeríthetetlen kincsesbánya ez, tömérdek drágaság. Dúlás, pusztulás, felfordulás! Dermed a szív, reszketnek a térdek, görnyed  a derék, minden arc elsápad.  Hová lett az oroszlánok tanyája, az oroszlánkölykök búvóhelye?...” (uo. 2,10–12)

 

„ELPUSZTULT NINIVE! KI SAJNÁLJA?!”

 

  Látomása közepette, amikor már biztos, hogy Asszíria és fővárosa, Ninivé elpusztul, romba dől és lekerül a történelem színpadáról, Nachum leírja egy mondatban, mi történik az elfoglalt, leigázott városban: jön a szabadrablás. A parancsnokok kihirdetik: a győztesek rabolhatnak, van elég, sok is, van itt minden a jóból. Amit Asszíria összerabolt sok-sok éven keresztül, most az őt leverő hadsereg, a babilóniaiak kezébe kerül. Itt sem lehet letagadni Nachum kárörömét, amiben nyilván társakra talált az akkori népek soraiban, hiszen Asszíria nemcsak a zsidókat igázta le, és sokan gyűlölték és várták vesztét.

 

 Még egy kis gúnydal is belefér a látomásba. Valamikor az asszírok szerették magukat oroszlánoknak látni, és így látták őket a leigázott népek is. Hősök és erősek, valamint életveszélyesek, mint az oroszlánok. És most a próféta felteszi a szónoki kérdést: Na, hol az a híres oroszlánbarlang. A Bibliában nem egyedülálló, hogy erős embereket, illetve népeket oroszlánhoz hasonlítanak, akár negatív, akár pozitív értelemben, mint Jehuda, aki „fiatal oroszlán”, apja, Jákob áldásában (1Móz 49,9), és Izrael népe Bileám „átkában” (4Móz 23,24)

 

Itt, a második fejezet végén, a próféta magának az Örökkévalónak adja át  szót:

„Lám, én most ellened fordulok (rád támadok) – szól a Seregek Ura –, fölégetem harci szekereidet (melyek füstbe mennek), fiatal oroszlánjaidat elemészti a kard, véget vetek zsákmányolásodnak a földön, és nem hallik többé követeid hangja!” (Nachum 2,14)

 

* * *

   Miért járt a pusztulás Ninivének? Mivel érdemelte ki az Örökkévaló haragját, olyannyira, hogy írmagja sem maradt. A harmadik, utolsó fejezet elején, Nachum nem marad adós a válasszal:

 

    „Jaj a vérengző városnak, amely tele van hazugsággal és rablással, nincs vége a fosztogatásnak - - -

 Mert rengeteget bujálkodott ez a céda, szépséges és bűbájos asszony, aki népeket ejtett rabul paráznaságával, és nemzetségeket (családokat) bűbájával. Lám én most ellened fordulok (rád támadok) – így szól a Seregek Ura –, ruhádat arcodra borítom, feltárom meztelenségedet a népek előtt, gyalázatodat az országoknak! Gyalázatot szórok rád, pellengérre állítalak és megszégyenítlek. Aki csak lát, menekül tőled, és azt mondja: Elpusztult Ninivé! Ki sajnálja? Hol keressek neked vigasztalókat?!” (uo. 3,1–7)

 

     Senki sem sajnálta Ninivét, ahogy napjainkban senki sem sajnálta Hitler és Sztálin bukását, és gyilkos, imperialista rezsimjeik vesztét. Ugyanígy nem sajnálják Ninivét, hanem örülnek vesztének. Azt, hogy a helyét elfoglaló Babilónia jobb lesz-e – azt most még nem tudjuk. Nachum nem ismerte a német közmondást, mely szerint „ritkán jön valami jobb”, de a zsidók egyhamar megtanulták, hogy a babiloni fű nem zöldebb, és az első Szentélyt nem az asszírok Ninivéje, illetve Száncherivje, hanem a bábeli Nebukodnecár rombolta le, és vitte a népet rabságba.

 

    Itt most azzal „vigasztalja” Nachum Ninivét, hogy ő sem jobb Nó-Ámónnál, Egyiptom akkori fővárosánál, amelyet Asszurbanipal, Száncherib unokája foglalt el és rombolt le az időszámítás előtt 663-ban. Mire alapozod a csalfa reményt, hogy te megmenekülhetsz – kérdezi a próféta –, hiszen Nó-Ámón rendkívül erős volt, tenger vette körül, sokan segítették, és „mégis száműzetésbe, fogságba kellett mennie, csecsemőit is falhoz verték az utcasarkokon. Előkelőire sorsot vetettek, főurait bilincsbe verték.” (uo. 3,8–10)

 

        Történészek, Nó-Ámón itteni említéséből – múlt időben – próbálják kikövetkeztetni Nachum működésének hozzávetőleges idejét.

 

„ALSZANAK ŐREID, ASSZÍRIA KIRÁLYA”

 

 Utolsó passzusában Nachum tovább gúnyolja Ninivé előkelőit, beleértve a királyt is. A valaha rettegett nagyhatalom nem képes megvédeni magát, erődei olyanok, mint az érett füge, „aki enni akar, csak megrázza (a fát) és a füge a szájába hullik” (uo. 12). A valamikor híres asszír harcosok olyanok lettek, mint a nők, vagyis gyengék, az ország kapui nyitva vannak, vízkészletet kell gyűjteni az ostrom idejére, és kijavítani az erődök repedéseit.

 

Nachum kineveti Asszíria vezetőit, királyával közli, hogy „őrei” (pásztorai) elaludtak a vártán, az ellenség, mint a sáska, a nép szétszéled a hegyeken – totális csőd. A végső diagnózist az utolsó versben találhatná Asszíria királya, ha olvasná Nachum próféciáját:

 

   „Nincs enyhülés (gyógyszer) bajodra, sebed gyógyíthatatlan. Akik híredet hallják, mind tapsolnak, mert van-e valaki, akin nem gázolt át szakadatlan, (eredendő) gonoszságod!?” (Nachum 3,19)

 

 *) FEJEZET NAFTALI KRAUS HASONLÓ CIMÜ KÖNYVÉBŐL - ŐSI FORRÁS(16) - BIDAPEST 2006