2011. december 3., szombat

 

CSAK NEM A TEMETŐ BOTRÁNYRA GONDOL A MAZSIHISZ HONLAP...

 

KI LOPOTT MEG KIT, HOL ÉS MIKOR?

 

A szokott pénteki rovatban, amelyben a siputca honlapja közli olvasóival, hogy "Szombat ünnepén" a zsidóknak nem szabad dolgozni és ennél fogva a "hirszolgáltatás most megszakad" – jön egy gyatrán ollózott heti szidramagyarázat is. Rendszerint az orzse honlapját ollózzák – mivel a Mazsihisznek  úgy látszik, nincs olyan rabbija aki egy rövid szidramagyarázatot meg tudna irni. Eddig ez D.G. elmefuttatásait tartalmazta, az utóbbi időben egy rég megjelent könyvből ollóznak. Ez egy neológ rabbijé, még a háború előtti időkből és nem rossz a maga nemében.

 

    Ezért keltett feltünést a mult pénteken megjelent rovat, amely azon sokat sejttető cim alatt futott, hogy 'Miért szöktél el titokban és megloptál engem?' A cim alatti szövegben szó sincs arról ki szökött meg honnan és  ki  lopott meg kit. Sem itt sem az orzse "eredetiben", senki nem fejti meg a rejtélyt, ki a tolvaj, hol és mikor történt ez az eset.

 

    Csak nem a temető-botrányra céloz itt  a tyúkeszü szerkesztő hölgy, aki "nem tud arabusul" (héberül pláne nem) de nem adja át a szidra szerkesztését egy szakképzett (!!) förabbinak (van belőlük vagy tiz és és nem dolgozzák agyon magukat)---

 

Ime tessék elolvasni eredetiben. Nem csalás, nem ámitás, eredeti Mazsihisz anyag, friss, meleg:

 

 

Főoldal » Hírek

'Miért szöktél el titokban és megloptál engem?'

2011-12-02 14:24:39

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó szombatot, Shabat Shalom


A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:36 óra, az ünnep kimenetele: 16:46 óra.

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:36 óra.



Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 16:46 óra után.

A Tórából ezen a héten a „
VÁJÉCÉ” Hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egy gondolat az Hetiszakaszból:
Miért szöktél el titokban és megloptál engem? Nem adtad tudtomra, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekkel, dobszóval és hárfával. ” (Mózes 1. 31. 27.)


VÁJÉCÉ – PÁSZTOROK
(Mózes 1. 28:10-32:3.)


Őseink fő foglalkozása pásztorkodás volt. Az egyiptomi földművesek gyűlölték a pásztorokat, akik nyájaikkal tönkretették a termőföldeket. "Nem tudtak az egyiptomiak együtt étkezni a héberekkel, mert ez utálat volt az egyiptomiak szemében" (Gen. 33/32):
A pásztorok húst ettek, vagyis az egyiptomiak szent állatát. Ugyanakkor ráhajtották nyájaikat a megművelt földekre és komoly károkat okoztak a földműveseknek.

Az ókori Egyiptom történelme feljegyezte, hogy több évtizeden keresztül a hikszoszok uralták az államot. A hikszoszok pásztorok voltak, akik leigázták a földműveseket. (Sokan József korával azonosítják uralmuk idejét i.e. 15-16. században). Amikor az egyiptomiak elűzték a hikszoszokat, ott maradt rokonaikat, mint a hébereket, rabszolgaságba vetették (i.e. 14-13. század).

Az ősatyák egyik utóda, Mózes, maga is pásztor volt. Legendák mesélik, milyen önfeláldozással őrizte apósa, Jitro nyáját. Ő lett kiszemelve Isten által, hogy az ő "nyáját", Izrael népét kiszabadítsa az egyiptomi szolgaságból.

Hetiszakaszunk részletesen ábrázolja , stb, stb, stb.

A továbbiakat lásd www. rabbi,hu, vagyis az orzse honlapján. Egy árva szó sincs lopásról, szökésről, ez egy rejtvény, melynek megfejtői között egy ingyen sirhelyet kellene kisorsolni a jobb sorsra érdemes Kozma utcában.

 Ugyanott (az Orzseban) Darvas István (nem főrabbi), kerek, érdekes és olvasmányos heti szidrája. Miért ne irhatná ő a szidra rovatot?  Ha istenfélelemben nem  is versenyezhet Andikával, de legalább konyit a dologhoz valamit...

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése