A FŐPOLGÁRMESTER CHÁBÁD VENDÉGE A NYUGATI TÉREN   KÖVES RABBI: NEM LEHETT KIBUJNI  A FELELŐSSÉG ALÓL       Szerda  (tegnap) este ismét több száz fős tömeg gyűlt össze  a budapesti Nyugati téren, hogy meggyújtsa  Chanuka  második lángját. Az esemény vendégei között voltak: Ilan Mor izraeli nagykövet, Tarlós István főpolgármester, Mesterházy Attila Mszp pártelnök, Prőhle Gergely helyettes államtitkár és Mága Zoltán hegedű művész.  Köves Slomo, Chábád küldött (Sáliách) és az Emih vezető rabbija, óvatosan,  rébuszokban beszélve, tetemre  hivta a Fideszes főpolgármestert, Tarlós Istvánt,  anélkül hogy a véresszáju, antiszemita Csurkát nevén nevezné. Az utalásokat mindenki értette, valószinüleg Tarlós is. Az általános vélemény Pesten az, hogy   Tarlós megjelenése a Chábád által szervezett zsidó manifesztáción, önmagáért  beszél és az ordas "eszméket" hirdető neo-nácik is értik a jelzés értékü megjelenést.    A nagy érdeklődésre való tekintettel alább közöljük Köves Slomó rabbi beszédét a tegnap esti hanukai gyertyagyújtás alkalmából. Kedves Barátaim, Tisztelt egybegyűltek! A makkabeusok öntudatos és bátor emberek voltak. Mertek szembe szállni egy világbirodalommal azért, hogy elhessegessék népük sorsa felől a vészjósló  felhőket. Nem voltak restek felvenni a harcot. A legádázabb ellenségtől sem féltek. Amit Istentől kaptak az a csoda volt. A menóra lángjának nyolc napig égő csodája. De miért harcoltak a makkabeusok? Nem egy fizikai ellenség ellen, nem is hódító harcot vívtak, még csak nem is saját büszkeségük vitte őket a harcba. Vallásukat szerették volna megélni. Meg akarták gyújtani az Örökkévalóval kötött szövetség jelképeinek lángjait. A bátor harc pedig eredményt hozott a láng meggyulladt, csodát hozott és fényt hirdetett. Van úgy, napjainkban pedig különösen igaz ez, hogy az ellenség nem kívülről támad. Bennünk saját magunkban mozognak olyan gátlások, szorongások és bizonytalanságok, amelyekkel fel kell vennünk a harcot. 14 évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy nekünk is fel kell vennünk a harcot, meg kell gyújtanunk nyilvánosan a hanuka lángjait. Nem egy külső ellenséget akartunk ezzel legyőzni, saját belső gátlásaink ellen hirdettünk csatát. Hála Istennek elmúltak azok az idők, amikor Budapest utcáin félni kellett zsidónak lenni, vagy amikor egy vallási ünnepnek ne lehetett volna nyilvános teret adni. Mégis tizennégy évvel ezelőtt nem csak egy nyilvános zsidó ünneplés volt elképzelhetetlen, hanem önmagában a zsidó szó nyilvános kiejtése is szokatlan volt. Az EMIH és Habad mozgalom célja az volt, hogy a budapesti és a magyar zsidóság, érthető szorongásait és belső félelmeit le tudjuk győzni: Nem volt más választás mint megmutatni saját közösségünknek, hogy milyen szép és bizalommal teli az a hagyomány, az a szellemi örökség amely három ezer éve a miénk, és amely bizonyos értelemben az egész emberiségé, az egész világ gyarapodott vele. A nyilvános gyertya gyújtással, az oktatással, a párbeszéddel, a közösség építésével elértük a csodát. Ma nem csak a Hanuka természetes része a városképnek, ilyen a Zsidó Nyári fesztivál, vagy a Judafest. Jó zsidónak lenni Budapesten. Elindultunk a pozitív zsidó identitás megteremtésének ösvényén. Ebben a munkában fontos partnerünk a két millió budapesti polgár, és a város nyilvános tere. Fontos, hogy kifejezzük nem csak magunkba zárkózva szeretnénk megélni ősi hagyományainkat, minden honfitársunkkal szeretnénk megismertetni és megosztani azokat. Tudjuk és hisszük, hogy mindannyiunknak jó, ha közvetlenül megismerhetjük egymást, ennek is fontos része a mai ünnepség. Fontos partnerünk a mindenkori magyar kormány és azok a közéleti szereplők, akik tiszteletüket téve nálunk, kifejezik, fontosnak tartják céljainkat, és azonosulnak azzal a nyitottsággal mely az értékek közössé tételével, a megértéshez vezet. Fontos partnerünk a budapesti önkormányzat, amely helyet biztosít ennek az eseménynek, és amelynek vezetői évről évre tiszteletüket teszik nálunk, képviselve Budapest polgárait. Örülünk ennek, hiszen Magyarország a hazánk, és Budapest az otthonunk. Budapest otthona az elmúlt közel kétszáz év pezsgő zsidó közösségi, kulturális és vallási életnek. Budapest szimbóluma a magyar társadalom egyenjogúvá vált zsidó polgárságnak. Annak a rétegnek, akik annyit kapott ettől a várostól és oly sokat is adott neki. Ma is Budapest ad otthont a magyar zsidóság túlnyomó részének. Van ennek a Budapestnek azonban egy másik arca is. Budapest a cserbenhagyás, az elárulás, a gettó és a vérző Duna városa is egyben. Az építő együttélés és a megalázó pusztítás városa egyszerre Budapest. Érthető ha Budapest utcáinak e két oldala, vegyes érzelmeket indít meg bennünk. Érzékenyek vagyunk. Szeretnénk legyőzni magunkban a fájdalmak emlékeit. Mi budapesti zsidók, otthonunk, Budapest szép arcát szeretnénk ismerni és építeni. Bíztunk és továbbra is bízunk abban, hogy Budapest nem ad helyet a gyűlölet szellemének, bíztunk abban és bízunk abban, hogy a város vezetői megértik semmilyen módon nem lehet a kirekesztés hirdetőinek teret engedni. Elismerés mindazoknak, akik bátran kiálltak emellett. Megköszönjük mindazok tiltakozását, akik felemelik szavukat. Főpolgármester Úr! Köszönjük, hogy ismét velünk ünnepel: a város vezetőjeként itt a helye. Ugyanakkor a város vezetőjeként folyvást szem előtt kell tartania, hogy a keserű emlékezet aggodalom-felhői fejünk felett lebegnek. Az Ön feladata nyilván nem könnyű, de egyértelmű: a város intézményein kívül kell tartani a gőgös kirekesztés veszélyes eszméit.    Zsidókként és pesti polgárokként egyaránt elvártuk, hogy a város semmilyen közösséget ne vállaljon ordas eszmék hirdetőivel. Tanuságot tett róla Önben ez a felismerés,  az elhatározás bizonyára megszületett. A Talmud tanítása szerint azonban, aki elkezdi a munkát annak be is kell fejeznie - - - Itthon vagyunk Budapesten. Itt élünk, itt szeretnénk boldogulni és ünnepelni, ide tartozunk. "Jónás vagyok én s az Egek Istenétől menekülök - - -"   A bibliai Jónás megpróbált kibújni a felelősség alól,de nem sikerült neki. Mi sem tehetjük meg. Büszkén, és együtt, a lángot közösen meggyújtva valljuk hitünket és identitásunkat".