2009. március 8., vasárnap

ZSIDÓ VILÁGHIRADÓ


DUBAI ÉS BNÉ-BRÁK – TESTVÉRVÁROSOK
MOSZLIM SEIK 1/4 MILLIÁRD DOLLÁROS
ADOMÁNYA AZ IZRAELI ORTH. VÁROSNAK



Ez a sztory úgy hangzik mint Sehrezáda meséi az 1001 éjszakában. Egy különbséggel: úgy tünik, hogy ez igaz történet, még ha hihetetlen is.

Röviden (mert különben betöltheti az egész rovatot): Bné-Brák polgármestere, Áser Jákob rabbi és Menáchem M. Sáfrán rabbi, szintén bné-bráki ászkán és guri chaszid – nemrég Japánban jártak fogolymentés (Pidjon Svujjim) ügyben. Annakidején megirtuk, hogy három fiatal, magyarszármazásu jesiva bócher, csalók áldozatául esett (kábitószert csempésztettek velük, tudtukon kivül és – feljelentették őket). A Japán rendőrség már várt rájuk, a reptéren letartóztatta őket és azóta – majd egy éve – "ülnek", nagyon nehéz körülmények között.

Nos, a két bné-bráki rabbi az ő perükben tanuskodott, mondván hogy lehetetlen hogy a bócherok tudtak volna a kábitószerről, átverték őket, stb és hogy Bné-Brák a legalacsonyabb helyen áll az izraeli bűnözési szinten, stb.





Bné-Brák polgármestere a dubai sejkkel




Áser Jákob polgármester a szállodában, elutazása előtt, a liftben találkozott Muchammed Ibn-Rasid El-Maktum dubáji milliárdossal, aki az "Egyesült arab Emirátus" egyik vezető személyisége. A moszlim sejknek megtetszett a "zsidó kinézésü" ember és amikor megtudta kiről van szó – hogy Jákob egy különleges izraeli vallásos város polgármestere – találkozni kivánt vele.

Ez másnap meg is történt és a kettő elmondott egymásnak mindent – magukról. A seik eldicsekedett gazdagságával és meghivta Jákobot látogatóba, mig a bné-bráki polgármester elmondta, hogy az orthodox város más – szellemi – standartok szerint él, milyen problémákkal küzd ( nagy családok, lakáshiány, állandó költségvetési zavarok, stb). A kettő a helyszinen megállapodott hogy Dubáj és Bné-Brák testvérvárosi szövetséget fognak kötni és a seik azonnyomban egy negyed-milliárd dolláros adomány csekket adott a zavarban lévő polgármesternek, aki annyira azért nem volt zavarban hogy az adományt ne fogadta volna el...
Muchammed Ibn Rasid El-Maktum ugyanekkor megigérte, hogy legközelebbi gázai látogatása során ellátogatt Bné-Brákba, ahol "nagy befektetéseket" helyezett kilátásba.

Jákov Áser, aki igazolta a történetet egy jeruzsálemi vallásos lapnak, azt mondta, hogy "úgy látszik hogy ez a fogolykiváltás micveja érdemében van (hiszen ezért jött Tókioba). A foglyok még nincsenek kiváltva, de a negyed milliárdos csekk, már – remélhetőleg – be van váltva...

Ugyanez a Dubai nemrég megtagadott látogató vizumot több izraeli sportolótól, akik nemzetközi versenyeken vettek volna részt... A seik azt is mondta Jákobnak hogy ők "ellenzik az izraeli okkupációs politikát, de semmi bajunk a zsidókkal"...

A NÉMET PROZELITA MAIMONIDÉST TANUL


Évente mintegy száz német fiatal tér be a zsidóságba és allijázik. A száraz tények mögött rejtőző emberek között is kitünik Nikó Bauch, a 24 éves nyugat-németországban született fiatalember, aki három évvel ezelőtt tért be, vallásos lett (ortodox) és most mint sorkatona a Náchál hadosztály katonája.

Otthon szigoruan katólikus család gyereke volt, de valami nem stimmelt neki. "Minden nagyon könnyen ment, mindenki csak az élet élvezetei után futott". Nagyon fiatalon közölte otthon hogy a katolicizmus nem mond neki semmit, felhagyott a szokványos templom járással és amikor tudomást szerzett a Sóában történtekről, kiváncsi lett kik is azok a zsidók. Addig egyet sem ismert.

Innen már rövid út vezetett Izraelbe és a zsidósághoz. Most Rámbámot (Maimonidés) tanulok – mondja – "nagyon jó fej, mindenre van válasza". Németországi (volt) barátai, az uj baloldal, megszakitott vele minden kapcsolatot, amikor megtudták hogy az izraeli "megszálló" hadseregben szolgál..

"Nem, a szüleim nem voltak nácik és én nem vezekelek helyettük" – mondja Nikó, aki igyekszik jó katona lenni – "és persze jó zsidó" – teszi hozzá.

SZABAD-E ELREJTENI A MÁSÁLLAPOTOT?
Ez egy fiatal nő kérdése volt az egyik vallásos SU"t (kérdés-felelet) rovatban. A válasz, lévén érdekes, megérdemli hogy közzé tegyük.

Tehát: Nem kötelező dobra verni, ha egy nő áldott állapotban van. Sőt, vannak zsidó közösségek, ahol ezt titokban tartják – ameddig csak lehet -
azon elgondolás alapján, amit egy talmudi mondás rejt magában. Ez úgy szól, hogy "csak olyan dolgokon van áldás, amely retve van a szem elől"(Táánit, 8,b) . A Chabad haszidoknál, például, csak a legközelebbi hozzátartozók (szülök) előtt, fedik fel az "állapotot" az ötödik hónap előtt. Akkor már nehéz elrejteni, mert az áldás – látszik...

Másik vetülete a kérdésnek – mondja a kérdezett rabbi (Smuél Shapiró Kocháv Jáirból) – szabad-e hazudni, vagyis egyértelmüen letagadni a fennálló áldott állapotot? Válasza:

Hazudni negativ dolog, a Tóra azt mondja, hogy "Távolodj a hazugságtól!" (2. Mózes, 23, 7). Tehát, ne hazudjunk, de lehet rejtélyesen mosolyogni – mondja a rabbi és mindenki gondoljon amit akar.

A dolog ujabban azért vált aktuálissá, mert sok munkaadó, nem szereti ha a nála dolgozó nők "hirtelen" szülni mennek. Most hogy a gazdasági helyzet miatt növekszik a munkanélküliség – ennek különleges jelentősége van.
Tehát: hazudni nem szabad, de az igazat nem mindig kell megmondani...


VIGYÁZAT: KUKACOK A TENGERI HALAKBAN
Az izraeli rabbinátus figyelmezteti a közönséget, hogy a tengeri halakban, amelyek fagyasztva jönnek külföldről, akig látható kukacok vannak, amelyek a halacha szerint, ugyanannyira tréflik mint a sertés.

Hiába van a halon hechser (kósersági bizonylat) ez csupán azt tanusitja hogy a hal maga kóser, vagyis uszonya és pikkelyei vannak – de a kukacok semmiképpen nem kóserok. Rafael Rottstein, a jeruzsálenu rabbinátus kukac szakértője szerint a pontyokban és más, édesvizü halakban is lehet találni élősdiket, de a legtöbb a Bakala nevü tengeri halban van, amely a hosszu hajóuton férgesedik meg

Mi a teendő? Jól lemosni a halat, sós vizben majd egy késsel levakarni a bőrét. Akik egészségügyi szempontból vizsgálják a halakat – a veterináris orvosok – őket nem zavarja hogy a kukac nem kóser, de a rabbikat annál inkább és igy ők verik félre a vészharangot.

WALLENBERG SZÜLEI ÖNGYILKOSOK LETTEK
"Sztálin személyes utasitására rabolták el és gyilkolták meg"

Csak most derült ki a dolog, pedig 1979-ben történt: Nina Lagerlög, Raul Wallenberg mostohatestvére közölte, hogy a szülök: a svéd diplomata édesanyja és mostaohaapja – 1979.ben öngyilkosok lettek, amikor végleg lemondtak arról hogy eltünt fiukat, valaha is még viszontláthatják.

Wallenberg, aki a második világháboru utolsó évében – 1944 – Budapesten tartózkodott. Élete kockáztatásával sok tiz ezer zsidót mentett meg, Szálasi nyilas pártszolgálatosainak örjöngó gyilkos kedvétől. 1945 januárben megérte Pesten a felszabadulást, de az oroszok tőrbecsalták és azóta nyoma veszett. Egy hivataalos szovjet jözkés szewrint 1947-ben halt meg, betegségben a moszkvai Spolarka börtönben, ámbár sokan lkátták később a szovjet Gulág táboraiban.

A gazdag szülök sok mindent megtettek és sok pénzt áldozta felkutatásáért és amikor mindez hiábavalónak bizonyult – végett vetettek életüknek.

A napokban ettől függetlenül, közölte egy moszkvai forrás, hogy Wallenberget Sztálin személyes utasitására hurcolták el és ölték meg.


LENGYEL RABBIK TILTAKOZNAK: ÁVINÉRI
SZAVAI NÖVELIK AZ ANTISZEMITIZMUST!

Lengyelországban müködő amerikai és izraeli rabbik – köztük a warsói főrabbi, Michaél Scudrich – nyilatkozatban itélték el Slomó Ávinér izraeli szélsőséges telepes rabbi felhivását, amelyben an block elitéli a lengyel népet mint eredendően antiszemitát és követeli megszüntetni az izraeli fiatalság szervezett és intézményes látogatását látogatását a lengyelországi Sóá (Ausvitz, stb) emlék-helyein.

"Ez árt a maradék lengyel zsidóságnak és antiszemitimust gerjeszt, ami Izrael-ellenes propagandában is kifejezésre jut" – mondta Bóáz Pásh krakkói rabbi. Volt sok lengyel akik zsidókat mentettek hiszen a legtöbb Világ Jámbora, akiket a Jád Vásém elismert , Lengyelországban volt – tette hozzá.
Az izraeli külügyminisztérium szóvivője is elitélte Ávinér rabbi nyilatkozatát mondván hogy nem szabad általánositani.
Ávinér rabbi nem volt hajlandó álláspontjában változtatni, mondván hogy tisztelet és becsület a zsidómentő lengyeleknek, de a Halacha tiltja az oda utazást. Nem mondta meg melyik halacháról van szó.

(Érdekes: ha a lengyelek, akiket megtámadott, megszállt, elnyomott és leigázott Hitler és a zsidókkal együtt áldozatai voltak a náci örjöngésnek – "erendendő antiszemiták" ahová nem szabad utazni – akkor mit mondana Ávinér rabbi Magyarországról, melynek lakossága önkéntesen asszisztált a náciknak és lelkesen segitett – hat hét alatt!! – deportálni a magyarországi zsidókat (lásd erről Eichman tanuvallomását perében).

14 ÉVES KISLÁNY
"VICCBŐL" ÖSSZEHÁZASODOTT; A RABBIK NEM
ÉRTETTÉK A TRÉFÁT, - MOST ELVÁLT ASSZONY


Nem mindenből lehet viccet csinálni. Ez derült ki annak a jeruzsálemi fiatal csitrinek, aki - lévén már 14 éves - meg volt győződve arról hogy hasonló koru barátjával "papást-mamást" játszhat – következmények nélkül.

Nos, kiderült hogy – nem.

Miután a kettő, tanuk jelenlétében, gyűrüt váltott (illetve a fiu gyürüt húzott a lány ujjára és elmondta a hagyományos szöveget ("Háré át...") és ezt keveselve végrehajtották a "házasság" érdembeni részét is – ezt már tanuk nélkül, de lehet hinni nekik - a lány kétségbeesett szülei a rabbinátushoz fordultak, mondván hogy ők nem ilyen "lovat", illetve vőlegényt, akartak.

A rabbik összedugták a fejüket és úgy döntöttek, hogy a "házasság" érvényes, miután a fiatalok semmit nem hagytak el az előirt procedúrából. Ezért a kislánynak válólevelet ("get") kell kapnia. A fiu tiltakozott, a lány sirt, de végülis a szülök gyöztek: az ifju hölgyből most elvált asszony lett. Szülei szerint ez jelentősen csökkenti esélyeit, egy jó partira, de végülis ezt akarták: el akarták választani lányukat "ettől a csibésztől".

Az izraeli állami törvények csak 17 éves kortól engedélyezik a házasságot, bár a Halacha szerint egy 12 éven felüli, nemileg érett lány nyugodtan férjhez mehet.

Amennyire tudni lehet, ez az első eset, hogy ilyen esetben a rabbinátus kötelezi a válást. Az általános gyakorlat az, hogy mindig keresnek és találnak valami kibúvót, amivel a "házasságot" érvényteleniteni lehet – válás nélkül. "Itt minden rendben volt – mondja egy bennfentes rabbi - a fiu tudta hogy mit csinál".

Csak egyben tévedett az ifju "férj": a kislány nem esett teherbe. Ha igen - nagyon valószinú hogy a rabbik másképp pászkenoltak volna. Viszont ebben az esetben az állami törvényekkel gyűlt volna meg a baja az ifju párnak...

IRÁN "ÁLLAMOSITOTTA" MORDECHÁJ ÉS ESZTER
SIRJÁT HAMADÁNBAN (A BIBLIAI SUSÁN VÁROSÁBAN)

Ez egy purimi hir de egyáltalán nem vicces: az iráni Izrael-ellenes, atombombát gyártó hatóságok közölték hogy "államositották" – illetve állami kezelésbe vették a Hamadánban lévő sirhelyet, amely a hagyomány szerint a bibliai Mordecháj és Eszter sirja. Hamadán, az egykori Susán, a perzsa birodalom fővárosa volt és évszázadokon keresztül zsidó túristák látogatták a szentnek tartott sirhelyeket.
Most ezt az iráni túrisztikai hivatal vette kezelésbe.

A m ult században még 10 ezer zsidó élt hamadánban, ma csupán néhány zsidó maradt ott, akik a sirhely kezelésével, tisztitásával és őrzésével foglalkoztak.

Iránban ma mindössze 28 ezer zsidó maradt, akik főleg Teheránban élnek.

JERUZSÁLEMI PROFESSZOR "ELVBŐL" RONGÁLJA
A SZOMBATI "ÉRUV"OT; PANASZT TETTEK ELLENE

Ujabb "zsidó háboru" Jeruzsálemben: az egyik, vallásos zsidók lakta negyedben, minden péntek este felé "ismeretlen tettesek" megrongálják a szombati Éruv huzalait, amely által lehetetlenné teszik hogy vallásos zsidók bármit is hordjanak magukkal az utcán.

(Zárójelben: az Éruv nem más mint egy halachikus "megoldás" amely lehetővé teszi hogy zsidók szombaton kivihessenek a lakásból az utcára – vagyis a magán szférából a közösségi szférába – bármit is , amit éruv nélkül tilos lenne hordani. Akár egy zsebkendőről is szó lehet. Az éruv tehát egy kerités – lehet egy huzal is – ami körül kerit egy bizonyos területet és az ezáltal, egynek számit).
Az elmult hónapokban a helyi lakósok észrevették, hogy a póznákra helyezett Éruv huzalokat valak(i)k péntek késő délután, pecekkel a szombat beköszöntése előtt, megrongálják, illetve elvágják és ezáltal a vallásos lakósok – ők a többség ezen a környéken – nem tudnak szombaton még egy babakocsit sem tólni az utcán, mert éruv nélkül az is tilos.

Izraelben sok helyütt, szinte minden váosban, van ilyen Éruv és sehol nem zavar ez senkit. Jeruzsálemben az érintett lakósok magándetektivhez fordultak, aki kideritette, hogy a tettes egy ismert jeruzsálemi ...egyetemi tanár, aki "elvből" rongálja az Éruvot, mert a póznák és huzalok nem "esztétikusak" szemében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése