CSALÁDI ÉLET - ZSIDÓ MÓDRA (1)

CHÁJIM HÁLÉVI DONIN rabbi: ZSIDÓNAK LENNI

 

A családi élet: a boldogság kulcsa

 

   A család a zsidó társadalom magja és vallási életének központja. Ha az otthon erős, ha őrzi a zsidó értékeket, ha ép és stabil, akkor az egész zsidó élet és összes intézménye – a vallásiak, nevelésiek, szociálisak és a többiek is – eleven és élő. Ha pedig az otthon gyenge: érzelmekben sivár, erkölcsileg instabil, szellemileg tunya, akkor minden más ezt a gyengeséget tükrözi. Ezért a zsidó vallási törvénytár tekintélyes részét a családra vonatkozó törvények teszik ki. Ezek a családi élet minden aspektusát felölelik, a külső kapcsolatoktól a legintimebb belső viszonyokig.

A családi életre vonatkozó törvények az alábbi alapelveken nyugszanak:

* a személyes integritás és individualitás figyelembevétele és az a szemlélet, amellyel a családtagokat mint emberi lényeket veszik körül;

* a családtagok közötti békés, harmonikus viszonyok kialakítása, a sálom bájit – a "házi béke" – biztosítása;

* annak felismerése és belátása, hogy a különböző családtagok funkciói különbözőek;

* szellemi tisztaság és egészséges attitűd fenntartása a férj és feleség közötti szexuális kapcsolatban.

Ezek nemcsak a törvényalkotás alapelvei, hanem az ide tartozó törvények céljai és eredményei is.
                                        

 KÉT SZÉLSŐSÉG KÖZÖTT A ZSIDÓ KÖZÉPÚT

Az összeomlás ma a zsidó családot is gyakran fenyegeti, s ez a veszély a zsidó családi életet és szexuális kapcsolatokat szabályozó törvények és parancsolatok nem ismeretéből ered. A zsidóság ismeri a keresztény hagyomány aszketizmus-eszményét és a szexet véteknek tekintő szemléletét; ismeri napjaink társadalmának hedonizmus-eszményét és szemléletét, amellyel elutasít minden szexuális fegyelmet. Mindkettő hatással van rá. Sajnos azonban napjainkban nagyon sok zsidó nem ismeri a zsidóságnak a hagyományokon alapuló szentség-eszményét. A zsidó szemlélet éles ellentétben áll mindkét szélsőséggel, és a zsidók mindig is komoly ellenállást tanűsítottak mindkétféle magatartással és gyakorlattal szemben.

A zsidó eszmény célja az ember és a társadalom felemelkedése és boldog, tartalmas élet biztosítása a lehető legtöbb ember számára. Ez a cél azonban nem pusztán "a nép boldogulása". A judaizmus célja nem az, hogy a kívánságok és fizikai szükségletek közvetlen kielégítésével tegye boldoggá a népet. Ellenkezőleg: a nyakló nélküli kielégülés otromba és közönséges, az emberi gyengeség megnyilvánulása, nem más, mint a hedonizmus legútszélibb formája, az ember állattá silányítása, lemondás a magasabb célokról a fizikai szükségletek és az ösztönök kielégítése érdekében. Ha az emberek hátat fordítanak a parancsolatoknak és a Tórának, hogy "megtalálják a boldogságot", az ily módon szerzett öröm és megelégedés hamarosan keserű boldogtalanságot terem.

Kétségtelen, hogy a zsidó családi törvények betartása nagymértékben hozzájárul a zsidó család stabilitásához. Bár nem csodaszerek, amelyek automatikusan elmulasztják a külső-belső tényezők okozta személyes boldogtalanságot, mégis megadják a szülők és gyermekek, férj és feleség közötti stabil, nyugodt, harmonikus és kielégítő családi kapcsolat kialakításának receptjét. Receptet adnak, amelynek segítségével a szexuális viszony kiemelkedik az állati sorból, és egy magasabb szintű szellemi alapra helyezkedik.

Vizsgáljuk meg a zsidó hagyomány tanításainak néhány elvét, amelyek a férj és feleség viszonyával foglalkoznak, hiszen úgy tűnik, a mai ember számára ezek még kevésbé ismerősek, mint a szülő-gyermek kapcsolatra vonatkozó törvények. A felbomlott családok számának növekedése arra vall, hogy a zsidók is egyre kevésbé veszik figyelembe ezeket a törvényeket.

A zsidó hagyomány általános szemlélete a házasságról az, hogy egyik legfőbb célja a gyermeknemzés. Az utódok létrehozása micvá, a bibliai parancs – "Szaporodjatok és sokasodjatok..." – teljesítése. Megvalósítja az isteni szándékot, teljesíti az isteni célt; a Mindenható társaivá emel bennünket a teremtés szakadatlan folyamatában. Hogy valaki hány gyermek nemzésével teljesíti a micvát, az a rabbinikus viták állandóan visszatérő témája – van, aki kettő mellett voksol, mások szerint legalább egy fiú és egy lány az előírás –, de teljes az egyetértés abban, hogy a gyermek nem vállalása az isteni parancsolat teljesítésének megtagadása. A házassági viszony vallási szentségét, szellemi alapját, azonban nem ez a speciális cél adja.

A házasság létjogosultsága, jelentősége, értelme független a gyermeknemzéstől. Saját szentséggel bír. Isten, még mielőtt kiadta volna a parancsot: "Szaporodjatok és sokasodjatok...", asszonyt teremtett Ádámnak, mert "Nem jó, hogy az ember egyedül legyen, alkotok neki hozzá való segítőtársat!" A társkapcsolat, a szerelem és megbecsülés a házasság elsődleges céljaként jelenik meg ebben a viszonylatban. A gyermekek nemzésén kívül maga a házasság, a férfi és nő összekapcsolódása is fő szempontja a rabbinikus megítélésnek. "Isten türelmetlenül várja, hogy a férfi megnősüljön." (Kiddusin 29b.) "Akinek nincs felesége, híján van az áldásnak, a jónak... a békének... (Jevámot 62b.) "Aki nem házasodik meg, állandó bűnben él, és Isten elfordul tőle..." (Kiddusin 29b., Peszáchim 113a.) "Akinek nincs felesége, nem tekinthető egész embernek."

A bölcsek véleménye szerint az asszony teszi az embert emberré. A Biblia tanítása, amely szerint Éva Ádám segítőtársául teremtetett, nyomot hagyott gondolkodásunkon. "Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül." Gen. Rábbá 8:9.) – így lehet összefoglalni a házasság zsidó felfogását. Ez a zsidó eszmény, amely kivétel nélkül mindenkire vonatkozik: rabbira és laikusra, papra és prófétára egyaránt.
 

   NEM PLÁTÓI KAPCSOLAT

A Biblia által hangsúlyozott társas viszony egyáltalán nem plátói kapcsolat férfi és nő között, és nem is kívánja meg a fizikai és érzelmi szükségletek elfojtását. Ebből következik a szexuális kapcsolat pozitív megítélése. A zsidóknak a gyermeknemzési kötelezettségtől eltekintve is tilos megtagadniuk feleségük szexuális igényeinek kielégítését. A bibliai törvények a házastársi érintkezést a nős férfi alapvető kötelességének, egyik legfontosabb feladatának tekintik. Ahogyan gondoskodnia kell feleségének ruházásáról és védelméről, ugyanúgy köteles gondoskodni szexuális szükségleteinek kielégítéséről. "...ételét, ruházatát és házastársi jogát ne csorbítsa meg..." (2Mózes 21:10.)

Ezek a jogok akkor is érvényben maradtak, ha az asszony egészségi okokból nem szülhetett több gyermeket, vagy éppen terhes volt, vagy túllépte a fogamzóképes kort. Egyértelmű, hogy a zsidó hagyományban a férj és feleség közti szexuális kapcsolat nem "bocsánatos bűn" vagy a "fajfenntartás eszköze", hanem önértékkel bíró mozzanat. A megszentelt házassági kapcsolaton belül a szex nem tekinthető bűnös, obszcén, szégyenteljes dolognak, ellenkezőleg, pozitív, szükséges és jó motívumnak.

A zsidó hagyomány a lehető legerősebb kifejezéseket használja a fajtalankodás, a szajhálkodás, a promiszkuitás és a házasságtörés – a z'nut – elítélésére, és szigorúan tiltja ezeket – akárcsak a vérfertőző szexuális kapcsolat, a homoszexualitás és a szodómia minden formáját – mint a népet hanyatlásba döntő, az országot beszennyező gyalázatosságokat. Ugyanakkor sugárzó lelkesedéssel beszél a testi kapcsolatról, amely a házasság szentségében egyesült főrfi és nő szerelmének megnyilvánulása. Bölcseink úgy vélték, hogy a szépséget, a jellemet, sőt az utódok egészségét is a testi kapcsolat minősége határozza meg. Nem fontos, hogy valaha is bebizonyítják-e ezt tudományosan. Ez a vélekedés hűen tükrözi a házasságon belüli szexualitás egészséges szemléletét.

A zsidó törvényből kiviláglik, hogy nagy fontosságot tulajdonít az érintkezés előtti helyes viselkedésnek, és eligazító szabályokat állít fel. Ezek figyelmeztetnek mindenkit, nehogy feleségéhez közeledjék és engedelmességre kényszerítse, ha az nem akarja; ne közösüljenek alkoholos állapotban, vagy ha veszekedés van köztük, és "a gyűlölködés elválasztja őket". Maimonides meglehetősen tömören így summázza az erre vonatkozó törvényeket: "A testi egyesülés csak vágyből, a férj és feleség öröméből fakadhat."

A zsidó hit, amely az evést és ivást – a kásrut törvényei által – a Teremtő megismerésének és szolgálatának fontos módjává emelte, a testi vágy kielégítését is ilyen módozatnak tekintette. Enni szükséges és jó dolog, de a kásrut lelkünkre köti, hogy nem minden "tiszta" étel szükségszerűen hasznos számunkra, és a jó ételek sem szükségszerűen jók minden időben, egészségi vagy lelki okokból. A testi kapcsolatra ez úgy vihető át, hogy a zsidó törvény szerint az egyébként szükséges és kívánatos szex sem mindig jó és "tiszta", s nem szükségszerűen kívánatos minden időben. Ez azt jelenti, hogy a zsidóknak bizonyos korlátozások és fegyelmi szabályok közé kell szorítaniuk vágyaikat, s tudomásul kell venniük a tiszta és tisztátalan, szentelt és szennyes kettősségét. (Folyt.köv).