"S mondotta az árbéli Nitáj: Tartsd távol magadat a rossz szomszédtól.
Ne barátkozz a gonosszal, és ne hidd, hogy megmenekülhetsz a büntetéstől. " (Atyák l, 7).
Nitáj mondásai a hasmoneus királyság hanyatlásának egy kritikus korszakából származnak. Nitáj társa, Josua ben Perachja már Egyiptomba emigrált, hogy megmeneküljön Jánáj zsoldosainak kardjától. Nitáj szavakba foglalja, miként védekezhet a Bölcsek által vezetett vallásos tömeg; hogy befelé kell fordulniuk, belső emigrációba kell vonulniuk, mert ez a túlélés egyik biztosítéka. Figyelmezteti a népet, őrizkedjék a "rossz" szomszédtói, akitől a zsidóságtól idegen hellén kultúra szokásait sajátíthatja el. Tartózkodni kell a szomszédtól, már csak azért is, mert nem lehet tudni, nem besúgó, provokátor-e, netán fizetett ellenség. Hiába közeli a szomszéd, tartsd magad távol tőle! - tanácsolja Nitáj.
A Talmud-bölcsek általános következtetésként fogalmazták meg ezt a gondolatot: "Jaj a gonosznak, és jaj a szomszédjának!", amit úgy kell értelmezni, hogy amikor a rossz szomszédot eléri megérdemelt büntetése, abból a szomszédjának is kijuthat. Mózes is figyelmeztette a népet, hogy tartsa magát távol Korachtói és alvezéreitől - akiket végül is utolért az isteni büntetés, és elnyelte őket a föld -, nehogy hasonló sorsra jussanak ők is.
* * *
Bartinora hozzáteszi, hogy a "gonosszal" való érintkezés még abban az esetben is tilos, ha nem követik a példáját. Ez olyan, mint amikor valaki bemegy egy bőrcserző műhelybe, nem nyúl semmihez, nem ér hozzá semmi, mégis átitatja őt az ott terjengő rossz szag, amit kénytelen magával vinni...
A "gonosz", (rásá) misnai fogalma meglehetősen tisztázatlan. Általában olyan megátalkodott embert értenek alatta, aki nem hajlik a jó szóra, aki gúnyt űz a bölcsek szavaiból, aki elveti a Tórát, és tagadja annak isteni eredetét stb. Bölcseink szerint, "aki kezet emel felebarátjára", rossz üzleti tanácsot ad, vagy akár nem adja időben férjhez a lányát (mert azt akarja, hogy az otthon dolgozzék és kiszolgálja őt), az szintén "gonosz" (rásá, róse).
Mint a felsorolásból is érzékelhető, a "rossz" -at a Misnában sokkal tágabban értelmezik, mint a modern héber nyelvben. Ebben az értelmezésben a "gonosz" ellentéte az "igaz" ember, azaz a cádik.
* * *
A Misna kommentátorai történelmi példákkal igazolják Nitáj téziseit. Íme:
Lót, aki leköltözik Szodomába, a bűnös városba, és annak gonosz lakóival barátkozott - menekülésre kényszerült, miközben felesége is meghalt, s ő örülhetett, hogy megmenthette puszta életét.
Kabbalisztikus hangvételű magyarázat, miszerint a "rossz szomszéd" nem más, mint az ember saját rossz ösztöne.
Olyan embertől is tartsd távol magad - szól egy további értelmezés -, aki ugyan egy cádik, de a "szomszédság", azaz a közösség ügyeiben veszekedős és összeférhetetlen... (Ánáf Joszéf)
* * *
"Ne hidd, hogy megmenekülhetsz a büntetéstől!" (Uo.) (A Misnában szó szerint: ne tégy le, ne mondj le az istencsapásról.) A Misna e különös megfogalmazása több kommentátort is megihletett.
A Midrás Smuélban az olvasható, hogy ha látod, hogy egy rossz, gonosz embernek jó dolga van - ne gondold, hogy megússza a bűntetést, előbb-utóbb elnyeri méltó büntetését.
Hasonlóképp vélekedik Bartinóra is, azaz ez a mondás csak a rosszul viselkedő emberekre vonatkozik.
A lubavitsi rebbe viszont ennek azt a magyarázatát adja, hogy az ember minden igyekezete ellenére sem lehet biztos abban, hogy mindig tökéletesen helyes módon cselekszik, tehát valamelyes büntetésre mindig számíthat.
A volozsini reb Hájjim eme mondásra az alábbi történetet mesélte el:
Egyszer egy csempészbanda vámmentesen akart a határon valami árut átvinni amit koporsóba rejtettek, s mint temetési menet vonultak a határ felé. Valami azonban felkeltette a vámosok gyanúját, és követelték a koporsó felnyitását. Meg is találták a csempészárut. A csempészek - rettegvén a várható büntetéstől - keserves sírásban törtek ki. Erre a vámosok gúnyosan megjegyezték, hogy kár, hogy nem azelőtt sírtak, hogy lefülelték őket, mert ha ez történik, akkor valóban elhitték volna, hogy gyászolókkal van dolguk, és nem nyittatták volna fel a koporsót...
Jehuda ben Tábáj és Simon ben Sátách vették át a hagyomány fáklyáját. Jehuda ben Tábáj azt mondta: "Amikor bíráskodsz, ne tégy úgy, mint az ügyvédek, és amikor a peres felek előtted állnak, tekintsd mindkettejüket igaztalannak, de azután, amikor elfogadták az ítéletet, legyenek a szemedben ártatlanok".
Ezt pedig Simon ben Sátách mondta:
"Nagyon alaposan hallgasd ki a tanúkat, és légy óvatos abban, amit mondasz, nehogy szavaidból tanuljanak meg hazudni". (Atyák, 1,8-1,9)
Ez a harmadik bölcs pár, amely a zsidóság szellemi vezetését vállalta, meglehetősen nehéz időkben, Alexander Jánnáj királysága alatt működött. Simon ben Sátách Jósua ben Peráchjá tanítványa volt, és csak azért nem kísérte el mesterét az egyiptomi emigrációba, mert nővére, Slomcion királyné - Jánnáj király felesége - elbújtatta őt, és a magas rokonság egyébként is némi védettséget biztosított neki.
Simon és Jehuda - elődeikhez hasonlóan - szívósan küzdöttek a hasmoneus állam zsidó jellegének megőrzéséért, a Tan prioritásáért, a zsidó nevelés általánossá tételéért és elmélyítéséért. Mindezt egy olyan ellenséges közegben folytatták, ahol a király és főemberei, a Synhedrion (Felsőbíróság), a hadsereg, az ország elitje mind az idegen, a hellén kultúra hívei voltak egy külsőségekben független, de szellemileg gyarmati sorban tartott kis országban.
Simon mindenekelőtt a Synhedriont tisztította meg az ott uralkodó szadduceus és tudatlan, műveletlen elemektől. A hosszú ideig tartó fáradozását siker koronázta, s a nép, mely a Bölcseket követte, együtt ünnepelt vele.
De hogyan is érte ezt el Simon?
A szadduceusok nem ismerték el a szóbeli Tant, és a zsidóságot a maguk kénye-kedve szerint értelmezték. Simon, az egyetlen Talmud-bölcs, aki Mózes Tórájának feltétlen követője volt, egytagú ellenzékként szállt szembe a Synhedrionban eluralkodott szellemmel.
* * *
Simon ben Sátáchról feljegyezték, hogy egyetlen napon felakasztatott Askelonban 80, mágikus praktikákat űző nőt (boszorkányt), kiknek üzelmei rendszerint bálványimádással voltak egybekötve. (Lásd Simonról a "Talmud Bölcsei" rovatban is).
A Synhedrion perrendtartása szerint még két olyan pert sem szabad tartani ugyanazon a napon, melynél az ítélet halálbüntetés lehet. Tömeges kivégzés csak statáriális bíráskodás következményeként lehetséges. (Jeruzsálemi Talmud, Szánhedrin, 6,6 és Chágigá 2,5) A történet folytatásaként azt is feljegyezték, hogy a boszorkányok rokonai bosszút esküdtek, és hamis tanúk felbérelésével nem létező bűnök elkövetésével bevádolták ben Sátách fiát, akit halálra ítélt a Synhedrion.
Midőn a fiút a vesztőhelyre vitték, azt kiáltotta: "Ha igaz az, amivel vádoltok, ne hozzon halálom vétkemre bocsánatot. Viszont ha hamisan vádoltok, akkor az ártatlanul kiontott vér szálljon a tanúk fejére..." (Uo.)
* * *
A Talmud (Makkot, 5) jegyezte fel, hogy Ben Tábáj egyszer kivégeztetett egy hamis tanút, akit - formális okokból - nem szabadott volna halálra ítélni. Ben Sátách, tudomást szerezvén erről, megrótta társát, mondván: ártatlan vért ontott.
Ez az eset is hozzájárulhatott a tanúkra vonatkozó gondolatok megfogalmazásához, és ahhoz is, miszerint ne légy olyan, mint az ügyvédek, akik formális okok alapján képesek az igaz ítéletet elferdíteni.
Ben Tábáj - bírákra vonatkozó - mondását akként is lehet értelmezni, hogy a bíró ne viselkedjék úgy, mint egy ügyvéd, aki kioktatja a vádlottat, mit s hogyan beszéljen. Neki még akkor sem szabad beleszólnia, ha látja, hogy az egyik félnek igaza van. A bírónak mindenekfelett pártatlannak kell lennie, amikor a peres felek előtte állnak. Egyik fél iránt sem lehet elfogult. Mindkettőt egyformán, ugyanazzal a mércével kell mérnie, s mivel bíróság előtt állnak, "igaztalan"-nak kell tekintenie őket. Az ítélet meghozatala után viszont már mindketten ártatlanokká válnak számára, hiszen igazságos döntés született.
* * *
Egy alkalommal, három rabbi - reb Ájzik Chárif, reb Jichák Elchánán és a kobrini rebbe - bíróként ültek össze, hogy egy peres ügyben ítélkezzenek. Ezen a napon elviselhetetlenül meleg volt. Miközben a ruha égette testüket, reb Ájzik megjegyezte: "Ez egyáltalán nem csoda, uraim, hiszen a Talmud figyelmezteti a dájjánokat [rabbinikus bírák] az ítélkezést tekintsék úgy; mintha közben a pokol tárva-nyitva lenne alattuk. (Szánhedrin, 7) Nos - folytatta reb Ájzik -, nyitva alattunk a gyehenna, hát csoda, hogy meleg van...?" (Meocrénu Hájásán)
A lubavitsi rebbe (Z. c.l) a "tanúk"-ról szóló misnai mondásról írja, hogy azt - átvitt értelemben - úgy is fel lehet fogni, mintha valakinek az életkörülményeiről, életviteléről volna szó. A Talmud szerint: "az emberről házának falai tanúskodnak". (Táánit, 13,a) Ehhez fűzi hozzá - magyarázatként - a rebbe: ha meg akarod tudni valakiről, miféle ember, nézd meg "házának falait", azaz otthonában pl. milyen könyveket, képeket és egyéb tárgyakat találsz.
Ezen túlmenően - folytatja a rebbe a gondolatmenetet - az ember szeme és füle önmagában "tanú". Ezeket csak "meg kell kérdeznie", mit láttak és hallottak egykoron a Szináj hegyén,a Tóraadás napján és ezek után már tudnia fogja , miként kell viselkednie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése