| A téma szomoru aktualitását az izraeli kiskatona, Gilád Sálit esete adja, akit az arab terroristák három évvel ezelőtt raboltak el és azóta folyik az alkudozás kiváltásáról. A Halacha álláspontja – világos. A szerk. A zsidóság a foglyok és túszok kiváltását nagy micvának tekinti. A Talmudban (Bava Bátrá 8, b) "micvá rábbá"-nak nevezik azokat az erőfeszítéseket, amelyek zsidó foglyok kiváltására irányulnak. Talmud bölcsek nem egyszer útra keltek hogy pénzt gyűjtsenek erre a célra.
Az első a zsidó történelemben, aki arról (is) ismert, hogy élete kockáztatásával szabadította ki a fogságból unokaöccsét és háza népét - Ábrahám ősapánk volt, aki maroknyi csapatával négy győztes király nyomába eredt, hogy Lótot, valamint Szodoma népét kiszabadítsa. Az akció sikerrel járt (lásd 1.Mózes, 14, 15).
Dávid, amikor még nem volt király, hanem portyázó szabadcsapatával a törvényes király, Saul elől menekült - visszatért Ciklágba és a várost feldúlva és felégetve találta, mivel az amalékiták, kihasználva Dávid távollétét, rajtaütöttek és "foglyul ejtették feleségeiket, fiaikat és leányaikat" (1. Sámuel, 30, 3). Az elkeseredett Dávid, akit saját emberei meg akartak kövezni, annyira oda voltak családjaik eltűnte miatt - végül is erőt vett magán, az amalékiták után iramodott, utolérte és megsemmisítette őket, és a foglyokat kiszabadította, olyannyira hogy "nem hiányzott közülük egy sem, se gyerek, se felnőtt" (uo.). Mecudát Dávid érdekes meglátása szerint azzal vádolták emberei Dávidot, hogy csatlakozása a filiszteus Áchishoz, Gát királyához, egy közös portyára - tette lehetővé az amalékitáknak, hogy lerohanják a védtelen Ciklágot (uo.).
Amikor nem volt lehetőség a foglyok kiszabadítására - eleink az imához fordultak. Salamon a nagy király, az első Szentély építője, avató beszédében erről így szólt:
"Ha majd vétkeznek ellened - - - és megharagszol rájuk, kiszolgáltatod őket ellenségeiknek, és azok fogságba viszik őket az ellenség földjére - - - de azután szívből megtérnek, azon a földön, ahová fogságba hurcolták őket- - - - te hallgasd meg imájukat és könyörgésüket --- és tedd irgalmassá hozzájuk fogvatatóikat, hogy irgalmazzanak nekik..." ( 1. Kir. 8, 46 -50).
A legrosszabb minden között
Ezzel együtt a zsidó királyok irgalmasságukról voltak közismertek a korabeli népek között. Amikor Ácháv, Izrael királya, legyőzte a szomszédos Arám királyát; az arameus hadsereg megsemmisült, és királyuk, Ben-Hádád menekülni és elbújni kényszerült, azt mondták neki adjutánsai: "Az hallottuk hogy Izrael királyai könyörületes királyok. Vegyünk zsákruhát a derekunkra --- és úgy menjünk Izrael király elé, hátha életben hagy téged".
Mentek tehát zsákruhában, mint akik gyászolnak, és amikor Áchávhoz értek, átadták Ben-Hádád üzenetét, aki kéri, hagyja életben őt. Ácháv nemcsak életben hagyta, hanem szerződést kötött vele és úgy bocsátotta szabadon (1. Kir. 20, 31-34).
Lehet hogy Áchávnak katonapolitikai szándékai voltak ezzel a gesztussal - és egy próféta meg is rótta őt ezért - mindenesetre tény hogy a zsidó királyokat irgalmasságukról ismerték. Akkoriban még nem volt genfi konvenció és a foglyokat rendszerint megölték vagy eladták rabszolgának.
Honnan jutottak Bölcseink arra a konklúzióra, hogy a foglyok kiváltása nagy, - vagy a legnagyobb - micva? Ennek alapja egy Jeremiási vers. A próféta könyörög, és kegyelmet kér a vétkes Izraelnek. Erre az isteni válasz így szól
"Ha maga Mózes és Sámuel állna is elém (és könyörögne), akkor sem esne meg a szívem ezen a népen! Kergesd el őket, menjenek!
"Ha pedig megkérdezik tőled, hogy hová menjenek, ezt válaszold nekik:
Így szólt az Örökkévaló: 'Aki a halálra méltó - a halálba; aki kardra méltó - az a kardra; aki éhínségre - az éhínségbe, és aki fogságra méltó - az fogságba!"
(Jeremiás, 15, 1-2). Vagyis mindenki azt kapja, ami neki - viselkedése alapján - jár.
Ez a fokozatos büntetés azt sugallja Bölcseink szerint, hogy az utóbbi a rosszabb, a keservesebb, a legtöbb szenvedést okozó. Miért? "Mert a fogságban minden előbbi is benne van" (Bava Batra 8, b). És Rási megmagyarázza: A fogság fogalmában benne foglaltatik az éhínség, a kard és a halál is, "mivel a pogányok kezében van, akik azt teszik vele, amit akarnak; megölik, vagy halálra éheztetik" (uo.).
Ha összefoglalni akarnánk idáig - amikor is kizárólag háborús foglyokról beszéltünk - láttuk hogy a zsidó hozzáállás a kérdéshez nem azonos a pogány (gentile) világ hozzáállásával. És itt nemcsak a zsidó királyok nemes gesztusáról van szó, amely hazaküldi a királyi foglyot, hanem a Tóra előírásáról, például a "szép fogolynő" esetében.
A "SZÉP FOGOLYNŐ" ESETE
A "szép fogolynő" az ellenség által csatasorba állított prostituált, akinek feladata a zsidó (vagy más) hadfiak demoralizálása volt az ókorban. Az ilyenekkel való bánásmód a Tóra egyik leghumánusabb törvénye (5. Mózes, 21, 10). Tilos volt megalázni és kihasználni őt; fogvatatója feleségül vehette, de nem adhatta el és mindenben egyenrangú volt a zsidó nőkkel. Tessék összehasonlítani ezt azzal a viselkedéssel, ami napjainkban is jellemezi a megszálló vagy "felszabadító" hadseregeket.
Vannak persze ellenpéldák is, foglyok megölésének kirívó példái, mint 2. Krónikák, 25, 12, vagy 1. Sámuel, 28, 12, de ezek szabályt erősítő kivételek voltak. Ezzel szemben álljon itt a tórai micva, amely szigorúan tiltja egy szökött rabszolga visszadeportálását tulajdonosához (5 Mózes, 23, 16).
A "szép fogolynő", aki nem volt katona, hanem civil - eljuttat bennünket a téma velejéhez. Mi történik, ha ellenséges elemek, vagy akár emberrablók, elragadnak egy zsidót, akiért magas váltságdíjat követeknek. Már a talmudi időkben - amikor nem volt önálló zsidó állam és véderő - ezek voltak azok az esetek, amikor a "legnagyobb micva" alkalmazásra került.
A Talmud elbeszéli Jósuá Ben Chánánjáról, hogy egyszer Rómába utazott, mivel hallotta, hogy ott van a börtönben egy zsidó ifjú. Miután pár mondatot beszélt vele és az bibliai idézettel válaszolt az ő bibliai idézetére - elhatározta, hogy kiváltja mindenáron, "mivel ebből tanító lesz Izraelben". Valóban - konkludál a Talmud - ő lett később a nagy tanaita, Jismáél ben Elisa (a második), (Gittin, 58, a).
Pinchász ben Jáir, a szentéletű tanaita, mondhatni életét szentelte a fogolykiváltás (Pidjon Svujjim) nagy micvájának és a Talmud híradása szerint, "csodálatos dolgok történtek vele" (Chulin 7, a).
MENNYIT ÉR EGY ZSIDÓ FOGOLY?
Már 2000 évvel ezelőtt felmerült a sorsdöntő kérdés: mennyit szabad egy fogoly kiváltására költeni, vagyis mennyit ér egy zsidó fogoly?
A Misna annyiban szabályozza ezt a kérdést, hogy "nem váltják ki a foglyokat értékükön felül". Nyitva marad a kérdés: mennyi az "értékük"? Úgy látszik, hogy volt egy bizonyos "árfolyam", amit tilos volt túllépni. Talán egy férfi - vagy nő - értéke a rabszolgapiacon, ami egyfajta ember-tőzsde volt az ókorban. Napjainkban - mondja a lublini Máhárá"m (17. század) - amikor nincs rabszolgavásár, megsaccolják, aszerint hogy mennyit érne...ha lenne rabszolgapiac.. . Rabbi Dávid ben Zimra (Rádbá"z- 16. század) új responzumában (40) azt írja, hogy az árfolyam aszerint alakul, mennyiért szoktak kiváltani egy nemzsidó foglyot, vagyis ez nem kapcsolódik a rabszolga kereskedelemhez.
A Misna (Gittin 45, a) azzal indokolja a megszorítást, hogy ez "a világ érdeke", hogy ne nőjjön a banditák étvágya, hogy még több embert raboljanak, ha egyszer tudják, hogy a zsidók kiváltják őket, bármilyen magas összegért. "A VILÁG ÉRDEKE"
Ugyancsak a "világ érdeke" (vagyis közérdek) mondja a Misna (uo.) hogy "nem igyekeznek megszöktetni a foglyokat", szintén közérdekből, vagy a foglyok érdekében, hogy a továbbiakban ne láncolják le a foglyaikat rabtartóik, és ne nehezítsék meg életkörülményeiket. Voltak azonban esetek, amikor Talmud bölcsek megszöktek rabtartóiktól (Gittin, 45, a, reb Ilis esete r' Náchmán lányaival).
Amint látjuk a Misna pragmatikus álláspontot tükröz és ez a továbbiakban a Halacha álláspontja is. A Talmud másutt arra az álláspontra helyezkedik, hogy valaki köteles kiváltani a feleségét akár tízszeres áron is, "mint amennyit ér" - de csak először és egyszer. Ha még egyszer elrabolják - ha akarja kiváltja - ha nem - nem. (Ktubot, 52, a). Általános az a vélemény, hogy valaki kiválthatja saját magát bármilyen összegért, mivel ezzel nem terheli a közt. Ha emiatt esetleg "emelkedik az árfolyam" - ezzel szemben áll az ember joga szabadságára, és arra hogy pénzével azt tehessen, amit akar.
A Talmud egy elsőbbségi sorrendet is előír, amennyiben ha valaki, édesapja és tanítója esnek fogságba - ő maga előbbrevaló a kiváltásban (ha csak egy személyre van elég pénz); tanítója előbbrevaló mint apja - de az anyja mindenki előtt (mivel egy nő nehezebben viseli el a fogságot és nagyobb veszélyben is van)...
"Egy bölcs előbbrevaló mint a király, mivel ha a Bölcs meghal - nincs még egy hozzá fogható, viszont a király, ha meghal - minden zsidó alkalmas arra, hogy király legyen!... (Horajot, 13, a) . Amikor ezt kimondták - már rég nem volt zsidó király, de Bölcs volt annál több...
TÚSZ MINT JÖVEDELEMFORRÁS
A keresztény középkorban, Európában, a hadifoglyok helyét a zsidó túszok foglalták el. A keresztes hadjáratok során a zsidóknak sok alkalmuk volt a "nagy micvát" gyakorolni, mivel a keresztes "vitézek", hogy egy kis zsebpénzre szert tegyenek, gyakran raboltak el zsidókat és zsarolták a hitközségeket. A téma a zsidó szolidaritás alapkövévé vált Európa szerte. Se szeri se száma a tragikus eseteknek, amelyek közül csak a legkirívóbbakat idézzük.
Annak idején a virágzó alexandriai zsidó közösség külön adót vetett ki, hogy legyen egy fogolykiváltási Alap, amelyet szükség esetén zsidó túszok kiváltására lehetett használni.
A 13. század elején Rudolf német császár börtönbe vetette a rottenburgi rabbi Méirt (Máhá"rám mi'Rottenburg), tudván, hogy a zsidók meg fogják fizetni az anormálisan magas váltságdíjat. A német zsidó közösség össze is szedte a nagy összeget, de rabbi Méir megtiltotta nekik, hogy kiváltsák, nehogy ezzel precedenst teremtsenek és "növeljék a gójok étvágyát". Ezt az említett Misnával indokolta, amely tiltsa a foglyok kiváltását, "értéken felül". Hét évet töltött rabbi Méir várfogságban, ahol utol is érte a halál.
Amikor 5. Alfonz háborút indított észak Afrikában (1471) és ott foglyul ejtett sok zsidót - Don Jichák Abarbanel, a híres talmudista, exegéta és államférfi, 21o zsidót váltott ki horribilis összeg ellenében, aminek nagy részét a spanyol zsidóság adta össze.
Schulhof Izsák "Budai Krónikájában" (Európa -Magyar Helikon kiadása, Jólesz László fordításában héber eredetiből, Budapest, 1979) elmondja a budai zsidók és az ő személyes tragédiáját, amikor 1688-ban a császári osztrák-magyar keresztény seregek visszafoglalták Budát a törököktől. Sokakat a fogoly zsidók közül Sámuel Oppenheimer, bécsi bankár és hadiszállító váltott ki. Schulhofot magát 30 császári tallérért váltotta ki egy bizonyos "úrnő" - egy perccel biztos halála előtt - és később átadta Oppenheimernek.
"VÉRT TEHERAUTÓKÉRT"
Azt a nagyszámú zsidót, akik a Bogdán Chmelnicki által "fémjelzett" pogromok során estek fogságba - az ottomán birodalom zsidó alattvalói váltották ki. Az orosz-lengyel háború során (1654-67), országos gyűjtőakciót rendeztek és ennek szervezői (a cedóke-gábek) házról házra jártak, hogy a szükséges összeg összegyűljön. Akinek szerencséje volt és nem esett fogságba vagy nem vitték el túsznak - boldogan fizetett. Később külön egyesületek alakultak, amelyek feladatuknak tűzték ki a foglyok/túszok kiváltását. A leghíresebb ilyen egyesület Velencében létesült, az Abuáv testvérek által.
Az újkorban a fogolykiváltás játékszabályai nagy változáson mentek keresztül. Nem tudom, mikortól számíthatjuk az "újkort" ebből a szempontból, Talán a Holocausttól, mikoris a világ zsidósága megbukott azon feladat teljesítésében, hogy kiváltsa a halálra ítélteket. A Kasztner féle patetikus kísérlet, a háború vége felé - "vért teherautókért" - ami talán megmenthette volt a magyar zsidóság nagy részét, szakértők szerint eleve halálra volt ítélve a szövetségesek ellenkezése miatt. Nekik a zsidó vér nem volt elég drága és a tízezer teherautó, amiről szó volt, "értéken felüli"-nek számított.
A legújabb korban, napjainkban, a probléma új megjelenési formája Izraelben jelentkezik. Itt, az állandó háborúk közötti szünetekben, nemcsak fogolycseréről van szó - ami nem kifogásolható, akkor sem, ha Izrael mindig sokkal több foglyot ad vissza, mint amennyit kap - hanem a mindig aktuális túszrablásokról, vagy elesett katonák tetemének visszaadásáról, véreskezű gyilkosok szabadlábra helyezése ellenében.
MIT MOND A HALACHA - MA?
Annakidején a Rabin kormány több mint ezer elitélt terroristát engedett szabadon - három izraeli fogoly katona ellenében, akikről később kiderült, hogy önhibájukból (vétkes hanyagság) estek a Hezbollah fogságába. Most, amikor ezt a tanulmányt írom - egy újabb "ügylet" van folyamatban, amelyben 4oo arab terroristát bocsátana Izrael szabadon, három katona maradványai (évtizedekkel ezelőtt tűntek el) és egy izraeli civil ellenében, akinél hazahozatala életmentés (Pikuách Nefes) számba megy. Most, 2003 november közepén, a megkötött egyezség csak azért szenved késedelmet, mert a terroristák követelik egy olyan társukat is - a nahariai gyilkost - kinek kezéhez több megölt izraeli vére tapad. Erre a kormány - egyelőre - nemet mond. Elvben - de csak elvben - Izrael csak olyan elitélt terroristákat bocsát szabadon, akiknek kezeihez nem tapad vér, vagyis nem személyesen öltek, gyilkoltak. (MOST, 2009 MÁRCIUSÁBAN, AMIKOR EZ A BLOG NAPVILÁGOT LÁT – MÁR 3 ÉVE ÜL A CHAMASZ TERRORISTÁK FOGSÁGÁBAN EGY IZRAELI KISKATONA, Gilád Sálit tizedes, akiért a gyilkos terroristák 1000 társuk szabadon bocsátását követelik. Kétségtelen hogy Izrael végülis "fizetni" fog, a kérdés csak hogy ez a foglyot még életben fogja-e találni
Mivel napjainkban nem a halachikus autoritás dönt erről a kérdésről - az izraeli főrabbik nem nyilvánítanak véleményt és "átadják" a döntést azoknak, akiknek a döntés amúgyis a kezükben van. Ez pedig a kormány, a miniszterelnök és hadügyminiszter, akik állandóan a négy család elviselhetetlen nyomása alatt állnak.
Több neves rabbi egybehangzó véleménye szerint, a Halacha ma ugyanúgy tiltja a szóban forgó egyességet, mint valaha, ugyanazon elvek alapján (nem adni okot hogy a "jó üzlet" nyomán további izraelieket, katonákat és civileket ragadjanak el, és mint alku-kártyát kezeljék őket). Ehhez hozzájárul az életveszély is, ami a Pikuách Nefes kategóriájába utalja az ügyletet. Ugyanis a szabadon bocsátott terroristákat nem űzik ki az országból, valahová, külföldre, hanem itt maradnak, és másnapra folytathatják gyilkos tevékenységüket. Pontosan ez történt, egyébként, a Rabin korában lebonyolított egyesség után is.
A Halacha (Sulchán Áruch, Jore Déá, 242, valamint Maimonidés, Jád, Hilchot Mátnát ánijjim, 8.10) egyértelmű - ha egy magánemberről van szó. A zsidó államiság korában, az államnak joga van ("Din Melech - a királyi jogkör") alapján olyan meggondolásokat is számításba venni, amikről a Halacha nem beszél. Egy ember "értékének" megállapítása is nehéz, hiszen ma nem lehet tudakozódni a rabszolgapiacon. Talán erre mondták Bölcseink, hogy "aki megmenti egy ember életét - az olyan mintha az egész világot mentette volna meg" (Szánhedrin37a és Bava batra 11,a).
Egy neves rabbi, aki hajlandó volt kérdésemre válaszolni, mondja:
A Halacha két részből tevődik össze: az ész és a szív kombinációjából. Az ész az ügylet ellen van, míg a szív mellette. Egy magánember dönthet szíve sugallatára. A közösség - vagyis az állam - az ész, a hideg logika alapján kell, hogy álljon.
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése