Aki másnak vermet ás... Hetedik fejezet) "Dávid (gyász) éneke, amit a benjáminita Kussal kapcsolatban énekelt az Örökkévalónak . Örökkévaló Istenem, hozzád menekülök, szabadíts meg üldözőimtől és ments meg engem, hogy szét ne tépjenek mint az oroszlán; szét ne szaggassanak menthetetlenül. Örökkévaló Istenem, ha ilyesmit tettem: ha rosszat követtem el, ha rosszal fizettem jóakarómnak, ha kifosztottam azt, aki ok nélkül bántott, akkor ellenség üldözzön és érjen utól engem, tiporja főldre életemet, tapossa porba dicsőségemet! (Szelá.)
Kelj fel, Istenem haragodban, szállj szembe ellenségeim dühével, kelj fől és szolgáltass igazságot nekem! Gyülekezzenek köréd a népek, te pedig foglalj helyet fölöttük a magasban. Az Örökkévaló ítéletet tart a népek fölött; adj nekem igazat Uram, hiszen igaz és feddhetetlen vagyok! Vess véget a bűnösök gazságának és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten!
Isten az én védőpajzsom, ő menti meg az igaz szívűeket. Igaz bíró az Isten, aki mindennap büntethet. Újra kardját élesíti a gonosz, íját feszíti és céloz. Pedig őt találja el a halálos fegyver, a tüzes nyilak, amelyeket készít. Rosszakarat fogant benne, nyomorúságot hordoz és hazugságot szül. Vermet ás, jó mélyet, de ő maga esik a gödörbe, melyet ásott. Fejére hárul a nyomorúság, erőszakossága saját magára száll. Hálát adok az Örökkévalónak, mert igazságos Ő, zengem a felséges Isten nevét." Zsolt 7,1-18)
Egy üldözött, szenvedő ember panasza ez, akit tegnapi barátai bán.anak és életét akarják venni. Bánatában az igazságos Istennek ajánlja lelkét, majd kéri-követeli, hogy Isten avatkozzon bele és mentse meg, Mivel nagy általánosságban beszél - sokan magukénak érzik a zsoltáros szavait, így azonosulni tudnak vele. *** A bevezető versben Kus, a benjaminita - akit a hagyományos exegétika Saullal, Izrael első királyával azonosít - említése arra mutat, hogy itt Dávid sorolja el Saullal folytatott küzdelmeit. Mások megkérdőjelezik ezt, és Kus alatt az egyik versfaragót értik, akinek Dávid ezt a zsoltárt ajánlotta - általunk ismeretlen okból. Málbim és Ibn Ezra szerint ez a Kus egy benjaminita zsidó neve, aki Dávid ellensége volt. Zeév Jáávetz, a neves történész, Simi ben Gérával azonosítja Kust, aki szintén Dávid esküdt ellensége volt és többször nyilvánosan megátkozta.
A homályt csak növeli a zsoltár elején megjelenő "Sigájon'' szó, amit jobb híján gyászéneknek fordítottunk, de ez korántsem egyértelmű. Sokan egy korabeli hangszert értenek alatta (Menáchem ben Száruk), amire a zsoltár íródott. Ilyen hangszerek - amelyek ma ismeretlenek és azonosíthatatlanok - gyakran fordulnak elő a Zsoltárokban. Mások a zsoltár hangszerelését jelzik ezzel, de a Midrás-bölcsek szerint ez félreértés: Dávid itt bocsánatot kér tévedéséért, hogy megénekelte Saul elestét a harctéren. Rási elutasítja ezt a magyarázatot,mivel a zsoltár szavai nem fedik azt, helyette egy másik értelmezést javasol, aminek alapja a Talmudban található
A SZéP NéGER Nő
Ha "Kus" valóban nem más, mint Saul, akkor felmerül a kérdés, gúnynévről van-e szó? Dávidról feltételezhető, hogy az őt halálra üldöző skizofréniás királyt - aki egyébként apósa is volt - gúnynévvel illette. Ez azonban ellenkezik Bölcseink azon felfogásával, amely a Kus-Kusi szóban jelzőt illetve eufemisztikus utalást lát. A Tóra Mózes feleségét, Zippórát, nevezi Isá Kusit-nak, vagyis kusita nőnek. Kusi héberül fekete bőrűt, vagyis négert jelent. Fölösleges mondani, hogy sem Mózes felesége (aki midjanita volt), sem Saul - nem voltak négerek. Erre jön a Bölcsek magyarázata, miszerint: "Ahogy a néger megismerhető színéről, úgy Zippóra felismerhető szépségéről". Itt tehát azért nevezi Sault Kusnak, mivel szép férfi volt. ..
Így vagy úgy, még egy olyan racionális exegéta is, mint Kimchi (Rádák) a Dávid-Saul-reláció nyomán magyarázza ezt a fejezetet. Csak egy királyra, aki üldöz egy egyszerű embert, lehet azt mondani, hogy "szét ne tépjen, mint az oroszlán" - mondja Kimchi. A továbbiakban rámutat arra, hány ízben mentette meg az üldözött Dávid Saul életét - a saját embereitől! -, akik véget akartak vetni az egyoldalú üldözésnek . A Saul-Dávid-konfliktus a Biblia egyik legösszetettebb története. Mielőtt Sámuel, a próféta felkeni Sault királynak, előbb sértődötten elbúcsúzik a néptől, figyelmezteti a királyság bevezetésének - negatív következményeire, és felmentést kér a néptől: kinek tett rosszat, kitől fogadott el vesztegetést, kit károsított meg, mint a nép bírája, aki első vagy másodállásban próféta is volt. Az egyhangú felmentés után a nép változatlanul királyt követel, "hogy vezessen bennünket, mint a környező népeknél", és Sámuel teljesíti a nép kívánságát. Érdekes és figyelemre méltó, hogy a királyságot, mint lehetséges államformát, maga a Tóra említi és szabályozza, ugyanakkor a próféta rossz néven veszi a nép követelését, és egyfajta bizalmatlanságot lát benne.
Saul az első király, Benjámin törzséből származott. Szép, magas, vállas férfi volt, de ami jellemét illeti - az nem volt egyértelmű. Nehéz helyzetekben nem mutatott gerinces tartást; populista viselkedése által az amalekiták elleni hadjárat idején - amikor "hallgatott a nép szavára", és hagyta, hogy a nép zsákmányoljon - elvesztette a próféta bizalmát.
Mivel a próféta isteni utasításra cselekszik - és Saul nem mutatta ki, hogy hisz ebben -, így a Sámuel által titokban felkent pókirályt, Dávidot, Saul esküdt ellenségének és királyságára törőnek tekintette. Ám ez nem akadályozta meg abban, hogy udvarába fogadja a fiatal és szép pásztorfiút, aki muzsikált előtte, majd az sem volt ell.enére, hogy Dávid megküzdjön a filiszteus óriással, Góliáttal és legyőzze őt, elhárítván ezzel egy halálos veszélyt Saul királysága felől. Arnikor betegsége nyilvánvalóvá vált - Saul búskomor és skizofréniás volt - a király többször próbálta Dávidot saját kezűleg megölni, és ebben az sem gátolta őt, hogy közben hozzáadta lányát, Michált, és így Dávid a királyi család tagja lett, mégpedig népszerű tagja .
... ÉS EGY CÉLTUDATOS, IFJÚ PÁSZTOR
Dávid a betlehemi Jisáj hetedik, legfiatalabb fia volt. Amikor bátyijai már Saul hadseregében szolgáltak, ő otthon a család nyáját őrizte. Egyszer majd elmeséli Saulnak, hogy több ízben, amikor medve vagy oroszlán próbált elragadni egy-egy bárányt a nyájból, azokkal is megküzdött. Királlyá való felkenését a családban - Dávidon kívül - senki nem vette komolyan, ő maga viszont céltudatosan haladt a próféta által kitűzött cél felé. Amikor beházasodott a királyi családba, valószínüleg arra gondolt, hogy ez megkönnyíti vagy lerövidíti a trónhoz vezető utat. Ő Jehuda törzséből származott, apai ágon Boáztól felfelé egész Jákob legkarizmatikusabb fiához vezetett családfája, ahhoz a Jehudához, akit Jákob, a pátriárka azzal áldott meg, hogy a kormánypálca, vagyis a királyság, sose távozzon tőle.
Anyai részről viszont Dávid a moabita Rúttól származott, és ezt ellenségei alaposan fel is használ ták ellene.
Ahogy nőtt Dávid népszerűsége, úgy látott benne Saul halálos veszélyt királyságára, és üldözte őt. A nép tudta, hogy Dávid házassága szerelmi házasság volt a királylány részéről: Michál beleszeretett a vitéz pásztorba, akiről a nép dalban regélte a hadjáratok során, hogy " Ha Saul ezreket ölt meg - Dávid tízezreket". Amikor egyszer a beteg Saul pribékeket küldött Dávid házába, hogy őt megölesse, a felesége a királvlánv bujtatta el Dávidot. maid egy kötélen leeresztette az ablakból, igy téve lehetővé, hogy egérutat nyerjen és elmeneküljön.
Fontosnak tartottuk a fentieket előrebocsátani, mivel a Dávid-Saul-reláció visszhangja igen sok zsoltárversben megtalálható.
Ősi forrásaink objektivitására és sokrétűségére jellemző, hogy a Midrás – amely egyértelműen Dávidpárti - itt megrója őt, amiért nem illendően beszélt Saulról. "Mondá az Örökkévaló Dávidnak: miért szidod felkentemet. .. Sault nevezted ellenségednek? ..
" És Dávid mentegetőzik és bocsánatot kér, mondván, hogy nem szándékozott Sault megbántani ... (Sochér Tov). ***
A továbbiakban a Midrás (uo.) összehasonlítást tesz Saul és Dávid között - ki volt odaadóbb, önzetlenebb, önfeláldozóbb - és az egybevetés Saul javára dőlt el. Ebből a leginkább eklatáns - és a legkellemetlenebb Dávid számára - az, amelyik Saul utolsó háborújáról beszél, ahová fiait magával vitte, pedig tudta vagy legalább sejtette, hogy onnan nem kerül ki élve. Ezzel szemben Dávidnak egy bizonyos idő után nem engedték adjutánsai a harcban való részvételt, nehogy bántódása essék. "És te hasonlítod magad Saulhoz?" - kérdi a Midrás.
A HAZUGSÁG ÉS PÁRJA - A BÁRKÁBAN
Ki az a gonosz, aki "kardját élesíti, íját feszíti"? És ki az, aki "vermet ás"? Az utolsó versekben a zsoltár ismét általánosságban beszél. Nem említi nevén a "gonosz" -t, aki feni kardját és vermet ás, amibe aztán maga esik bele - innen a magyar közmondás! -, az utalások itt annyira homályosak, hogy a Midrás már Hámánról beszél, kinek gyilkos tervei a fejére zúdultak, és a Mordecháj számára állított akasztófára végül is őt magát akasztották fel. "Isten mindennap büntethet." - Erre a versre mondotta Simon ben Gámliél, a Fejedelem, aki a pusztulás korában élt és működött, hogy "Mióta a Szentély romba dőlt, nincs nap, amelyen ne ülne átok, nincs áldott harmat és a gyümölcsök íze sem az, ami azelőtt volt", mivel azóta Isten mindennap haragszik és büntet (Sochér Tov).
"Rosszakarat fogant benne ... hazugságot szül." Ha a hazugság hajlandósága más rossz tulajdonságokkal párosul, ebből igencsak negatív dolgok születhetnek - mondja a Midrás. De nemcsak negatív, hanem nevetséges, triviális is.
Ennek illusztrálására a Midrás elmond egy fantasztikus "történetet", ami inkább tanmese:
Amikor Noé, az özönvíz előtt parancsba kapta, hogy az általa épített mentőbárkába kettesével vegye fel a menekvésre érdemes teremtményeket - többek között eljött a hazugság is és bebocsátást kért. Hol a párod? - kérdezte Noé, de kiderült, hogy a hazugságnak nincsen párja. A hazugság megszégyenülten eloldalgott, és sürgősen párt keresett magának. Találkozott az ügyefogyottal (Slimázl), és az beleegyezett, hogy párja legyen a hazugságnak, azzal a feltétellel, hogy minden, amit a hazugság megszerez, azt a kétbalkezes ügyefogyottal megfelezi.
Így is történt. Amikor kijöttek a bárkából, a hazugság "szerző"-körútra indult, de mindent, amire szert tett, azt az ügyefogyott elvesztette, elherdálta, úgyhogy nem maradt nekik semmi. A Midrás ezt azzal a tanulsággal fejezi be, hogy "hazugság hazugságot szül". Rási is utal erre a történetre, az említett versre irott kommentárjában és a Midrás tanulságát mint közmondást idézi (Sochér Tov és Jálkut Thillim). (Folyt. Köv.) |
2009. március 20., péntek
TANULJUNK ZSOLTÁROKAT – MONDJUNK THILLIMOT (4(
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése