A HETISZAKASZ - VÁJÉCÉ - 2012
A filozófusok régóta vitáznak a nagy kérdésről, hogyan egyeztethető össze az akarat szabadsága egyfelől és az isteni Gondviselésbe vetett hit másfelől. Az életet a sors határozza-e meg, vagy valóban azt teszünk amit akarunk?
Általánosságban a judaizmusról elmondható volna, hogy a moralitás, a hit és az etikai választások dolgában személyes szabadságot hirdet. De ha élet-halál kérdéséről van szó, egészségről, vagyonról és más olyanokról, amikről szeretnénk azt gondolni, hogy a kezünkben van, mintha mégis alá volnánk vetve az ellenőrzésünk körén kívül eső erőknek. Hogy hol élünk, meddig élünk, milyen kényelmes életet élünk – ezek az Örökkévaló kezében vannak. Választani abban tudunk, illetve abban kell, hogy miféle életet élünk. Istenfélő, igaz, egyenes, tisztes és becsületes életet – ez rajtunk áll, egyedül rajtunk. Az Örökkévaló ezekben megadja nekünk a szabadságot, hogy eldöntsük, mennyire jó, mennyire kedves és mennyire zsidó életet akarunk vagy nem akarunk élni.
„Jákob szedte a lábát, és elment az ő útjára” (1Mózes 29:1). Az eheti pársából származó vers beszámol Jákob útjáról, s hogy miképpen menekült meg Ézsau haragjától. Hárán felé vezetett az útja – ahol majd megalapítja családját, és ezzel a zsidó nép alapjait. De miért fogalmaz a vers ilyen különösen? „És Jákob szedte a lábát?
Sokan, ha a körülményeikre néznek, megvonják a vállukat: „Nú, mit is lehetne itt tenni?” Ha szegénységbe születtél, ha nem igazán kiváltságos körülmények közt nőttél fel, hajlamos lehetsz rezignáltan tudomásul venni, hogy ilyen a végzet. Hányan, de hányan mondták már nekem, hogy ők az „elveszett zsidó generációhoz” tartoznak, amelynek nem volt zsidó oktatása, nevelése. Szüleik úgy el voltak foglalva a túléléssel , hogy nem maradt idejük és lelkierejük a gyerekek zsidó módra nevelésére azon értékek szerint, melyeknek jegyében őket magukat nevelték. Tragikus, hogy ők tényleg úgy érzik, elvesztek a zsidóság számára.
Jonathan Sacks rabbi (az Egyesült Királyság főrabbija) mesél egy történetet arról, hogyan látogatta végig a nagy zsidó vezetőket a világon még mint cambridge-i filozófushallgató. Eljött a lubavicsi Rebbéhez is, s a Rebbe megkérdezte tőle, mit tesz a cambridge-i zsidó hallgatótársaiért. Ő így kezdte a válaszát: „Abban a helyzetben, amiben jelenleg találhatom magam…” A Rebbe közbevágott: „Senki sem »találja magát« a körülményei közt, azokat mi teremtjük meg magunknak.”
Hogyne, vannak idők, mikor olyan helyzetben találjuk magunkat, ami kívül esik az ellenőrzésünkön, de az életben általában bőséges tere van a lehetőségeknek, hogy javítsunk a körülményeinken. Az Örökkévaló mindannyiunkat egyedi tehetségekkel áldott meg, talentumokkal és lehetőségekkel, rajtunk áll, hogy kifejlesztjük-e ezeket magunkban. Az élet tele van olyanok inspiráló példájával, akik felülkerekedtek a nehézségeiken és hátrányaikon, így vagy úgy. A zsidó világban sokan jutottak kiválóságra a legszerényebb kezdetekről. A Tóra minden zsidónak születése jogán jár. De elő kell állni, és magunkénak vallani.
Az eheti pársá szavai szándékosan és jól megfontoltan vannak összeválogatva tehát. „Jákob szedte a lábát, és elindult az útján.” Némelyek csak sodródnak a lábuk után, arra mennek, amerre az magától elcsámborog, mindegy, hová.
Nem így Jákob. Ő ura volt a lábának, gazdája a körülményeinek. A helyes útra lépett rá, és a sorsának is ura lett idővel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése