A KIRÁLYSÁG ANYJA : MAZSOLÁK RUT KÖNYVÉBŐL

 

  A MESSIÁS CSALÁDFÁJA

 

   Elterjedt ösi szokás hogy Sávuot ünnepének második napján (az idén – csütörtökön) Rut könyvét olvassák fel a zsinagógákban. Ez a rövid idill a Biblia "Öt tekercsének" egyike.

             

„Történt ez abban az időben, amikor a bírák bíráskodtak (Izrael fölött), hogy éhínség támadt az Országban. Ezért elment a júdeai Bét-Lechemből egy férfi, hogy ideiglenesen lakjék Moáv mezején. Vele volt felesége és két fia is. A férfi neve Elimelech volt, felesége Noémi és két fia Máchlon és Kiljon." (Rút 1,1-2)

    Rút könyve az öt Megilla legrövidebbike, mindössze négy fejezetből áll. A Midrás ekként jellemzi: „Mondá reb Zeira: ebben a könyvben nincsenek tisztasági, ill. tisztátalansági törvények, sem tilalmak, sem szabályok. Akkor meg miért íródott? Hogy okuljanak belőle, milyen nagy a jótevők jutalma!" (Rút rábá 2,16)
Ugyancsak Rút könyve domborítja ki a szabályszerű, hithű betérés jelentőségét

   

   Rút könyvét Sávuotkor (pünkösd), a második napon szokták felolvasni a zsinagógákban, egy kóser tekercsből, áldással. Már a Midrás is megemlíti ezt a szokást (Rút Zutá, 1,1 és Jálkut, 596) és a gáonita korban vált általánossá.

   Rút könyvében szó van a búzáról és az árpa aratásának idejéről, ezért is Sávuotkor, azaz az Aratás ünnepén olvassák fel. Sávuot egyben a Tóra-adás ünnepe is, és erre is vonatkoztatható Rút könyve, hiszen Rút, aki betért a zsidóságba, ezzel magára vállalta a Tóra parancsolatait. Rút könyvének Sávuotkor való felolvasásának további – kabbalisztikus – oka, hogy a hagyomány szerint Dávid Sávuotkor született és ekkor is halt meg, és végül is a könyv az ő családfájának történetét tartalmazza.

10 ÉV MOÁVBAN

„És meghalt Elimelech, Noémi férje és ott maradt az asszony két fiával. Ezek moabita lányokat vettek feleségül, az egyiknek Orpá volt a neve, a másiknak Rút. Ott laktak mintegy tíz esztendeig. De meghaltak ők is mind a ketten, Máchlon és Kiljon is, így az asszony ott maradt két fia és férje nélkül." (Rút 1,3-5)

   Nem ez volt az első eset, amikor Erecből valaki kivándorol. Ami azonban Elimelechhel és családjával történt – tíz év alatt a család mindhárom férfi tagja meghal – nem volt mindennapi esemény, és ez a Bölcseket arra késztette, hogy ezt alaposabb elemzésnek vessék alá.

A Zohár  tudni véli, hogy „Elimelech cádik volt, aki védelmére lehetett volna nemzedékének, de nem tette ezt". A Talmud erről csak annyit jegyez meg, hogy minden vétkük az volt, hogy eltávoztak az Országból. (Bává Bátrá 91)

A legtöbb kommentátor úgy tudja, hogy se Máchlon, se Kiljon nem térítette be feleségét, mielőtt elvette volna. Ezzel a véleménnyel szemben a Zohár Chádás (Rút 180-182) és Ibn Ezra azt vallják, hogy betértek, oly módon, hogy alámerültek a mikvében, de ezt „férjeiktől való félelmükben tették" (Zohár), és az ilyen, kikényszerített betérés érvénytelen.

    A Midrás élénk színekkel ecseteli Noémi – férje halálával bekövetkező – tragédiáját. Az Írás, amikor Elimelech haláláról szól, Elimelechet „Noémi férje"-ként aposztrofálja, s a Talmud azt a megállapítást teszi, hogy „a férj feleségének hal meg" (Szánhedrin 22b), mivel ő szenvedi el a legnagyobb veszteséget. A Midrás még azt is hozzáfűzi, hogy Elimelech, még halála előtt, súlyos anyagi veszteségeket is elszenvedett, „először elhullottak lovaik, szamaraik és tevéik, majd meghalt Elimelech, és utána két fiuk" (Rút rábá 2,10)

* * *

Rútot, a midrási források eredetileg is istenfélő, erkölcsös nőnek tartották, szemben Orpával, a másik fiú feleségével, aki – ugyancsak a Midrás szerint – Góliát anyja lett, akit jóval később az ifjú Dávid párharcban legyőzött. Ugyanezen kommentátorok a Máchlon és Kiljon neveket is vészjósló jelentőséggel bíróknak tartják, nevezetesen Máchlá betegséget, Klájá vészt jelent.

* * *

„Ekkor útra kelt (Noémi) a menyeivel, hogy visszatérjen Moáv mezejéről, mert meghallotta Moáv mezején, hogy az Örökkévaló megemlékezett népéről és kenyeret adott nekik. Elment tehát arról a helyről, ahol élt, és vele a két menye. Így mentek az úton visszatérőben Júdea földjére. (De) Noémi azt mondta a két menyének: menjetek, forduljatok vissza, mindegyik az anyja házába! Bánjék veletek az Örökkévaló olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok a meghaltakkal és velem! Adja meg nektek az Örökkévaló, hogy mindegyiktek nyugalmat találjon majd a férje házában. Azután megcsókolta őket, és hangosan sírtak." (Uo. 1,6-9)

Honnan értesülhetett Noémi, hogy véget ért Júdeában az éhínség?

A Midrás szerint zsidó vándorkereskedőktől értesült arról, mi történt hazájában, s mivel ezek a kereskedők Isten nevét említették, amit moabiták nem szoktak – elhitte, hogy a hír igaz.

Ki tudja, milyen sok tépelődés előzte meg Noémi elhatározását, mielőtt rászánta magát a hazatérésre. „Sokszor kérdezte magát Noémi: mi az én érdemem, hogy életben maradtam? Hiszen én is vétkes vagyok, mint azok, akik meghaltak. És talán az én vétkem még nagyobb az övékénél, és ezért a büntetés is súlyosabb..., egyedül kellett maradnom, hogy egyedül viseljem a család fájdalmának és gyászának terhét!"

 Noémi nem tudhatta, és nem is gondolhatott arra, hogy azért maradt életben, mert ráhárult a feladat, hogy fenntartsa Elimelech családjának emlékét és a Dávid-ház megalapításában részt vállaljon... (Báchrách: Imá sel Málchut)

HÁT EZ A NOÉMI?!

„És azt mondták neki (menyei): De igen, veled térünk haza népedhez! De Noémi azt felelte: forduljatok vissza, lányaim! Miért jönnétek velem? Hát lehetnek nekem még fiaim méhemben, akik férjeitek lehetnének? Forduljatok vissza, lányaim és menjetek, mert én már öreg vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek... Nem, lányaim, nagyobb az én keserűségem, mint a tiétek, mert elért engem az Isten keze!" (Rút 1,10-13)

Noémi, akire a sok szerencsétlenség zúdult, reményvesztett, öreg, ezért hazamegy, mert nem akar idegenben meghalni. Menyei, akik szeretik őt, nem akarják magára hagyni, de Noémi tudja, hogy ezzel kitenné őket, a nem zsidókat körülvevő gyanakvásnak, és ők még fiatalok, találhatnak maguknak férjet is Moávban, ahol otthon vannak.
De csak az egyikük fogadta meg tanácsát.

„Tovább sírtak hangosan, majd Orpá megcsókolta anyósát (mintegy búcsúzóul), de Rút ragaszkodott hozzá. Noémi meg azt mondta neki: látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is vele együtt. De Rút azt felelte: ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek. Mert ahová te mégy, oda megyek én is. Néped, az én népem, és Istened az én istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, és ott temessenek el engem. Úgy bánjon velem az Örökkévaló most és mindég, hogy csak a halál választ el engem tőled!" (Uo. 1,14-17)

    Rút, fentebb idézett szavaiból vezették le a Talmud-bölcsek a zsidóságba való betérés lényegét, „néped, az én népem és Istened az én Istenem". Mint korábban már szó volt róla, a Tóra a maoabiták, zsidóságba való betérését tiltotta, de ezt a Halacha csak a férfiakra vonatkoztatta  és így Rút volt az első moabita nő, aki nyilvánosan betért, és ezzel megvetette a betérés törvényeinek alapját.

* * *

„Amikor látta (Noémi), hogy erőnek erejével vele akar menni – abbahagyta a lebeszélést. Így mentek együtt, ketten, amíg Bét-Lechembe nem értek. Amikor odaértek, az egész város csodálkozott, és mindenki azt kérdezte: ez lenne Noémi?! De ő azt mondta nekik: Ne hívjatok Noéminek, hívjatok inkább Márának (márá = keserű), mert nagyon megkeserített engem az Örökkévaló. Egész családommal mentem el, és üresen (kifosztottan) hozott vissza a Mindenható. Miért is hívnátok engem Noéminek, hiszen Isten tanúskodott ellenem és az Örökkévaló bajba döntött engem." (Uo. 18-21)

    Az Írásból tudjuk, hogy „éppen az árpaérés kezdetén érkeztek Bét-Lechembe". (Uo. 22) . Noémi megérkezésekor, tehát, mindenki csodálkozik és szörnyülködik, kissé kárörvendőn, hogy lám, így jár az, aki elhagyja Izrael földjét. Rútra ügyet sem vetnek, bár mindenki tudja, ki ő.

* * *

Az Írás nem szól arról, hol és miből élt a két nő, Noémi és Rút. Ahhoz, hogy Elimelech elhagyott földjén árpát vessenek, ahhoz már késő volt (Málbim), így nemigen volt miből élniük. Ráadásul Noémi szerény és szégyenlős is volt, így nem fordult senkihez segítségért. De „volt Noéminak, a férje révén, egy távoli rokona, egy jómódú ember, Elimelech nemzetségéből, név szerint Boáz. És mondá a moabita Rút Noéminak: hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát. Noémi pedig azt felelte: eredj, lányom! El is ment, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után. Történetesen az Elimelech nemzetségből származó Boáz szántóföldje volt az." (Uo. 2,1-3)

RÚT BOÁZ MEZEJÉN

„S íme, Boáz éppen jött Bét-Lechemből és mondta az aratóknak: Isten legyen veletek. Azok meg feleltek neki: Áldjon meg téged az Örökkévaló. És Boáz kérdezte szolgálóját, aki az aratók felügyelője volt, ki ez a fiatal nő? Az pedig felelte: Moabita asszony ő, aki Noémivel jött meg Moáv mezejéről. Azt kérte, hadd szedegethessen és gyűjtögethessen a kévék között, az aratók után. Így jött ide és talpon van reggeltől mostanáig..." (Rút 2,4-7)

   Ki volt Boáz? Noémi, mint távoli rokonát említi. Rút könyvének a végén található egy családfa-leírás, melyből az derül ki, hogy Jehuda nemzetségéből származott.

Minden jel arra mutat, hogy Boáz ismert személyiség volt Bét-Lechemben , gazdag és jónevű bálbosz, aki a Vének Tanácsában is előkelő helyet foglalt el.

* * *

Boáz felesége éppen azon a napon halt meg, amikor Noémi és Rút, elcsigázva és rongyosan megérkeztek Bét-Lechembe.

Boáz tehát, felfigyelt Rútra, aki – a Midrás elbeszélése szerint – szemérmesen viselkedett, a lábon álló kalászokat állva, míg a fekvőket ülve szedegette, hogy ne kelljen lehajolnia..., a többi szedegető nők élcelődnek az aratókkal, ő pedig szemérmesen félreáll...

   A Talmud felteszi a kérdést: „Hát Boáz szokása, hogy nők után érdeklődjön?" (Sábát 113b)
Rabbi Eliézer pedig ekként vélekedik: „Okos dolgot látott nála (vagyis viselkedése elárulta, tudja, mit tesz) két kalászt felszedett, hármat már nem (mivel a háláchá szerint, ha három kalász együtt van, az már a tulajdonosé)." (Misna, Péá 6,5)

 ( A  héttér:  a Tóra előírja a szegények gyámolítását és támogatását, és ebben fontos helyet foglalnak el a Leket, Sikchá és Péá törvényei.

A Leket azt jelenti, hogy a szegénynek joga van, a maga számára, a kaszás által elhullatott kalászokat felszedegetni.

A Sikchá – a mezőn felejtett kévék is a szegényeket illetik.

A Péá – a gabonaföld széle, amit a föld tulajdonosának nem szabad learatnia, hogy azt a szegények arathassák le.)
                                                         * * *

Az aratók felügyelőjének válaszát, amit Boáz érdeklődésére adott, különböző nemzedékek kommentátorai sokféleképpen magyarázták.
Málbim szerint a felügyelő arra adott magyarázatot, miért engedte meg egy idegen nőnek, hogy felszedje az elhullott kalászokat, „mivel Noémivel jött Moávból, s ez azt jelenti, hogy szabályszerűen betért, és mint ilyen, joga van szedegetni".

Smuél Ozeda  akként értelmezi, hogy „a szolga azt hangsúlyozta, hogy Rút fiatal, tehát képes még szülni. Nő, tehát nem vonatkozik rá a moabitákkal való házasság tiltó törvénye. Noémival jött, vagyis betérése szabályos volt, amit Noémi személye szavatol. Mindketten koldusszegények, és Rút fényes és gazdag életet hagyott Moávban, hogy anyósával visszatérjen és zsidóvá lehessen.

„Ekkor azt mondta Boáz Rútnak: Hallgass ide, lányom! Ne menj más földre szedegetni, ne is menj innen sehová, hanem maradj csak a szolgáim nyomában! Legyen szemed a mezőn, ahol aratnak és eredj utánuk! Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne nyúljanak hozzád és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák merítenek!" (Uo. 2,8-9)

Felvetődik a kérdés, vajon Boáz, akit a talmudi Bölcsek nemes lelkű cádiknak aposztrofálnak – miért nem sietett Noémi segítségére, aki végeredményben rokona is volt, miért nem ajánlott fel neki tisztességes megélhetést, hanem csak „megengedte" Rútnak azt, ami minden nélkülözőnek kijárt Izraelben?

 Jichák Áráme (az Ákédá c. exegétikus mű szerzője) ezt úgy magyarázza, hogy mivel Boáz felesége halála miatt gyászban volt, nem látogathatta meg őket. Amikor Rút a mezejére tévedt, akkorra ért véget a gyászhét (sivá), és ekkor tapasztalhatta, hogy Rút milyen nemesen viselkedik, s dolgozik keményen megélhetésükért. De – özvegyember létére – nem közeledhetett Rúthoz, s ez kihatott Noémihez való kapcsolatára is.

   „Rút arcra borult, a földig hajolt és ezt mondta Boáznak: Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vegyél, holott én idegen vagyok? Boáz így válaszolt: Részletesen elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél, férjed halála után, hogyan hagytad el anyádat, apádat, szülőföldedet és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. Fizessen meg tetteidért az Örökkévaló, és legyen jutalmad bőséges az Örökkévalótól, Izrael Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. Az asszony pedig azt mondta: Milyen jóindulatú vagy hozzám, uram, hiszen megvigasztaltál engem és szívem szerint beszéltél velem, pedig én még a szolgálód sem vagyok." (Rút 2,10-13)

Rútnak feltűnt, hogy a gazdag Boáz milyen nagy figyelmet szentel neki, s bár sok jót hallott róla, mégis inkább a rosszra volt felkészülve.
Nem lehet tudni, milyen nyelven folyt le a párbeszéd, de nagyon valószínű, hogy héberül, hiszen Rút férjétől és anyósától megtanulhatta ezt a nyelvet.

* * *

ÉJSZAKA, A SZÉRŰN

„Egyszer azt mondta neki az anyósa, Noémi: Lányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz. Nézd csak, a mi rokonunk Boáz, akinek a szolgálóival együtt voltál, ma éjjel árpát szór a szérűn. Mosakodj meg, kend meg magad, vedd fel a (jobbik) ruhádat és menj le a szérűre. Ne mutatkozz a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evés-ivást. Amikor lefekszik..., menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál és feküdj oda. Ő majd megmondja neked, hogy mit tégy. Rút azt felelte: megteszem mindazt, amit mondasz..." (Rút 3,1-5).

 
Több kommentátor akként vélekedik, hogy Boáz valószínűleg azért nem nyilatkozott ez ideig, mert nem feltételezte, hogy a szép, fiatal nő, aki feleannyi idős, mint ő (Boáz 80, Rút 40) hajlandó lesz hozzámenni. Ez derült ki szavaiból, amikor felébredt, és ott találta Rútot.
Az Artscroll Biblia kommentátora külön lábjegyzetet szentel ennek az éjszakai románcnak. Kiemeli, hogy Noémi feltehetően azért választotta ezt a lépést, mert attól tartott, hogy egy szokványos házassági ajánlatot Boáz esetleg elutasítana, hiszen ő egy gazdag, tiszteletre méltó férfi, Rút pedig egy idegen, szegény özvegyasszony. Az nem is fordult meg a fejében, hogy Boáz a korkülönbségtől tart. Az Artscroll kommentátora még hozzáteszi, hogy ez idő tájt még nem volt érvényben a hajadon nő és a nőtlen férfi együttlétére vonatkozó halachikus tilalom, (jichud pnujá) – ezt csak Dávid király idején tiltotta meg a Bét Din – így Noémi merész terve nem ütközött halachikus akadályba.

* * *

„Le is ment (Rút) a szérűre, és mindent úgy csinált, ahogy anyósa parancsolta neki. Boáz evett-ivott és jól érezte magát. Aztán elment és lefeküdt a garmada szélén. Ekkor odalopózott (Rút), felhajtotta lábánál a takarót és odafeküdt. Éjféltájt a férfi fölriadt és megfordult. Akkor vette észre, hogy egy nő fekszik a lábánál. Megkérdezte, ki vagy te? Az meg így felelt: Én vagyok Rút, a te szolgálód. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra, mert közeli rokon vagy te. És Boáz azt mondta neki: Áldjon meg az Örökkévaló, lányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, legyen az gazdag vagy szegény. Ne félj hát lányom, mindent megteszek érted..." (Uo. 3,6-11)

„Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra" kifejezés a szárnyasok életéből vett hasonlat, ahol a hím – a párzás ideje alatt – szárnyaival betakarja a nőstényt. Bár a szituáció egyértelmű, a Midrás-bölcsek dicsérettel illették Rútot, hogy ilyen választékosan és szemérmesen fejezte ki szándékát.

Mások viszont úgy vélték, hogy a „ruhád szárnyát" kifejezés alatt azt a tállitot kell érteni, ami a hupa, a házassági sátor jelképe. Mindkét magyarázat Rút egyértelmű szándékát ecseteli, csak más oldalról.

* * *

Boáz is megdicséri Rútot azért, hogy nem a fiatalokat, hanem őt, az öregembert választotta.
Arról nem szól a fáma, mi történt az éjszaka további részében, bár valószínű, hogy semmi.

„Ne félj, hát, lányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. Igaz, ugyan, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam közelebbi rokonod is. Maradj itt ezen az éjszakán, és ha holnap az vállalja a rokoni kötelezettséget, akkor jó, vállalja. De ha nem akarja vállalni... akkor majd én vállalom. Az élő Istenre mondom! Feküdj hát itt reggelig! Ott is feküdt a lábánál reggelig." (Uo. 3,11-14)

    Miért mondta Boáz Rútnak, hogy feküdjön ott reggelig? A további versekből az derül ki, hogy attól tartott, elmegy és ezzel esetleg feltűnést kelt.

  (A továbbiakban  az idős Boáz elvette a fiatal Rútot, aki fiat szült neki – Ovédot – aki Dávid királyunk nagyapja volt)

* * *

OLYAN LEGYEN, MINT RÁCHEL ÉS LEA

„A kapuban lévő nép pedig azt mondta, a vénekkel együtt: Tanúk vagyunk! Adja az Örökkévaló, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráchel és Lea, akik ketten építették fel Izrael házát. Gyarapodjál Efrátban és legyen híres a te neved Bét-Lechemben. Legyen olyan a házad, mint Perec háza, akit Támár szült Júdának, annak az utódnak révén, akit majd az Örökkévaló ad neked ettől a fiatalasszonytól." (Rút 4,11-12)

* * *

„Elvette tehát, Boáz Rútot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz és az Örökkévaló megadta neki, hogy teherbe essen és fiat szüljön. Ekkor azt mondták az asszonyok Noéminak: Áldott az Örökkévaló, aki nem hagyott téged rokoni támasz nélkül. Legyen híres a neve Izraelben. Legyen ő életed megújítója és gondviselőd öreg korodban. Hiszen menyed szülte őt, aki szeret téged és többet ér neked hét fiúnál." (Uo. 13-15)

* * *

„Noémi pedig fogta a gyermeket, ölébe vette és dajkálta. A szomszédasszonyok nevet adtak neki és azt mondták: Fia született Noéminak! És elnevezték őt Ovédnak (Ovádjá), ez volt Dávid apjának, Jisájnak apja." (Uo. 16-17)

   Vajon miért mondták azt, hogy „fia született Noéminak"? Erre a Talmud egy közvetett magyarázatot ad, miszerint, ha valaki magához vesz, és felnevel egy árva gyereket, az olybá vétetik, mintha ő maga hozta volna világra, illetve a sajátja lenne.

* * *

Rút tehát beteljesítette küldetését. A továbbiakban már a neve sincs megemlítve abban a Megillában, amely az ő nevét viseli. Bölcseink szerint igen magas kort ért meg, és még látta unokájának unokáját – Salamont – Izrael trónján. (Bává Bátrá 91) Ő maga a „királyság anyja" megtisztelő címet viselte.

* * *

„Ezek voltak Perec utódai: Perec nemzette Hecront. Hecron nemzette Rámot. Rám nemzette Áminádávot. Áminádáv nemzette Náchsont, Náchson nemzette Szálmont. Szálmon nemzette Boázt, Boáz nemzette Ovédot. Ovéd nemzette Jisájt és Jisáj nemzette Dávidot." (Uo. 4,18-21)

Ezen geneológiai felsorolás legitimálja végső soron Dávid származását, és valójában az egész Megilla ezért íródott.

Tíz nemzedék telt el Perectől Dávidig. Öt, amíg eljutottak az Ígéret Földjére, öt pedig az azt követő korszakra. Akárcsak a világ teremtése után említett tíz-tíz nemzedék – Ádámtól Noéig és Noétól Ábrahámig – ez is mérföldkövet jelentett a zsidó történelemben.
Perec születésekor – mondja a Midrás – kezdett világítani a Messiás fénye, és Dávid volt az, akit az Írás Felkentnek (Messiás) nevez. (Az akkori értelmezés szerint a Messiás azt jelentette, hogy „Jákob Istenének Felkentje".)