2014. június 20., péntek

Bestseller lett a Rebbe életrajza











































Már a megjelenés
pillanatában elkelt a Rebbe című sikerkönyv első kiadása. Június 10-i megjelenése óta magabiztosan uralja az eladási listák élét Menachem Mendel Schneerson rabbiról, az utolsó Lubavicsi rebbéről szóló könyv.


Rebbe: Menachem M. Schneerson, a modern történelem legnagyobb hatású rabbijának élete és tanításai – ezt az impozáns címet viseli Joseph Telushkinbiográfiája, amely az Amazon és a Barnes & Noble eladási listáinak meghódítása után ezen a héten a The New York Times bestseller listájának az élére tört. A kiadó szerint a mű a Rebbe „magával ragadó portréja”, amelyet úgy jellemez, mint egy „összegző kalauzt az elmúlt század egyik legfontosabb és legérdekesebb alakjának megismeréséhez.”
„Ritkán látni ilyen érdeklődést ennyire rövid idő alatt egy új megjelenés iránt” – nyilatkozta a HaprerCollins Kiadó képviseletében Katherine Beitner igazgató. „A kereslet olyan hatalmasra nőtt, hogy már negyedjére térünk vissza a nyomtatáshoz. Egyértelmű, hogy az embereket világszerte megérintette a Rebbe üzenete, ami húsz évvel a halála után is releváns és erős, vagy még erősebb is.” A Rebbe személyéről nyilatkozva úgy fogalmazott: „A broklyni Crown Heights-ban található, szolid központjából a Rebbe a világ legnagyobb vezetőinek adott tanácsot és állami, valamint társadalmi kérdéseket formált.”
A kritikusok is igen elismerően nyilatkoztak Telushkin művéről: míg a Wall Street Journal „magával rgadónak” és a nem-zsidók, valamint a nem vallásosok számára is befogadhatónak nevezte, addig rádiós talk showjában Dennis Prager úgy fogalmazott a könyvről, hogy ez a „valaha írt legjobb vallásos biográfia”.  Szintén a Wall Street Journal kritikájában olvasható megfogalmazása szerint a most megjelent mű ajánlható mindazoknak, akik „kíváncsiak a hatásra, amelyet a Rebbe gyakorolt a közéletre… és a Rebbe gondolataira a különböző témákban evolúciótól a baseballig”.
Schneerson rabbi halálának huszadik évfordulóján az egész világ megemlékezik róla, hiszen a lubavicsi mozgalom karizmatikus vezetője nem csak saját közösségének mutatott irányt, de komoly hatással volt korának világi vezetőire éppúgy, mint a gyökereit kereső teljes zsidó társadalomra. 1994. polgári évben, támuz hó harmadikán (ebben az évben a Gergely naptár szerint július 1-én) hunyt el a lubavicsi Rebbe – ám a világ minden pontját behálózó szervezete, küldötteinek és a Chábád központoknak a láncolata, az inspirációja nyomán a zsidósághoz visszatérők tízezrei mind továbbviszik mindazt a tudást, hitet és küldetést, amelyet a Rebbe generációnkra hagyott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése