ZSIDÓ ÜNNEPEK CHASZID SZEMSZÖGBŐL -JOM KIPPUR

A NAP, AMELY ELTÖRLI A VÉTKEKET

    A jom kipuri bűnbocsánattal kapcsolatban vita van a Talmudban (Svuot 13,a) Rabbi Jehuda (rábi, a fejedelem) és a Bölcsek között. Az utóbbiak azt mondják, hogy Jom Kipur, az engesztelő nap, csak azoknak hoz bűnbocsánatot, akik valóban megtérnek. Míg rabbi Jehuda véleménye az, hogy"akár megtérnek, akár nem, bocsánatot nyernek", mivel „maga a nap hoz megbocsátást” (icumó sel jom).

     Igazság szerint mindenki elismeri, hogy Jom Kipur maga bocsánatot hoz, vagyis maga a nap jellege, neve és mikéntje a megbocsátás szellemét árasztja. A vita csak ott van, hogy rabbi Jehuda szerint a nap szentsége olyan nagy és fenséges, hogy képes megbocsátást kieszközölni még azoknak is, akik nem térnek meg. Ezzel szemben a Bölcsek szerint a megbocsátásnak „ára” van, és ez a megtérés, a magábaszállás, amikor az ember belátja, hogy vétkezett, tévelygéseit, vérségeit megbánja és megígéri – legalább saját magának –, hogy soha többé.

FOLTTISZTÍTÁS

     Hogyan kell értenünk a bocsánatot? Hiszen ez nemcsak egy elméleti elnézés az Örökkévaló részéről, hogy „minden rendben van”. Amikor egy zsidó ember vétkezik, akkor foltot ejt a lelkén, ami meghibásodik és javításra szorul azáltal, hogy a foltot letöröljük.

 Hogyan történik ez a „tisztítás”? Úgy, hogy elküldjük lelkünket a mosodába? Vagy lehetséges lenne az, hogy a hiba automatikusan megjavul és a folt eltörlődik azáltal, hogy elérkezett egy bizonyos nap – Jom Kipur?

     Itt jut kifejezésre a mélységes kapcsolat a zsidó ember és az Örökkévaló között. Van kapcsolat, amely  a parancsolatok betartásában és Isten uralmának feltétel nélküli elfogadásában nyilvánul meg. Más szóval, a hajlandóság az Örökkévaló akaratának teljesítésében – kifejezi a szoros kapcsolatot a zsidó ember és teremtője között.

       Ennél magasabb szintű a kapcsolat az Örökkévaló és a megtért zsidó (báál tsuvá) között. Mert mi is az a tsuvá és mit jelent a megtérés? Egy olyan emberről van szó, aki kvázi levetette magáról a parancsolatok „jármát” és megszakította a kapcsolatokat a „fentivel”.

Mi történt most, hogy hirtelen meg akar térni? Mi váltotta ki nála ezt az elhatározást?

     A megtérés ténye arra mutat, hogy ez az ember kapcsolatban volt az Örökkévalóval akkor is, amikor nem hallgatott rá és fittyet hányt parancsolataira. Ez a belső, tudatalatti pont, amely a kapcsolatot mindig is tartotta – az, amely most „felébreszti” őt, és ráveszi hogy újfent „felvegye a kapcsolatot” az Örökkévalóval.

      MÉG MÉLYEBB KAPCSOLAT

          Azonban még ez a kapcsolat – amelyre fény derül a megtérés során –sem minden. A megtérés ugyanis behatárolt annak erősségfoka által..

    Van ennél azonban egy sokkal mélyebb és szorosabb kapcsolat, ami nem más, mint a zsidó ember lelki  kapcsolata az Örökkévalóval. Ez több mint egyszerű kapcsolat, mivel a lélek, amely bennünk lakózik „nem más, mint egy (parányi) rész az Istenségből” (Tánjá, második fejezet), és ez állandó „összeköttetésben” van eredetével és gyökerével – vagyis a teremtő Istennel.

 Ez az utóbbi "kapcsolat" nem függ cselekedeteink minőségétől, sem vétkeinktől. Ő megvan minden zsidó lelkében. Semmiféle vétek vagy bűn nincs és nem lehet befolyással rá. Azonban az év folyamán ez az elkötelezettség be van fedve, el van takarva a szív mélyén, és nem jut kifejezésre. Ami kifejezésre jut, azok a kapcsolat külső jelei, amelyek az Örökkévalóhoz vezetnek. Ezek elhatározásaink és cselekedeteink függvényei.

 Ez van egész évben, a szürke hétköznapokon. Azonban Jom Kipurkor felszínre kerül az eddig eltakart belső mély kapcsolat az Örökkévaló és a zsidó nép között.

       EGYBEZÁRVA, EGYMÁS KÖZÖTT

          Ez az „icumó sel jom” – maga a nap, (Jom Kipur) igazi értelme. Amikor fény derül az örök belső kapcsolatra az Örökkévaló és teremtményei között – vagyis Jom Kipurkor – szinte önmagától eltörlődnek a vétkek foltjai, és kijavítódnak a bűn okozta hibák. Ez a nap az, amely felfedi minden zsidó kapcsolatát az Örökkévalóval egy eltéphetetlen kötelékkel, és ez minden vétket automatikusan eltöröl (hacsak nem szegik meg a jom kipuri böjt micváját!).

      Ez a „felfedezés” főleg az ünnepi záró imában, a Neilában, jut kifejezésre. Akkor úgymond „bezárkóznak”,  az Örökkévaló és a zsidó nép egy intim közelségbe (jichud), és a világon semmi nem tudja elválasztani őket.

    (Likuté Szichot, 4. kötet, 1149. o.)