HALACHA A POKOL TORNÁCÁN

Halálos betegek böjtölése jom kipurkor

Kérdés: A jom kipur előtti napon, 5702-ben – 1941. szeptember 30-án – Dr. Zakharinhoz, a gettó kórházának igazgatójához hívattak. Amikor beléptem hozzá, közölte velem, hogy több páciensének az élete is veszélybe fog kerülni, ha böjtölnek jom kipurkor.
Az orvos figyelmeztetése ellenére ezek a legyengült, beteg zsidók ragaszkodtak hozzá, hogy ezen a szent napon ők is együtt akarnak böjtölni az egész zsidósággal, és együtt imádkozni Istenhez, hogy tanúsítson irgalmat az Ő népe iránt, és szabadítsa ki őket a vérszomjas német ellenség karmai közül. Nem kételkedtek abban, hogy a böjt veszélyezteti az életüket. Tudták, hogy legyengült egés-zségük csak tovább fog romlani, hogy a kórház élelmezési helyzete szélsőségesen rossz, és hogy a kórházban kapott sosem kielégítő mennyiségű és minőségű étel bizonyosan nem lesz elegendő ahhoz, hogy visszaadja az erejüket a böjt után. A húsz deka kenyérből, és abból a kevéske fekete lócsontlevesből, amit kaphatnak, nem jutnak annyi energiához, amennyire szükségük lenne a böjtöt követően. Sok beteg állapota egész biztosan csak még jobban leromlana.
Ennek ellenére kitartottak amellett, hogy bíznak abban, hogy Isten majd segít nekik túlélni a böjtöt. Az igazgató arra kért, hogy én, mint rabbi magyarázzam el nekik, hogy a háláchá nem engedélyezi a böjtöt ilyen körülmények között. Elmondta még, hogy ráadásul nem is csak azok a vallásos betegek akarnak böjtölni, akik mindig is imádták és szolgálták az Örökkévalót, de olyan emberek is, akik soha életükben nem tartották magukat a zsidó vallás szabályaihoz, és sosem vallották magukat zsidónak, most mégis együtt kívánnak böjtölni a többi beteggel és a zsidó nép egészével.
Egészen meg voltam döbbenve. Így szóltam magamban: „Ribojnoj-sel-ojlom, nézz le Mennyei Hajlékodból, és vess egy pillantást a Te zsidó népedre! A Te szellemed még a zűrzavar és a gyötrelem pillanatában is megindítja őket, és szentül hiszik, hogy a zsidóság Örökkévaló Istene sosem fogja cserbenhagyni őket, hogy a zsidóság fénye sosem fog kialudni! Készek az életüket is feláldozni azért, hogy megszenteljék a Te Neved, és hogy a Te parancsolataidat egész szívükkel, egész lelkükkel és egész valójukkal megtartva részt vegyenek abban a folytonosságban, amit a zsidó nép jelent.”
Közöltem Dr. Zakharinnal, hogy elsőként a magam módján tisztázni fogom a betegek előtt, hogy a háláchá tulajdonképpen kifejezetten megkívánja tőlük, hogy ne böjtöljenek, majd megteszek minden tőlem telhetőt, hogy meggyőzzem őket, ne veszélyeztessék az életüket egy szükségtelen böjttel.

Válasz: Mivel az orvos véleménye szerint a jom kipuri böjt veszélyeztetné a betegek életét, a háláchá ebben az esetben kétségbevonhatatlanul foglal állást: a betegeknek tilos böjtölniük.
Ezért tehát beszéltem a betegeknek arról a szörnyű veszélyről, amelyet magukra idéznek, ha böjtölnek, kifejtve, milyen súlyos az a tiltás, amelyet ily módon semmibe vennének. Tettük nemcsak hogy nem lenne igaz cselekedet, hanem éppen ellenkezőleg, roppant nagy bűn semmibe venni azt a tórai parancsolatot, amely azt mondja: „És élni fog általuk”, értve ez alatt azt, hogy az ember nem halhat meg a Tóra parancsolatainak teljesítése következtében. Mélységes megrendültséggel elhangzó szavaim végül is megértésre találtak a betegeknél. Megígérték, hogy figyelembe veszik az orvos utasításait.
Az egyik beteg azonban, aki mindig is vallástalan volt, konokul kitartott azon elhatározása mellett, hogy abban az évben böjtölni fog, és nem volt hajlandó elfogadni a magyarázatomat, hogy legyengült állapotában okvetlenül szükséges ennie. Ez a férfi sajnos meg is halt a jom kipurt követő este. A többi beteg elmesélte, hogy a férfi átzokogta az egész jom kipurt, láthatóan töredelmesen megvallva minden bűnt, amit élete során elkövetett, hogy ily módon vezeklő zsidóként halhasson meg.