2013. szeptember 9., hétfő

 ANTISZEMITA "ERKÖLCS"TANKÖNYV MAGYARORSZÁGON

"ZSIDÓ KOMMUNISTÁK; BOMLASZTÓ

 IDEGEN BEFOGADOTT NÉPEK..."

Bánhegyi Ferenc írta a három erkölcstankönyv egyikét, amelyikből szeptembertől taníthatják a kötelezővé tett erkölcstant az általános iskolákban.A szerző egyik tankönyvét már egyszer kivonták a forgalomból 2000-ben. Az akkori Fidesz-kormány oktatási tárcája sem volt elégedett, az egyik bírálat szerint a könyvben bőven akadnak – IRJA A 444.HU

olyan szövegrészek, melyek a tanulókkal politikailag elfogult történelemszemléletet akarnak megismertetni

Bánhegyi mostani erkölcstan könyvéből az alábbi idézetek cikáznak a világhálón:

Részlet az Apáczai kiadó erkölcstankönyvéből, szerző: Bánhegyi Ferenc.

 

 

A szerző már 2004-ben is vihart kavart akkori, a mostani elődjének számító erkölcstankönyvével, amelyben ilyen mondatok voltak:

A Tanácsköztársaság kommunista vezető alakjai a zsidóságból kerültek ki, és sok ember halála szárad a lelkükön.

vagy:

A romák Indiából vándoroltak el, és terjedtek el szinte az egész világon; káros előítéletek és saját mentalitásuk miatt szorultak ki a városok-falvak elhanyagolt részeire, ahol jobbára csak tengetik életüket; sok roma gyermek hiányos tudással fejezi be az iskolát, így sajnos, újratermelődik az iskolázatlan, képzetlen roma gyerekek sokasága.

A 444 májusban már végigolvasta az ősszel az iskolai tananyagba kerülő erkölcstankönyveket, és részletesen elemezte az Apáczai kiadó Bánhegyi-féle könyvét is.

Bár egyértelműen ez a mű volt a legelfogultabb a többi közül, a fenti részletek már szerencsére nincsenek benne, de a cikk elején található, a képen szereplő idézetek (“befogadott népek bomlasztották az országot” stb.) igen. A három könyv ismertetését itt olvashatja el.

 

Bánhegyi egyébként történelemkönyveket is ír, amiből taníthatnak is (az iskolák maguk választhatják ki a tankönyvek listájából, hogy miből taníthatnak).

Történelemszemléletére erősen rányomja a bélyegét az ezeréves, magyarok elleni összeesküves állandó sulykolása, történetesen: Szent Istvántól Gyurcsány Ferencig állandó összeesküvés tartja kalodában az imígyen kizsákmányolt magyarságot.

A szerző munkásságáról még többet itt olvashat. Illetve itt bebarangolhatja honlapját, ahol készülő könyvéről is olvashat.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése