JOM KIPUR:  A MEGTÉRÉS "ÁTPROGRAMOZZA " A VÉTKEKET

IRTA KÖVES SLOMÓ, rabbi

Mindannyiunk lelkiismeretét nyomasztják bizonyos hibák. Olyan tettek, szavak és eltévedt
gondolatok, amelyekről jobban szeretnénk megfeledkezni, de nem tehetjük, mert minden
cselekedetnek, szónak, sőt még gondolatnak is örök nyoma van. Így Jom kipur, a megtérés és a
megbocsájtás közeledtével, bizonyára mindannyian elgondolkodunk azon, mi a bűn következménye,
mi a bűnösnek járó sors, és mi a tsuvát (megtérést) kereső ember előtt álló feladat.

Tegyünk egy próbát és kérdezzünk meg a környezetünkben három-négy, egymástól egészen eltérő
hátterű embert, mit gondol a fenti kérdésekről. Mit fog mondani a filozófus, a gyermekét dajkáló anya, a hívő, vallását gyakorló ember?

Mi a bűnös sora?

Megkérdezték a Bölcsességet: A bűnösnek mi a jussa? Azt válaszolta: „A vétkeseket üldözi a rosszaság” (Példabeszédek 13:21.).

 Megkérdezték a Próféciát: A bűnösnek mi a jussa? Azt válaszolta:
A vétkező lélek, az hal meg (Jechezkél 18:20.).

 Megkérdezték a Tórát: A bűnösnek mi a jussa? Azt
válaszolta: Hozzon áldozatot és engesztelést nyer (3Mózes 5.).

 Megkérdezték Istent: A bűnösnek mi a
jussa? Azt válaszolta: Tegyen tsuvát és megbocsáttatik.

(Jeruzsálemi Talmud, Mákot 2:6.; Jálkut Simoni Zsoltárok 247:702.)

A fent idézett Midrás négy lehetséges választ ad a nagy kérdésre: a rideg Logika válaszát, a kegyetlen
Igazság válaszát, a Tan válaszát és a Végtelen válaszát.

A tűz büntetetése az égési sérülés

Ha valaki tűzbe teszi a kezét, akkor fájdalmas sérüléseket szerez. Ha valaki nem kellően szorgos
munkájában, elveszti az egzisztenciáját. Ha valaki vétkezik, akkor fájdalom szakad rá. Nem isteni
bosszú a büntetés, hanem egy ok-okozati folyamat automatikus következménye. A Talmud tanítása
szerint (Atyák tanításai 4:2.), a jótett jutalma a jótett, a bűn büntetése maga a bűn. Más szóval,
ugyanúgy ahogy a fizikai világ természeti törvényei bizonyos összefüggések alapján diktálják
az eseményeknek ok-okozati láncolatát, úgy a spirituális szférában is vannak ehhez hasonló
automatizmusok. Ahogy az egészségtelen táplálkozás betegséget eredményez, úgy hoz maga
után „büntetést”, rossz következményeket az isteni parancsolatok megszegése, az erkölcsi romlás.
De ez a büntetés, nem valamilyen „szemet-szemért” bosszú elvén működő isteni reváns, hanem
a dolgoknak a teremtés óta beállított rendszere szerint működő természet. Ahhoz, hogy ezt az
összefüggést felismerjük, nem kell sem hívőnek, sem prófétának, sem Istennek lennünk. Egyszerűen
a józan gondolkodás vezet ide. Ez a Bölcsesség válasza, a „bűnöst üldözi a rosszaság”. A bűn
önmagában rossz, és nem elkerülhető az azt követő rosszaság, mint ahogy az elfogyasztott méreg is
önmagában rombol. Ez a világ logikus rendje: a bűn és bűnhődés…

Az elvágott kötél összecsomózhatatlan

Ha a fentiekhez hozzátesszük a rideg Igazság képletét, akkor még súlyosabb eredményre jutunk.
A Tóra által meghatározott szabályok és értékek nem egyszerűen egy spirituális életviteli tanácsadó
kézikönyv megfontolandó pontjai. Nem egyszerűen a spirituális egészséges életmód útmutatója.

A zsidó vallás szerint, minden egyes jótett, minden egyes micva, egy kötelék, egy kapcsolódás
Istenhez. „Mert az Örökkévaló osztályrésze az ő népe, Jákob köteléke az ő öröksége.” (5Mózes
32:9.) A bűnös ember ezeket a kapcsolatok vágja el, vagy mulasztja el eleve megkötni. Isten pedig
nem egyszerűen egy plusz spirituális erőforrás, hanem maga az élet. „Ti pedig, kik ragaszkodtok az
Örökkévalóhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek ma.” (Uo. 4:4.) Isten az élet egyetlen forrása, és
így, az, aki elvágja magát tőle, az az élettől fosztja meg magát. „A bűnösök életükben neveztetnek
halottnak, az igazak pedig halálukban neveztetnek élőnek.” (Talmud, Bráchot 18b).

A Tóra – a sebek gyógyításának receptje

Ha a tiszta Igazság szerint működne a világ, akkor ez lenne a dolgok természetes rendje. Az égési
sérülések fájdalmait viselnünk kellene, az elvágott kötelek összevarrhatatlanok lennének, és az
élettől való elfordulás végzetesen halált eredményezne, hiszen a bűn, magától Istentől vág el
bennünket.

Csakhogy a Tóra a bűn felülete mögé lát és láttat. Azt is tudtunkra adja, hogy „az ember

csak akkor vétkezik, ha a bolondság szelleme szállja meg” (Talmud, Szotá 3a). Csak akkor enged

a rossz ösztön nyomásának, ha el tudja hitetni magával –  még a legabszurdabb helyzetekben is –

hogy „Béke lesz velem, ha járok szívem állhatatosságában” (5Mózes 29:18.). A minden ember lelke

mélyén ott pislákoló isteni lélek „nem akar és nem is tudna vétkezni, és ez által Istentől elvágni

magát” (Lásd Igrot kodes Rájác 4. 384. l.). A vétek tehát nem az ember valódi énjéből, isteni lelkéből

jön, hanem a testével adott állati lélekből, abból a hangból, amely állati – és még az állatinál is

állatibb – vágyakat hajt. Ez az állati ösztön pedig azért adatott az embernek, hogy a legintenzívebb

vágyak ellenére, bizonyítani tudja emberi mivoltát és szabad akarata által kiállja a próbát. „Lásd, eléd

tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat.” (5Mózes 30:15.).

Ha az ember mégis elesik, hiszen „hétszer elesik az igaz, de fölkel” (Példabeszédek 24:16.), akkor

sebeket ejt magán. A Tóra azonban megmutatja, hogyan tud megbirkózni a benne lévő állattal,

hogyan tudja begyógyítani a sebeket. Az állatáldozatok, saját kis spirituális állatunknak feláldozását

jelképezik. Azt, ahogy személyes áldozatokat hozva saját erkölcstelen vágyainkat feláldozzuk isteni

lelkünk oltárán, és elégetjük az oltáron égő „örök tűzben”, az igazságért szomjhúzó isteni lelkünk

tüzében.

A Tóra tehát felkínálja a sebek gyógyításának receptjét, hiszen az ember lelkének mélyére tekintve

nem csak a vétket látja, hanem azt is, ami mögötte van, azt is, ami valójában odavezetett.

Amikor a vétek jótetté válik

Az eddig elemzett három perspektívában egy közös tétel van: mindhárom szerint a vétek sebet ejt,

amit vagy lehet, vagy nem lehet gyógyítani, de seb van, és a nyoma megmarad. Mind a Bölcsesség,

mind a Prófécia, mind pedig a Tan forrása természetesen Isten. Van azonban egy negyedik

megközelítés, amely mégiscsak egyedül az Isteni Végtelenhez köthető. Ez pedig az az aspektus, amely

szerint a rossz és a jó mind-mind csak a Végtelen különböző megnyilvánulásai, így aztán lehetőséget

teremt a lehetetlenre. Arra, hogy a rosszat jóvá, a tűzet vízzé, a fájdalmat örömmé alakítsuk. A

Végtelen szerint „tegyen tsuvát és megbocsáttatik”. A megbocsátás szó itt kipur (mint pl. Jom kipur),

tisztítást jelent. A tsuvá képes arra, hogy a múltbeli vétkeket visszamenőleg átprogramozza, és

a „vétkek, jótettekké alakuljanak” (Talmud, Jomá 83b). 

A tsuvára ugyanis az vezet, hogy átérezzük

magának a véteknek a súlyát, a tsuvá által pedig egy még mélyebb kapcsolat kialakítására kapunk

esélyt: így visszamenőleg maga a vétek az, ami a mélyebb kapcsolat lehetőségét megteremtette.

„Ahol a megtért áll, ott még a bűntelen Igaz sem állhatja meg a helyét…” (Uo. Bráchot 34b).

(Forrás:Zsido.com)