2009. január 22., csütörtök

A REBBE AKI NAPOLEON ELŐL MENEKÜLT...




MOST 197 ÉVE HUNYT EL A CHABAD MEGALAPITŐJA,

A LADI1 RABBI SNÉOR ZÁLMÁN, "DER ÁLTE REBBE"



A hét elején, pontosabban január 20-án ünnepelték meg chaszidok világszerte, a Chabad megalapitójának, rabbi Snéor Zálmánnak, 197. jórcájtját. Ez Tévét hó 24. volt. Ekkor hunyt el, Napoleon hadai elől menekülve, az "Álter rebbe", vagyis a lubavitsi chaszid dinasztia első feje és rebbéje.



Mindössze 68 éves volt, de élete forradalmasitotta a chaszid közéletet és letette alapkövét a ma létező és müködö zsidó élcsapatnak, amelyet az egész világon Chábád néven ismernek és becsülnek.



Mi mindent tett, mi mindent ért el r'S"z rövid életében?




  • Új Sulchan Áruchot irt, amely világszerte kivivta a tanulók, a Talmud-tudósok elismerését.

* Megirta – Tánjá néven – azt az alapvető filozófiai müvet, amelyen a chabad chaszidizmus alapszik.



* Letette alapkövét annak a dinamikus mozgalomnak, amely joggal tartja magát a bes"ti chaszidizmus örökösének és


* megalapitójává vált annak a dinasztiának, amely hét nemzedéken keresztül vezette és vezeti a zsidóságot, céljai eléréséhez :megjavitani a világot az istenségben és elhozni a megváltót, a messiást.


* * *


Ő volt az, az Álter rebbe, aki ellenezte Napoleon Bonaparte világhóditó törekvéseit, pedig a "korzikai" a zsidók felszabaditását igérte; ő volt az aki támogatta az elnyomó orosz cárt, a "felvilágosult" franciával szemben.



Miért? Megmondta miért: mert az Oroszországban elnyomott zsidók megmaradnak zsidónak, mig a Napoleon által "felszabaditottak" és egyenlősitettek elgójosodnak és elhagyják az ősi forrást.



Ismeretes vesszőfutása, bebörtönzése, hittestvérei besugásban kiteljesedő ellenzése miatt, akik "hazaárulással " vádolták, mivel szentföldi hittestvéreit támogatta, akik akkor török uralom alatt éltek.



Ebből megerősődve került ki, de a háboru viszontagságai kikezdték egészségét és a Napoleon előli menekülésbe halt bele – fiatalon.



Egyik, halála előtti mondása: "Istenem! Nem kérem a te Édenkertedet! Nem kivánom a te túlvilágodat. Csak téged, magadat!"



Életelve volt a szellemet az anyag főlé helyezni és ezáltal "az agy uralkodik a sziv felett". Hivei napjainkig ennek alapján élnek és müködnek.




**********************************************



Lámed-Bét: Lév, mint szív...



Tánjá, 32. fejezete A



Az alábbiakban rabbi Snéur Zálmán Tánjá című főművének,


a chábád filozófia alapkönyvének, egy jellegzetes fejezetét közöljük



...Az előbbiek szem előtt tartásával – ha valaki a testieket semmibe veszi, és öröme-vígsága csakis lelki-szellemi eredetű – egyenes és könnyen járható utat találunk a "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" parancsának elsajátításához minden zsidó számára, akár kicsi, akár nagy.



Ha a test és szükségletei megvetendőknek számítanak, a lélek és a szellem pedig magasztosnak – hiszen az élő Istentől erednek, ezért egyenlőek is: egy tőről fakadnak, "egy atyától származnak"; ezért testvér egymással minden zsidó is, mert lelke Istenben gyökeredzik, csak porhüvelyük különbözik –, akkor azok között, akiknek a test a fő, a lélek mellékes, nem létezhet valódi szeretet és testvériség, hacsak nem olyan, amely mögött valami érdek rejtőzik. Erre mondja Hillél, a nagy tanaita, hogy a "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" parancsolata tulajdonképpen az egész Tóra lényege – a többi csak magyarázat.



A Tóra lényege, alapja és gyökere a lélek fensőbbségének biztosítása – hogy a lélek magasan a test felett szárnyalhasson – és a végtelen isteni dicsfénynek a zsidó közösségre, a Kneszet Jiszráélre ruházása, hogy minden lélek egy forrásból fakadhasson. De ha a lelkek között – Isten őrizz! – egyenetlenség támad, az isteni dicsfény nem nyughatik olyan helyen, mely nem tökéletes; ahogyan az imában is mondjuk: "Áldj meg bennünket, Atyánk, mindnyájunkat együtt, orcád fényével" – ahogy ezt más helyütt részletesen kifejtettük.



A Talmudban az áll, hogy ha valaki felebarátját vétkezni látja, kötelessége gyűlölni, és tanítóját is rávenni arra, hogy gyűlölje. Ám ez csak az olyan "felebarátra" vonatkozik, akivel együtt tanultak Tórát, együtt tartották be a parancsolatokat, s akivel szemben már lerótta a figyelmeztetés kötelességét: arra, aki vele együtt a Tóra és a parancsolatok platformján áll, s ennek ellenére nem szállt magába, és nem hagyta el a vétkek útját (ahogyan a Széfer Chárédim részletezi).



Aki nem barátunk, nem tartozik társaságunkhoz, arra Hillél szavai szerint (az Atyák traktátusában) így kell tekintenünk: "Légy Áron tanítványai közül, aki a békét szereti... szereti az embereket, és közel hozza őket a Tórához." Ez azt jelenti, hogy még azokat is, akik távol vannak az Örökkévalótól és Tórájától, a szeretet kötelékeivel kell közelebb hozni: talán sikerül őket megnyerni a Tóra és Isten szolgálatára, s ha nem, akkor is jutalom jár az emberszeretetért.



Ezenkívül: aki a hozzá közelállókat már figyelmeztette, így hát gyűlölnie kellene őket, ha nem térnek meg, annak ugyanakkor, egyidejüleg, szeretnie is kell őket. Mindkettő helytálló: haragudni kell a bennük rejlő rosszért, és szeretni kell őket az ugyancsak bennük szunnyadó jó kedvéért, amely nem más, mint az Istenség szikrája, mely isteni lelküket élteti. Sőt irgalmat is köteles kelteni magában iránta – a benne rejlő isteni szikra iránt, mely száműzetésben van a Rossztól eredő negatív tulajdonságokban. Az irgalom pedig megszünteti a gyűlöletet, és felébreszti a szeretetet...



[Dávid király szavai: "Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket..." csak az istentagadó, ateista epikureusokra vonatkoznak, akiknek – mint a Talmud (Sábát 16. fejezet) mondja – nincs részük Izrael Istenében.]



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése