A 10 CSAPÁS ÉS FÁRAÓ SZIVE
HETI SZAKASZ – VÁÉRÁ - 2009
"és én megkeményitem a Fáraó szivét és ezáltal megsokszorozom csodajeleimet Egyiptom földjén". (2.Mózes, 7,3).
Fáraó először arrogáns és fennhéjázó ("Ki az Isten? Nem ismerem az Isteneteket és nem engedem el a népet!"), majd kineveti Mózest és Áront, aki nevetséges csodatételekkel (Bot amely kigyóvá válik) akar benyomást kelteni a varázslatok klasszikus hazájában.
A csapások után, elöször meghunyászkodik, majd "megkeményiti a szivét" és nem enged, bár a Fáraó szive magától is elég kemény; nem bolond ő hatszázezer kényszermunkást elbocsátani, csak azért, hogy áldozzanak egy ismeretlen istenségnek.
Egy Midrás szerint, a Fáraó azt mondta volna Mózesnek és Áronnak: Ha ezer vagy kétezer emberről lenne szó – meggondolnám. De hatszázezer ingyen kényszermunkás? Meg vagytok ti bolondulva...
Az is kérdés, amire nincs válasz, hogy-hogy a Fáraó nem mert hozzányulni a két öreghez és ezzel csirájában elfojtani a szerinte lázadásnak nevezett megmozdulást.
Ide tartozna az a kérdés is, mi a történelmi alapja annak a midrási megállapitásnak, miszerint a Lévi törzse fel volt mentve az egyiptomi kényszermunka alól? (Smot rábbá, 5, 16). Milyen meggondolások alapján adta a Fáraó ezt a privilégiumot a levitáknak, akik eszerint a nép tanitói voltak? Torá Slémá idéz forrásokat, melyek szerint a leviták nem értettek semmilyen fizikai munkához, hanem jesivákat szerveztek és a népet oktatták a hagyományra. Ezt a Fáraó tiszteletben tartotta és ezért voltak felmentve a munkaszolgálat alól. Mivel Lévi törzse volt a legkisebb létszámu, az egyiptomi népgazdaság nem veszitett sokat a leviták mentesitével.
* * *
Más Midrások szerint a leviták kibujtak a Fáraó kényszermunkája alól. Ugyanis eleinte a király felhivta az egész népet, dolgozzanak és épitsenek magtár-városokat és ő maga is odaállt, téglát vetni. A hazafias zsidók látván ezt, szintén lelkesen álltak a király mellé és erejük megfeszitésével dolgoztak, "a hazáért". A leviták átláttak a szitán és vagy betegnek tetették magukat, vagy azt mondták, hogy ők hitoktatók és nem értenek a téglavetéshez. Igy aztán amikor az önkéntes "hazafias" munka kötelező kényszermunkává vált – a leviták kimaradtak ebből és a Fáraó kénytelen volt felmenteni a kétbalkezes melámedokat (Midrás Hágádol, Jálkut Kurdisztán, Abudraham és mások).
Amikor Mózes és Áron elöször jöttek a Fáraohoz és ő nem tudta kik ők – azért nem bántotta őket, mert akarta hallani mit akarnak. Amikor bemutatták a mutatványt a krokodillá váló botról – akkor a Fáraó varázslóknak tekintette őket és egy bizonyos tisztelettel viszonyult irányukban. Amikor pedig már jöttek a csapások – akkor a félelem volt az, amely lefogta a Fáraó kezét. Közben már tudta hogy a két öreg leviták, tehát amúgyis fel vannak mentve a munka alól és csak azzal érvelt, hogy miért zavarják a népet, amely nincs felmentve.
A Fáraó szivének megkeményitése Isten által, felveti a kérdést, hogy akkor mit tehet a Fáraó, miben és mennyiben vétkes abban ami történt? Hiszen ha Isten maga keményitette meg a szivét...
***
A válasz erre a kérdésre kardinális, mivel az isteni igazságosságnak még a Fáraóval szemben is érvényesülnie kell. Ezért – mondják a hagyományos exegéták, kiki a maga stilusában - Fáraónak szabad választása volt keresztülhúzni az isteni számitást, ami arra irányult hogy "megsokszorozza" a csodajeleket Egyiptomban. Gondoljuk el, mi történt volna, ha a Fáraó az első követelésnek enged – és elengedi a zsidókat - a Tiz Csapás nélkül?
Az elsődleges cél el lett volna érve: Izrael fiai kiszabadulnak a szolgaságból és mennek a Szináj hegy felé, ott a Tórát átvenni. Igenám, de az Örökkévalónak volt még egy célja: Nevének ismertté tétele a világban, ami óhatatlanul a monoteizmus elterjedéséhez, erősődéséhez vezetett. A Fáraó nem használta ki a lehetőségét, nem élt a szabad választás jogával, hanem mint egy ámokfutó rohant a vesztébe.
Figyeljük meg: az első öt csapásnál a Fáraó maga keményitette meg szivét és lovallta magát bele abba a helyzetbe, amelyben egy abszolút uralkodó nem adhatja be a derekát, két ilyen "jöttment" öreg levitának mint Mózes és Áron, még ha azok kellemetlenkednek is olyan csapásokkal, mint a vér és a béka. Ezeket a fáraó kuruzslói is utána tudták csinálni, ahogy Mózes előző mutatványát a bottal , szintén leutánozták és ezzel nevetségesség tették őket.
A harmadik csapástól kezdve azonban – amikor a kuruzslók megadták magukat és azt voltak kénytelenek mondani, hogy a tetvek csapása "Isten ujja" – a Fáraónak meg kellett volna gondolni, honnan és miért jönnek rá ezek a csapások. Az első csapás kivételével – a Fáraó minden egyes csapásnál, kérte Mózest, imádkozzon, hogy a csapás megszünjön, félbeszakadjon, majd a mikor ez megtörtént – bekeményitett és nem engedte el a népet .
Lássuk csak:
A bot-teszt után az mondja az Irás: "a Fáraó szive azonban kemény maradt és nem hallgatott rájuk..."(2. Mózes, 7.13).
Az első csapás után azt olvassuk:
"...a Fáraó szive kemény maradt és nem hallgatott rájuk" (uo. 7, 22).
A második csapás után (Békák):
"Amikor a Fáraó látta hogy föllélegezhet, konok maradt a szive..."(uo.8.22).
A harmadik csapás után (tetvek):
"A Fáraó szive kemény maradt és nem hallgatott rájuk - ahogy előre megmondta az Örökkévaló" (uo. 8.15).
A negyedik csapás után (vadállatok):
"És a Fáraó ezuttal is megkeményitette a szivét és nem bocsátotta el a népet!" (Uo 8.23).
Az ötödik csapás után (dögvész):
"A Fáraó szive konok maradt és nem bocsátotta szabadon a népet" (uo.9, 7).
* * *
Az első félidő után azonban a kép megváltozik. Miután a Fáraó bebizonyitotta, hogy nem hallgat a jó szóra, és a szive konok marad – mostantól már isteni ''segitséggel" teszi ezt.
A hatodik csapás után (fekély) ez olvassuk:
"És az Örökkévaló megkeményitette a Fáraó szivét és nem hallgatott rájuk, ahogy az az Örökkévaló előre megmondta Mózesnek" (uo.9.12).
Innentől kezdve végig, a tizedik csapást is beleértve, ez a kép: Isten megkeményiti a Fáraó szivét. Mostantól már nem ura tetteinek hanem a maga választotta kényszerpályán kénytelen végigmenni. Bölcseink fogalmazása szerint "az úton, amelyen az ember akar menni – azon az úton vezetik őt" (Mákot, 10, b). A választás az övé, de miután választott kénytelen akarva-nem akarva azon az úton végigmenni.
A 8. 9. és 10. csapásnál is azt olvassuk hogy az Örökkévaló keményitette meg a Fáraó megátalkodott szivét, amikor pedig már látta hogy "elveszett Egyiptom", ahogy udvaroncai mondták neki.
* * *
Ez komoly nehézséget okozott a nemzedékek exegétáinak, már a Talmud korában is. Ezek szerint a Fáraó keze meg volt kötve, nem volt alkalma megtérni, ha akart volna is! Akkor pedig mi a vétke? Ez, ellentétben áll azzal az alapvető tétellel, amely a megtérés lehetőségét mindenek felettinek tartja. Ha Isten maga keményiti meg a Fáraó szivét és teszi őt makaccsá – mit tehet ő ez ellen?
Sok válasz, értelmezés és magyarázat veszi körül ezt a kérdést. A legegyszerübb és legérthetőbb a talmud-bölcsek fentemlitett megállapitása az ember által választott útról, amely kényszerpályájává válik. Aki hozzászokott a vétkezéshez – annak nagyon nehéz, majdnem lehetetlen ezt az utat elhagynia. Professzor Nechama Lebovits, egész Shakespeareig eljut, hogy a tézist bizonyitsa (Macbeth – "A megkeményitett sziv tragédiája", Shakespeare Quarterly, 1963).
Sokkal előbb és sokkal egyértelmübben fejezi ezt ki a Talmudban az Amóra Rés Lákis : "Mit mond a Példabeszédek könyve (3,34) a gúnyolódóról:
"a csúfolódókat ő (maga) csúfolja meg, mig az alázatosaknak (az Isten) kegyelmet ad"? Ezt azt jelenti, hogy "aki piszkolódni akar –annak ezt lehetővé teszik, mig aki tisztitó szándékkal közeledik – azt segitik". A csúfolódó, aki gúnyolja az istenfélő embereket és kineveti viselkedésüket – maga is olyan lesz mint az általa leutánzott csúfolódók, de aki az alázatosokhoz csatlakozik – annak Isten ad kegyelmet.
A Fáraó nem tartozott az utóbbiak közé...
* * *
A VÁÉRÁ SZAKASZ HÁFTÁRÁJA
Ko ámár HáSém Elokim...
Ezékiel Egyiptom ellen
"Én ellened fordulok, te fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, aki ott heverészel a Nílus ágai közt, és ezt mondod: Enyém a Nílus, én alkottam! ... Kirántalak a Nílusból a Nílus halaival együtt, amelyek pikkelypáncélodhoz ragadtak. Kidoblak a pusztába ... sík mezőre esel, nem szednek föl, és nem temetnek el, a föld vadainak és az ég madarainak adlak eledelül ... Mert olyan támasz voltál Izrael házának, mint a nád..." [Ezékiel 29:3 6.]
A heti szakasz Izraelnek az egyiptomi szolgaság alól való felszabadulásával foglalkozik. A háftárá is a tegnapi elnyomó és mai szomszéd viszonyával kapcsolatos.
Feivel Melczer professzor könyvében ezzel az analógiával kapcsolatban hangsúlyozza: Egyiptom, akárcsak Mózes idejében, erejében és hatalmában bízik. A fáraó, aki annak idején azt vágta Mózes arcába: "Kicsoda az az Örökkévaló?", most azzal dicsekszik, hogy ő teremtette a Nílust...
Bölcseink a Midrásban a szó szerinti értelmezés alapján megállapítják, hogy a fáraó isteni allűröket vindikált magának: szinte úgy viselkedett, mint aki maga teremtette magát. "Egyiptom féktelen gőgje, büszkesége országára és az ő Nílusára és az uralkodók önistenítése a bukás biztos előfutárai voltak." (Dr. J. H. Hertz.)
Ha napjainkra vetitjük a próféta szavait, megdöbbentő a hasonlóság: ugyanaz az Egyiptom, ugyanaz a "Fáraó" (ha másképp is hivják), ugyanazon allűrök.
* * *
Hogy megértsük Ezékiel elkeseredett, kemény szavait, tudnunk kell, milyen szerepet töltött be a Nílus menti ország a júdeai királyság fennállásának utolsó éveiben.
Egyiptom ekkor már nem nagyhatalom, de arra még telik erejéből, hogy a környező kis népeket előbb Asszíria, majd Babilónia ellen uszítsa, felkeléseket szítson és támogasson. Amikor tettre kellene váltania a bujtogatást, akkor persze kiderül, hogy "olyan támasz, mint a nád": eltörik, ha rá támaszkodnak. Egyébként ezt a kifejezést Jesája is használja Egyiptomra: ő Rávsáká, az asszír követ szájába adja. Ez arra mutat, hogy Egyiptom a térségben megbízhatatlanságáról, kétszínűségéről volt ismert. A zsidó királyok nemegyszer keserves árat fizettek, mert nem ismerték föl szomszédjuknak ezt a tulajdonságát.
Ezékiel, a kohánita, fiatalkorában került Babilóniába, ahol a Kvár-folyó partján fekvő Tel-Aviv nevű városban élt. Minden jel szerint a Szentélyben szolgált Jechánjá csoportjában, amelyet még a Szentély lerombolása előtt deportáltak Babilóniába. Onnan vigyázta féltőn Jeruzsálem sorsát, és figyelmeztette a nép vezetőit az egyiptomi orientáció veszélyeire.
* * *
A próféciában hangsúlyosan szerepel a Nílus, amelyet a Biblia több helyen a Tórában is említ, nem nevén ugyan, hanem a "j'or" ("folyam") szóval, amelyet kizárólag erre használ. A Nílusban lakozó krokodilus Egyiptom jelképe, amelyet az egyiptomiak szentnek tartottak, és istenként imádtak.
Előfordult, hogy Júdea királyai politikai és más okból közeledést mutattak Egyiptom felé, a nép azonban tartózkodott, sőt viszolygott mindattól, amit Egyiptom jelentett. A Tóra előírja ugyan: "Ne utáld az egyiptomiakat, mert jövevény voltál országukban!" (5Mózes 23:8.), de azt is kimondja, hogy a zsidóknak semmi szín alatt nem szabad visszatérniük Egyiptom országába. Maimonides azt mondja, ennek az az oka, hogy "ne tanulják el rossz cselekedeteiket".
Érdekes, hogy az egyiptomi kivonulás és a Salamon királysága között eltelt 480 év alatt a Biblia egyetlen olyan eseményt sem említ, amelyben Egyiptom szerepel. Salamon volt Mózes óta az első zsidó vezető, aki kapcsolatba került a Nílus-parti ország felső tízezrével, miután feleségül vette a fáraó leányát. "Hozományul" Gezer városát kapta, amelyet apósa-ura előbb meghódított, majd fölégetett... (1Királyok 9:16.) A politikai házasság nyomán a gazdasági kapcsolatok is fejlődtek.
A "mézeshetek" azonban nem tartottak sokáig. Egyiptom politikai menedékjogot biztosított bárkinek, például Jeroveámnak, akinek köszönhetően később kettészakadt Salamon birodalma: Rechávám uralkodása idején Sisák egyiptomi király lerohanta Jeruzsálemet, és kirabolta Salamon Szentélyét (1Királyok 14:27.).
A térség későbbi politikai eseményeiben Egyiptom hol Izrael mellett, hol ellene vesz részt. A próféták, a kor publicistái, állandóan ostorozzák a hiszékeny, szemellenzős vezetőket, akik ide-oda ingadoznak Asszíria és Egyiptom között. A tíz törzs alkotta Izrael vesztét közvetlenül az okozta, hogy Hoséá, a király, megszegte Asszíriának adott szavát, és követeket küldött Egyiptom királyához, (2Királyok 17:4.). Erre céloz a szintén Hoséá nevű próféta, amikor azt mondja: "Olyan lett Efrájim, mint az együgyű, esztelen galamb! Egyiptomhoz kiáltanak, Asszíriába járnak..." (Hóseás 7:11.)
* * *
Jesája próféta is Egyiptom ellen van. Egyértelmű figyelmeztetése így hangzik: "Jaj a pártütő fiaknak így szól az Örökkévaló , akik tervet szőnek, de nélkülem, szerződést kötnek, de akaratom ellenére, vétket vétekre halmozva! Folyton Egyiptomba járnak, de engem nem kérdeznek meg. A fáraónál keresnek oltalmat, és menedéket Egyiptom árnyékában. De majd szégyent vallotok a fáraó oltalmával, és pironkodni fogtok amiatt, hogy Egyiptom árnyékába menekültök!" (Jes. 30:1 3.) Nincs próféta, aki támogatná az egyiptomi orientációt.
A végső akkord a legfájdalmasabb: a Szentély pusztulása után, a Gedáljá meggyilkolását követő zűrzavarban a maradék nép Egyiptomba menekül önkéntes száműzetésbe, sőt Jeremiást, a babilóniai orientáció hívét akarata ellenére magukkal viszik...
A kör bezárul... Izrael népe úgy született meg, hogy kiszabadult az egyiptomi rabszolgaságból. A Szentély köré szerveződött önálló zsidó állami lét azzal fejeződött be, hogy a zsidók önként visszamentek az egyiptomi gálut ba...
* * *
A háftárában a próféta Egyiptom vesztét jövendöli: "Egyiptom földjét romhalmazzá... teszem... Nem jár arra ember... lakatlan lesz negyven évig. Az egyiptomiakat pedig szétszórom a népek közé..." (Ezékiel 29:10 12.) Utána visszatérnek a száműzöttek, Egyiptom pedig elveszíti hatalmát, s nem árthat többé Izraelnek.
Ehhez ma csak egy szót lehet hozzátenni:
Á M E N
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése