2014. július 3., csütörtök

 

SZOMBAT : "1998-ban, a választások előtt, a szocik, egy zsidó bankár fejével, akarták a baloldalt meggyőzni"

"Börtönviselt bankár lehet Zoltai Gusztáv utóda"miért ne?

Szőnyi Szilárd (Heti Válasz)

 

A pénzügyi visszaélésekkel hírbe hozott Zoltai Gusztáv után az egykori agrobankos Kunos Péter is pályázik a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatói tisztségére. Pedig a pályázati kiírásban büntetlen előéletet követelnek meg. 

„Zoltai Gusztáv Mazsihisz ügyvezető igazgató távozásával történelmi lehetőség nyílik meg a hazai intézményesített zsidóság képviselői előtt. Közel negyed évszázados végletekig centralizált és autokratikus vezetés után most nem csak azt gondolhatják végig, hogy az új időszámítással milyen szervezeti változtatásokat indítsanak el" – írta a Szombat című zsidó folyóirat honlapján hétfőn Mezei Márk. A szerző a Budapesti Zsidó Hitközség mai – illetve az országos szervezet, a Mazsihisz jövő heti – közgyűlése elé időzítve jelentette meg sorait.

A zsidó hitközségek most választják meg Zoltai utódát; az örökösnek hitt ügyvezető igazgató néhány hete azért mondott le, mert – mint hangsúlyozta – lelkileg annyira megviselte a készülő német megszállási emlékmű üzenete, hogy nincs tovább maradása a posztján. (Lánya,Zoltai Andrea a kezdetek óta a tüntetések egyik főszervezője.) Aztán a Szombat jóvoltából kiderült, hogy e szemforgatóan álságos indokkal ellentétben azért kell távoznia, mert felforrósodott a talaj a lába alatt. A hitközségnél zajló gazdasági és pénzügyi átvilágítás mellett rendőrségi nyomozás folyik bizonyos temetői visszaélések, sikkasztások, a Nyári Zsidó Fesztivál gazdálkodása és egy vitatott liftberuházás miatt is.

Az utóbbi években övéi is felhánytorgatták Zoltai kétes pénzügyeit, és közmegegyezés alakult ki abban, hogy az általa ügyvezetett Mazsihisz és BZSH megújulásának záloga az ő távozása. „Zoltai Gusztávnak pedig – a félreértések elkerülése végett – kívánunk 120 évet egészségben, de már nyugdíjban, távol a magyar zsidóság döntéshozói pozícióitól, és minél távolabb a Síp utca 12. kasszakulcsaitól" – sommázott 2012 decemberében a Szombat, ám a belső erőviszonyok csak most tették lehetővé a váltást.

Mezei Márk szerint „mindenki Gusztija" negyedszázadig személyes hitbizományaként üzemeltette a két szervezetet. „Ennyi ideig nem tudtunk mi, egyszerű templomjárók nemet mondani a szervezet vezetőinek felelőtlen és rossz gazdálkodására, az átláthatatlan, megalvadt és szívességi alapon szerveződő vezetésre, az időről-időre visszatérő korrupciógyanús ügyekre" – fogalmaz a Szombat szerzője.

A folyóirat szerint egyébként Zoltai távozása belső egyezség eredménye: „Az alku nagy valószínűség szerint az volt, hogy Zoltai további bajkeverés nélkül feláll a székéből, cserébe viszont szabad elvonulást kap, gyanús ügyeit nem bolygatják." Kérdés persze, hogy ha így áll a helyzet, akkor a Mazsihisz vezetése azzal, hogy falaz Zoltainak, nem követ-e el legalább bűnpártolást…

„De ne legyenek illúzióink: ma csupa fékezett habzású reformer indul el Zoltai utódlásáért. Olyanok, akik most átéléssel beszélnek az általuk tervezett változásokról, de néhány hónapja még Zoltai kegyeit vagy az együttműködés lehetőségét keresték nála" – írja Mezei Márk, majd így folytatja: „Bár a legtöbb politikai vagy gazdasági vezető életében vannak kisebb-nagyobb (gyakran fiatalkori) botlások: egy-egy szexuális félrelépés, ittas vezetés, túlságosan kreatív adóbevallás vagy egy kis üzleti ügyeskedés, mégis, ezek, az egyébként gyakran bocsánatos bűnök, Magyarország első számú zsidó vezetője számára a legmesszemenőbben megengedhetetlenek."

Mármost könnyen lehet, hogy az új ügyvezető ezen feltételnek nem tud megfelelni. Merthogy a Budapesti Zsidó Hitközség mai közgyűlése előtt Ács Tamás, Grósz Andor és Schwezoff Dávid mellett Kunos Pétert is szerepel a BZSH jelölti listáján. Az Agrobank egykori vezérigazgatójáról van szó, akit 1998-ban kétévnyi börtönre ítéltek vesztegetés miatt. Kunos le is töltötte büntetését, sőt később a hitközség számvizsgáló bizottságának elnöke és a Mazsihisz hasonló testületének tagja lett. (Zoltaihoz hasonlóan Munkásőr-múlt nem terheli az előéletét, ám 1976-tól tagja volt az MSZMP-nek, és a nyolcvanas években magas kormányzati tisztségeket töltött be.)

A Mazsihisz jövő heti közgyűlésére még nem állítottak hivatalos jelölteket, és azt sem tudni, hogy, az eddigiekhez hasonlóan, ugyanaz a személy tölti-e be a két tisztséget. Kunos indulása mindenesetre azért is érdekes, mert a BZSH és a Mazsihisz a pályázati kiírásban a feltételek között a büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítványt kér. Elvben a bíróság mentesítheti a börtönviseltek a büntetésből fakadó hátrányok alól – nem tudni, Kunosnak van-e ilyen papírja –, de esetünkben valószínűleg nem is ez a perdöntő. Ahogy a zsidó sajtóban egyre többen pedzegetik: csalódás volna, ha Zoltai Gusztáv után ismét egy legalábbis vitatott személyiség lenne az ügyvezető igazgató

 

A SZOMBAT REAGÁL

 

 

ÍRTA: JÉG  

A Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, Szőnyi Szilárd, a Szombatban megjelent írásra erősenhivatkozva kifogásolja, hogy Kunos Péter, egy „börtönviselt bankár" pályázik a Mazsihisz/BZSH ügyvezető igazgatói tisztségére.

 

Kunos Pétert, az Agrobank akkori igazgatóját 1998-ban valóban kétévi börtönre ítélte a bíróság – de már a korabeli sajtó egy része is nagy gyanakvással fogadta ítéletet, a bíróság indoklását nyakatekertnek nevezték, amely után minden szofista megnyalja a tíz ujját. Az ítélet tárgya nem vesztegetés volt egyébként, mint Szőnyi tévesen írja. Már akkor is felmerült, hogy itt valójában justizmord-ról van szó, az akkor éppen baloldali kormány akciójáról, amely a választások előtt egy bankár fejének felmutatásával akarta bizonyítani virtigli szocialista, népközeli voltát.

A négy jelölt közül egyedül Kunos személyét kifogásolja a kormányközeli lap – ők tudják miért. De ez esetben hozzá kell tennünk, hogy Kunos történetének volt és van egy másik olvasata is.

Nem szólva arról, hogy Kunos rég mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, így korántsem ildomos ezt a fejére olvasni – még egy kormányközeli lapnak sem.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése