2014. július 24., csütörtök

 HETISZAKASZ(3) –MÁSZÉ -2014

Irja:Smuel Glitsenstein, rabbi

TUDNI KELL HONNAN JÖTTÉL

A Tóra szól, éspedig részletesen az Izrael gyermekeinek vándorlásairól, a pusztában töltött évekről. A Tóra annak a negyvenkét esztendőnek minden egyes útra keléséről, vállalkozásáról tudósít.

A Tóra semmit sem mond csak úgy, ok nélkül. Mindig van benne útmutatás, amit a hétköznapi életre alkalmazhatunk.

Életünk során mindannyian sokféle útra vállalkozunk, fizikailag és spirituálisan is. Az út során számos megálló is van. A megállók fontosak – fokok egy létrán, szakaszok a küldetésünkhöz vezető úton. Amint célba értünk, nagyon könnyű megfeledkezni az út szakaszairól. Némelykor azokat is elfelejtjük, akik segítettek nekünk az úton.

A Tóra emlékeztet minket arra, hogy noha elértük a célunkat, tudatosítanunk kell az utat, ami odavitt bennünket, és nem tekinthetjük magától értetődőnek, hogy volt, aki bátorítson és vezéreljen minket az „utazásokon".

Ezek a szakaszok a célból visszatekintve puszta „lépőköveknek" tűnhetnek, de azért fontosnak fontosak. A maguk idején az utat jelentették, a haladást, azt, hogy egy lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. Most is fontosak, mert nélkülük nem tartanánk ott, ahol ma tartunk.

Egy fiatal fiú utazik Jeruzsálemből Galileába. Elérkezett egy hármas keresztúthoz, és legnagyobb rémületére azt látja, hogy az útjelző a földön hever.

Fogalma sincs, honnét tudhatná meg, melyik utat kell a céljához választania? Mihez kezdjen?

A válasz egyszerű. Tudta, honnét jön: Jeruzsálemből. Fogta a jelzőtáblát, és beállította úgy, hogy a „Jeruzsálem" jelzés arra az útra mutasson, ahonnét az elágazáshoz érkezett. Így már megtudta, hová kell mennie.

Ha tudjuk, honnét jöttünk, azt is megtudhatjuk, hová kell továbbmenni. Erre figyelmeztet minket a Tóra. Adja az Örökkévaló, hogy továbbhaladjunk, és végül elérjük az utunk célját.

(Nagyfuvaros Press)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése