A REBBE ÉS ÉN

Az ÁLCÁZOTT CHÁSZID

(AVAGY Egy nem-lubavicsi lubavicsi küldött)

 

Benjamin Blech rabbi nemzetközi hírű oktató, vallási vezető, író és előadó. Rabbiként szolgált az oceanside-i Young Israel közösségben (New York), 37 éven át, és a Talmud professzor a Jesiva Egyetemen 1966 óta.

 

Tartottam egy órát a zsidó filozófiáról: mi is a zsidóság, a zsidóság alapvető fogalmai.

És ennek a kurzusnak fantasztikus hatása volt sok-sok emberre, megváltoztatta az életüket.

Egy sor tanítványom azt mondta, könyvet kellene írnom belőle. Kértem tehát egy év szabadságot a zsinagógától és az iskolából – és megírtam a könyvet. Egyszercsak kaptam egy hívást a lubavicsi központból. Groner rabbi volt, azt hiszem, azt mondta: „Hallottuk, hogy kutatói szabadságra ment, de a Rebbe szeretne találkozni magával."

 „A Rebbe szeretne látni engem?" El lehet képzelni, micsoda fantasztikus dolog volt ez nekem. Tudtam jól, micsoda megtiszteltetés, ha a Rebbe rendel magához privát audienciára. Már ez magában is... Azt mondtam: „Miért szeretne látni engem a Rebbe?" „A Rebbe azt kívánja, hogy a Távol-Keletre utazzon – egy amolyan földkörüli útra. Van egy listánk különféle helyekkel – és ott vannak embereink: Ausztráliában, Új-Zélandon, Bangkokban, Hongkongban, Tokióban, és a Rebbe azt szeretné, ha maga odamenne, és beszélne nekik, hogy a zsidókat a zsidósághoz közelebb vigye.  Úgy gondolkodtam először, mint egy átlagos Rabbi: „Azt szeretnék, ha pénzt gyűjtenék a Lubavicsnak?" Azt mondták: „Ki beszélt itt pénzgyűjtésről? Nem kell pénzt gyűjteni. Gondot viselünk minden költségéről, szállodákról... El lesz intézve. Minden helyen vannak lubavicsiak. Tudjuk, hogy maga jól beszél, és jól tud előadni, És meg tudja tanítani azt, amivel közelebb lehet hozni a zsidókat a zsidósághoz…"  Azt mondtam: „Biztosak benne, hogy én vagyok a megfelelő ember? Tudják-e hogy nézek ki egyáltalán?" 

Az én fejemben ez lehetetlennek tűnt, hogy a Lubavics majd olyan embert választ, amilyen én vagyok…

Hogy a legegyszerűbb dolgot nézzük: nincsen szakállam sem, nem nézek ki úgy, mint egy lubavicsi, úgy nézek ki, mint egy modern ortodox zsidó, fekete kalapom sincs. Mondtam: „Biztosak benne, hogy én vagyok a megfelelő ember?" „Mindent tudunk magáról,  amióta csak megszületett!"  És tényleg,  tudtak mindent… Milyen iskolába jártam, mit tettem – leellenőrizték.
 Eljöttem, leültettek, és a Rebbe elmagyarázta nekem, hogy kiküldöttjeik vannak ezeken a  helyeken. Beszélt nekem ezekről a helyekről – csupa újdonság volt. „A maga küldetése" – mondta nekem, de nem a 'küldetés' szót használta, szóval nem akarom, hogy úgy tűnjön,  mintha szó szerint őt idézném... „Azt szeretnénk magától, hogy beszéljen a zsidókhoz, és vonja őket közelebb, tanítsa meg nekik, mondja el nekik, azt, amiről maga, mint rabbi és tanító tudja, hogy tüzet képes gyújtani a lelkükben." Miután visszatértem a körutazásból, amely három hónapig tartott, és előadást tartottam mindenfelé,  és szóltam mindenféle zsidókhoz, megint találkoztam a Rebbével.

Gratulált nekem, elmondta, hogy mit értem el, és hogy nagyon elégedett.

Aztán azt mondta: „Szeretnék mondani magának valamit. Én ezt tudom magáról: maga egy álruhás hászid." Ez fantasztikus volt. Azt mondta, hogy álcázott hászid vagyok, azaz, hogy ő a belsőt látja, nem a külsőt. Hasonlóan gondolom az egész lubavicsi mozgalomról, erről szól: minden zsidó embernek a belsejét tekinteni, és megérteni, hogy álöltözetben vannak. Az egyik amerikai, a másik ilyen, amolyan… De a belső lényegét egy zsidó embernek, a lelkét – azt nem látja senki.

 (GUT SÁBESZ)